Mit nekünk hurrikán!
Koraima Santiago de Jesus
Puerto Rico, San Juan
Illusztrálta: Suzanne Simmons
Nem sokkal azután, hogy visszatértem a missziómból, meghívtak egy táncrendezvényre. A rendezvényen elkavartam a telefonomat, és egy fiatalember felajánlotta, hogy segít megkeresni. Ahogy beszélgettünk, rájöttünk, hogy mindketten visszatért misszionáriusok vagyunk, és sok hasonló elképzelésünk és célunk van.
A kapcsolatunk egyre mélyült, majd eljegyeztük egymást. Az volt az álmunk, hogy a Washington D.C. templomban pecsételjenek minket egymáshoz, még mielőtt felújítás miatt 2018. márciusában bezárták volna. Miután azonban meghoztuk ezt a döntést, elkezdődtek a próbatételek. Először is elveszettem az állásomat, és nem tudtam pénzt félretenni a templomi utunkra. A másik, hogy egy hurrikán pont az esküvőnk kitűzött napja előtt készült lecsapni Puerto Ricóra.
Amikor a Maria hurrikán végül elérte gyönyörű szigetünket, óriási pusztítást végzett. A boltok bezártak. Elment az áram; nehezen lehetett élelemhez, vízhez és más alapvető cikkekhez jutni. Mindent elvesztettünk, amit a lakodalomhoz terveztünk felhasználni. Le is kellett mondanunk, és úgy nézett ki, hogy talán törölni kell az esküvőt is. Puerto Ricóban korlátozták a be- és kiutazást, és senki sem tudta, hogy ez meddig lesz így. Kezdtem elcsüggedni, kétely és zavarodottság fogott el.
Egyik este a helyzetünkről beszélgettünk a vőlegényemmel. Az utazás bizonytalan, nem lesz lakodalmunk és esküvői ruhánk, de a Lélek megerősítette, hogy bíznunk kell az Úrban. Számunkra az volt a legfontosabb, hogy egymáshoz pecsételjenek minket a templomban. Segítségért imádkoztunk Mennyei Atyához.
Amikor újraindultak Puerto Ricóból a repülőjáratok, új utazási terveket kellett készítenünk, és át kellett tennünk a pecsételés időpontját is. A hurrikán után hetekig nem tudtunk érintkezni a külvilággal, de az egyik ismerősünk mobilja továbbra is működött. Így aztán megengedte, hogy felhívjuk rajta a templomot. Sikerült mindent úgy átszerveznünk, hogy mégis megtörténhessen a pecsételés! Az út előtt néhány héttel a családtagjaink és barátaink cipőt és ruhát adtak nekünk, és segítettek sok mindent beszerezni az esküvőhöz.
Amikor végre beléptünk a templomba, minden aggodalmunkat magunk mögött hagytuk. Egymás kezét fogva lépdeltünk a közös jövőnk felé. Igazán elmondhatom, hogy éreztem az Úr kezét, amint utat mutatott, és megnyugtatott minket, hogy minden rendben lesz, amíg bízunk Őbenne. Mára már megáldattunk egy gyönyörű kisfiúval is, és az egész örökkévalóságra összepecsételt családunk van.