Holnap elmegyek istentiszteletre

Harmin Toledo Gonzalez

Chile, Chiloé

Illusztrálta: Christiane Beauregard

Két évvel azután, hogy a feleségem, Madeleinne és én megkeresztelkedtünk és konfirmálva lettünk, jómagam kevésbé tevékennyé váltam, és már nem jártam istentiszteletre. Ő minden vasárnap reggel biztatott, hogy keljek fel és tartsak vele, de én erre mindig nemet mondtam.

„Fáradt vagyok. Hagyjál aludni!” – mondtam ilyenkor. Később pedig kimentem focizni.

Madeleinne azonban mindig felkelt, és elment a gyülekezeti házba a fiunkkal, Lucasszal. Akár esett, akár fújt, ő mindig ment.

Visszatekintve már látom, hogy Sátán támadása alatt álltam. Ő győzött meg arról, hogy az egyház nélkül is jól megvagyok. Ezt mondta nekem: „Minden okés, nyugodt vagy, jól érzed magad.” Valójában azonban kárt szenvedtem áldásokban, fejlődésben és boldogságban. Hála az égnek, a feleségem és Mennyei Atyám segített tisztán látni.

Az egyik péntek éjszaka, úgy egy évvel azután, hogy elmaradtam az istentiszteletekről, álmot láttam. Azt álmodtam, hogy egy gyönyörű vidéken sétálok kéz a kézben a feleségemmel és a fiammal. Nagyon boldogok voltunk.

Aztán egyre sötétebb lett. Végül annyira besötétedett, hogy semmit sem láttam. Hirtelen azt vettem észre, hogy már nem fogom a feleségem és a fiam kezét. A nevüket szólítgattam, azt remélve, hogy visszatérnek. Vissza akartam őket kapni, és azt akartam, hogy eltűnjön a sötétség.

Abban a pillanatban megértettem, mit jelent igazán nyomorúságosnak lenni. Elvesztettem a feleségemet és a fiamat! Madeleinne és Lucas nélkülem ment előre, engem pedig otthagytak egyedül a sötétség közepén.

Amikor másnap felébredtem, rájöttem, hogy ez egy Mennyei Atyámtól kapott jel volt. Ha nem kezdek el ismét istentiszteletre járni, és nem viszem el a feleségemet és a fiamat a templomba, hogy egymáshoz pecsételjenek bennünket, akkor el fogom veszíteni őket. Nem lesznek velem a következő életben. Elveszett, nyomorúságos állapotban leszek.

„Holnap elmegyek istentiszteletre” – közöltem a feleségemmel.

Azóta minden vasárnap reggel elmegyek istentiszteletre a családommal. Egyetlen gyűlést sem hagytam ki, amióta öt éve láttam azt az álmot. 2016 szeptemberében aztán egymáshoz pecsételtek bennünket a templomban.

Hálás vagyok minden áldásomért. Különösképpen hálás vagyok a családomért, valamint a feleségem bátorságáért, erejéért és példájáért. Hálás vagyok, amiért sem ő, sem Mennyei Atyám nem fordult el tőlem soha. Nekik köszönhető, hogy ma az vagyok, aki vagyok.