Isten örömet adó szava

Francisco J. Viñas elder

a Hetvenektől

Isten örömet adó szava rávilágít arra, hogy életünkben folyamatosan szükségünk van a bűnbánatra ahhoz, hogy élvezhessük a Szentlélek befolyását.

Sokan közülünk, akik most részt veszünk ezen a konferencián „Isten örömet adó szavát hallgatni jött[ün]k fel ide, igen, azt a szót, mely meggyógyítja a sebzett lelket” (Jákób 2:8). Az a szó pedig a szentírásokban és a vezetőinktől származó üzenetekben található meg, hogy reménnyel és vigasszal szolgáljon a megpróbáltatások sötét időszakában.

Az életben megtapasztalt élményeink által tudjuk, hogy míg az ebben a világban lévő örömünk nem teljes, Jézus Krisztusban teljes az örömünk (lásd T&Sz 101:36). Ő majd megerősít minket, hogy ne kelljen semmilyen megpróbáltatást elszenvednünk, csakis olyanokat, melyek feloldódtak az Ő örömében (lásd Alma 31:38).

Szívünket gyötrelem töltheti be, amikor egy szerettünket szörnyű betegség okozta fájdalmaktól látjuk szenvedni.

Űrt hagyhat a lelkünkben, amikor meghal valaki, akit szeretünk.

Amikor néhány gyermekünk letér az evangélium ösvényéről, bűntudatot és bizonytalanságot érezhetünk az örök rendeltetésüket illetően.

Az örökkévaló házasságkötés és az ebben az életben történő családalapítás reménye is idővel elhalványulhat.

Amikor azok bántalmaznak, akiknek szeretniük kellene bennünket, fájdalmas sebek keletkezhetnek a lelkünkön.

Egy házastárs hűtlensége elpusztíthat egy olyan kapcsolatot, melyről reméltük, hogy örökkévaló lesz.

Ezek, valamint sok más, e próbatételi állapotban rejlő csapás kapcsán lehet, hogy mi is feltesszük magunknak azt a kérdést, melyet Joseph Smith próféta is feltett: „Ó Isten, hol vagy?” (T&Sz 121:1).

Életünk e nehéz pillanataiban Isten azon örömet adó szava, mely begyógyítja a sebzett szívet, a következő vigasztaló üzenetet juttatja el az elménkbe és a szívünkbe:

„…békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;

És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban” (T&Sz 121:7–8).

Isten örömet adó szava reménnyel tölt el bennünket tudván, hogy azoknak, akik a megpróbáltatások alatt is hithűek maradnak, a mennyek királyságában nagyobb jutalmuk lesz, és hogy a „sok megpróbáltatás után jönnek az áldások” (lásd T&Sz 58:3–4).

Isten örömet adó szava, melyet prófétái által szól, megadja nekünk azt a biztonságot, hogy az örökkévaló pecsételésünk – melyet az igaz ügy érdekében végzett hősies szolgálatunkért kapott mennyei ígéretekhez való hűségünk tart fenn – bennünket és az utódainkat is meg fog áldani (lásd Orson F. Whitney, in Conference Report, Apr. 1929, 110).

Arról is biztosít bennünket, hogy hithű életünk végeztével nem fogunk megfosztatni semmilyen áldástól azért, mert nem tettünk meg olyan dolgokat, melyeket nem is volt lehetőségünk megtenni. Ha halálunk órájáig hithűen éltünk, akkor mi is megkapjuk az összes áldást, felmagasztosulást és dicsőséget, melyben része lesz bármely olyan férfinak vagy nőnek, akinek megadatott ez a lehetőség (lásd The Teachings of Lorenzo Snow, ed. Clyde J. Williams [1984], 138.)

Fontos azonban megértenünk azt, hogy néhány szenvedésben és megpróbáltatásban akkor is részünk lehet, ha bűneinket nem bánjuk meg igazán. Marion G. Romney elnök ezt tanította: „A föld népe által átélt szenvedés és csüggedés a meg nem bánt és el nem engedett bűnök eredménye. […] Ahogyan a bűnt szenvedés és bánat, úgy a bűnök megbocsátását boldogság és öröm fogja kísérni” (in Conference Report, Apr. 1959, 11).

Miért okoz szenvedést és fájdalmat a bűnbánat hiánya?

Az egyik lehetséges válasz az, hogy „ki lett jelölve egy büntetés, és adatott egy igazságos törvény, mely lelkiismeret-furdalást hozott az embernek” (lásd Alma 42:18; lásd a 16 -os verset is). Joseph Smith próféta azt tanította, hogy mi ítéljük majd el saját magunkat, a csalódottság kínja pedig oly heves lesz az elménkben, mint egy tüzes és kénköves tónak a perzselése (lásd Az Egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 233–234.)

Ha a lelkiismeretünket azzal próbáljuk megnyugtatni, hogy akár a legkisebb mértékben is mentegetjük magunkat a bűneink alól (lásd Alma 42:30), vagy megpróbáljuk rejtegetni őket, azzal csak azt fogjuk elérni, hogy megsértjük a Szentlelket (lásd T&Sz 121:37), bűnbánatunk pedig későbbre halasztódik. Az ilyesfajta megkönnyebbülés – amellett, hogy átmeneti – végső soron csak még több fájdalmat és szenvedést fog eredményezni, a bűnbocsánat elnyerésének lehetőségét pedig csökkenti.

Isten örömet adó szava az ilyen szenvedés során is reményt és vigaszt ad; biztosít bennünket arról, hogy a bűn hatásai által okozott fájdalomra is van enyhülés. Ez az enyhülés Jézus Krisztus engesztelő áldozatából fakad, és akkor lép életbe, ha hitet gyakorlunk Őbenne, bűnbánatot tartunk, és engedelmeskedünk a parancsolatainak.

Fontos felismernünk, hogy a bűnbocsánat elnyeréséhez hasonlóan a bűnbánat is egy folyamat, és nem olyasvalami, ami egy adott pillanatban történik meg. Minden egyes lépéséhez következetességre van szükség.

Például, amikor veszünk az úrvacsorából, azt mutatjuk az Úrnak, hogy mindig emlékezni fogunk Őrá és be fogjuk tartani a parancsolatait. Ez is az őszinte szándékunk egy kifejezése.

Abban a pillanatban, amikor elkezdünk emlékezni Őrá és mindennap betartani a parancsolatait – és nem csak a sabbat napján –, akkor fog a bűnbocsánatunk is folyamatosan érvénybe lépni, az ígéret pedig, hogy az Ő Lelke velünk lesz, szintén elkezd beteljesedni.

A szándékunkat kísérő megfelelő engedelmesség hiányában a bűnbocsánat hatása hamar elillanhat, a Lélek társaságát pedig elkezdjük elveszíteni. Ilyenkor beleeshetünk abba a hibába, hogy csak az ajkainkkal tiszteljük Őt, a szívünket viszont eltávolítjuk tőle (lásd 2 Nefi 27:25).

Isten örömet adó szava a vigaszon túl figyelmeztet is bennünket arra, hogy a bűnbocsánatunk elnyerésének ezen folyamatát megszakíthatja az, ha belebonyolódunk a világ hiábavalóságaiba, de folytatódhat is akkor, ha hittel teli, őszinte bűnbánatot tartunk és megalázkodunk (lásd T&Sz 20:5–6).

De mik is lehetnek azok a hiábavalóságok, melyek megakadályozhatnak bennünket a bűnbocsánat elnyerésében, és abban, hogy megszenteljük a sabbat napját?

Lehet ez például az is, hogy különösebb ok nélkül késve érkezünk az úrvacsorai gyűlésre; vagy úgy érkezünk oda, hogy előtte nem tartottunk önvizsgálatot, így pedig érdemtelenül eszünk a kenyérből és iszunk a vízből (lásd 1 Korinthusbeliek 11:28); vagy anélkül érkezünk oda, hogy beismertük volna a bűneinket és kértük volna Istent, hogy bocsássa azokat meg nekünk.

Vagy hogy más példákat hozzak fel: megtörjük az áhítatot azáltal, hogy elektronikus eszközeinken üzengetünk; az úrvacsoravétel után hazamegyünk és olyan tevékenységeket végzünk otthon, melyek nem illenek e szent naphoz.

Mi lehet az egyik oka annak, hogy mi, akik mindezeket tudjuk, gyakran nem szenteljük meg a sabbatot?

Ésaiás könyvében találhatunk egy sabbattal kapcsolatos választ, ami ezen felül minden más betartandó parancsolatra is vonatkozik: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon” (Ésaiás 58:13).

A kulcs ebben a mondatban az, hogy meg kell tartóztatnunk magunkat, a saját kedvtelésünk helyett pedig Isten akaratát kell cselekednünk. A természetes ember vágyai és szenvedélyei által formált akaratunk azonban gyakran ellenkezik Isten akaratával. Brigham Young próféta azt tanította, hogy „amikor egy személy akarata, szenvedélyei és érzései tökéletesen alá vannak rendelve Istennek és az Ő követelményeinek, akkor az a személy megszenteltetik. Amikor akaratomat elnyeli Isten akarata, akkor az minden jóra elvezet engem, és végül halhatatlansággal és örök életekkel koronáz meg” (Deseret News, Sept. 7, 1854, 1).

Isten örömet adó szava arra hív bennünket, hogy magunkon alkalmazva használjuk az engesztelés hatalmát, és béküljünk meg az Ő akaratával – ne pedig az ördög és a test akaratával –, hogy Isten kegyelme által megszabadulhassunk (lásd 2 Nefi 10:24–25).

Isten azon örömet adó szava, melyet ma is megosztunk, rávilágít arra, hogy életünkben folyamatosan szükségünk van a bűnbánatra ahhoz, hogy a lehető legtovább élvezhessük a Szentlélek befolyását.

A Lélek társasága jobb emberré fog bennünket tenni. „Békét és örömet fog suttogni a lelkü[n]knek, és elveszi a szívü[n]kből a rosszindulatot, a gyűlöletet, az irigységet és minden gonoszt; és minden vágyu[n]k az lesz, hogy jót tegy[ünk], igazlelkűséget teremts[ünk], és felépíts[ük] Isten királyságát” (lásd Tanítások: Joseph Smith, 101.)

A Szentlélek hatása alatt nem fogunk megsértődni és másokat sem fogunk megsérteni; boldogabbak leszünk, az elménk pedig tisztább lesz. A mások iránt érzett szeretetünk növekedni fog. Hajlandóbbak leszünk megbocsátani, a körülöttünk lévők felé pedig boldogságot sugárzunk.

Hálát érzünk majd, amikor látjuk mások előrehaladását, és mindenkiben a jót fogjuk keresni.

Imádkozom azért, hogy megtapasztalhassuk az igazlelkű életre való törekvésből fakadó örömöt, és hogy az őszinte és folyamatos bűnbánat által megtarthassuk a Szentlélek társaságát az életünkben. Így jobb emberekké válunk majd, a családjaink pedig áldottak lesznek. Ezekről a tantételekről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus szent nevében, ámen.