Sioni néppé válni. Liahóna, 2023. febr.
Sioni néppé válni
Amikor olyan embereket fogadunk magunk közé, akik a miénktől eltérő háttérrel rendelkeznek, rájövünk, hogy kiterjedt tapasztalatuk és örökségük gazdagítja az egyházközségünket és közösségünket.
Fényképek a szerzők jóvoltából
Az elmúlt néhány évben abban az áldásban van részünk, hogy segíthetünk szolgálni számos, a Washington állambeli Spokane-ben élő afrikai menekültet, és megosztani velük az evangéliumot. Mielőtt az Amerikai Egyesült Államokba jöttek volna, sokan tapasztalták meg közülük a háborút, az éhezést és a családok erőszakos szétszakítását a hazájukban – Ruandában, Burundiban, Kenyában, Ugandában, Tanzániában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Tudjuk, hogy a világon nem minden egyházközség területén vannak menekültek, de minden egyházközségben és gyülekezetben különböző hátterű emberek vannak, és mindannyian arra törekszünk, hogy egybegyűjtsük Izráelt, valamint ott építsük Siont, ahol élünk. Szeretnénk az elmúlt pár év néhány élményén keresztül megmutatni, hogyan nézett ki a mi esetünkben a „szeretet, megosztás, meghívás”1 hármasa. Hisszük, hogy ezek a tantételek világszerte alkalmazhatóak az egyházközségekben.
Szolgálat
Ammonhoz és Móziás többi fiához hasonlóan, akik a lámániták között szolgáltak missziót, mi is azt szerettük volna, ha a szolgálatunk abból az indíttatásból fakad, mely szerint segíteni akarunk másoknak, hogy érezzék Krisztus irántuk táplált szeretetét (lásd Móziás 28:1–3; Alma 26:15). Amint azt Jeffery R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából egyszer mondta: „Az imákat… Isten leggyakrabban… más embereket használva válaszolja meg. Nos, azért imádkozom, hogy használjon minket. Imádkozom, hogy mi legyünk a válasz az emberek imájára.”2
Nyafuraha Mukushaka 2019 júniusában érkezett Spokane-ba Burundiból. Ez a hölgy hamarosan már munkát is talált egy üveggyárban, ahol mindennap reggel 6 órakor kezdett. A buszok reggeli menetrendje miatt nem tudott volna időben beérni. Négy hónapon keresztül, miközben a jogosítványa megszerzésére készült, voltak egyháztagok, akik hajnali 4:40-kor keltek, hogy felvegyék őt, majd elvigyék a munkahelyére. Amikor a szülei és a fivére 2021 augusztusában megérkeztek Spokane-be, erről is mesélt nekik. Amikor az édesapja, Vincent szerette volna jobban megismerni azokat, akik hajlandóak voltak ilyen szolgálatot tenni a lányának, felkeltette az érdeklődését a visszaállított evangélium, majd 2021 novemberében csatlakozott az egyházhoz.
Kayitesi Muhorakeye, valamint a lánya, Divin, akik a Kongói Demokratikus Köztársaságból valók, Ruandán keresztül érkeztek Spokane-be 2021 januárjában, munkát és otthont keresve, hogy a hétgyermekes családjuk elköltözhessen Texasból. Az egyháztagok segítettek nekik otthont találni, és beköltözni. A családból azóta már négyen csatlakoztak az egyházhoz.
Az Afrikából érkező fivéreinket és nővéreinket igen sokféleképpen szerethetjük és segíthetjük, és ezt bárki be tudja illeszteni a teendői közé, aki kész felkarolni őket. A barátainknak segítségre volt szükségük az angol nyelv elsajátításában, a bevásárlásban, a gyermekek iskolai beíratásában, a jogosítvány megszerzésében, bankszámla nyitásában, az amerikai ételek elkészítésének a megtanulásában és egyebekben. Tevékenyen kerestük a lehetőségeket ahelyett, hogy megvártuk volna, amíg valaki segítséget kér, vagy amíg már kényelmesen tudtunk volna segíteni.
Huber fivér és Henry Rashidi Henry keresztelője előtt. Az egyházközség tagjai és a misszionáriusok jól együttműködtek a tanításban és a befogadásban.
Személyes és online misszionáriusi munka
Amikor ezek a szuahéliül beszélő menekültek elkezdtek istentiszteletre járni, olyan misszionáriusokra volt szükségünk, akik egyaránt tudtak szuahéliül és angolul. Az egyházközségben szolgáló misszionáriusok elkezdtek szuahéliül tanulni, de anyanyelvi beszélők híján ez lassan ment. 2019 márciusában a Washington Spokane Misszió misszióvezetői kimentek a reptérre, hogy felvegyenek néhány új misszionáriust. Amikor a misszióelnök és felesége üdvözölte Noel Cohen eldert, megjegyezték, hogy a missziós ajánlása szerint beszél szuahéliül. „Milyen jól beszélsz szuahéliül, elder?” – kérdezték tőle.
Cohen elder azt felelte, hogy szuahéli az anyanyelve, ugyanis egy évvel korábban Kenyából vándorolt be az Amerikai Egyesült Államokba. Cohen elder ezt követően az egész misszióját az egyházközségünkben töltötte, és számos hithű társával együtt fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy szeretettel forduljon oly sokak felé e csodálatos menekültek és bevándorlók között, meghívva őket, hogy tanuljanak a visszaállított evangéliumról. Cohen elder hálás volt az egyházközség tagjainak a segítségéért, és azt mondta: „Mi sokat tanítottunk, de az egyháztagok voltak azok, akik sokat barátkoztak.” (Cohen elder élménye részletesebben szerepel a 25. oldalon.)
Megtanultuk, hogy az Úr sokkal jobban tudja nálunk, hogyan kell egybegyűjteni a gyermekeit. Amikor haladunk előre és egységes hittel cselekszünk, a Szentlélek sugalmazni és kalauzolni fog minket – gyakran teljesen más módokon, mint ahogy azt annak előtte vártuk.
Amikor 2020 tavaszán beütött a Covid19, mindannyian aggódtunk amiatt, hogy miként folytathatjuk a munkát. Az afrikai menekültek rendkívül barátságos és szívélyes emberek, így az elszigeteltség nehéz volt számukra. Többé nem voltak nagy csoportos gyűlések az egyháztagok és az afrikai barátaink otthonában. 2020 májusában egyházközségi böjtöt tartottunk, és azért imádkoztunk, hogy Mennyei Atya fizikailag és lelkileg is áldja meg afrikai barátaink életét, és segítsen nekik Krisztushoz jönni.
Amint az az egyházban bevett szokássá vált, a mi misszionáriusaink is elkezdtek online tanítani. Elindítottak egy Facebook-oldalt az egyházról szuahéli nyelven.
Az akkori egyházközségi misszióvezetőnk, Brian McCann ezt mondta: „Miközben azért böjtöltünk, hogy az Úr segítsen a szuahéli misszionáriusi munkában, a Spokane-ban zajló szuahéli misszionáriusi munkára gondoltunk. A Covid19 idején azonban Úr igazán megmutatta nekünk, milyen hasznos a technika, és hirtelen az elderek olyanokat kezdtek mondogatni, hogy »ezt és ezt az embert tanítjuk Norvégiában, ezt Ugandában, ezt az embert Kenyában«.”
Sifa, egy Norvégiában élő afrikai menekült nő rátalált erre a Facebook-oldalra, és elkezdett részt venni a beszélgetéseken, spokane-i idő szerint hajnalban. Felvette a kapcsolatot a helyi misszionáriusokkal, és a spokane-i misszionáriusok segítségével megismerte a visszaállított evangéliumot. A fiával 2020 decemberében keresztelkedtek meg Norvégiában. Sifának voltak ugandai ismerősei abból az időből, amikor ott élt menekültként, így aztán hamarosan 20 embert tanítottunk egy ugandai menekülttáborban.
Barátságok és mások befogadása
Az egyik korábbi egyházközségi misszióvezetőnk egy olyan jelmondatot fogalmazott meg, amely mélyen bele van ivódva az egyházközség tagjaiba: „Mi vagyunk a legbarátságosabb emberek az egyházban.”
2019-ben egy afrikai kulturális estet tartottunk, hogy jobban megismerjük afrikai barátainkat és mindazt, ami érdekli őket. Kimberly McCann azt mondta: „Mi egy kis sült csirkét hoztunk, ők pedig olyan ételeket, amelyek az ő kultúrájukat tükrözték. Egy kicsit énekeltek és táncoltak is, és nagyon jól éreztük magukat.”
Brian McCann ezt mondta: „Szerintem bárki, aki eltölt valamennyi időt az afrikai barátainkkal, rájön, hogy milyen barátságosak és kedvesek. Az ember vágyik az ilyen társaságra. Ha addig várunk ezzel, amíg meg nem keresztelkednek, akkor barátok közt és jó társaságban töltött fantasztikus hónapokat – éveket – hagyunk ki. Mi már most szeretnénk az életük részévé válni. Oly sokat tanulhatunk tőlük a krisztusi tulajdonságokról!”
Ami talán a legfontosabb, hogy az emberek azt érezzék, családra leltek itt, közöttünk, a szentek egyházközösségében. Az egyházközség több tagja is elkezdett szuahéliül tanulni, hogy jobban megismerje afrikai barátainkat és kapcsolatot teremtsen velük. Az egyházközség tagjai és az afrikai barátaink elkezdték kitárni egymás előtt az otthonuk ajtaját. Ez nagyon fontos volt sok olyan menekült számára, akik elszakadtak a családjuktól, vagy háborúban veszítették el családtagjaikat.
Példának okáért Nshimiyana Adolphe mindkét szülője erőszak áldozata lett a Kongói Demokratikus Köztársaságban, így ő hatévesen árva lett. 20 évvel később, 2021 augusztusában érkezett meg Spokane-be menekültként. Amikor új megtértként egy egyháztag otthonában ünnepelte a karácsonyt, ezt mondta: „Ez az első alkalom az életemben, hogy egy család tagjának érzem magam.”
A Kongói Demokratikus Köztársaságból származó Moses Lwakihugo 1997-ben veszítette el édesapját háborúban. Moses több mint 10 évig élt menekülttáborokban. Ma az egyházközségünk szuahéli csoportjának az egyik papsági vezetője, és ezt mondja: „Észrevettem, hogy az egyház tagjai valamiben mások. Tényleg aszerint élnek, amit tanítanak. Más egyházakban, ahova korábban tartoztam, senki nem látogatott meg. Ebben az egyházközségben az emberek benéztek hozzánk és ételt is hoztak, amikor a családom betegeskedett. Soha nem láttam még ennyire szeretettel teli egyházat.”
Miközben Moses a visszaállított evangéliumról tanult, felhívta a sógorát, Maroyit, hogy meséljen neki az egyházról. Maroyi, aki egy burundi menekülttáborban él, ezt mondta: „Szükségünk van erre az egyházra Burundiban.” Moses hamarosan telefonon keresztül elkezdte a misszionáriusokkal együtt tanítani a testvérét és a sógorát, akik később – további nyolc emberrel együtt – ugyanazon a napon keresztelkedtek meg Burundiban, amikor Moses is megkeresztelkedett Spokane-ben. A Burundiban lévő csoport azóta annyira megnőtt, hogy egy másik épületre lett szükségük, ahol elférnek a vasárnaponként érkező emberek.
Az Úr keze irányítja ezt a munkát, és Vumilia Tambwe élménye jól szemlélteti ezt. 2016 szeptemberében éppen otthon volt, amikor két misszionárius nővér kopogtatott az ajtaján. Vumilia öt évvel korábban vándorolt be az Amerikai Egyesült Államokba a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Kenyán keresztül. Kedvesen elbeszélgetett a nővérekkel, de nem érdekelte az üzenetük.
Aznap este a nővérek egy olyan egyháztag családnál vacsoráztak, akik nem sokkal korábban menekülteket fogadtak be. A nyelvi akadályok miatt a menekült család és a házigazdák nem tudták megértetni magukat egymással. Kiütések lepték el a menekült család tagjainak a testét, a házigazda család pedig nem tudta, hogyan segítsen nekik. Amikor meséltek a misszionárius nővéreknek erről a gondról, ők elmondták, hogy találkoztak egy Vumilia nevű nővel, aki szuahéliül és angolul is beszél. A misszionáriusok visszamentek, hogy a segítségét kérjék. Vumilia kiderítette, hogy a kiütések azért jelentek meg, mert a család tévesen borotvakrémet használt testápoló helyett.
A házigazdák és Vumilia jó barátok lettek, és 2017 januárjában egy állampolgársági bulit szerveztek Vumilia számára. Vumilia annak köszönhetően indult el azon az úton, amely Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházába vezet, hogy valódi barátokra lelt az egyház tagjaiban.
Egy másik példája annak, ahogy az Úr keze jelen van ebben a munkában, 2018 hálaadása előtt történt. Diann Ross késztetést érzett arra, hogy beugorjon a boltba. Ott észrevette, hogy egy afrikai család éppen a bankautomatával küzd. Két család – Rusimukáék és Lwakihugóék – nemrég vándoroltak be egy burundi menekülttáborból. Ross nővér segített a családoknak a bevásárlásban, és meghívta őket hálaadási vacsorára. Rossék, Lwakihugóék és Rusimukáék hamarosan jó barátok lettek.
Közös hódolat
Amikor a Covid19-világjárvány idején újraindultak a helyszíni egyházi gyűlések, Washington állam törvényei csak az épületek befogadóképességnek a 25%-ig engedélyezték a gyülekezéseket. Ez azt jelentette, hogy az egyházközségünk eleinte négy úrvacsorai gyűlést tartott, hogy minden egyháztag részt tudjon venni. Úgy döntöttünk, hogy ezek egyikét szuahéli nyelven fogjuk tartani.
2020 szeptemberében több más házaspárral együtt elhívást kaptunk, hogy szolgálati misszionáriusokként szolgáljunk a szuahéli nyelvű afrikai menekültekkel Spokane-ben. Az volt a missziónk célja, hogy előmozdítsuk az afrikai menekültek iránti szeretet, elfogadás és barátság érzését, és segítsünk ezeknek a barátainknak beilleszkedni a közösségünkbe.
2021 januárjában a cöveki vezetők hivatalosan is létrehoztak egy szuahéli csoportot, amelyben három megkeresztelt egyháztag és számos résztvevő volt. Az úrvacsorai gyűlést itt angolra és szuahélire is tolmácsolják, a fiatalok osztályait és az elemit pedig közösen tartjuk azzal az egyházközséggel, amelyhez tartozunk. E fivérek és nővérek – akár egy menekülttáborból, akár Afrika más részéről érkeznek – jelentőségteljes, fontos történeteket hoznak magukkal. Az úrvacsorai gyűlések értékes lehetőséget nyújtottak arra, hogy halljuk, miként segített a hit a mi afrikai barátainknak legyőzni a hihetetlen nehézségeiket. Afrikai barátaink gazdag örökséggel rendelkeznek, és a zene és az éneklés iránti szeretetük oly nagyban gazdagítja az úrvacsorai gyűlést.
Bámulatos példákat láttunk a nehézségek közepette is tanúsított bátorságra és ellenálló képességre. Láttuk a megbocsátást, a szeretetet és a kegyelmet, és állandóan elámulunk a Jézus Krisztusba vetett hitük példáin. Az Afrikából érkező menekültek közül sokan a hitre támaszkodtak a megpróbáltatások legyőzéséhez. Amikor megpróbáljuk elsajátítani a nyelvüket és segíteni nekik eligazodni egy új országban, valódi barátságok alakulnak ki.
Talán a legnagyszerűbb lecke, amelyet mindannyian megtanulhatunk, hogy mekkora is a családunk. Igazán testvéreknek lenni azt jelenti, hogy az egyházközségünkbe érkező emberek azon veszik észre magukat, hogy nem „jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és [háza népe] az Istennek” (Efézusbeliek 2:19).