Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Mit tanulhatunk a boldogságról a szentírásokban szereplő szentektől?
Mindannyian a boldogságot keressük, és a szentek szentírásbeli példái megmutathatják nekünk a helyes irányt.
Fénykép a Pexels jóvoltából
A világ néha szomorú hely. Személyes és világméretű szinten is vannak gyötrelmek, igazságtalanságok és szenvedések. Előbb-utóbb mindannyian azt vesszük észre, hogy „lenn élünk a siralom bús völgyében”1.
Emellett viszont úgy tanuljuk, hogy „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (2 Nefi 2:25).
Akkor ez így mégis hogy…?
A szentírásokban az emberek, bármelyik adományozási korszakban is éltek, arra törekedtek, hogy megalapítsák Siont, és szert tegyenek az ott uralkodó boldogságra. Néhányan közülük pedig eszméletlenül sikeresek voltak ebben! Amikor ezekről a szentekről olvasunk, megtanuljuk, hol lelhetünk nagy örömre még a nagy megpróbáltatások közepette is.
Alma népe és a szövetségek megtartása
Amikor Alma népe titokban találkozott a Mormon vize közelében, az emberek „örömükben összecsapták kezeiket” (Móziás 18:11) azt hallva, hogy a keresztelés szövetsége által beléphetnek „Isten nyájába” (Móziás 18:8). Elnyerték a Szentlelket is (Móziás 18:13), amelynek a hatása képes arra, hogy – James E. Faust elnök (1920–2007) szavaival – „a belső béke legnagyobb biztosítékát nyújtsa ingatag világunkban”2.
Alma népe keményen dolgozott azon, hogy velük maradjon a Lélek, miközben „egyenes derékkal jártak Isten előtt” (Móziás 18:29). Szövetségük megtartása pedig döntőnek bizonyult a boldogságukhoz – amikor rabságba kerültek, az Úr kiszabadította őket, mert megtartották a szövetségüket: „Emeljétek fel a fejeteket…, mert tudok a szövetségről, melyet velem kötöttetek; és én szövetséget fogok kötni a népemmel, és kiszabadítom őket a rabságból” (Móziás 24:13).
Alma népe világosan értette azt, amit Jean B. Bingham nővér, a Segítőegylet előző általános elnöke tanított a közelmúltban: „A boldogság csalóka, ha az örökkévaló öröm áldásait a pillanatnyi gondtalanságra cseréljük. [A] tartós boldogság kulcsa az, hogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint élünk, és megtartjuk a szövetségeinket.”3
A 4 Nefi nefitái és a címkézés eltörlése
A feltámadt Szabadító látogatása után a nefiták közel kétszáz éven keresztül összhangban éltek egymással. „[B]izonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett” (4 Nefi 1:16).
Az egyik titkuk a boldogság elérésére az volt, hogy egyenlőséget teremtettek:
„[N]em volt gazdag vagy szegény, szolga vagy szabad…
[É]s lámániták sem voltak, vagy bármilyen -iták” (4 Nefi 1:3, 17).
Ez egyszerűnek hangzik, de ennek az elfogulatlanságnak a kialakításáért minden bizonnyal meg kellett dolgozni, hiszen a Szabadító látogatása előtt „a nép megoszlott, egymás ellen fordultak” (3 Nefi 7:2).
A világban gyakori a megosztó címkézés. Amint arról Russell M. Nelson elnök nemrégiben fiatal felnőttek előtt beszélt: „Az ellenség örül a címkéknek, mert azok megosztanak minket, és korlátozzák azt, ahogyan magunkra és egymásra gondolunk.”4 A címkék révén létrehozott bármely alá- vagy fölérendeltség nem Istentől való – „ő mindenkit hív, hogy jöjjön hozzá és részesüljön a jóságából” (2 Nefi 26:33).
Amikor a nefiták az egyenlőséget táplálták maguk között, „az Úr rendkívül felvirágoztatta őket ezen a földön” (4 Nefi 1:7).
Énók városa és a szeretetben való egyesülés
Énók városa az egyetlen példa a szentírásokban arra, hogy egy egész közösség „felvitetett a mennybe” (Mózes 7:23). Ha a menny azt jelenti, hogy „Istennel lakha[tun]k a boldogság egy soha véget nem érő állapotában” (Móziás 2:41), akkor Énók városa a legfőbb követendő példa számunkra!
Ők vajon hogyan érték el ezt?
„[E]gy szív voltak és egy elme” (Mózes 7:18) – összefogtak az örök dicsőség keresésében. Krisztus tiszta szeretetére van szükség az efféle csapatmunkához, mert ez azzal jár, hogy mások felmagasztosulását reméljük és azért munkálkodunk – ez a legfőbb önzetlenség!
Énók városa bizonyára Énóktól tanulta meg, hogyan szeressék ily módon Isten gyermekeit. Amikor Énók megláthatta „az emberek gyermekeinek minden cselekedetét”, „reá tekintett gonoszságukra…, és könnyezett…, és szíve szélesre duzzadt, akár az örökkévalóság” (Mózes 7:41).
Amikor krisztusi szeretetet érzünk mások iránt, akkor arra buzdítjuk őket, hogy Jézus Krisztus követése által csatlakozzanak hozzánk a felmagasztosuláshoz vezető ösvényen. Ahogy Bonnie H. Cordon elnök, a Fiatal Nők általános elnöke mondta: „Jöjjetek Krisztushoz! Jöjjetek most, de ne egyedül gyertek!”5
Megélni a boldogság tervét
Még amikor borongósabb árnyak vetülnek is a boldogságunkra, van egy igazság, amely azokon is képes átragyogni: Teremtőnk a mi örök boldogságunkra vágyik – az Ő terve a boldogság terve! Azért létezünk, hogy végtelenül boldoggá váljunk, amilyen Ő.
A kulcsszó azonban az, hogy váljunk. Nem arra törekszünk, hogy csupán boldognak érezzük magunkat. Arra törekszünk, hogy boldog emberekké váljunk .
A szentírásokban szereplő szentektől megtanuljuk, hogy a boldoggá válás egy kivitelezhető cél, és hogy a kivitelezés mindenen átívelő eleme az Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hit gyakorlása. Amint azt a szentírásokban olvassuk, a hit vezet az Isten parancsolatainak való engedelmességhez. A hit emellett bűnbánathoz és a bűneink bocsánatához vezet Jézus Krisztus azon engesztelése által, amely segített ezeknek a szenteknek megtapasztalni a boldogságnak egy olyan mértékét, melyet Mennyei Atya és Jézus Krisztus élvez – azt a boldogságot, amelyre fokozatosan mindannyian képessé válunk.