Kijelölte ösvényünket. Liahóna, 2023. febr.
Kijelölte ösvényünket
Amikor követjük Jézus Krisztust, és azt tesszük, amit Ő tett, magabiztosan visszatérhetünk mennyei otthonunkba.
Christ Calling Peter and Andrew [Krisztus elhívja Pétert és Andrást]. Készítette: Harry Anderson
Évekkel ezelőtt a családommal megmásztunk egy hegyi ösvényt Izlandon, hogy megnézzünk egy híres vízesést. Azelőtt még soha nem jártunk ezen a hegyen, bizonytalanok voltunk az ösvényt illetően, és nem vagyunk tapasztalt kirándulók.
Figyeltük, ahogy mások nekiindulnak az ösvénynek, és követtük őket. Hamarosan szem elől veszítettük őket – és az ösvényt is! Alaposan körbenéztünk, és szándékosan elhelyezett kis kőrakásokra lettünk figyelmesek, melyek a vízeséshez vezető ösvényt jelölték. Onnantól biztosak voltunk abban, hogy ha meg tudjuk találni ezeket a kőrakásokat, azok elvezetnek minket a vízeséshez.
Az ösvény közelében észrevettünk olyan foltokat is, ahol fehér, bolyhos gyapjúsás1 nőtt, amoly a lápos vidékre jellemző. Amikor a sás közé léptünk, mindig átázott a cipőnk, és sáros lett. Megtanultuk, hogy a gyapjúsás mocsaras talajon nő, és olyan ösvényt jelöl, amelyet nem akarunk követni.
Az ösvény nem volt könnyű. Néha meredek volt, és elfáradtunk. De kitartottunk, gondosan követve a kőrakásokat, és elkerülve a gyapjúsást. Az erőfeszítéseinket végül siker koronázta. Végül elértünk a pompázatos vízeséshez, és élveztük a kilátást a hegytetőről, valamint a víz nyújtotta felfrissülést.
Miközben lefelé gyalogoltunk a hegyről, olyan veszélyek is feltűntek, amelyeket korábban nem láttunk. A kőrakások segítettek nekünk elkerülni a vízzel teli mélyedéseket és a meredek szirteket. Hálásak voltunk, amiért ezek a halmok biztonságban elvezettek minket a célunkhoz.
Az életen átvezető utazásunk olyan, mint ez a nyári kirándulás. Vissza akarunk térni mennyei otthonunkba, de az ösvényen nem mindig könnyű eligazodni. Miközben Jézus Krisztus életét és tanításait tanulmányozzuk, megtudhatjuk, hogy Ő miként kelt át a halandóságon és hagyott számunkra (átvitt értelemben) útjelző kőrakásokat, amelyeket követhetünk. Amikor követjük ezeket, és azt tesszük, amit Jézus tett, magabiztosan térhetünk vissza, elérve az úti célunkat.
1. kőrakás: Tudd, hogy ki vagy!
Jézus Krisztus felismerte, hogy ki Ő (lásd Lukács 2:49). Bár nem tudjuk, mit érzett, miközben János megkeresztelte, bizonyára megnyugtató volt az isteni megerősítés, amikor Atyja szólt Őhozzá „az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Márk 1:11).
A kilétébe vetett bizalommal Jézus Krisztus ki tudta jelenteni Péternek és Andrásnak: „Én vagyok az, akiről a próféták írtak” (vö. Joseph Smith-fordítás, Máté 4:18). Mikor pedig a szamáriai asszony a Messiást említette, „a ki Krisztusnak mondatik”, Ő kijelentette: „Én vagyok az, a ki veled beszélek” (János 4:25–26).
Annak az ismerete, hogy mi kik vagyunk, alapvető fontosságú kőrakásnak számít. A legfontosabb személyazonosságunk az, hogy Isten gyermekei vagyunk, függetlenül attól, hogy emellett még miként azonosítjuk magunkat a saját döntésünk alapján. Ha ezt a kőhalmot nem találjuk meg, könnyen letérhetünk az ösvényről, és a bolyhos növények között kötünk ki.
2. kőrakás: Igyekezz megtudni Mennyei Atya akaratát!
Jézus Krisztus igyekezett megismerni Atyja akaratát. A keresztelkedését követően „Jézust elvezette a Lélek a vadonba, hogy Istennel legyen.
És miután negyven napon át böjtölt és társalkodott Mennyei Atyával, azután megéhezett, és otthagyatott, hogy megkísértse az ördög” (vö. Joseph Smith Translation, Matthew 4:1–2 [vö. még Máté 4:1–2]; kiemelés hozzáadva).
Miért ment Jézus a vadonba, hogy Istennel legyen? Valószínűleg nem tévedünk, ha azt gondoljuk, miszerint az Atyja akaratát akarta megismerni, hogy semmi kétsége ne legyen afelől, mik Isten szándékai Vele. Hasonlóképpen számunkra is az egyik kőrakás az, hogy megismerjük Isten ránk vonatkozó akaratát. Ha nem tudjuk, mi Isten ránk vonatkozó akarata, akkor letévedünk a fűbe.
Isten ránk vonatkozó akaratát a szentírásokból, az élő próféták szavaiból és a Szentlélek suttogásaiból tudhatjuk meg. Azonban vágynunk kell arra, hogy Istennel legyünk és imában szóljunk vele, ahogyan Jézus is tette. Természetessé teszi az imát az, ha tudjuk, hogy milyen tényleges kapcsolat köt minket Istenhez – hogy Ő az Atyánk és mi az Ő gyermekei vagyunk (lásd Máté 7:7–11). Ha bármiféle nehézséget okoz az imádkozás, az abból fakad, hogy megfeledkezünk erről a kapcsolatról.2
3. kőrakás: Igazítsd az akaratodat Mennyei Atya akaratához!
Jézus Krisztus az Atyja akaratához igazította a sajátját. Egyszer, utazás közben, Jézus leült a szamáriai Szikar városa mellett a Jákób forrása nevű kúthoz, amíg tanítványai bementek a városba ennivalót venni. Egy szamáriai asszony jött oda, hogy vizet merítsen, Jézus pedig arra kérte, hogy neki is merjen egy keveset. A nő meglepődött a kérésen, mivel azt egy zsidó intézte hozzá. Az ezt követő beszélgetés során megtudta, hogy Jézus a megígért Messiás. Visszatért a városba, azt hirdetve, hogy találkozott Krisztussal (lásd János 4:3–29).
Amikor a tanítványok visszatértek, arra buzdították Jézust, hogy egyen az általuk vásárolt ételből (lásd János 4:31), és „csodálkozának”, hogy egy szamáriai nővel beszélt (lásd János 4:27). A Szabadító így felelt: „Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem” (János 4:34). Jézus eledele – a célja és rendeltetése – az volt, hogy az Atya akaratát cselekedje, és elvégezze az Atya munkáját. Így fogalmazott: „Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem” (János 6:38). Jézus megengedte, hogy akaratát feleméssze az Atya akarata (lásd Móziás 15:7), saját akaratát Isten akaratához igazítva. Ez egy újabb olyan kőhalom, melyet Jézus nekünk hagyott.
Tudatosan hozzá kell igazítanunk a mi akaratunkat Mennyei Atyánk akaratához. Az ima az egyik módja annak, ahogyan ezt megtesszük. „Az ima célja nem Isten akaratának a megváltoztatása”, hanem az, hogy segítsen megismernünk és elfogadnunk az Ő akaratát.3
4. kőrakás: Köss szövetségeket Istennel, és tartsd meg azokat!
Jézus Krisztus azért keresztelkedett meg, „hogy minden igazlelkűséget betöltsön” (2 Nefi 31:5). Nikodémussal beszélve leszögezte: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (János 3:5). Leendő tanítványaihoz így szólt: „Kövessetek engem” (Máté 4:19).
Mi ezt azáltal tesszük meg, hogy hitet gyakorolunk Jézus Krisztusban, bűnbánatot tartunk, megkeresztelkedünk az Ő nevében, befogadjuk a Szentlelket, majd további szövetségeket kötünk Istennel, és megtartjuk azokat. Szövetséget kötünk arra, hogy betartjuk Krisztus parancsolatait, melyek a javunkra adattak. Minden szövetség egy-egy kőhalom a szövetség ösvényén, mely Krisztushoz vezet.
A nyári kirándulásunk során szabadon választhattunk volna másik ösvényt a hegytető eléréséhez, ám meglehet – és egészen valószínű –, hogy egy másik ösvény nem vitt volna oda a vízeséshez. Az is lehet, hogy hátráltatott volna minket a marasztaló sár, megakasztottak volna minket a veszélyes szirtek, vagy a fáradtság miatt feladtuk volna. Az ösvényen maradás biztosította az úti célunkhoz vezető legközvetlenebb és legbiztosabb útvonalat.
Az életben nem tehetjük meg azt, hogy másik ösvényt taposunk, de közben elvárjuk az Isten által megígért eredményeket (lásd Máté 7:24–27). Szabadon választhatunk, de nem választhatjuk meg annak a következményeit, ha nem követjük a kinyilatkoztatott ösvényt. Nem bukhatunk le egy szikláról, majd „dönthetünk” úgy, hogy inkább mégsem esünk le.
5. kőrakás: Tarts ki mindvégig!
Jézus Krisztus be akarta végezni az Ő Atyja munkáját (lásd János 4:34). Miután Jézus befejezte a munkát, amellyel Isten megbízta Őt (János 17:4), és ott függött a kereszten, ezt mondta: „Elvégeztetett” (János 19:30). A mi saját munkánk befejezése egy olyan kőrakás, mely szükséges ahhoz, hogy elérkezzünk a kívánt úti célunkhoz. Jézus ekképpen intett: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Máté 7:21).
Azoknak, akik nem így tesznek, a Szabadító ezt mondja majd: „Sohasem ismertetek engem” (vö. Joseph Smith Translation, Matthew 7:33; kiemelés hozzáadva). Ha nem értjük, mit vitt véghez a Szabadító, annak lucskos, sáros cipő lesz az eredménye, mert akkor soha nem ismertük Őt, és soha nem csatlakoztunk Hozzá a munkájában.
Azáltal, hogy tudta magáról, kicsoda; azáltal, hogy ismerte az Atyja akaratát és a sajátját ahhoz igazította; azáltal, hogy szövetségeket kötött Istennel és megtartotta azokat, majd mindvégig kitartott, Jézus Krisztus „kijelölte ösvényünket”4 ahhoz, hogy visszatérhessünk mennyei otthonunkba. A mi feladatunk az, hogy kövessük ezeket a kőrakásokat. Így hát „nem csak most kell Őt követnünk”, míg itt vagyunk a földön, hiszen azért is tesszük ezt, mert „Vele szeretnénk élni”5, elnyerve mindazt, amivel Mennyei Atya rendelkezik.