Fiatal felnőtteknek
Ismét a szent templom felé tekintve
A szerző Indiában, Andhra Pradesh államban él.
Ráébredtem, hogy vissza kell mennem a templomba, hogy jobban megértsem és fel tudjam idézni a megkötött szövetségeimet.
Négy évvel ezelőtt a felsőfokú hitoktatóm, Suresh Natrajan fivér feltette a kérdést az osztálynak: „Hányan voltatok már templomban?” Mivel a feleségemmel, Ananthával éppen az előző évben tettük meg első alkalommal a tízórás utat a Kínai Hongkong templomba, büszkén emeltem fel a kezemet. Akkor jött a második kérdés: „Emlékszel, milyen szövetségeket kötöttél a templomban?”
A kérdése elgondolkodtatott. Annyi mindent kellett feldolgoznom az első templomi utamon. Bár annak idején igyekeztem figyelni, de rá kellett jönnöm, hogy az eltelt időben elfelejtettem, milyen szövetségeket is kötöttem ott. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy visszatérek a templomba egy második látogatásra, valamint hogy ezúttal jobban fogok figyelni, és meg fogom jegyezni a megkötött szövetségeket, illetve minden mást is, ami alapvető fontosságú a szabadulásomhoz.
Telt-múlt az idő. Szörnyű megpróbáltatásokkal szembesültem az életemben. Jártam viszont felsőfokú hitoktatásra, ahol az egyik nap Jónás prófétáról tanultunk. Jónás nem akarta azt tenni, amit az Úr megparancsolt neki. Az egyik vers, amely felkeltette a figyelmemet, a Jónás 2:5 volt: „És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!”
Ez a szentírásvers megérintette a szívemet, és azért imádkoztam Mennyei Atyához, hogy adjon nekem és a feleségemnek egy újabb lehetőséget, hogy ellátogassunk a templomba.
Négy évre rá Mennyei Atya ismét megáldott bennünket azzal, hogy beléphettünk a házába, amely ezúttal a Tajvani Tajpej templom volt.
Mahesh és Anantha Vedurupaka a Tajvani Tajpej templom előtt
Amíg ott voltunk, alkalmam adódott szertartásokat végezni a rákban elhunyt nagybátyámért. Miközben érte kereszteltek, azokra az áldásokra gondoltam, amelyekben e templomi szertartásnak köszönhetően fog részesülni. Nagyon boldog voltam, és rájöttem, hogy a templomelnök is erről beszélt, amikor az első alkalommal voltam templomban, és egy kicsit össze voltam zavarodva. Ezt mondta akkor: „Fivérem, talán még nem értesz mindent abból, amit most csinálsz, de eljön majd a nap, amikor azt fogod érezni, hogy nagyszerű dolgokat vittél itt véghez.”
Megkaptam a válaszomat. Négy év és egy második templomlátogatás kellett hozzá, hogy megértsem.
Amikor manapság minden egyes héten veszek az úrvacsorából, olyankor felidézem, hogy milyen hatalmas is Jézus Krisztus engesztelése, és mennyire szentek a templomban kötött szövetségeim.
Idén van a feleségemmel a 10. házassági évfordulónk. Szeretném a templomban megünnepelni, és pecsételési szertartásokat végezni az őseimért. Ennek érdekében vállaltam egy olyan másodállást is a rendes munkám mellett, amely nem befolyásolja a családommal töltött időt.
Tudom és érzem, hogy a templomi munka valós. Semmi nem helyettesítheti; minden áldozatot megér, hogy eljussunk a templomba Mennyei Atya munkáját végezni saját magunkért és azokért a lelkekért, akik a fátyol túloldalán vannak.