Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Az élet nem igazságos – és ez nem baj
Amikor az élet igazságtalannak tűnik, emlékezz arra, hogy a Szabadító elviselte a legfőbb igazságtalanságot.
Biztos vagyok benne, hogy gyermekkoromban legalább ezerszer panaszkodtam a szüleimnek arról, hogy ez vagy az „nem igazság”. Nem is én voltam a soros a mosogatásban! Igazán nem kellett volna több házimunkát végeznem, mint a fiatalabb testvéreimnek!
A szüleim egybehangzó, határozott válasza mindig ugyanaz volt: „Az élet nem igazságos!”
Ennek ellenére ez valahogy soha nem jutott el a tudatomig.
Lám, már a húszas éveim közepén jártam, és még mindig azt gondoltam, hogy az életnek igazságosnak kellene lennie. Amikor az evangélium szerinti életről volt szó, azonnali áldásokra számítottam a parancsolatok betartásáért cserébe. És azt feltételeztem, hogy ha nem tartjuk be a parancsolatokat, az mindig bánatot és fájdalmat fog eredményezni.
A szemléletmódom akkor kezdett el változni, amikor a nővérem úgy döntött, hogy elhagyja az egyházat. Láthatóan ő is abban hitt, hogy az evangélium szerinti életnek azonnali áldásokat kellene eredményeznie. Amikor aztán nem látta azokat az áldásokat, melyekben reménykedett, kételkedni kezdett abban, hogy miben hisz.
Még jobban összezavart, hogy miután elhagyta az egyházat, az általa korábban remélt dolgok közül néhány elkezdett valóra válni. Egészen egyértelműen nem tapasztalt olyan bánatot, amelyről úgy gondoltam, hogy érni fogja az embert, amikor nem Jézus Krisztus követését választja.
Örültem a boldogságának, ugyanakkor tartottam is attól, hogy a körülményei szerencsés alakulása még inkább meggyőzheti arról, hogy az egyház nem igaz.
Ami engem illet, én még mindig az evangélium szerint éltem, de volt az általam várt áldások között néhány, amely továbbra sem jött el. Ez nem tűnt igazságosnak.
A válasz ismét ott állt előttem, minden korábbinál egyértelműbben: „Az élet nem igazságos.” Elmondok pár dolgot, amit ezzel kapcsolatban megértettem.
Másként gondolni az igazságtalanságra
Jó és rossz dolgok egyaránt történnek az evangélium szerint élő emberekkel, mint ahogy azokkal is, akik nem így élnek – Isten „felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Máté 5:45). Ez hozzátartozik az élethez.
De akkor mi a helyzet azokkal az ígéretekkel, melyek szerint az evangéliumi élet áldásokat és örömöt hoz? A szentírások azt mondják, hogy amikor betartjuk a parancsolatokat, áldottak leszünk (lásd Móziás 2:22). Előfordulhat azonban, hogy nem mindig úgy és akkor érkeznek áldások, ahogy és amikor várjuk őket. Az evangélium szerinti élet nem biztosít nekünk másoknál több pénzt, több sikert vagy kevesebb próbatételt. És azt sem jelenti, hogy elvárhatunk Istentől konkrét világi áldásokat az igazlelkűségért kapott „fizetségként”.1
Vannak bizonyos áldások, amelyekre viszont számíthatunk, ha betartjuk a parancsolatokat. Azt az ígéretet kaptuk, hogy a Lélek mindig velünk lesz (lásd Moróni 4:3). Amikor pedig hittel az Úrhoz fordulunk, erőt kapunk ahhoz, hogy szembenézzünk az elkerülhetetlenül érkező megpróbáltatásokkal.2
Az igazi öröm és békesség ígéretét kapjuk (olyat, amelyet nem a körülményeink határoznak meg).3 És a legnagyszerűbb ajándék ígéretét is megkaptuk – az örök életét. Amint azt Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanította: „A Mennyei Atyába és Jézus Krisztusba vetett hitetek nagyobb jutalmat fog eredményezni, mint azt el tudjátok képzelni.”4
Amikor elkezdtem másként gondolni az igazságtalanságra, el kellett döntenem, hogy miért is választottam az evangélium szerinti életet. Azért élek így, mert elvárom Istentől, hogy megáldjon? Vagy valami többről van szó?
Rájöttem, hogy a legfontosabb ösztönzés számomra a Mennyei Atya és Jézus Krisztus iránti szeretetem.
A Szabadító legyőz minden igazságtalanságot
Szeretetéből és irgalmából fakadóan a bűntelen Szabadító megfizette a legfőbb igazságtalan árat, örök örömet kínálva nekem, a tökéletlennek. Renlund elder ezt mondta: „Semmi sem fogható ahhoz az igazságtalansághoz, amelyet Ő elszenvedett. […] Azonban az irántunk és a Mennyei Atya iránt táplált szeretete okán úgy döntött, hogy megteszi.”5 A szabadítás egy olyan ajándék, amelyet nem érdemlünk meg és nem érdemelhetünk ki. A Szabadító mégis mindenkinek felkínálja, aki úgy dönt, hogy Őhozzá fordul.
Renlund elder ezt is tanította:
„Az örökkévalóságokban Mennyei Atya és Jézus Krisztus minden igazságtalanságot fel fog oldani. […]
Neki köszönhetően békességre tudunk lelni ebben a világban, és bizakodóak lehetünk. Ha engedjük Neki, Jézus Krisztus a javunkra fogja szentelni az igazságtalanságot [lásd 2 Nefi 2:2]. Nem csupán megvigasztal majd minket és visszaállítja azt, ami elveszett [lásd Jób 42:10, 12–13; Jákób 3:1], hanem a javunkra fogja fordítani a megpróbáltatásainkat.”6
Mily hálás vagyok egy olyan Szabadítóért, aki elviselte értem és a szeretteimért a legfőbb igazságtalanságot! Tárt karokkal vár ránk, felkínálva nekünk az örök élet és az örökké tartó békesség ajándékát.