Ti testvérek vagytok?
A kisfiú kérdése váratlanul ért és fontos leckét tanított nekem.
Fénykép a szerző jóvoltából
Laurie Wharemate Keung, a barátnőm, maori. Az én őseim angolok voltak. Eltérő színű a bőrünk, a szemünk, a hajunk, és nem is vagyunk egyforma magasak. Aligha tudnánk ennél is jobban különbözni. Mégis, amikor egy nap Laurie-val gyermekeket szolgáltunk egy szegényebb környéken lévő iskolában, az egyik fiatal maori fiú egy kérdéssel lepett meg minket.
„Ti testvérek vagytok?” – szegezte nekünk a kérdést.
Először nevettem egyet, mert azt hittem, hogy viccel. A fiú azonban megint megkérdezte: „Ti testvérek vagytok?”
Amikor rájöttem, hogy komolyan gondolja, egy pillanatra elcsodálkoztam magamban: „Vajon ez a fiú nem látja a kettőnk kinézete és származása közti egyértelmű különbségeket?” Talán látta, de úgy gondolta, hogy nincs jelentősége. Türelmetlenül várta a válaszomat.
Kicsit csalódott volt, amikor megmondtam neki, hogy nem vagyunk testvérek. De hozzátettem, hogy gyakran úgy érezzük, mintha testvérek lennénk, amikor együtt szolgálunk. Úgy tűnt, hogy elégedett ezzel a válasszal, és elszaladt az asztalához.
A fiú őszinte kérdése kitörölhetetlenül megmaradt bennem. Hogy miért? Mert a kérdése igazságot szólt hozzám: a család nem korlátozódik a genetikára vagy a külsőre. A férjemmel abban az áldásban van részünk, hogy gyermekeink közül kettőt is örökbe fogadtunk. Szeretjük őket, és a szeretet és a szolgálat alapvető részét képezik a családoknak.
Hiszen az Ő gyermekeiként mindannyiunk számára „egy az Isten és mindeneknek Atyja” (Efézusbeliek 4:6).
Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a fiú nyilván figyelte, hogyan viselkedünk egymással Laurie-val. Talán látta, ahogy segítjük vagy megöleljük egymást, és azt feltételezte, hogy testvérek vagyunk. A kérdése eszembe juttatta, hogy a gyermekek mindig figyelik a felnőtteket, és véleményeket alkotnak annak alapján, amit mondunk és teszünk, és ahogy egymással viselkedünk. Ha ez a fiú képes volt azt feltételezni, hogy testvérek vagyunk, akkor bizonyára a gyermekek a világ bármely pontján feltételezhetik azt, hogy mindannyian fivérek és nővérek vagyunk, amennyiben szeretjük és szolgáljuk egymást.
A különbségeink lehetővé tették, hogy Laurie és én is különböző erősségeket és nézőpontokat hozzunk a jótékonysági munkánkba, eredményesebbé téve azt. Nem engedtük, hogy a különbségeink megosszanak bennünket, hanem jó cselekedetekre használtuk ki ezeket, és így szoros barátságot alakítottunk ki. A kisfiú kérdése Isten minden gyermeke számára tanulságul szolgálhat.