Mintha kicseréltek volna
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Texasban él.
Észtország
„Van egy meglepim!” – mondta Ema (Anya), amikor elhozta Rasmust az oviból. Egymás mellett sétáltak a színes épületekkel határolt keskeny utcákon.
„Rosolje lesz vacsira?” – találgatott Rasmus reménykedve. Az előző héten, a hetedik szülinapján is azt ettek, de bármikor tudott volna még enni ebből a pácolt heringes cékla-krumplisalátából!
Ema mosolyogva megrázta a fejét. „Találkoztam ma reggel két fiatal nővel a buszon. Misszionáriusok. Ma este eljönnek, hogy az egyházukról beszéljenek.”
Rasmus kiváncsian nézett az édesanyjára. Még soha nem találkozott misszionáriusokkal.
A szobájában volt és éppen a tűzoltóautójával játszott, amikor megérkeztek a misszionáriusok. „Tere! Tere! Szia!” – üdvözölték Emát, amikor beléptek a lakásba. Levették a nehéz csizmájukat, és belebújtak a papucsokba, amelyeket Ema a vendégeknek szokott kirakni. Ema leültette őket a narancssárga díványra. Rasmus az ajtóból kukucskált befelé.
A magasabbik hölgy észrevette és rámosolygott. A fekete névtábláján ez állt: Õde Craig (Craig nővér). „Anyukád elmondta nekünk, hogy most volt a szülinapod. Hoztunk neked valamit” – mondta. Egy kis kártyát tartott a kezében. Rasmus alaposan szemügyre vette a kártyát.
Egy bácsi volt rajta. Fehér köntöst viselt, a keze kinyújtva.
„Tudod, hogy ki ez?” – kérdezte Õde Craig.
Rasmus nem tudta, hogy hívhatják ezt az embert. Még soha nem látta ezt a képet. Mindenesetre kedves és hatalmas férfinak nézett ki. „Szerintem ez egy király!” – mondta Rasmus.
Mindkét misszionárius elmosolyodott. „Igen, tényleg! Ő a királyok Királya! Úgy hívják, hogy Jézus Krisztus.” Õde Craig elővett egy kék fedelű könyvet. „Ez a könyv pedig Róla tanít. Ez a Mormoni Raamat, a Mormon könyve.”
Ezután Rasmus és Ema minden reggel olvasott a Mormon könyvéből, mielőtt elindultak az óvodába. Rasmus csoportja sokat sétált a szabadban, aztán pedig szundítottak egyet. Az ovi után Rasmus és Ema gyakran találkozott a misszionáriusokkal. Arról beszélgettek velük, amit a Mormon könyvében olvastak. Ema olykor megkínálta a nővéreket kringellel, ami egy fahéjas fonott kalács. Hétvégenként Rasmus és Ema biciklizni ment vagy a tengerparton piknikezett. Néha nagyokat sétáltak az erdőben, vagy a kedvenc folyójuk mentén.
Az egyik ilyen eredei séta alkalmával Ema elmondta Rasmusnak, hogy szeretne megkeresztelkedni. Rasmusnak fülig szaladt a szája. A misszionáriusok ugyanis azt kérték Emától, imádkozzon arról, hogy megkeresztelkedjen-e. Ezek szerint választ kapott!
„És azt is tudom, hogy hol fogok megkeresztelkedni – mondta mosolyogva. – Kitalálod?”
Rasmus visszagondolt arra, amit a misszionáriusok a keresztelkedésről tanítottak. Mutattak egy képet, ahol Jézus Keresztelő Jánossal állt egy folyóban…
„A folyó! – kiáltott fel. – A kedvenc folyónk.”
Egy héttel később Rasmus a folyóparton állt a misszionáriusokkal és néhány más emberrel az egyházból. Ema készen állt, hogy megkeresztelkedjen. Teljesen alámerült a vízbe, pont ahogy Jézus is tette. Amikor előbukkant, mosolygott. Rasmus örökre emlékezni akart erre a pillanatra: a kék víz, a fehér vadvirágok a zöld fűben, és az édesanyja mosolya.
„Milyen érzés volt megkeresztelkedni?” – kérdezte később, amikor már mindenki a misszionáriusok által hozott sütit majszolta.
„Csodás – válaszolta az édesanyja. – Örökre a folyóban maradtam volna. Úgy érzem magam, mintha kicseréltek volna!” Szorosan átölelte a fiát.
„Azt kérem a következő születésnapomra, hogy én is megkeresztelkedhessek, mint te és Jézus – közölte vele Rasmus. – Én is úgy akarom érezni magam, mintha kicseréltek volna!” ●