Itt vagyunk, hogy igaz ügyet szolgáljunk
Carol F. McConkie
első tanácsos a Fiatal Nők Általános Elnökségében
Döntsünk úgy, hogy Urunk, Jézus Krisztus bátor küldötteiként igazlelkű ügyet szolgálunk!
Hálás vagyok azért, hogy összegyűlhetünk a videóban szereplő Lisához hasonló olyan hithű nőkkel, akik tisztaszívűek, és akik saját próbatételeik közepette is szeretik és szolgálják az Urat. Lisa története arra emlékeztet, hogy szeretnünk kell egymást, és meg kell látnunk egymásban a lélek szépségét. A Szabadító azt tanította: „Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében”. Legyünk bár 8 vagy 108 évesek, mindannyian kedvesek vagyunk az Ő szemében. Ő szeret minket. Isten leányai vagyunk. Nőtestvérek Sionban. Isteni természetünk van, és mindannyiunkra egy dicső elvégzendő munka vár.
Idén nyáron beszélgettem egy kedves, fiatal édesanyával, akinek lányai vannak. Elmondta, hogy szerinte a fiatal nőknek egy jó ügyre lenne szükségük, mely segítene, hogy érezzék: értékelik őket. Tudta, hogy a halandóság során – isteni célunknak megfelelően cselekedve – felfedezhetjük egyéni és örök értékünket. Ma este, ez a gyönyörű és figyelemre méltó kórus az imént a céljainkról tanító szavakat énekelt. A próbatételek és a megpróbáltatások, sőt még a félelem és az elkeseredés közepette is bátor a szívünk. Eltökéltük, hogy megtesszük, ami tőlünk telik. Itt vagyunk, hogy igaz ügyet szolgáljunk. Nőtestvérek, ezen ügy kapcsán mindannyiunkat értékelnek! Szükség van mindannyiunkra!
Az igazlelkű ügy, amelyet szolgálunk, Krisztus ügye. A szabadítás munkája. Az Úr azt tanította: „…ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét.” Mi vagyunk az a jó ügy, amelyért Jézus Krisztus szenvedett, minden pórusából vérzett és tökéletes szeretettel az életét adta. Az Ő ügye a jó hír, „az örvendetes hírek…, hogy ő eljött a világra, méghozzá Jézus, hogy keresztre feszítsék a világért, és viselje a világ bűneit, és megszentelje a világot, és minden hamislelkűségtől megtisztítsa azt; hogy általa mindenki megszabadulhasson”. Szabadítónk „kijelölte ösvényünket, [és] előttünk jár”. Bizonyságot teszek arról, hogy ha követjük a példáját, szeretjük Istent, és kedvesen, együttérzéssel szolgáljuk egymást, akkor tisztán és „ártatlanul [állhatunk] majd Isten előtt az utolsó napon”. Úgy döntöttünk, hogy az Urat és az Ő igazlelkű ügyét szolgáljuk, hogy eggyé válhassunk az Atyával és a Fiúval.
Mormon próféta bátran kijelentette: „…mert van számunkra egy elvégezendő munka, míg ebben az agyaghajlékban vagyunk, hogy legyőzzük minden igazlelkűség ellenségét, és Isten királyságában pihentessük meg a lelkünket.” A korai egyházi vezetők és a régi pionírok hősi bátorsággal és eltökélt hithűséggel haladtak előre, hogy megalapítsák a visszaállított evangéliumot, és templomokat építsenek, amelyekben elvégezhetők a felmagasztosulás szertartásai. A jelen pionírjai, vagyis ti és én, szintén hittel haladnak előre, hogy „dolgozzanak [az Úr] szőlőskertjében az emberek lelkének megszabadulásáért”. Gordon B. Hinckley elnök tanítását idézve: „Mily pompás lesz a jövő, miközben a Mindenható továbbgörgeti ezt a dicső munkát… azok önzetlen [szolgálata] által, akiknek szívét betölti a világ Megváltója iránti szeretet.” A szabadítás munkájában csatlakozunk a múlt, a jelen, valamint a felnövekvő nemzedék hithű nőtestvéreihez.
Mielőtt megszülettünk volna, elfogadtunk Mennyei Atyánk tervét, „melyen keresztül [gyermekei] fizikai testhez és földi tapasztalatokhoz juthattak annak érdekében, hogy tovább fejlődhessenek a tökéletesség felé, és végül az örök élet örököseiként elérjék isteni rendeltetésüket”. John A. Widtsoe elder a következő magyarázatot fűzte ehhez a halandóság előtti szövetséghez: „Akkor és ott beleegyeztünk abba, hogy nem csupán saját magunk szabadítói, hanem …az emberiség egész családjának szabadítói leszünk. Társai lettünk az Úrnak. A terv végrehajtása ekkor már nem csak az Atya munkája volt, valamint a Szabadító munkája, hanem a mi munkánk is lett. Közöttünk a legkisebb, a legalázatosabb is a Mindenható társa a szabadítás örök terve céljának elérésében.”
Itt, a halandóságban újból szövetséget kötöttünk arra, hogy a szabadítás munkájában a Szabadítót szolgáljuk. Amikor szent papsági szertartásokban veszünk részt, megfogadjuk, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel Isten szolgálatába lépünk. Befogadjuk a Szentlelket, és az erőfeszítéseinket irányító sugalmazásokra törekszünk. Az igazlelkűség kiárad a világba, amikor megértjük, hogy mit vár el tőlünk Isten, majd meg is tesszük azt.
Ismerek egy elemis gyereket, aki a buszmegállóban állva azt mondta az egyik barátjának: „Hé, el kellene jönnöd velem istentiszteletre, és tanulnod Jézusról!”
Láttam, amint a Fiatal Nők egyik osztályában a lányok egymásba karolva megfogadják, hogy szolgálni fogják egymást, majd megtervezik, hogyan tudnának megfelelő módon segíteni egy függőséggel küszködő fiatal nőnek.
Láttam, amint fiatal édesanyák minden idejüket, tehetségüket és energiájukat az evangéliumi tantételek tanításának és példázásának szentelik, hogy gyermekeik Hélamán fiaihoz hasonlóan bátran és hithűen álljanak majd a próbatételek, a kísértések és a viszontagságok idején.
De talán az tett a leginkább alázatossá, amikor hallottam, amint egy egyedülálló felnőtt nőtestvér a tiszta bizonyság tüzével kijelenti, hogy a házasságra és a családra való felkészülés a legfontosabb munka, amelyet végezhetünk. Bár személyes tapasztalata nincs erről, mégis tudja, hogy a szabadítás munkájának szíve a család. „A boldogság isteni terve lehetővé teszi, hogy a családi kötelékek a síron túl is megmaradjanak.” Tiszteljük az Atya tervét és dicsőítjük Istent, amikor a házasság új és örök szövetségében megerősítjük és nemesebbé tesszük ezeket a kapcsolatokat. Úgy döntünk, hogy tiszta és erényes életet élünk, hogy amikor lehetőség nyílik rá, felkészültek legyünk arra, hogy megkössük ezt a szent szövetséget az Úr házában, és örökre meg is tartsuk.
Mindannyiunk életében egymást váltják a különböző időszakok. De legyünk bár az iskolában, a munkahelyen, a közösségünkben vagy kiváltképp otthon, az Úr megbízottjai vagyunk, és az Ő ügyében járunk el.
A szabadítás munkájában nincs helye az összehasonlításnak, a kritikának vagy a kárhoztatásnak. Nem számít az életkor, a tapasztalat vagy a nyilvános elismerés. Ez a szent munka a megtört szív és töredelmes lélek kifejlesztéséről és arról szól, hogy hajlandóak vagyunk arra használni Istentől kapott ajándékainkat és egyedi képességeinket, hogy az Úr módján végezzük az Ő munkáját. Alázatosan térdre ereszkedve azt mondjuk: „Atyám! …ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.”
Az Úr „erejével minden dolgot meg tud[unk] tenni”. Imában, a szentírásokban és a Szentlélek sugalmazásaiban folyamatosan keressük a Tőle érkező útmutatást. Egy nőtestvér nyomasztó feladattal nézve szembe azt írta: „Időnként felmerül bennem a kérdés, hogy vajon az egyház korai történelme során a nőtestvérek hozzánk hasonlóan nem ezekkel a szavakkal imádkoztak-e, amikor este párnára hajtották a fejüket: »Bármit hoz is a holnap, kérlek, segíts át rajta!«” Azután így folytatta: „Az egyik áldás az, hogy itt vagyunk egymásnak és együtt veszünk részt ebben!” A körülményeinktől és attól függetlenül, hogy hol tartunk a szabadítás ösvényén, egyek vagyunk, mert összeköt minket a Szabadító iránti elkötelezettségünk. Támogatjuk egymást az Ő szolgálatában.
Talán olvastatok nemrég Ella Hoskins nőtestvérről, aki 100 évesen elhívást kapott, hogy segítsen az egyházközségében lévő fiatal nőknek a személyes fejlődésükkel. Mintegy két évvel később, 102 évesen, Hoskins nőtestvér kiérdemelte a Fiatal Nő Elismerést. A fiatal nők, az egyházközségi és a cöveki Fiatal Nők, valamint Segítőegylet elnökségek a családtagokkal egyetemben összegyűltek, hogy megünnepeljék a teljesítményét. A hithű szolgálatban elhalványultak az életkor, a szervezet és a családi állapot által húzott határvonalak. A fiatal nők hálájukat fejezték ki Hoskins nőtestvérért, a tanításaiért és az igazlelkű példájáért. Olyanok akarnak lenni, mint ő. Utána megkérdeztem Hoskins nőtestvért: „Hogy csináltad?”
Mindjárt rávágta: „Mindennap bűnbánatot tartok.”
E nemes hölgy, akit eltölt és beragyog Úr Lelkének tiszta fénye, emlékeztetőül szolgált számomra, hogy tisztának kell lennünk ahhoz, hogy a szentség szépsége ragyogjon bennünk, hogy a Szabadító mellé álljunk és megáldjunk másokat. A tisztaság Krisztus kegyelme által lehetséges, ha megtagadjuk az istentelenséget és úgy döntünk, hogy teljes lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel szeretjük Istent. Pál apostol azt tanította: „Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.” Egyikünk sem tökéletes. Mindannyian követünk el hibákat. Azonban bűnbánatot tartunk, hogy jobbak lehessünk, és mindig a szívünkbe írva tarthassuk Krisztus nevét. Amikor az Úr nevében, tiszta szívvel szolgálunk, akkor a Szabadító szeretetét tükrözzük és a mennybe engedünk bepillantást az embereknek.
Döntsünk úgy, hogy Urunk, Jézus Krisztus bátor küldötteiként igazlelkű ügyet szolgálunk! Álljunk együtt, és énekkel a szívünkben haladjunk előre, éljünk az evangélium szerint, szeressük az Urat és építsük a királyságát! Bizonyságot teszek arról, hogy ebben a dicső munkában megismerhetjük Isten tiszta szeretetét, igaz örömben részesülhetünk és elnyerhetjük az örökkévalóság minden dicsőségét. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.