Teniszcipő a templomban
Vajon engem is megítélnek majd mások úgy, ahogy én ítéltem meg igazságtalanul valaki mást?
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Egy papsági gyűlésen észrevettem a kvórum egyik tagját, aki farmert és teniszcipőt viselt. Azt gondoltam: „Miért jött az istentiszteletre hétköznapi ruhában? Lázadozik? Keményszívű? Vajon nem érzi a Lelket az életében?”
Azt gondoltam, ha valóban élő bizonysága lenne, nyilván több tiszteletet tanúsítana a szent gyűlések és helyek iránt.
Egy héttel később, amikor a feleségemmel meglátogattuk a lányunkat, el akartunk menni vele a templomba. Amikor kinyitottam a bőröndömet, megdöbbenve fedeztem fel, hogy elfelejtettem elcsomagolni az öltönycipőmet! Mivel már nem volt sok idő a templomi blokkunk kezdetéig, nem volt időm másik pár cipőt venni. Így aztán úgy döntöttem, hogy felveszem a teniszcipőmet.
Miközben belebújtam a cipőbe, azonnal eszembe jutott a papsági gyűlés. Ott álltam és éppen arra készültem, hogy teniszcipőben lépjek be a világ egyik legszentebb helyére. Arra gondoltam, hogy vajon mit fognak gondolni rólam mások. Vajon olyannak ítélnek-e majd engem, mint aki lázadozik, kemény szívű, esetleg híján van a Léleknek vagy az élő bizonyságnak?
Szégyelltem a korábbi gyors, igazságtalan ítéletemet. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem valakinek a bizonyságát a ruházata miatt? Nem tudtam semmit a helyzetéről.
A Szabadítónak fontos volt az Atyja összes gyermekének lelki fejlődése. Sámuelt ekképpen emlékeztette: „az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sámuel 16:7).
Nem szabadna, hogy számítson az ember ruházata, megjelenése, bőrszíne vagy neme. Mindannyian fivérek és nővérek vagyunk. Arra a tényre kellett volna elsősorban összpontosítanom, hogy ez a fivér ott van az istentiszteleten.
Mindig azon kell lennünk, hogy a legjobb ruhánkat vegyük fel, amikor istentiszteletre vagy templomba megyünk.1 Azonban nem szabad megítélnünk másokat annak alapján, amit viselnek, mert soha nem ismerjük a körülményeiket.
A körülöttünk lévő minden emberben valóban isteni lehetőségek rejlenek. Minden testvérünk és nővérünk felé krisztusi szeretettel kell fordulnunk, függetlenül attól, hogy milyen a külső megjelenésük. Még akkor is, ha a templomban teniszcipőt viselnek!