Rendben van, mint a bristoli hajó: Legyetek érdemesek a templomra, jó időben és rossz időben egyaránt
Quentin L. Cook elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Az evangéliumi szent tantételek betartása lehetővé fogja tenni számunkra, hogy érdemesek legyünk a templomra, boldogságot találjunk ebben az életben, és visszavezet bennünket mennyei otthonunkba.
Lehi próféta kijelentette: „ha nincs igazlelkűség, nincs boldogság.”
Az ellenség sikeresen ültetett el sok ember fejében egy nagy mítoszt. Ő és a küldöttei kijelentik, hogy valódi választásunk a most, a jelenlegi élet boldogsága és kedvtelése, illetve az (ellenség állítása szerint amúgy nem feltétlenül létező) eljövendő élet boldogsága között van. Ez a mítosz egy hamis választás, ám nagyon csábító.
Isten boldogságtervének legnemesebb célja az, hogy az igazlelkű tanítványok és a szövetség családjai egységesek legyenek szeretetben, összhangban és békességben ebben az életben, és hogy elérjék a celesztiális dicsőséget az örökkévalóságokban az Atyaistennel, a mi Alkotónkkal; valamint az Ő szeretett Fiával, Jézus Krisztussal, a Szabadítónkkal.
Amikor a Brit Misszióba kijelölt fiatal misszionárius voltam, munkálkodásom első területe az akkori Bristol Kerületben volt. Az egyház egyik helyi vezetője kihangsúlyozta, hogy a területen szolgáló minden misszionáriusnak „rendben kell lennie, mint a bristoli hajónak”.
Először nem értettem, mit akar mondani ezzel. Hamarosan megtanultam a „rendben van, mint a bristoli hajó” tengerészeti szólás történetét és jelentését. Egykor Bristol az Egyesült Királyság második legforgalmasabb kikötője volt. Az itteni apály-dagály szintkülönbség nagyon nagy volt – a világon a második legnagyobb – a maga 13 méterével. Apálykor, amikor a víz visszahúzódott, az akkori hajók a meder aljáig ereszkedtek és az oldalukra dőltek; amelyik hajó nem volt jól megépítve, az ilyenkor megsérült. Ráadásul minden, ami nem volt gondosan berakodva vagy lerögzítve, az össze-vissza hányódott, és tönkrement vagy megromlott. Miután megértettem a szólás jelentését, világossá vált, hogy ez a vezető azt üzente nekünk, misszionáriusoknak, hogy legyünk igazlelkűek, kövessük a szabályokat, és készüljünk fel a nehéz helyzetekre.
Ugyanez a kihívás vonatkozik mindenkire közülünk. A „rendben van, mint a bristoli hajó” állapotot a jó időben és rossz időben egyaránt fenntartott templomi érdemességhez hasonlítanám.
Míg a Bristoli-csatorna árapály ingadozása valamennyire kiszámítható, és fel lehet rá készülni, az életünk viharai és kísértései gyakran kiszámíthatatlanok. Egyet azonban tudunk: jönni fognak! Ahhoz, hogy legyőzhessük a mindannyiunkat elkerülhetetlenül elérő kihívásokat és kísértéseket, igazlelkű felkészülésre és az Istentől kapott védelem alkalmazására lesz szükség. El kell határoznunk, hogy érdemesek leszünk a templomra, bármi is érjen bennünket. Ha felkészültek vagyunk, nem fogunk félni.
Ennek az életnek a boldogságát és az eljövendő élet boldogságát az igazlelkűség kapcsolja össze. Még a halál és a feltámadás közötti időszakban is „azok lelkét, akik igazlelkűek, a boldogság állapotába fogadják be, melyet paradicsomnak hívnak, a nyugalom állapotának, a béke állapotának”.
Földi szolgálatának kezdetekor Izráelben, később pedig a nefiták között, a Szabadító beszélt mind a mostani, mind az eljövendő élet boldogságának kérdéséről. Kiemelte a szertartásokat, de egyúttal nagy hangsúlyt helyezett az erkölcsös viselkedésre is. Például a tanítványok áldásban fognak részesülni, ha éhezik és szomjúhozzák az igazlelkűséget, ha irgalmasak, ha tiszta a szívük, ha béketeremtők, és ha követik az egyéb alapvető erkölcsi tantételeket is. Világos, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus tanbéli alapvetésének üzenete az igazlelkű hozzáállást, illetve az ilyen mindennapi viselkedést egyaránt kihangsúlyozza. Tanításai nemcsak felváltották és meghaladták Mózes törvényének egyes elemeit, hanem egyúttal az emberek hamis filozófiáinak elutasítását is jelentették.
Jézus Krisztus evangéliuma évszázadokon keresztül ihletett meg hitelveket és alapozott meg viselkedési mércéket abban a vonatkozásban, hogy mi számít igazlelkűnek, kívánatosnak és erkölcsösnek, illetve mi eredményez boldogságot, örömöt és vidámságot. A Szabadító által tanított tantételek és alapvető erkölcs azonban súlyos támadás alatt állnak a mai világban. A kereszténység támadás alatt áll. Sokan hiszik, hogy lényegében megváltozott az, hogy mi számít erkölcsösnek.
Nehéz időket élünk. Növekszik a hajlam, hogy „a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak”. A nagyravágyást és a szekularizmust hangsúlyozó világ komoly aggodalomra ad okot. Egy ismert író – aki nem a mi hitünket vallja – így fogalmazta ezt meg: „Sajnos kevés bizonyítékát látom annak, hogy az emberek ténylegesen boldogabbak lennének e felvirradó korban, vagy hogy a gyermekeik jobban járnának, vagy hogy a társadalmi igazságosság ügye szolgálva lenne, vagy hogy a házasságok csökkenő aránya és a beszűkülő családfák… ígérnének bármit is a többség nagyobb fokú magányosságán és az általános tespedésen kívül.”
A Szabadító tanítványaiként az az elvárás felénk, hogy tervezzünk és készüljünk fel. A boldogság tervében az erkölcsi önrendelkezés az egyik központi rendezőelv, és számítanak a választásaink. A Szabadító egész szolgálata során hangsúlyt fektetett erre, többek között a balga szüzek vagy a tálentumok példázataiban is. Az Úr mindkettőben megdicsérte a felkészülést és a cselekvést, valamint elítélte a halogatást és a tétlenséget.
Tisztában vagyok vele, hogy ama túláradó boldogság ellenére, melyet Isten mennyei terve megtestesít, e terv néha mégis távolinak és az aktuális körülményeinktől elvonatkoztatottnak tűnhet. Küszködő tanítványokként úgy érezhetjük, hogy nem érhetjük el. Korlátozott látószögünkből az aktuális kísértések és zavaró tényezők vonzónak tűnhetnek. Ugyanakkor az e kísértéseknek való ellenállásért kapható jutalmakat távolinak és elérhetetlennek érezhetjük. Az Atya tervének valódi megértése azonban felfedi, hogy az igazlelkűség jutalmai már most elérhetőek. A gonoszság, például az erkölcstelen viselkedés, soha nem képezi a válasz részét. Alma világosan megmondta fiának, Koriántonnak: „Íme, azt mondom neked, hogy a gonoszság sohasem volt boldogság.”
Amulek világosan leszögezi tanunkat az Alma 34:32 -ben: „[Í]me, az embereknek ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy az emberek elvégezzék a munkáikat.”
Hogyan készülhetünk fel tehát egy ilyen nehéz időszakban? A templomi érdemesség meglétén túl még sok olyan tantétel van, amelyek hozzátesznek az igazlelkűséghez. Kiemelek hármat.
Első: Igazlelkű önuralom és viselkedés
Úgy hiszem, hogy szerető Mennyei Atyánk néha ugyanolyan mulatságosnak tarthat bennünket, ahogyan mi szoktuk figyelni a saját kisgyermekeinket, miközben tanulnak és növekednek. Mindannyian elbotlunk és elesünk a tapasztalatok megszerzése közben.
Nagyra értékeltem Dieter F. Uchtdorf elnök 2010-es konferenciai beszédét a Stanford Egyetem híres pillecukor-kísérletéről az 1960-as évekből. Bizonyára emlékeztek rá, hogy ennek során négyévesek elé egy-egy pillecukrot helyeztek. Ha kibírtak 15–20 percet anélkül, hogy megették volna azt, akkor kaptak egy másodikat is. Felvételek készültek arról, hogy sok gyerek milyen nagy fizikai erőfeszítéssel tudta csak elkerülni, hogy megegye a pillecukrot. Néhányan nem tudták megállni.
Dr. Walter Mischel, az eredeti kísérlet vezetője, írt egy könyvet tavaly, amelyben elmondta, hogy a kutatást részben az önuralommal és a saját dohányfüggőségével kapcsolatos aggodalmai ihlették. Különösen onnantól aggódott, amikor az amerikai tisztifőorvos 1964-es jelentése megállapította a dohányzás tüdőrákkeltő hatását. Sokéves kutatás után az egyik munkatársa így fogalmazott: „az önuralom olyan, mint egy izom: minél többet használod, annál erősebb lesz. Ha egyszer elkerülsz valami csábító dolgot, az segíteni fog kifejlesztened a képességet, hogy később más kísértéseket is elkerülj.”
Az örök fejlődés egyik tantétele az, hogy az önuralom alkalmazása és az igazlelkű életvitel megerősíti azt a képességünket, hogy ellenálljunk a kísértésnek. Ez a lelki dolgok világára éppúgy igaz, mint a világi ügyekre.
A misszionáriusaink kiváló példát mutatnak ebben. Krisztusi tulajdonságokat fejlesztenek ki, valamint hangsúlyt fektetnek az engedelmességre és a lelkiségre. Az az elvárás feléjük, hogy egy szigorú napirendhez alkalmazkodjanak, és napjaikat mások szolgálatában töltsék. Megjelenésük visszafogott, konzervatív, ellentétben a ma oly elterjedt laza vagy kihívó öltözködési szokásokkal. Viselkedésük és megjelenésük fontos, erkölcsi üzenetet közvetít.
Körülbelül 230 000 olyan fiatalunk van, aki jelenleg misszionáriusként szolgál vagy az elmúlt öt évben tért vissza a misszionáriusi szolgálatból. Figyelemre méltó lelki erőt és önuralmat fejlesztettek ki, melyet folyamatosan edzeni kell, különben e tulajdonságok ugyanúgy elsorvadnak, mint a nem használt izmok. Mindannyiunknak olyan viselkedést és megjelenést kell kialakítanunk, amely kijelenti, hogy Krisztus igaz követői vagyunk. Azok, akik elhagyják akár az igazlelkű viselkedést, akár a rendezett, visszafogott megjelenést, olyan életvitelnek teszik ki magukat, amely nem hoz sem örömöt, sem boldogságot.
A visszaállított evangélium megadja nekünk a boldogság tervének tervrajzát, és ösztönzőleg hat arra, hogy megértsük és gyakoroljuk az önuralmat, elkerülve a kísértést. Arról is tanít bennünket, hogyan tartsunk bűnbánatot, ha megszegtünk valamit.
Második: A sabbat megtisztelése növelni fogja az igazlelkűséget, és védelme lesz a családnak
A korai keresztény egyház szombatról vasárnapra változtatta a sabbat megtartásának napját, ezzel emlékezve meg az Úr feltámadásáról. A sabbat egyéb alapvető, szent céljai változatlanok maradtak. Zsidók és keresztények számára a sabbat Isten hatalmas cselekedeteit jelképezi.
A feleségemmel, valamint két munkatársammal és az ő feleségeikkel nemrégiben részt vettünk egy zsidó sabbaton, az egyik kedves barátom, Robert Abrams, és felesége, Diane meghívására a New York-i otthonukban. Péntek este, a zsidó sabbat bejövetelekor kezdődött, és Istennek, a Teremtőnek a tiszteletére összpontosított. A sabbatot a család megáldása és egy szombatnapi ének nyitotta meg. Részesei voltunk a szertartásos kézmosásnak, a kenyér megáldásának, az imáknak, a kóser vacsorának, a szentírástanításnak, valamint a szombatnapi énekek ünnepélyes hangulatú eléneklésének. Hallgattuk a héber szavakat és közben szemünkkel követtük az angol fordítást. A legnagyobb hatással azok a számunkra is becses ószövetségi szentírásversek voltak, melyekben Ésaiás gyönyörűségnek nevezi a sabbatot, illetve amikor Ezékielnél azt olvassuk, hogy a sabbat lesz „jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek”.
Ez a csodálatos este a családi szeretet, az odaadás és az Isten előtti felelősség mindent elsöprő benyomását tette ránk. Amikor elgondolkodtam ezen az alkalmon, felidéztem azt a szélsőséges üldöztetést, amelyet a zsidók az évszázadok során átéltek. Világos, hogy a sabbat tisztelete „örök szövetségül” szolgált, a szentírások beteljesítéseként megőrizve és megáldva a zsidó népet. Hozzájárult ezenkívül ahhoz a rendkívüli családi élethez és boldogsághoz, amely oly nyilvánvaló sok zsidó életében.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai számára a sabbat tisztelete az igazlelkűség olyan formája, amely meg fogja áldani és erősíteni a családokat, összekapcsol bennünket az Alkotónkkal, és fokozza a boldogságot. A sabbat segít elkülönülnünk attól, ami semmitmondó, nem helyénvaló, vagy erkölcstelen. Lehetővé teszi számunkra, hogy a világban éljünk, de ne a világból valók legyünk.
Az elmúlt hat hónapban egy igen figyelemre méltó változás következett be az egyházban. Az egyháztagok arra adott reakcióiban jelentkezett ez, hogy az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma ismételt hangsúlyt fektetett a sabbatra, valamint Russell M. Nelson elnök felhívást intézett a sabbat gyönyörűséggé tételéért. Számos egyháztag érti, hogy a sabbatnap valóban szentként való megtartása menedéket jelent az élet viharaiban, egyúttal pedig a Mennyei Atyánk iránti odaadásunknak és az úrvacsorai gyűlés szent természete jobb megértésének is a jele. Így is hosszú utat kell még megtennünk, de a kezdet csodálatos. Mindannyiunkhoz azt a kihívást intézem, hogy továbbra is fogadjuk be ezt a tanácsot, és javítsunk a sabbatnapi hódolatunkon.
Harmadik: Isteni védelmet kapunk, amikor igazlelkűek vagyunk
Isten mennyei tervének részeként megáldattunk a Szentlélek ajándékával. Ez az ajándék a „Szentlélek állandó társaságának joga…, amelyet [az] kaphat meg…, aki arra érdemes”. Az Istenség e tagja megtisztító tényezőként szolgál, ha az evangélium áll az első helyen az életünkben. A gonosz elleni figyelmeztetés hangja is, valamint a veszéllyel szembeni védelem hangja. Az élet tengerén hajózva alapvető fontosságú, hogy kövessük a Szentlélek benyomásait. A Lélek segíteni fog nekünk elkerülni a kísértéseket és veszélyeket, valamint vigasztalni fog, és átfog vezetni minket a kihívásokon. „[A] Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség”.
Az evangéliumi szent tantételek betartása lehetővé fogja tenni számunkra, hogy érdemesek legyünk a templomra, boldogságot találjunk ebben az életben, és visszavezet bennünket mennyei otthonunkba.
Kedves testvéreim, az élet nem könnyű, és nem is szánták annak. Ez a próbatételek és megpróbáltatások ideje. Lesznek olyan időszakok, amikor levonul az árapály, és – a bristoli kikötő egykori hajóihoz hasonlóan – úgy tűnik majd, hogy minden, ami ebben a világban a felszínen tartott bennünket, eltűnt. Lehet, hogy a meder alját érintjük majd, és talán még fel is borulunk. Megígérem nektek, hogy az ilyen megpróbáltatások közepette a templomi érdemesség szerinti életvitel és annak fenntartása lesz az, ami majd egyben tart mindent, ami igazán számít. Valósággá fognak válni a békesség, boldogság és öröm édes áldásai, csakúgy mint a Mennyei Atyánkkal és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való örök élet és celesztiális dicsőség. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.