Bizonyságot tenni? Természetesen!

A szolgálattétel bizonyságtétel. A szolgálattétel rugalmassága növelheti azon alkalmak számát, amikor kötött vagy kötetlen keretek közt megoszthatjuk a bizonyságunkat.

Szövetségi fogadalmat tettünk arra, hogy „Isten tanújaként áll[unk] mindig és mindenben, és minden helyen” (Móziás 18:9). A bizonyságtételeink is részét képezik annak, hogy tanúként állunk; erőteljes módját jelentik továbbá annak, hogy meghívjuk a Szentlelket, hogy megérintse valakinek a szívét és megváltoztassa az életét.

„[A] bizonyság – a valódi bizonyság, mely a Lélektől születik, és amelyet a Szentlélek erősít meg – életeket változtat meg” – mondta M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke.¹

Néhányunkat azonban megrémít vagy legalábbis feszélyez a bizonyságunk megosztásának gondolata. Talán azért, mert úgy gondolunk a bizonyságunk megosztására, mint amit a böjti és bizonyságtételi gyűlésen vagy egy lecke tanításakor teszünk. Az ilyen kötött keretek közt gyakran használunk olyan szavakat és kifejezéseket, amelyek egy hétköznapi beszélgetés során furcsának hathatnak.

A bizonyságunk megosztása rendszeresebb áldássá válhat a saját életünkben és mások életében, ha megértjük, hogy milyen egyszerű a mindennapokban is megosztani azt, amiben hiszünk. Indulásnak íme néhány hasznos ötlet.

Ne bonyolítsd túl!

Nem szükségszerű, hogy egy bizonyság a „szeretném megosztani a bizonyságomat” szavakkal kezdődjön, és feltétlenül azzal érjen véget, hogy „Jézus Krisztus nevében, ámen”. A bizonyság olyasvalaminek a kifejezésre juttatása, aminek az igaz voltáról meg vagyunk győződve. Ha tehát odamész a szomszédodhoz az utcán, hogy beszélgess vele egy őt foglalkoztató gondról, és azt mondod neki, hogy „tudom, hogy Isten megválaszolja az imákat”, annak éppen olyan erőteljes hatása lehet, mint egy szószékről megosztott bizonyságnak az egyházban. Az erő nem a cirkalmas nyelvezetben rejlik: a Szentlélektől jön, aki megerősíti az igazságot (lásd Tan és szövetségek 100:7–8).

Igazodj a beszélgetés természetes menetéhez!

Ha hajlandóak vagyunk bizonyságot tenni, a lehetőség mindenütt ott van körülöttünk, hogy beleszőjük azt a mindennapi beszélgetésekbe. Például:

Valaki megkérdezi, hogy milyen volt a hétvégéd. „Klassz volt – feleled. – Az istentisztelettől pont azt kaptam, amire szükségem volt.”
Valaki az együttérzéséről biztosít, amikor megtudja, hogy valamilyen komoly nehézség adódott az életedben: „Annyira sajnálom.” Mire te: „Köszi, jólesik az együttérzésed. Tudom, hogy Isten segíteni fog, hogy túljussak ezen. Máskor is támaszkodhattam rá.”
Valaki azt mondja, hogy „most már tényleg vége lehetne ennek a szörnyű időnek!” vagy „mennyit késik már ez a busz!” vagy „durva ez a forgalom!”. Amire te mondhatod például azt, hogy „biztos vagyok benne, hogy Isten segítségével minden jól alakul majd”.

Oszd meg az élményeidet!

Gyakran beszélgetünk egymással a nehézségeinkről. Amikor valaki elmeséli neked, hogy mivel kell szembenéznie, akkor esetleg megoszthatod vele egy olyan élményedet, amikor Isten segített neked a próbatételeidben, és bizonyságot tehetsz, miszerint tudod, hogy Isten neki is segíthet. Az Úr azt mondta, hogy megerősít minket a megpróbáltatásainkban, „hogy ezentúl tanúkként állhassatok nekem, és hogy biztosan tudhassátok, hogy én, az Úristen meglátogatom népemet a megpróbáltatásaikban” (Móziás 24:14). Az Ő tanúiként állhatunk, amikor tanúságot teszünk arról, hogy miként segített nekünk a próbatételeink során.

Légy felkészült!

Néhányan megrémülünk, ha hirtelen meg kell osztani a bizonyságunkat. Megvan a módja annak, hogy előre tervezzünk, és „mindig készek legy[ün]k megfelelni mindenkinek, a ki számot kér től[ün]k a benn[ün]k levő reménységről” (1 Péter 3:15).

Először is, felkészültnek lenni jelentheti azt, hogy megvizsgáljuk, hogyan élünk. Vajon meg szoktuk-e hívni a Szentlelket az életünkbe, és meg szoktuk-e mindennap erősíteni a saját bizonyságunkat azáltal, hogy igaz életet élünk? Vajon adunk-e lehetőséget a Léleknek imádkozás és szentírás-tanulmányozás által arra, hogy szóljon hozzánk és megadja nekünk azokat a szavakat, amelyekre szükségünk van? Amint azt az Úr Hyrum Smithnek tanácsolta: „Ne szavam hirdetésére törekedj, hanem először törekedj szavam elnyerésére, és akkor majd megoldódik a nyelved” (Tan és szövetségek 11:21).

Másodszor, felkészültnek lenni jelentheti azt, hogy előre tekintünk, és fontolóra vesszük, milyen alkalmak adódhatnak aznap vagy azon a héten a bizonyságunk megosztására. Azzal készülhetünk ezekre az alkalmakra, ha átgondoljuk, miképpen kínálhatnak lehetőséget arra, hogy elmondjuk, amiben hiszünk.

Összpontosíts továbbra is a Szabadítóra és az Ő tanára!

Ballard elnök így tanított erről: „Bár az egyház tagjaként sok dologról lehet bizonyságunk, vannak alapvető igazságok, melyeket állandóan tanítanunk kell egymásnak, és meg kell osztanunk…” A következőket hozta fel példának: „Isten a mi Atyánk, és Jézus a Krisztus…; a szabadítás tervének középpontjában a Szabadító engesztelése áll; …Joseph Smith visszaállította Jézus Krisztus örökkévaló evangéliumának teljességét; [és] a Mormon könyve bizonyíték arra, hogy a bizonyságunk igaz”. Amikor hangot adunk ezeknek a szívből jövő igazságoknak, azzal meghívjuk tanúságot tenni a Lelket arról, hogy amit mondtunk, az igaz. Ballard elnök kihangsúlyozta, hogy „a Lélek nem tartható vissza, amikor Krisztusról szóló tiszta bizonyság hangzik el”.²

A Szabadító példája

Samárián keresztülhaladva a megfáradt Szabadító megállt pihenni egy kút mellett, ahol találkozott egy asszonnyal, és beszélgetést kezdeményezett vele azzal kapcsolatban, hogy az asszony vizet húzott a kútból. Az asszonynak ezt a mindennapos tevékenységét felhasználva Jézus megragadta az alkalmat, hogy bizonyságot tegyen az élő vízről és az örök életről, amely elérhető azok számára, akik hisznek Őbenne (lásd János 4:13–15, 25–26).

Az egyszerű bizonyság életeket változtathat meg

Russell M. Nelson elnök mesélt egy ápolónőről, aki egy nehéz sebészi beavatkozás után feltett neki – akkor még mint Nelson doktornak – egy kérdést. „Ön miért ennyire más, mint a többi sebész?” Ismert ugyanis olyan sebészeket, akik az ilyen beavatkozások végzése során a nagy nyomás alatt indulatosak és közönségesek tudtak lenni.

Nelson doktor sokféle választ adhatott volna, de csak ennyit mondott: „Azért, mert tudom, hogy a Mormon könyve igaz.”

Ez a válasz a Mormon könyve tanulmányozására késztette a nővért és a férjét. Ezt az ápolónőt később Nelson elnök keresztelte meg. Évtizedekkel később, amikor Nelson elnök már újonnan elrendelt apostolként egy Tennessee állambeli cövekkonferencián elnökölt, váratlanul ismét összetalálkozott ugyanezzel a nővérrel, aki elmesélte, hogy a megtérése, melyet az az egyszerű bizonyság, valamint a Mormon könyve hatása váltott ki, további 80 ember megtérésében játszott szerepet.³

Felkérés a cselekvésre

Ne félj megosztani a bizonyságodat! Megáldhatja azokat, akiknek szolgálattételt nyújtasz. Hogyan fogod felhasználni ezeket az ötleteket vagy a sajátjaidat arra, hogy megoszd ma a bizonyságodat?