Míg újra találkozunk
Ők, ott, az utolsó szekéren
Részletek az 1947. októberi általános konferencián elhangzott To Them of the Last Wagon [Nekik, ott, az utolsó szekéren] című beszédből.
Megvolt azon az utolsó szekéren az odaadás és a hűség és a feddhetetlenség, valamint mindenekfelett és mindeneken túl a hit a Fivérekben és Isten hatalmában.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Szeretnék mondani valamit a síkságokat komótosan átszelő hosszú szekérsorok utolsó szekerével kapcsolatban…
[Ő]k, ott hátul, az utolsó szekéren, nem mindig láthatták a messze elöl lévő Fivéreket, a kék eget pedig gyakran takarták el tekintetük elől a föld porának sötét, sűrű felhői. Mégis, nap nap után, ők, ott, az utolsó szekéren, egyre csak törekedtek előre, megviselten és fáradtan, sajgó lábbal, néha már-már csüggedten, ama hitükre támaszkodva, hogy Isten szereti őket, hogy a visszaállított evangélium igaz, és hogy elöl az Úr vezeti a Fivéreket. Néha ők, ott, az utolsó szekéren, megpillantották egy pillanatra – mikor hitük a legerősebben felgerjedt – a celesztiális világ dicsőségeit, ám az oly távolinak tűnt, a látomás pedig oly gyorsan elenyészett, hisz a szükség és a fáradtság és a szívfájdalom és néha a csüggedés állandóan oly közel tolakodott.
Mikor a látomás elhalványult, szívük összeszorult. De ismét imádkoztak és haladtak tovább – dicséretet keveset, buzdítást nem túl sokat, dicsőítést pedig soha nem kapva. […] Mégis megvolt azon az utolsó szekéren az odaadás és a hűség és a feddhetetlenség, valamint mindenekfelett és mindeneken túl a hit a Fivérekben és Isten hatalmában és jóságában. […]
Így hát porban és sárban… araszoltak előre, mígnem pihenést és otthont nyújtva üdvözölte őket a völgy, ahogy aláereszkedve áthaladtak a kapuján. […]
De e kétségektől mentes hitet tápláló és kiemelkedő vitézségű rendíthetetlen lelkek százai számára nem itt volt az út vége.
Brigham [Young] testvér ismét Isten királyságának zászlaja alá szólította őket, és elküldte őket, hogy megtelepedjenek a menedék e hatalmas hegyei között fekvő közeli s távoli völgyekben. Így hát ismét igába hajtották ökreiket, fogatokba kötötték őket, és… lassú lépteiket új völgyek felé irányozták, ismét fenntartás nélküli hittel bízva Mózesük bölcsességében és isteni iránymutatásában. […]
És ezrek és ezrek e tízezrek közül, az elsőktől kezdve mostanáig, mindannyian Isten kiválasztottai, éppen olyan maradéktalanul töltötték be a szerény elhívásukat és a rendeltetésüket, mint Brigham testvér és a többiek a sajátjukat, és Isten eszerint fogja megjutalmazni őket. Úttörők voltak ők szavakban és gondolatokban és cselekedetekben és hitben, éppen annyira, mint azok, kiknek hivatala dicsőbb volt. E hegyközi birodalom felépítését nem kiválasztott kevesek végezték egy sarokban, hanem e számos nemzetből előhömpölygő sokaság, akik jöttek és munkálkodtak és alkottak, hithűen követve istenileg elhívott vezetőiket. […]
Így hát e szerény, de nagyszerű lelkek elé… alázattal helyezem a szeretetemet, a tiszteletemet, az áhítatos megbecsülésemet.