A ti kalandozásotok a halandóságban
A Konferencia-központban 2018. január 14-én Dieter F. Uchtdorf elder és Harriet Uchtdorf nővér által tartott, A halandóság kalandja című, fiatal felnőtteknek szóló világméretű áhítat alapján.
Higgyetek – és Isten veletek lesz! Fordítsátok Őfelé a szíveteket – és Ő vezetni fog benneteket az utazásotok során.
Annyira jó veletek lenni ma, és érezni a lelkiségeteket, az erőtöket, az energiátokat! Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségetek volt meghallgatni Uchtdorf nővért. Harriet valóban az életem napsugara. Mindenki szereti, aki ismeri. Az a fajta ember, aki jobbá és boldogabbá teszi a körülötte lévőket. Rám mindig is határozottan ilyen hatással volt.
Most ünnepeltük az 55. házassági évfordulónkat. Ahogy végignézünk a két gyermekünkön és házastársukon, a hat unokánkon és az ő családjukon, valamint a négy dédunokánkon, ámulva látjuk, micsoda nagyszerű kaland is volt eddig az életünk.
Az azonnali válaszok kora
Érdekes gondolat ötlött fel bennem, ahogy erre a rendezvényre készültem. Igen, való igaz, hogy a 18 és 30 közötti éveim már alig látszanak a visszapillantó tükörben, de a jelenlegi korom ellenére belül még mindig fiatalnak érzem magam. Tulajdonképpen közülünk, idősek közül, a legtöbben olyan fiatalokként tekintünk magunkra, akik egyszerűen csak nagyon hosszú ideje élnek már.
Ha ránk – az „idősebb nemzedékre” – tekintetek, meglepve észlelhetitek, hogy mennyivel több közös van bennünk és a ti nemzedéketekben, mint azt gondolnátok. Úgy hiszem, hogy a Mennyei Atya gyermekei közötti különbségek – az életkoruktól függetlenül – eltörpülnek a hasonlóságok mellett. Például sokatoknak vannak kérdései Istenről és saját magatokról – mély, alapvető kérdések, amelyek hasonlítanak a nálatok sokkal idősebbek kérdéseihez:
„Valóban létezik Isten? Törődik velem?”
„A helyes ösvényen járok?”
„Miért van az, hogy néha üresnek, csüggedtnek, mellőzöttnek vagy magányosnak érzem magam?”
„Miért nem avatkozik be Isten az életembe?”
„Miért nem válaszolt az imámra?”
„Miért engedte, hogy megtapasztaljam ezt a bánatot, betegséget vagy tragédiát?”
Ezek nehéz kérdések tudnak lenni.
Az azonnali válaszoknak ebben a korában – amikor a véglegesnek és megtámadhatatlannak tűnő tudás csupán egy guglizásnyira van – néha feszültté válunk, amikor késlekednek a válaszok a legszemélyesebb, legfontosabb és legsürgetőbb kérdéseinkre. A menny felé emeljük a szívünket, és látszólag nem kapunk mást, mint a „várakozó kurzor” bosszantó módon egyre csak forgó jelét.
Nem szeretünk várni.
Ha pár másodpercnél tovább kell várnunk egy keresőmotor válaszára, talán máris azt gondoljuk, hogy megszakadt vagy elromlott az internetkapcsolat. Dühünkben lehet, hogy fel is hagyunk a kereséssel. Amikor azonbanörök kérdésekről, a lélek dolgairól van szó, akkor türelmesebbnek kell lennünk.
Nem minden válasz egyformán értékes. A világi bölcsességből vagy a közvélekedésből fakadó válaszokra könnyű rátalálni, ezek azonban gyorsan értéküket vesztik, amikor újabb elméletek vagy divatok bukkannak fel. A mennyei válaszok – az örök válaszok – megfizethetetlenek. E válaszok elnyerése gyakran áldozatot, munkát és türelmet kíván.
Megéri várni az ilyen válaszokra.
Az a szándékom, hogy átadjam nektek az arról való biztos tanúságomat, hogy Mennyei Atyátok ismer titeket, hall benneteket, és soha nem fog magatokra hagyni. Miközben Őfelé fordítjátok a szíveteket, és törekedtek az Ő útját követni, Ő közbe fog avatkozni az életetekben, és igazgatni fogja az ösvényeteket a halandóság e nagy és izgalmas kalandján át.
Összekötni a pontokat
Napjaink egyik nagy újítójától, az Apple elnökétől, Steve Jobstól származik ez a meglátás: „Nem lehet előre tekintve összekötni a pontokat; csak visszatekintve köthetők össze. Bíznotok kell tehát abban, hogy a pontok valamiképpen kapcsolódni fognak majd egymáshoz a jövőtökben.”1
Mit értett ez alatt? A 19. század vége felé néhány művész, köztük Georges Seurat és Paul Signac új stílusban kezdett festeni, amely később neoimpresszionizmus néven vált ismertté. Technikájukat a vászon apró, színes, pontszerű ecsetvonásokkal való telítése jellemezte. Közelről nézve a pontok egymástól függetlennek és véletlenszerűnek látszanak. A teljes festményt szemlélve azonban látható, ahogy a pöttyök színek elegyévé válnak, a színek pedig formákká, amelyek gyönyörű mintát tárnak elénk. Ami korábban véletlenszerűnek vagy akár még zavarosnak is látszott, egyszeriben kezd értelmet nyerni.
Életünk néha olyan, mint a neoimpresszionista művészet. A mindennapjaink pillanatait és eseményeit alkotó színes pöttyök időnként egymástól függetlennek és átláthatatlannak tűnhetnek. Nem vélünk felfedezni bennük semmiféle rendszert. El sem tudjuk képzelni, hogy lenne bármiféle céljuk.
Amikor azonban hátrébb lépünk, és örökkévaló távlatból szemléljük azt, amikor életünkre Jézus Krisztus evangéliumának keretén belül tekintünk, akkor elkezdhetjük meglátni, miként kapcsolódnak egymáshoz életünk különböző pontjai. Talán ekkor még nem áll össze a teljes kép, de ha türelmesek vagyunk, elegendőt fogunk látni ahhoz, hogy bízzunk egy gyönyörű, nagyszerű összkép létezésében. Amikor pedig igyekszünk Istenben bízni és Fiát, Jézus Krisztust követni, akkor egy nap majd meglátjuk a kész alkotást, és tudni fogjuk, hogy maga Isten keze vezette és irányította a lépteinket.
Tudni fogjuk, hogy a Legfőbb Festőművésznek mindvégig megvolt a terve azokkal a véletlenszerű pontokkal. Látni fogjuk, hogy Ő felerősítette a tehetségeinket, előkészítette a lehetőségeinket, és sokkal dicsőségesebb eshetőségeket mutatott meg nekünk, mint amilyeneket magunktól valaha is elképzelhettünk vagy elérhettünk volna. A saját életemben határozottan ezt látom.
Kalandom a halandóságban
Amikor kisgyermek voltam, a családunk kétszer is otthonunk elhagyására és mindenünk hátrahagyására kényszerült. Mindkét alkalommal meglehetősen nyilvánvaló volt, hogy az új lakhelyünkön élők kevesebbnek tartottak minket maguknál. A velem egykorú gyerekek között a kiejtésem kívülállóként bélyegzett meg, bőségesen adva nekik alkalmat a csúfolódásra és a kinevetésre.
A költözéseink jelentette megrázkódtatás és feszültség következtében elmaradtam a tanulmányaimban, és vesztettem egy teljes tanévet. Kelet-Németországban oroszt tanultam idegen nyelvként. Nehéz volt, de boldogultam. Aztán Nyugat-Németországban az angol tanulása volt a követelmény.
Lehetetlennek tűnt számomra! Úgy hittem, hogy a szám egyszerűen nem az angol nyelvre termett.
Tizenévesként belebolondultam a legelragadóbb lányba, akinek csoda szép, hatalmas barna szeme volt. Sajnos úgy tűnt, hogy én a legkevésbé sem érdeklem őt.
Szóval ott álltam én, egy meglehetősen jelentéktelen és küszködő fiatalember a háború utáni Németországban, akinek úgy tűnt, nem sok esélye van a sikerre az életben.
Volt azonban pár jó dolog, ami mellettem szólt. Tudtam, hogy a családom szeret engem. Mind az iskolában, mind az egyházban voltak olyan tanítóim, akik arra biztattak, hogy mindig magas célokat tűzzek ki magam elé. A mai napig jól emlékszem arra, amikor egy fiatal amerikai misszionárius ezt a tantételt tanította a szentírásokból: „ha az Isten [van] vel[ed], kicsoda [lehet] ellen[ed]?”2
Volt ebben valami, ami nagy erővel hatott rám. „Ha ez így van – gondoltam –, akkor miért kellene félnem?”
Így aztán hittem. És bíztam Istenben.
Egy ideig szakmunkásképzésre jártam. Az egyik tanárom kihívás elé állított, hogy tűzzek ki magasabb célt, és iratkozzak be egy esti iskolába, hogy gépészmérnöknek tanuljak. Rengeteg pluszmunkával járt, de ez vezetett oda, hogy felismerjem a repülés iránti hatalmas szenvedélyemet! Megrázkódtatásként ért, amikor megtudtam, hogy ha pilóta akarok lenni, tudnom kell angolul. Én azonban pilóta akartam lenni, a szám pedig valamilyen varázslatos módon átváltozott, és az angol többé nem tűnt olyan lehetetlen nyelvnek.
Megújult ösztönzéssel, a kemény munka és a Mennyei Atyába vetett bizalom iránti új elkötelezettséggel apró lépéseket tettem, amelyek segítettek kialakítanom a magabiztosságot, hogy sikerülni fog. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a dolgok mindig simán mentek.
19 évesen a Texas állambeli San Antonióba utaztam, hogy megkezdjem a pilótaképzést a légierőnél. A repülőgépen egy texasi kiejtéssel beszélő férfi mellett ültem. Elszörnyedve jöttem rá, hogy az az angol nyelv, melynek az elsajátításán oly kétségbeesetten dolgoztam, nem ugyanaz volt, amelyen ez a férfi beszélt!
A kiképzőiskolában sem volt könnyű dolgom. Igen komoly volt a verseny, mindenki az első helyen akarta elvégezni. Azonnal tudtam, hogy hátrányban vagyok, mivel a legtöbb csoporttársam angol anyanyelvű volt.
Repülési oktatóim felhívták a figyelmemet egy másik lehetséges hátrányra is: nagyon sok időt töltöttem az egyházban. A helyi egyháztagok szeretettel fogadtak a gyülekezetükben és az otthonaikban, és még egy kápolnát is építettünk együtt a texasi Big Springben. Az oktatóim aggódtak, hogy az efféle tevékenységek csökkentik az esélyemet egy kiemelkedő minősítés elérésére. Én nem így gondoltam. Bíztam hát Istenben, és megtettem minden tőlem telhetőt.
Idővel csak megtanultam angolul (bár igazából még mindig dolgozom rajta). Elvégeztem a pilótaképzést – és osztályelső lettem. Vadászpilóta lettem, később pedig polgári repülőgép-parancsnok. És az álmaim gyönyörű, barna szemű lánya hozzám jött feleségül.
Tegyétek a kis dolgokat tökéletesen!
Rejlik ebben valamiféle tanulság? Azt hiszem, több is!
Az egyik talán ez: Ne hagyjátok, hogy elcsüggesszen titeket az élet sok nagy és nehéz feladata. Ha elkötelezitek magatokat a „könnyű” dolgok megtétele mellett – a „kicsi” dolgok mellett, amelyeket Isten kér tőletek –, és azokat a tőletek telhető legtökéletesebben teszitek, akkor nagy dolgok követik majd őket.
E tökéletesen megtehető „kicsi és könnyű” dolgok közé tartozik a szentírások tanulmányozása, a Bölcsesség szava szerinti élet, az istentiszteletre járás, az igaz szándékkal való ima, valamint a tized és a felajánlások fizetése.
Tegyétek meg ezeket még akkor is, amikor nem akaródzik. Ezek az „áldozatok” kicsinek tűnhetnek, de fontosak, mivel „a mennyek áldását az áldozat hozza”3.
Bizonyos értelemben a „kicsi és könnyű” áldozataitok a mindennapi élet azon pontjai, amelyekből az életetek remekműve összeáll. Lehet, hogy most nem látjátok, miként kapcsolódnak egymáshoz, és egyelőre nem is muszáj látnotok. Csak legyen elég hitetek az adott pillanatban, amelyben éppen éltek. Bízzatok Istenben, „és kis dolgokból jő [majd] elő az, ami nagyszerű”4.
Bízzatok Istenben!
Nos, lehet, hogy most ezt gondoljátok magatokban: „Igen, Uchtdorf elder, mindez szép és jó. De te apostol vagy. Én csupán egy átlagos egyháztag vagyok. Én nem kapok választ az imáimra. Az én életemben nincs kijelölt irány. Ha van is valamiféle terv számomra, az csak egy használt darab. Egy mások által levetett terv. Egy »ügyes-vagy-kicsim-örülj-annak-amid-van« típusú terv.”
Dárga barátaim! Az élő Istennek, a világegyetem Istenének gyermekei vagytok! Szeret benneteket; azt szeretné, hogy sikerrel járjatok; kész terve van a sikeretek eléréséhez. Emlékezzetek Steve Jobs szavaira: „Nem lehet előre tekintve összekötni a pontokat; csak visszatekintve köthetők össze.”
Amikor annyi idős voltam, mint ti, fogalmam se volt arról, hogy hova fog vezetni az életem. Az aztán biztos, hogy nem láttam magam előtt semmiféle összekapcsolódó pontokat.
De bíztam Istenben. Megfogadtam szerető családtagjaim és bölcs barátaim tanácsát, és apró hitbéli lépéseket tettem azzal a meggyőződéssel, hogy ha megteszem az adott pillanatban tőlem telhető legjobbat, akkor Isten majd gondoskodik a nagy képről.
Meg is tette.
Ő ismerte a kezdetet és a véget, amikor én nem.
Én nem láttam a jövőt, de Ő igen.
Még e nehézségek idején is, amikor úgy gondoltam, hogy magamra maradtam, Ő akkor is velem volt – most már jól látom.
A Példabeszédekben található ez a nagyszerű ígéret: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te útaidban [ismerd meg] őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.”5
Úgy hiszem, nem kérdőjel áll e vers végén. Nem, szerintem felkiáltójelnek kellene ott lennie!
Így tehát fel kell tennetek magatoknak a kérdést: „Össze tudok szedni annyi hitet, hogy higgyek Istennek? Kész vagyok bízni abban, hogy Ő szeret engem és vezérelni akarja az utamat?”
Igazából meglehet, hogy sok dologban nagyon jól boldogultok egyedül is. De arra buzdítalak benneteket, hogy higgyétek el: az életetek mérhetetlenül jobb lesz, ha Istenre támaszkodtok, hogy ő vezérelje a lépteiteket! Ő tud olyan dolgokat, amiket ti nem tudhattok, és olyan jövőt készített elő számotokra, amilyet még elképzelni sem tudtok. A nagyszerű Pál apostol így tette bizonyságát: „szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek”6.
Szeretnétek, hogy Mennyei Atyátok vezéreljen, megáldjon és támogasson titeket?
Akkor higgyetek!
Szeressétek Őt!
Keressétek Őt teljes szívetekből!
Járjatok az Ő útjain – ami azt jelenti, hogy tartsátok be a parancsolatokat, tartsátok tiszteletben a szövetségeiteket, kövessétek a próféták tanításait, és fogadjátok meg a Lélek késztetéseit!
Tegyétek meg ezeket, és akkor Isten ezerszeresen gyarapít és megáld majd titeket, ahogyan azt megígérte.7
Tudom, hogy vannak néhányan, akik számára úgy tűnhet, hogy ezt könnyű mondani, de nehéz megtenni. Nem kell messzire menni a mai társadalomban ahhoz, hogy ellentmondó hangokat halljatok, amelyek helytelenítik, sőt akár nevetség tárgyává is teszik az Istenbe vetett hitet úgy általában, a vallásunkba vetett hitet pedig különösen.
Az efféle hangokat csak tovább erősítik napjaink minden eddigit felülmúló kommunikációs vívmányai. Ebben rejlik a ti kihívásotok, de egyúttal ez a kiváltságotok is.
Biztos vagyok abban, hogy kitaláljátok majd, miként tudjátok az Úr módja szerint kezelni ezt. Része ez a halandóságban megélt kalandotoknak. Az, hogy miként birkóztok meg vele, nagymértékben befolyásolja majd a jövőtöket és azt, hogy milyen szerepet játszotok Isten munkájában itt a földön.
Mindazonáltal nem is annyira szokatlan mindaz, amit ti az életben tapasztaltok. Nem a tiétek az egyetlen nemzedék, melynek az Istenbe vetett hitét próbára tettékk és kigúnyolták. Úgy tűnik, ez része Isten minden gyermeke halandó próbatételének.
„Ha e világból volnátok – mondta Jézus a tanítványainak –, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.”8
Úgyhogy akár el is fogadhatjátok annak valószínűségét, hogy amint elkötelezitek magatokat a Szabadító követése mellett, a nagy és tágas épület lakói kifejezésre fogják juttatni nemtetszésüket – olykor meglehetősen harsányan.9 Még az is lehet, hogy megpróbálnak megfélemlíteni és megalázni titeket.
Ne feledjétek azonban, hogy nem nekik tartoztok számadással, hanem Istennek! Egy nap majd Őeléje fogtok állni, hogy számot adjatok az életetekről.
Meg fogja kérdezni, hogy mit tettetek, hogy legyőzzétek a világ kísértéseit, és az igazlelkűség ösvényét kövessétek. Meg fogja kérdezni, hogy követtétek-e a Szabadítót, hogy szerettétek-e a felebarátaitokat, hogy buzgón igyekeztetek-e a tanítványság ösvényén maradni.
Ne feledjétek, a kettő egyszerre nem lehetséges: nem kaphatjuk meg a tanítványság felfoghatatlan áldásait, miközben a tagsági feljegyzésünket a Babilon 1. Egyházközségben tartják számon. Drága barátaim! Most van itt az ideje, hogy elkötelezzétek magatokat Krisztus mellett, és az Ő ösvényét kövessétek!
Egy nap Isten minden gyermeke tudni fogja, mi a helyes – még azok is, akik most kigúnyolják az igazságot. Akkor majd térdet hajtanak, és megvallják, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltó, a világ Szabadítója.10 Tudni fogják, hogy értük halt meg.
Azon a napon nyilvánvaló lesz, hogy az Ő hangja az egyedüli, amely valaha is igazán számított.
Bizonyossággal fogjátok tudni, hogy milyen áldottak vagytok, amiért megtartottátok a hitet, betartottátok Isten parancsolatait, szolgáltátok az embertársaitokat, és építettétek Isten királyságát itt a földön. Szeretett barátaim! Higgyetek – és Isten veletek lesz! Fordítsátok Őfelé a szíveteket – és Ő vezérelni fog benneteket az utazásotok során, mely a halandó élet e nagyszerű és izgalmas kalandján vezet keresztül.
„Nem számít”
Amikor arról beszélünk, hogy engedjük, hogy Isten vezérelje az életünket, szeretnék tisztázni valamit. Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit most mondok. Amikor megkérdezitek Istent, mit tegyetek az életetekben elétek táruló döntésekkel – ideértve néhány fontos döntést is –, akkor lehetséges, hogy nem ad nektek azonnal egyértelmű választ. Az az igazság, hogy olykor egyszerűen nem számít, hogy miképp döntötök, amennyiben az evangélium alapvető szövetségein és tantételein belül maradtok.
Sok esetben a meghozott döntések talán nem is olyan fontosak, mint az, hogy mit tesztek a döntés meghozatala után.
Például lehet, hogy egy pár úgy dönt, hogy összeházasodik, bár a családjukból vannak, akik szerint nem illenek tökéletesen össze. Én azonban nagy reménnyel vagyok az ilyen párok iránt, amennyiben a döntés meghozatala után teljes szívükkel és elméjükkel maradéktalanul elkötelezettek maradnak egymás és az Úr iránt. Azáltal, hogy szeretettel és kedvesen bánnak egymással, illetve egymás érzelmi, lelki és fizikai szükségleteire fókuszálnak – vagyis hogy következetesen megteszik a „kis” dolgokat –, tökéletes párrá válnak.
Velük ellentétben áll az a pár, akik úgy vélik, „tökéletes” társat választottak, és feltételezik, hogy a munka nehezén már túl vannak. Ha felhagynak az udvarlással és nem beszélgetnek egymással, ha átcsúsznak az önzésbe és egy énközpontú életbe – nos, akkor ez a pár olyan ösvényen jár, amely szomorúsághoz és megbánáshoz vezet.
Ugyanez a tantétel vonatkozik a pályaválasztásra is. Nagy reménnyel vagyok azok iránt, akik ugyan kevésbé elismert foglalkozást választanak, ám megtesznek minden tőlük telhetőt, és megtalálják a módját, hogy a munkájukat érdekessé és izgalmassá tegyék.
Kevesebb reményt táplálok azok iránt, akik ugyan jól hangzó foglalkozást választanak, de útközben kiveszik belőlük a belső tűz, amely nélkül nem járhatnak sikerrel a munkájukban. Valójában a munkahelyi változásokhoz való sikeres alkalmazkodás lesz az egyik fő jellemvonás, amelyet a ti nemzedéketeknek ki kell alakítania magában, hogy megbirkózzon a jövővel.
Mit szeretne tehát az Úr, hogyan közelítsétek meg a kulcsfontosságú döntéseket?
Nekem a segítségemre voltak azok az iránymutatások, amelyeket az Úr Oliver Cowderynek és Joseph Smithnek adott. Ezt mondta nekik: „tanulmányozno[tok] kell azt az elmé[tek]ben; majd meg kell kérdezne[tek] tőlem, hogy helyes-e”11.
Mennyei Atya agyat és szívet adott nektek. Ha bíztok Őbenne, Ő segíteni fog mindkettőt helyesen használnotok a döntéseitek meghozatala során.
Sok döntés esetében egynél több jó választási lehetőségetek is van. Amikor ez történt Josephfel és társaival, és ők az Úrhoz fordultak útmutatásért, akkor Ő egy érdekes kifejezést használt, amely így hangzik: „nem számít”12.
Az Úr azonban rögtön hozzá is tette: „csak legyetek hűségesek”13.
A ti dolgotok az, hogy szilárdan lecövekelve az evangélium értékeiben és tantételeiben, a rendelkezésetekre álló tudás alapján a lehető legjobb döntéseket hozzátok, azután pedig minden erőtökkel törekedjetek sikerrel járni abban, amit vállaltatok – és legyetek hithűek.
Tegyetek így, és a pontok össze fognak kapcsolódni.
Talán csalódást kelt bennetek, hogy Isten nem feltétlenül bocsát a rendelkezésetekre részletes útvonaltervet az életetekre vonatkozóan. De vajon tényleg azt szeretnétek, ha az életetek minden részletében irányítanának benneteket? Tényleg azt szeretnétek, hogy valaki megadja nektek az élet megoldókulcsait, mielőtt még lehetőségetek lenne, hogy önállóan átgondoljátok a dolgokat? Hát milyen kaland lenne már az?
Drága barátaim! Csak egyszer haladtok át a halandóság kalandján. Nem venné-e el a sikereiteket kísérő nagyszerű érzéseket, valamint az Úrba és a magatokba vetett bizalmatok növekedését14 egy rátok szabott – spoilereket és az élet minden nagy kérdésére vonatkozó válaszokat tartalmazó – végigjátszás?
Mivel Isten önrendelkezést adott nektek, sok irányban haladhattok, amelyek egyaránt beteljesedést nyújtó élethez vezethetnek. A halandó lét egy nyitott végű, válaszd-meg-a-saját-kalandodat típusú történet. Kaptatok parancsolatokat, kaptatok szövetségeket, kaptatok sugalmazott prófétai tanácsot, és megkaptátok a Szentlélek ajándékát. Ez több mint elegendő ahhoz, hogy halandó boldogsághoz és örökkévaló örömhöz vezessen titeket. Azonkívül ne essetek kétségbe, ha néhány döntésetek messze nem lesz tökéletes. Így tanultok. Ez része a kalandnak!
Nem, a kalandok soha nem mennek gördülékenyen az elejétől a végéig, de ha hithűek vagytok, biztosak lehettek a boldog befejezésben. Gondoljatok az egyiptomi József példájára. Az élete sok tekintetben katasztrofális volt. A testvérei eladták rabszolgának. Börtönbe vetették egy olyan bűnért, amelyet nem is követett el. Azonban a rákényszerített szörnyű körülmények ellenére is megtartotta a hitét. Bízott Istenben. A legjobbat hozta ki mindebből. Teltek az évek, és – még amikor úgy is tűnt, hogy elfeledkeztek róla és magára hagyták – ő egyre csak hitt. József mindig Isten felé fordította a szívét. Isten pedig megmutatta, hogy a rosszat is jóra tudja fordítani.15
József története még napjainkban, 4000 évvel később is megihlet bennünket.
A saját kalandotok esetleg nem ennyire drámai, de abban is meglesznek a hullámhegyek és hullámvölgyek. Emlékezzetek hát József példájára! Maradjatok hithűek. Higgyetek. Legyetek becsületesek. Ne keseredjetek meg! Ne zaklassatok másokat! Szeressétek Istent. Szeressétek embertársaitokat. Akkor is bízzatok az Úrban, amikor a kilátásaitok borúsnak tűnnek.
Talán csak jóval később látjátok meg, de amikor visszatekintetek, tudni fogjátok, hogy az Úr valóban igazgatta és vezette az utatokat.
És hogy lám, a pontok összekapcsolódtak!
Öt megjegyzendő dolog
Addig is megkérhetnélek benneteket, hogy tartsatok észben öt dolgot?
Először is, tudnotok kell, hogy olykor időbe telhet és váratlan módokon érkezhet Isten válasza a legbensőbb kérdéseitekre. Isten válaszai örökkévaló értékkel bírnak. Megéri várni rájuk.
Másodszor, legyen egy kis hitetek. Fordítsátok szíveteket Isten felé. Higgyétek el, hogy fontosak vagytok Istennek, és bízzatok abban, hogy Ő többet fog kihozni belőletek, mint amire magatoktól képesek lehetnétek. Ismerjétek meg Őt! Szeressétek Őt! Higgyetek Őneki! Beszélgessetek Ővele rendszeresen, behatóan. Halljátok meg a hangját.
Harmadszor, a tőletek telhető legjobb módon haladjatok a tanítványság ösvényén. Ne csüggedjetek el! Egyszerűen csak tegyétek a sok apró dolgot, ahogy csak tőletek telik, és a nagy dolgok a helyükre kerülnek majd.
Negyedszer, ne hagyjátok, hogy az elbátortalanító hangok lebeszéljenek titeket a hitbéli utazásotokról. Ne feledjétek: nem a bírálóitoknak tartoztok számadással! Mennyei Atyátoknak tartoztok számadással. Az Ő értékrendje számít.
Ötödször, hozzátok meg a tőletek telhető legjobb döntéseket, azokat a késztetéseket követve, melyek a szívetekbe és az elmétekbe érkeznek. A tőletek telhető legnagyobb erőfeszítéssel igyekezzetek követni ezeket. Legyen hitetek, és Isten örökkévalóan a javatokra szenteli majd az erőfeszítéseiteket.16
Tegyétek meg ezt, és végül minden jó lesz.
Miközben a Szabadító követésére törekedtek, növekedni fog a magabiztosságotok.17 Amikor pedig hithűségben jártok, és megnyitjátok a szíveteket Krisztus világosságának, érettebbé válik az Isten iránti szeretetetek, és finomodik a felebarátotok szeretetére való képességetek.
Mindez pedig örömöt és boldogságot hoz majd nektek.
Békességet hoz nektek.
Egy napon pedig örökkévaló dicsőséget hoz majd nektek.
Azon az eljövendő napon visszanéztek majd a halandóság e becses és izgalmas kalandjára – és meg fogjátok érteni. Látni fogjátok, hogy a pontok tényleg összekapcsolódtak, hogy egy gyönyörű mintát adjanak ki, amely sokkal csodálatosabb, mint ahogy valaha is elképzeltétek.
Kimondhatatlan hálával fogjátok látni, hogy maga Isten – az Ő bőséges szeretetével, kegyelmével és könyörületével – mindig ott volt, hogy őrködjön felettetek, megáldjon titeket, és vezesse a lépteiteket az Őhozzá vezető utatokon.