Nyomtatásban nem jelenik meg
Hogyan haladhatok a szövetség ösvényén, amíg egyedülálló vagyok?
A szerző a Fülöp-szigeteken, Északi-Samarban él.
Függetlenül attól, hogy milyen életszakaszban vagyunk, az előre haladás azt jelenti, hogy Krisztus felé haladunk.
Amikor a misszióm után hazatértem a Fülöp-szigetekre, az első dolog, amit szerettem volna tenni, hogy találkozzak egy érdemes papságviselővel, akivel összeházasodhatok a templomban, és akivel Krisztus-központú családot építhetek.
Azt hittem, hogy könnyű lesz megtalálni őt. De már jó néhány év telt el azóta, hogy hazatértem, és még mindig nem találtam egy lehetséges házastársat.
Egész életemben céltudatos voltam. A középiskolában célokat tűztem ki a jövőmre nézve, konkrét célokat, amelyek segítenek majd előre haladni a szövetség útján – az egyetlen úton, amely végül visszavezet engem és mindannyiunkat a Mennyei Atyához, hogy vele éljünk.
Célokat tűztem ki arra, hogy elvégezzem az ifjúsági és felsőfokú hitoktatás kurzusait; hogy befejezzem a tanulmányaimat; hogy felruházzanak a templomban; hogy missziót szolgáljak; hogy a diplomámnak megfelelő munkát találjak; és hogy örökkévaló családot építsek.
Egy kivételével mindezeket a célokat elértem, és annak ellenére, hogy büszke vagyok mindarra, amit elértem, néha mégis úgy éreztem, megálltam a fejlődésben.
Szünet a fejlődésben
Éveken át sokáig kerestem és imádkoztam, hogy találjak valakit, akivel örökre együtt lehetek. Mindig betartottam a parancsolatokat, alkalmaztam a próféták és a vezetők tanításait az életemben, és arra törekedtem, hogy érdemes legyek a templomba való belépésre. Ezért néha csalódottan elgondolkodtam azon, hogy miután olyan keményen próbálkoztam, miért nem tudom még mindig elérni ezt az egy célt, és miért érzem úgy gyakran, hogy képtelen vagyok továbblépni a szövetség ösvényén.
Mi hiányzik belőlem?
Egy este, amikor különösen el voltam keseredve a családi állapotom, valamint a látszólagos fejlődés hiánya miatt, kiöntöttem érzéseimet Mennyei Atyának. Úgy éreztem, elakadtam, magányos és elveszett vagyok. Amint imádkoztam és elmélkedtem, egy világos emlékeztető jutott eszembe:
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből…
Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat” (Példabeszédek 3:5–6).
Abban a pillanatban rájöttem, hogy ezek az „utak” magukban foglalják a szövetség ösvényét is.
Emlékeztetve lettem arra, hogy ha „engedem Istent uralkodni” az életemben, ahogy Russell M. Nelson elnök tanította,1 akkor Ő Krisztus felé fog irányítani, és lelki erőt, megígért áldásokat és örökkévaló fejlődést ad nekem.
Krisztus felé tartva
Marvin J. Ashton elder (1915–1994) a Tizenkét Apostol Kvórumából szintén kifejtette: „Tűzzetek ki célokat magatoknak… De ne bosszankodjatok, ha nincsenek nyilvánvaló győzelmek! Emlékeztessétek magatokat, hogy maga a törekvés talán fontosabb, mint a célba érkezés.”2
Oly sokáig csak a házassággal kapcsolatos reményeimre és a „kudarcra” összpontosítottam, amiért nem sikerült elérnem, hogy részesüljek ebben a szövetségben! Elfelejtettem a már megkötött szövetségeim jelentőségét, és azt, hogy ezek a szövetségek hogyan segítettek nekem Krisztus felé haladni.
Elfelejtettem, hogy milyen csodálatos körülmények között élek. Így jelenleg, mivel nincsenek gyermekeim és nincs sok kötelezettségem otthon, van időm arra, hogy több készséget fejlesszek ki a jövőre nézve. Képes vagyok arra, hogy időm nagy részét mások szolgálatára és az egyházközségemben élők szolgálatára fordítsam. Több emberrel tudok találkozni és tanulni tőlük. Időt tudok szánni a szüleimmel és testvéreimmel való kapcsolatom javítására. És ami a legfontosabb, még mindig rengeteg lehetőségem van arra, hogy továbbra is hasonlóbbá váljak a Szabadítóhoz.
Rájöttem, hogy ha még mindig a Jézus Krisztushoz vezető ösvényen járok, akkor pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.
A szövetség ösvényén haladok előre.
Nelson elnök azt tanította, hogy „bárhol is légy a szövetség ösvényén…, ha őszintén és kitartóan végzed azt a lelki munkát, amely szükséges azon elengedhetetlen lelki készség kifejlesztéséhez, hogy megtanuld meghallani a Szentlélek suttogásait, akkor rendelkezésedre fog állni minden olyan iránymutatás, amelyre valaha is szükséged lesz az életben”3.
Tudom, hogy ha a Lélek vezet, akkor eljutok oda, ahová Ő szán engem, és ezért én pontosan ott akarok lenni.
Hogyan fejlődhetünk tovább?
Ha valaha is úgy érzed, hogy elcsüggedtél, vagy elakadtál a szövetség ösvényén – tudom, mit érzel. Időnként kényelmetlenül éreztem magam, vagy úgy éreztem, hogy kilógok a gyülekezetből, mert egyedülálló vagyok. Sok jópofa poént is hallottam már a családomtól és a gyülekezetből a családi állapotommal kapcsolatban – ahogyan közülünk, egyedülálló emberek közül már sokan.
De megtanultam, hogy a körülményeimtől függetlenül mindig tovább tudok haladni a szövetség ösvényén. Összpontosíthatok a már megkötött szövetségeimre, a fejlődésre és az örökkévaló ígéretekre, amelyek e szövetségek megtartásából származnak.
Függetlenül a jelenlegi körülményeinktől, lehetőségünk van arra, hogy fejlődjünk, és olyan szövetségmegtartó emberekké váljunk, amilyennek az Úr szeretné, ha lennénk.
Ahogy az Úr tanácsolta Emma Smithnek, „félretehetjük e világ dolgait, és kereshetjük egy jobbnak dolgait”, és ragaszkodhatunk az Istennel kötött szövetségeinkhez (vö. Tan és szövetségek 25:10).
Akár házasok, akár egyedülállók, gyermekesek vagy gyermektelenek vagyunk, mindannyian haladhatunk a szövetség ösvényén, ha követjük az Ő tanácsát, szeretünk és szolgálunk másokat, keressük a jelenlegi áldásokat, hálát érzünk és ki is fejezzük azt, felismerjük, hogy a mi szemléletmódunkra is szükség van Isten királyságának építésében, családtörténeti munkát végzünk, felmagasztaljuk elhívásunkat, arra törekszünk, hogy mindig érdemesek legyünk a templomba való belépésre, és segítünk másoknak is az ösvényen maradni.
Tudom, hogy amint előre haladunk, és felismerjük szövetségeink jelentőségét és a bennük rejlő lelki erőt, felkészíthetjük magunkat (és a világot) arra, amikor a Szabadító újra eljön, és még jobban fel leszünk készülve arra, hogy megkapjuk a jövőbeni megígért áldásokat.