Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Az ősökhöz való kapcsolódás áldásai
Elhunyt nagymamám segített elfogadni Jézus Krisztus evangéliumát, és bizonyságot szerezni a családtörténeti munkáról.
Egész életemben úgy gondoltam, hogy az őseim és énköztem kell lennie valamiféle lelki kapcsolatnak.
A nagyszüleim gyakran meséltek történeteket és mutattak képeket az őseimről, és minden alkalommal, amikor beszélgettünk róluk, közelebb éreztem magam hozzájuk. A családommal nem voltunk tagjai az egyháznak, de a nagymamám mégis megtanított, hogy naponta imádkozzak. És ezeken az imákon keresztül hinni kezdtem Istenben és abban a gondolatban, hogy elhunyt őseim valamilyen módon tovább élnek.
Mindenszentek napja
Magyarországon november 1-jén ünnepeljük mindenszentek napját. Ebből az alkalomból mindenki felkeresi azokat a temetőket, ahol a szerettei és ősei vannak eltemetve, és virágot helyezünk a sírjukra, gyertyát gyújtunk, hogy emlékezzünk rájuk és tiszteljük őket.
Kis koromban kiváltságosnak éreztem magam, hogy még mélyebb kapcsolatom van az őseimmel, mivel én pont mindenszentek napján születtem. Ez mindig is duplán különleges nap volt számomra.
De gyakran panaszkodtam is, ha meg kellett látogatnom az őseimet, mert nem akartam a születésnapomat temetőkben tölteni. Nem értettem, mi olyan különleges abban, hogy minden évben ellátogatunk ugyanazokhoz a sírokhoz, különösen mivel olyan ősöké voltak, akikkel soha nem találkoztam.
Felnőve és bizonyságot nyerve az evangéliumról, sokkal többet tudtam meg Isten boldogságtervéről és a családtörténeti munka szentségéről. Tudom, hogy mindenki megbecsülheti és meg is kell becsülnie az őseit, és törekednie kell arra, hogy mély kapcsolatot alakítson ki családja e létfontosságú tagjaival.
A vágy, hogy segítsek a nagymamámnak
Az egyházzal 2018 elején ismerkedtem meg. Szerettem a misszionáriusoktól tanulni, és amikor a családtörténeti és a templomi munka fontosságáról meséltek, nem lepődtem meg. Már akkor is tudtam, hogy van valami fontos abban, hogy megismerjük és szolgáljuk azokat a családtagokat, akik már nincsenek velünk.
Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt mondta:
„A családtörténeti és templomi munka nem csupán a halottakért van, hanem az élőket is megáldja. […]
Sokkal több ez egy javallt hobbinál, mivel a szabadítás szertartásaira Isten összes gyermekének szüksége van.”1
Ezt hallva izgatott voltam, hogy tovább tanulhatok az evangéliumról, és hogy végül templomi munkát végezhetek majd az őseimért, és még inkább kapcsolatba kerülök velük.
2018. november 1-jén a családommal meglátogattuk nagymamám sírját. Egész életemben jól ismertem őt, és nagyon hiányzott, mióta elhunyt. Akkoriban még csak tanultam az egyházról, és eléggé biztos voltam benne, hogy a nagymamám nem értett volna egyet ezzel, és ha még élt volna, lebeszél az egyház iránti érdeklődésemről. Nagyon hagyománytisztelő volt a saját vallása iránt.
Ezért meglepődtem, amikor a sírja előtt állva és érte imádkozva az a határozott benyomásom támadt, hogy már ismeri Jézus Krisztus evangéliumának igazságait. Úgy éreztem, hogy büszke rám, mert lehetőségem van arra, hogy a Szabadító példája szerint éljem az életemet.
Megdöbbentem.
A misszionáriusok nem sokkal azelőtt azt tanították nekem, hogy azoknak, akik a fátyol túloldalán vannak, lehetőségük van megismerni az evangéliumot, ha a földön nem volt rá lehetőségük (lásd Tan és szövetségek 138:22–24). Valahogy tudtam, hogy a nagymamámat tanították ezekre az igazságokra, és készen áll arra, hogy elfogadja az evangéliumot. Tudtam, hogy szüksége van a segítségemre, hogy elvégezzem érte a templomi munkát.
És ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezhessem, nekem is meg kellett keresztelkednem.
Már egy ideje fontolgattam, hogy valóban tagja akarok-e lenni Jézus Krisztus egyházának. És ez az élmény a nagymamám sírjánál vezetett oda, hogy végül is kitűztünk egy keresztelési időpontot a misszionáriusokkal.
Egy csodálatos templomi út
Hónapokkal később a környezetemben élő egyedülálló fiatal felnőttek egy utazást terveztek a Németországi Freiberg templomba a következő évre. Kihívást kaptunk, hogy készítsük el előre a saját családi neveinket, amelyeket magunkkal viszünk.
Sok családtagot és egy papot kerestem fel egy faluban, ahol az őseim éltek, hogy adatokat és feljegyzéseket gyűjtsek róluk. Imádkoztam útmutatásért is, hogy Mennyei Atya segítsen megtalálni a családom más tagjait, akiknek szükségük van a munkájuk elvégzésére.
Végül körülbelül 40 családi nevet gyűjtöttem össze és készítettem elő keresztelkedésre az első templomi utamra. De volt egy olyan ős, aki miatt igazán izgatott voltam.
Azon a napon, amikor a templomba látogattunk, az egyik legkedvesebb barátom (aki végül a férjem lett) megragadta a kezemet, és a keresztelőmedencébe vezetett, hogy elvégezzem a keresztelkedést a nagymamámért. Amikor a víz alá merített, majd kiemelt, a Szentlélektől jövő legmelengetőbb érzés fogott el.
Azonnal tudtam, hogy a nagymamám velem van, és hálás, amiért végre az egyház tagjává vált. Én pedig hálás voltam neki, amiért segített igazán felismerni, hogy a templomokban végzett munkánk mennyire fontos az őseinknek.
Szükségünk van egymásra
Nagyon hálás vagyok ezért a nagymamámmal szerzett élményért, mert megerősítette bennem azt, amit egész életemben sejtettem, miszerint az elhunyt őseink és szeretteink tovább élnek, és hogy elmélyíthetjük a velük való kapcsolatunkat.
Erőt, szeretetet és sok más áldást meríthetünk őseinkből, ha tanulunk róluk, hálát tanúsítunk irántuk, és szent szertartásokat végzünk értük a templomban.
Amikor az egyház tagjainak azt a felhívást adta, hogy növeljék a családtörténeti munkával töltött időt, David A. Bednar elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja azt ígérte: „Amikor hittel eleget tesztek e felhívásnak, szívetek az atyák felé fog fordulni. […] Növekedni fog az elődeitek iránti szeretetetek és hálátok. A Szabadítóról való bizonyságotok és a Hozzá térésetek mély és maradandó lesz. És ígérem nektek, hogy védelmezve lesztek az ellenség egyre fokozódó hatásai ellen.”2
Örökre hálás leszek az én drága nagymamámért. Alig várom a napot, amikor végre újra együtt leszünk, és elmondhatom neki, hogyan segített teljesen befogadnom Jézus Krisztus evangéliumát. Tudom, hogy miközben igyekszünk az őseinkhez kapcsolódni és megerősíteni velük a kapcsolatunkat, elmélyíthetjük a hitünket és közelebb kerülhetünk Krisztushoz.
Szükségük van ránk. Várnak ránk. És nekünk is szükségünk van rájuk (lásd Tan és szövetségek 128:18).