Nyomtatásban nem jelenik meg: Jöjj, kövess engem!
Vezetéssel kapcsolatos tanulságok Mózestől
A szerzők az Amerikai Egyesült Államokban, Utah államban élnek.
Mózes életének négy tapasztalata segíthet magabiztosabban szolgálnunk az elhívásainkban.
Minden egyházi elhívás vezetőségi feladatokat is magában foglal, és sokuk igazgatási munkát is igényel. Azonban nem mindannyiunknak van vezetői és igazgatási tapasztalata, amikor elhívnak minket. Hogyan tanulhatunk meg eredményesek lenni a szolgálattételben és a vezetésben?
Az Általános kézikönyv: Szolgálat Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában tanulmányozása mellett azt is tanulmányozhatjuk, hogy miként kezelték a vezetői feladataikat az olyan ősi próféták, mint például Mózes. Íme négy tantétel, amelyeket Mózestől tanulhatunk.
1. Mózes annak ellenére is szolgált, hogy felkészületlennek érezte magát.
Mózesnek sietve kellett elhagynia Egyiptomot, miután megállította egy izráelita rabszolga verését, és ennek során megölt egy egyiptomi munkafelügyelőt (lásd 2 Mózes 2:11–12, 15). Amennyire tudjuk, később csendes életet élt pásztorként Jethró, az apósa felügyelete alatt (lásd 2 Mózes 2:21; 3:1).
Aztán egy nap az Úr megjelent Mózesnek (lásd Joseph Smith Translation, Exodus 3:2), és felszólította, hogy „…szabadítsa… [meg a népet] az Égyiptombeliek kezéből és felvigye… [őket] arról a földről, jó és tágas földre” (2 Mózes 3:8).
Bár Mózes megvédte azt az egy izráelitát, akit az egyiptomi munkafelügyelő ütlegelt, nem gondolt úgy magára, mint aki az összes izráelitát ki fogja szabadítani. Elvégre ő csak egy megtért volt a hitben azok között, akik egész életükben azt tanulták és aszerint éltek.
Mózes még ezt a kérdést is feltette Istennek: „Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból?” (2 Mózes 3:11). Amikor pedig Mózesnek az a kérés adatott, hogy vigyen el egy üzenetet Izráel véneinek (lásd 2 Mózes 3:16), így válaszolt az Úrnak: „Uram, nem vagyok én ékesenszóló…; mert nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok” (2 Mózes 4:10).
Az Úr azonban megígérte, hogy megtanítja neki, mit tegyen (lásd 2 Mózes 4:12), így aztán Mózes hittel ment előre (lásd 2 Mózes 4:18, 20). Mózes habozott a gyengeségek miatt, amelyeket saját magában látott, ennek ellenére elfogadta az Úr felkéréseit.
Hogyan vonatkoztathatjuk ezt a mi életünkre?
Mózeshez hasonlóan talán veled is előfordult már, hogy nem érezted magad alkalmasnak egy bizonyos elhívás elvégzésére. Talán meglepődtél és alázat töltött el, amikor elhívtak. A legtöbben így érezzük magunkat. Azonban amikor valakit elhívnak, hogy szolgáljon az egyházban, emlékezhetünk arra, hogy az Úr választotta az adott személyt az adott elhívásra az adott időben. Ez a tantétel minden elhívásra vonatkozik.
Mindegyikünknek vannak olyan képességei, melyek túlmutatnak azon, ami első pillantásra nyilvánvalónak tűnik. Mindannyiunkban rejlik olyan lehetőség, amely nem fog teljes mértékben valóra válni ebben az életben. Bízhatunk azonban abban, hogy az Úrnak szüksége van ránk, hogy bizonyos alkalmakkor bizonyos elhívásokban szolgáljunk, ezzel elősegítve mind a saját, mind pedig mások növekedését. Mózeshez hasonlóan mi is bízhatunk az Úr ígéretében: „Én veled lészek!” (2 Mózes 3:12).
Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából jó tanácsot adott az elhívások elfogadásával kapcsolatban, még akkor is, ha nem érezzük magunkat felkészültnek: „Isten nem úgy kezdi, hogy érdeklődik a képességünk felől; csupán az elérhetőségünk felől kérdez. Ha pedig mi bebizonyítjuk a megbízhatóságunkat, Ő növelni fogja a rátermettségünket.” 1
Thomas S. Monson elnök (1927–2018) szintén erre emlékeztetett minket: „Amikor az Úr megbízatásában munkálkodunk, jogosultak vagyunk az Úr segítségére. Ne feledjétek, hogy akit az Úr elhív, azt alkalmassá is teszi.” 2
David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt arról, hogy az Úrba helyezte a bizalmát, amikor elhívták apostolnak: „Úgy vélem, bárki másnál jobban tudom, hogy Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában szó szerint százával és ezrével vannak nálam képzettebb és alkalmasabb férfiak, …de azt is tudom, honnan jött az elhívás. Így hát megtiszteltetésnek érzem, hogy igent mondhatok. Örömmel várom a szolgálatot, és izgatottan várom a lehetőséget, hogy tanulhassak.” 3 Hasonló bizalmat tanúsíthatunk akkor is, amikor igyekszünk tanulni és szolgálni, amikor az elhívásunk meghaladja a képességeinket.
A Mózesnek szóló üzenet az volt, hogy elvégzendő munkája van (lásd Mózes 1:6). A Joseph Smithnek szóló üzenet az volt, hogy Istennek munkája van számára (lásd Joseph Smith története 1:33). Ugyanez elmondható mindegyikünkről. Ez igaz az elhívásainkban, és igaz más módokon is, amelyeken az Úr arra ösztönöz minket, hogy szolgáljunk, miközben arra törekszünk, hogy „buzgón munkálkodj[unk] a jó ügyben, és tegy[ünk] meg sok dolgot saját szabad akaratu[n]kból, és vigy[ünk] véghez sok igazlelkűséget” (Tan és szövetségek 58:27). Szolgálhatunk templomlátogatóként vagy szertartásszolgaként. Részt vehetünk a JustServe.org eseményeiben és más érdemes szolgálati lehetőségekben. Segítőkész szomszédok lehetünk. És természetesen érzékeny és lelkiismeretes szolgálattevő fivére vagy nővére lehetünk azoknak az egyháztagoknak, akikhez kijelöltek minket.
Nem valószínű, hogy valaha is kimerítünk minden lehetőséget, amikor „az Úr ügyében jár[unk]” (Tan és szövetségek 64:29).
2. Mózes bízott az Úrban.
Az Úr biztosította Mózest afelől, hogy végül sikerül majd kiszabadítania Izráelt, bár lesznek akadályok útközben. Miután elhívta Mózest a munkára, az Úr megmutatta Mózesnek, hogy csodákat tehet, például úgy, hogy a botot kígyóvá változtatja (lásd 2 Mózes 4:2–4). Az Úr utasítást adott Mózesnek arra vonatkozóan, hogyan idézzenek elő különböző csapásokat a fivérével, Áronnal (lásd 2 Mózes 7–11), és azok megtörténtek. Az Úr azt mondta Mózesnek, hogy ha az izráeliták a pészahi bárány („páskhabárány”) vérét az ajtófélfákra hintik, megmenekülnek a haláltól az otthonukban (lásd 2 Mózes 12:3–13, 21–23). Később az Úr azt mondta Mózesnek, hogy az embereknek elég felnézniük az érckígyóra, és meggyógyulhatnak a halálos kígyómarásból (lásd 4 Mózes 21:8–9; Alma 33:19–22).
Mózesnek nem volt meg az a tudása vagy hatalma, hogy ezeket a dolgokat a saját képességei révén megtegye. Teljes mértékben bízott azonban abban, hogy az Úr elősegíti majd a megígért eredmények bekövetkeztét. Mivel Mózes az Úr utasításai szerint cselekedett, az Úr sok csodát vitt véghez a népe között (lásd 1 Nefi 17:23–42).
Hogyan vonatkoztathatjuk ezt a mi életünkre?
Mi is hasonlóan kimutathatjuk az Úrba vetett bizalmat, amikor úgy döntünk, hogy hittel cselekszünk. Henry B. Eyring elnök, második tanácsos az Első Elnökségben, megtanította nekünk, hogyan: „A Belé vetett bizalmatokat fejezitek ki, amikor a tanulás szándékával figyeltek, bűnbánatot tartotok, majd mentek, és megteszitek, amit Ő kér.” 4
Amikor Nefit nehéz dolog megtételére kérték, ő így felelt: „Megyek és megteszem azon dolgokat, amelyeket az Úr megparancsolt, mert tudom, hogy az Úr nem ad parancsolatokat az emberek gyermekeinek, csak akkor, ha utat készít számukra, hogy végrehajthassák azt a dolgot, amit megparancsol nekik” (1 Nefi 3:7). Nefi ilyen hozzáállással ment tovább, „nem tudván előre a dolgokat, amiket tenn[ie] kell” (1 Nefi 4:6). Olyan messzire ment, amennyire csak az adott pillanatban előre látott, bízva abban, hogy egyre többet fog látni, amint továbbhalad. Aztán világossá vált számára a következő lépés, majd a következő, míg el nem tudta végezni a feladatát.
Bízhatunk abban, hogy „minden dolog összefog a jav[unk]ért” (Tan és szövetségek 90:24), ha követjük az Urat.
3. Mózes tanult Istentől, majd pedig tanított másokat.
A Mózes 1–4-ből megtudjuk, hogy az Úr egy látomásban számtatlan világot mutatott meg Mózesnek, valamint a világunk teremtését is. Ez lefektette az alapot Mózes számára, hogy megértse Isten szabadítástervét, miközben a nép vezetésére készült. Később Mózes olyan parancsolatokat kapott, amelyek lehetővé tették az izráeliták számára, hogy Isten áldásaira érdemesen éljenek (lásd 2 Mózes 20:1–17). Mózes ezt követően megtanította a népének ezeket a parancsolatokat. A nép tanítása a munkája fontos részét képezte.
Miután Jethró látta, hogy az emberek gyakran felkeresték Mózest, arra kérve, hogy ítélkezzen olyan kérdésekben, amelyekben segítségre volt szükségük, ezt tanácsolta Mózesnek: „És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtokra az útat, a melyen járniok kell és a tenni valót, a melyet tenniök kell” (2 Mózes 18:20).
Hogyan vonatkoztathatjuk ezt a mi életünkre?
Az Úr mindig is arra buzdította a népét, hogy törekedjenek tudásra és igazságra. Ádám azt a parancsot kapta, hogy szabadon tanítsa a tant a gyermekeinek (lásd Mózes 6:58). Adományozási korszakunkban a Szabadító azt az utasítást adta nekünk, hogy „törekedj[ünk] a tanulásra, méghozzá tanulmányozás és hit által is”, valamint „szerveződ[jünk]”, hogy megalapítsuk „a tanulás házát, …a rend házát” (Tan és szövetségek 88:118, 119; lásd még Tan és szövetségek 93:36).
A tanulás után pedig szorgalmasan kell tanítanunk másokat (lásd Tan és szövetségek 11:21). Azt a parancsolatot kaptuk, hogy tanítsuk egymásnak az evangélium tanát és tantételeit (lásd Tan és szövetségek 42:12–14). Tanításunk során építenünk kell egymást, hogy „teljes szentségben cseleked[jünk]” Isten előtt (Tan és szövetségek 43:9; lásd még 7–8. vers).
A Lukács 22:32 is tartalmaz egy fontos tantételt: „…te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed”. Először is törekedhetünk arra, hogy mi magunk közelebb kerüljünk Istenhez, és azután tudunk majd segíteni másokat is megerősíteni Isten igéje révén.
Amikor vezetői tisztségben vagyunk, akkor ahelyett, hogy a velünk szolgálók minden cselekedetét irányítanánk, összpontosíthatunk a tan és a tantételek tanítására, és megkérhetjük őket, hogy először „tanácskozz[anak] az Úrral” (Alma 37:37), majd pedig a csoporttal közösen, hogy önrendelkezőkként cselekedhessenek (lásd Tan és szövetségek 58:28).
4. Mózes megtanult delegálni.
Jethró jó tanácsot adott Mózesnek, amikor Mózest már túlságosan megterhelte a nép bírájaként betöltött szerepe: „…mert erőd felett való dolog ez [az egész teher hordozása], nem végezheted azt egymagad” (2 Mózes 18:18). Azt tanácsolta Mózesnek, hogy tanítsa meg másoknak, hogyan ítéljenek, és hozzon létre egy igazgatási rangsort is, melyben Mózesnek csak a legnehezebb ügyekben kell döntenie, míg a többi üggyel mások foglalkoznának (lásd 2 Mózes 18:14–26). Később 70 másik férfinak is megadatott a lehetőség, hogy Mózessel együtt lássa az Urat, és segítséget nyújtson a lelki dolgokban (lásd 2 Mózes 24:9–10; 4 Mózes 11:16–17, 25).
Hogyan vonatkoztathatjuk ezt a mi életünkre?
A szolgálatunk során arra kell törekednünk, hogy a legfontosabb feladatainkra összpontosítsunk. Sokat megtanulhatunk közülük az Általános kézikönyv tanulmányozása által. Törekedhetünk Mennyei Atyánk útmutatására és aszerint cselekedhetünk, hogy tudjuk, mi az, amit nekünk kell megtennünk, és mit bízhatunk másokra. Bár előfordulhat, hogy mindent mi magunk szeretnénk megtenni, emlékezhetünk a közelmúltbeli szervezeti változtatások példájára, melyek azért lettek bevezetve, hogy segítsenek a püspököknek delegálni a feladataikat, és így a legfontosabb dolgokra összpontosítani. Quentin L. Cook elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Bizonyára emlékeztek rá, miszerint 2018-ban megváltoztak a melkisédeki papsági kvórumok, hogy még szorosabban dolgozzanak együtt a Segítőegyletekkel, és így a püspök irányítása alatt az elderek kvórumai és a Segítőegyletek átvegyenek tőle olyan fontos feladatköröket, amelyek korábban sok idejét felemésztették.” 5
Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából emlékeztetett minket, hogy ne bonyolítsuk túl a szolgálatunkat:
„[Vezetőkként] szigorúan védelmezn[ünk] kell az egyház és az evangélium tisztaságát és egyszerűségét, és kerüln[ünk] kell azt, hogy szükségtelen terheket helyezzenek az egyháztagjainkra.
És mindannyiunknak egyháztagokként, nekünk kell tudatos erőfeszítéseket tennünk, hogy energiánkat és időnket olyan dolgoknak szenteljük, amelyek valóban számítanak, miközben felemeljük felebarátainkat és Isten királyságát építjük.” 6
Ez csupán néhány tanulság, amelyet Mózestől és az újkori egyházi vezetőktől tanulunk, akik a Vezetőmester, Jézus Krisztus nyomdokaiban járnak. Miközben az Ő királyságában végzett saját szolgálatunkra gondolunk, igyekezzünk elgondolkodni azon, hogyan építhetnénk ki magunkban és másokban is hasonló vezetői képességeket.