Fiatal felnőtteknek
Mutatja-e nekem Isten az utat?
Életünk tele van nagy döntésekkel: milyen szakmát válasszak, kivel házasodjak össze, hova menjek továbbtanulni, stb. Életünk tele van napi gondokkal is: az időnk legjobb kihasználását választani, megkísérelni megérteni a tant, illetve békére lelni a próbatételek közepette. Összességében személyes kinyilatkoztatásra van szükségünk. Néha azonban nehéz lehet tudni, hogyan kaphatjuk meg, és honnan ismerhetjük fel, amikor megkapjuk. Amikor nem kapunk válaszokat – vagy nem ismerjük fel azokat –, akkor talán eltűnődünk: „Ez most a Lélek volt, vagy csak a saját ötletem?” „Miért éreztem késztetést, hogy ezt és ezt tegyem, ha aztán kudarcot vallottam?” „Miért érzem úgy, hogy Isten nem válaszolja meg az imáimat?”
Szerencsére a Hogyan döntsünk? Önrendelkezés kontra kinyilatkoztatás című cikkben (44. oldal), Erin elmeséli a saját történetét a személyes kinyilatkoztatásról egy olyan helyzetben, amikor az egész életét megváltoztató döntés előtt állt. Bár Isten szeretne utat mutatni nekünk, ugyanakkor abban is szeretne segíteni, hogy megtanuljunk az önrendelkezésünkre támaszkodva jó döntéseket hozni.
A kinyilatkoztatás elnyerésének és felismerésének másik létfontosságú alkotóeleme, hogy megtanuljuk, hogyan szól hozzánk a Szentlélek. Ez mindenkinél eltérő lehet. A 48. oldalon számos fiatal felnőtt beszél arról, hogy miként szokott kinyilatkoztatást kapni.
A digitális cikkek egyikében Aspen kifejti, miszerint a személyes kinyilatkoztatáshoz az kell, hogy „gyúrj lélekre”.
A jövőről való gondolkodás nyomasztó vagy akár rémisztő is lehet. Különösen fiatal felnőttként. Amikor azonban felidézem, hogy miként vezérelte Isten az életemet a múltban, az megadja nekem a bátorságot, hogy lépjek és cselekedjek, bízva abban, hogy menet közben Ő továbbra is el fog látni engem a szükséges útmutatással.
Őszinte tisztelettel:
Katie Sue Embley