Válaszok az egyház vezetőitől
Hogyan szerezzünk bizonyságot?
Részletek egy 2008. áprilisi általános konferenciai beszédből.
Bármely tudás megszerzésének első lépése, hogy valóban vágyjunk a tudásra. Lelki tudás esetében a következő lépés, hogy őszinte imában megkérdezzük Istent. Ahogyan az újkori kinyilatkoztatásban olvashatjuk: „Ha kértek, akkor kinyilatkoztatást kinyilatkoztatásra, ismeretet ismeretre kaptok, hogy ismerhessétek a rejtelmeket és a békés dolgokat – azokat, amelyek örömet hoznak, azokat, amelyek örök életet hoznak” (T&Sz 42:61).
Alma így írta le, hogy ő mit tett: „Íme, sok napot böjtöltem és imádkoztam, hogy magam tudhassam ezeket a dolgokat. És most én magam tudom, hogy ezek igazak; mert az Úristen nyilvánította ki őket nekem az ő Szent Lelke által” (Alma 5:46).
Miközben vágyakozunk és kutatunk, ne feledjük, hogy a bizonyság megszerzése nem egy passzív dolog, hanem egy folyamat, melyben elvárják tőlünk, hogy tegyünk is valamit. Jézus azt tanította: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?” (János 7:17).
A bizonyságszerzés egy másik módja megdöbbentőnek tűnhet, amikor összehasonlítjuk másfajta ismeretek megszerzési módjaival. A bizonyságunkat azáltal szerezzük és erősítjük meg, ha megosztjuk másokkal. Valaki azt mondta egyszer, hogy vannak olyan bizonyságok, melyeket könnyebben megszerzünk a lábunkon állva és megosztva azt, mint a térdünkön, imádkozva érte.
A személyes bizonyság alapvető része a hitünknek. Következésképpen azok a dolgok, melyeket meg kell tennünk, hogy megszerezzünk, megerősítsünk és megtartsunk egy bizonyságot, elengedhetetlenek a lelki életünkhöz. A korábban említettek mellett minden héten vennünk kell az úrvacsorából (lásd T&Sz 59:9), hogy érdemesek legyünk arra a becses ígéretre, miszerint a Lelke mindig velünk lesz (lásd T&Sz 20:77). Természetesen ez a Lélek a bizonyságunk forrása.