Őrá mindenkor emlékezni

Írta: Ulisses Soares elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Minél inkább emlékezünk az Úrra, annál inkább hatalmunkban áll majd, hogy az ösvényen maradjunk, és megtegyünk mindent, amit Ő elvár tőlünk.

A szentírásokban a jólét és kevélység olyan körforgását látjuk, amely az emberiség történelmében mindvégig hatással volt Isten gyermekeire. Amikor az emberek emlékeztek az Úrra, boldogultak. Amikor azonban megfeledkeztek Róla, akkor a gazdagságuk, a technikai fejlődésük és a tanulási lehetőségeik miatt a kevélység körforgásába süllyedtek. Ennek eredményeként olyan néppé váltak, amely elutasította az Urat és az Ő szövetségeit.

Gondoljuk át az egyik szövetséget, amelyet minden héten megkötünk, amikor veszünk az úrvacsorából – azt a szövetséget, mely szerint mindenkor emlékezünk a Szabadítóra (lásd Tan és szövetségek 20:77, 79). Ez a szövetség mindkét úrvacsorai imában megismétlődik. E szövetség egyik fontos szava az emlékezni.

Az emlékezni szó több százszor fordul elő a szentírásokban. Az ősi Izráelben az emlékezzetek használata sok esetben arra szolgált, hogy segítsen az Úr népének emlékezni arra, amit korábban értük tett. Még gyakrabban használták azon szövetségekkel összefüggésben, amelyeket az Úr a népével kötött.

Izráel gyermekeinek – ahogy sokaknak ma is – nehéz volt emlékezniük az Úrra és az Ő parancsolataira, és a feledékenységük miatt gyakran fájdalmas következményeket szenvedtek el. Ez az egyik oka annak, hogy az Úr az emlékezni szót használta. Például az Egyiptomból Izráelbe vezető utazás azzal a parancsolattal kezdődött, hogy „megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Égyiptomból, a szolgálatnak házából; mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr” (2 Mózes 13:3).

A szó angol megfelelője (remember) a latin memor szóból ered, és azt jelenti, hogy „tudatában tartó”. Ebből a szempontból az emlékezni szó azt jelenti, hogy gondolunk valakire vagy valamire, vagy képesek vagyunk rá, hogy tudatosan felidézzünk valakit vagy valamit, amit a múltban láttunk, megtudtunk vagy megtapasztaltunk. ¹ Szoros összefüggés van aközött, amit érzünk, és a létrejövő emlék között. Vagyis minél erősebb az érzelem, annál élénkebb és nagyobb hatású az emlék. Héber szövegkörnyezetben az emlékezés szó olyan tudást takar, melyet megfelelő cselekvés kísér. A cselekvés tehát elengedhetetlen része az emlékezésnek.

Minél inkább emlékezünk az Úrra, annál inkább hatalmunkban áll majd, hogy a helyes ösvényen maradjunk, és megtegyünk mindent, amit Ő elvár tőlünk. Ebben az értelemben, amikor veszünk az úrvacsorából, tanúságot teszünk Istennek, az Örökkévaló Atyának, hogy mindig és mindenhol emlékezni fogunk a Szabadítóra az elménkben és a szívünkben. Megígérjük, hogy a szívünkben élénk érzelmeket és a hála érzését őrizzük majd az áldozatáért, a szeretetéért és a nekünk adott ajándékaiért. Azt is megígérjük, hogy ezen emlékek, érzések és érzelmek szerint cselekszünk majd.

Az Őrá való emlékezés indoka, módja és teendője

Egy évvel a Az Utolsó Napi Szentnek Jézus Krisztus Egyháza megszervezése után az Úr egy olyan kinyilatkoztatást adott Joseph Smithnek, amely tágabb összefüggésbe helyezi azt a szövetséget, mely szerint mindig emlékezzünk Őrá:

„Igazlelkűségben ajánlj fel áldozatot az Úrnak, Istenednek, méghozzá a megtört szív és a töredelmes lélek áldozatát.

És hogy még teljesebb mértékben megtarthasd magad szeplőtlennek a világtól, menj el az imádság házába, és ajánld fel szentségeidet az én szent napomon…

Mindazonáltal fogadalmaidat igazlelkűségben ajánld fel minden nap és minden időben;

De emlékezz rá, hogy ezen, az Úr napján, ajánld fel felajánlásaidat és szentségeidet a Magasságosnak, beismerve bűneidet a testvéreidnek, és az Úr előtt” (Tan és szövetségek 59:8–9, 11–12).

E kinyilatkoztatás által az Úr arról tanított minket, hogy miért, hogyan és minek a megtételével emlékezzünk mindig Őrá.

Az indok: „hogy még teljesebb mértékben megtarthasd magad szeplőtlennek a világtól”.
A mód: „igazlelkűségben ajánlj fel áldozatot az Úrnak, Istenednek”, megtört szívvel és a töredelmes lélekkel.
A teendő: „ajánld fel felajánlásaidat és szentségeidet a Magasságosnak, beismerve bűneidet a testvéreidnek, és az Úr előtt”.

Ez a szentírás a felajánlás szót említi. A szentírásokban az efféle felajánlás az Úr iránti teljes odaadásra, a megtört szív és töredelmes lélek felajánlására utal. Jelenti továbbá mindazokat az áldozatokat, amelyeket az Úrért hozunk. Az Őrá való mindenkori emlékezés szövetsége tehát ahhoz kapcsolódik, hogy mindent megtört szívvel és töredelmes lélekkel áldozunk fel az Úrnak. Mindez megerősíti, hogy a Szabadítóra való emlékezés az azon dolgok szerinti cselekvést jelenti, amelyek az igazlelkűséghez vezető ösvényen tartanak minket.

Mily felbecsülhetetlen ajándékot kapunk, amikor a Mester sabbatnapján veszünk az Ő megtört teste és kiontott vére jegyeiből! Amikor veszünk az úrvacsorából, megtört kenyeret eszünk az Ő teste emlékezetére. Vizet iszunk az Ő vére emlékezetére, mely értünk ontatott. És szövetséget kötünk az Úrral, hogy mindig emlékezni fogunk Őrá.

Aztán megkapjuk azt a bámulatos ígéretet, hogy a Lelke mindig velünk lehet (lásd Tan és szövetségek 20:77; lásd még 79. vers), ha a szövetségünk szerint cselekszünk. Mennyei Atyánk annyira fontosnak tartja az úrvacsoravételt, hogy arra int minket, minden vasárnap éljünk vele.

Drága barátaim! A szövetségnek, mely szerint mindig emlékezni fogunk Őrá, az életünk minden döntésében és cselekedetében hatással kellene lennie ránk és ösztönöznie kellene bennünket. Benjámin király ezt tanította:

„[E]zért szeretném, ha magatokra vennétek Krisztus nevét, mindannyian, akik szövetségre léptetek Istennel, hogy életetek végéig engedelmesek lesztek. […]

És szeretném, ha arra is emlékeznétek, hogy ez az a név, melyről azt mondtam, hogy megadom nektek, és amely soha nem töröltetik el, hacsak nem vétek által; ezért vigyázzatok rá, hogy ne vétkezzetek, hogy a név ne töröltessen el a szívetekből” (Móziás 5:8, 11).

Így hát minden egyes döntésünkre hatással van az, ha mindennap emlékezünk a Szabadítóra. Hatással van például arra, ahogyan beszélünk; hogy minek a megtétele, megnézése, elolvasása és meghallgatása mellett döntünk; és hogy miként bánunk egymással. Biztosíthatlak benneteket arról, hogy maga az Úr fogja sugalmazni ezeket a döntéseket, mutatni az utat nekünk a kihívásainkban, és biztosítani azt, hogy az aratás pozitív legyen.

Jézus Krisztus engesztelésének a valóságát tekintve, az élet örök és isteni lehetőségeket hordoz azok számára, akik mindig emlékeznek Őrá. Központi fontosságú, hogy emlékezzünk azokra az érzéseinkre, melyeket az úrvacsoravételkor tapasztalunk meg. Az örök életre és a felmagasztosulásra készülünk, amikor veszünk az úrvacsorából és megígérjük, hogy emlékezünk a Szabadítóra a szívünkben és az elménkben, tudván, hogy az Őrá való emlékezés minden döntésünkben és tettünkben segíteni fog irányt mutatni nekünk.

Ámulok Jézus szeretetén

Arra kérlek benneteket, hogy csatlakozzatok hozzám, és gondolkodjatok el azon, milyen hatással lehet ez a fontos tantétel a személyes életünkre. Kérlek benneteket, gondoljátok át, mit tehetünk azért, hogy mindig emlékezzünk Jézus Krisztusra, mindennap. A Szabadító azt mondta: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek” (János 15:14).

Szabadítónkat, Jézus Krisztust az az elkötelezettsége ösztözönte, hogy mindig emlékezzen az Atyára, és mindig Isten akaratát tegye az Isten és az irántunk való végtelen szeretete miatt. Máig visszhangzik elmémben a Gecsemánéban elmondott imája: „Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Márk 14:36).

Hasonlóan az Ámulok Jézus szeretetén ² című himnusz szavaihoz, bennem az a pillanat kelt ámulatot, amikor a kereszthez szegezett Jézus ezt mondta: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lukács 23:34).

Megrendít, hogy értem szegezték a keresztre; hogy értem, egy bűnösért szenvedett, ontotta vérét, áldozta életét, és támadt fel. És megígérte nekem, hogy ha töredelmes a lelkem, beismerem a bűneimet és a hiányosságaimat, valamint ha hajlandó vagyok bűnbánatot tartani, akképpen szeretve Isten gyermekeit, ahogyan a Szabadító szereti őket, akkor az Úr biztosítani fogja számomra a megbocsátást, továbbá a helyemet az Ő oldalán.

Érezzétek a Szabadító szeretetét

Mindig emlékezzetek a Szabadítóra, és ismerjétek fel Őt az életetekben. Mindig emlékezzetek arra, hogy Őhozzá jöjjetek, hogy a befolyása irányíthassa a gondolataitokat, az érzéseiteket és a döntéseiteket, valamint hogy mindig kövessétek Őt. Mindig tekintsetek Őrá a gyötrelmek, a nehézségek, a depresszió és a kihívások pillanataiban. Érezzétek a Szabadító szeretetét, és valódi törődését a jóllétetekkel.

Könyörgöm nektek, emlékezzetek rá, hogy Mennyei Atyánk becses gyermekei vagytok, akik arra lettek visszatartva, hogy a történelemnek ezen a pontján jöjjenek a földre. Ne feledjétek, az Atya azért választott ki titeket arra, hogy ebben az időben jöjjetek, mert hatalmatokban áll szembenézni e korszak kihívásaival! Kérlek benneteket, emlékezzetek rá, hogy attól függ a boldogság és békesség ebben az életben és az eljövendő világban, hogy naponta emlékezünk-e a Szabadítóra és a Vele kötött szövetségeinkre.

A Brigham Young Egyetemen 2019. február 5-én elhangzott áhítati beszéd alapján.