Az eltűnt kabát
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Iowában él.
„Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok” (Tan és szövetségek 64:10).
„Anyu, eltűnt a kabátom!” – mondta Bence. Már éppen indultak volna haza istentisztelet után, de Bence nem találta a kabátját a fogason.
„Biztos, hogy ide akasztottad?” – kérdezte Anyu.
„Igen. Pontosan itt volt.” Bencének élénk színű piros-kék kabátja volt. Nehéz lett volna nem észrevenni.
„Talán odébb tették. Nézzünk szét az épületben” – mondta Apu.
Anyu, Apu és Bence szétváltak, hogy megnézzék a különböző szobákat. Megnézték a talált tárgyak dobozában, a kápolnában, megnézték Bence vasárnapi iskolai termét, az elemis szobát, és az összes fogast. Még a mosdókba is bekukkantottak, de a kabátot nem találták meg.
„Valaki biztosan véletlenül elvitte. Biztos vagyok benne, hogy a jövő héten majd visszahozzák, amikor rájönnek, hogy másé” – mondta Apu.
„Addig is felveheted a régi kabátodat” – tette hozzá Anyu.
Bence elhúzta a száját. Nem szerette a régi kabátját. Vékony volt, kopott, és már ki is nőtte. Élvezte, hogy az új vörös-kék kabátjában úgy néz ki, mint egy szuperhős.
„Valaki biztosan látta, hogy milyen klassz kabátom van, és ellopta” – gondolta Bence. Hogy történhetett ilyesmi az egyházban? Elméletileg itt mindenki becsületes. Bence úgy döntött, hogy a tolvaj nem úszhatja meg. Már készen is volt a terve. A következő vasárnap majd jól megnézi, hogy ki hordja a kabátját. Aztán visszaszerzi, és azt fogja kiabálni, hogy „Tolvaj, fogják meg!”. Megbánja még, aki ellopta a kabátot.
Bence már alig várta, hogy vasárnap legyen, és megvalósíthassa a tervét. De a következő vasárnap túl meleg volt ahhoz, hogy az emberek kabátban jöjjenek. És az utána következő is.
Megint elérkezett egy vasárnap, és Bence az Elemiben ülve gyanakodva nézett körbe: melyikük lopta el a kabátját? Az a magas fiú volt? Vagy talán az a lány. Úgy érezte, hogy már senkiben sem bízhat. Bence nem szerette ezt az érzést.
Az istentisztelet után Bence ide-oda mászkált az épületben, és figyelte, ahogy a családok felveszik a kabátjaikat. De a saját kabátját sehol sem látta. Ismét benézett a talált tárgyak dobozába, de kabát sehol. Hol lehet?
Hazafelé Bence új tervet eszelt ki. Imádkozni fog. Tudta, hogy hogy Mennyei Atya meg tudja találni az elveszett dolgokat. Aznap este Bence így imádkozott: „Mennyei Atyám, kérlek, mondd meg, hogy ki vitte el a kabátomat. Vissza szeretném kapni.”
Bence várt, hogy meghallja a tolvaj nevét, vagy maga előtt lássa az arcát. Ehelyett a barátján, Kareszon kezdett gondolkodni. Bence általában Karesz mellett ült az Elemiben. Ők ketten sokat viccelődtek és nevettek. De Karesz pár hete már nem volt istentiszteleten. Bencének hiányzott.
Mi van akkor, ha Karesz vitte el a kabátját? Talán Karesz fél emiatt eljönni istentiszteletre, mert azt gondolja, hogy Bence már nem lesz a barátja. Bence azt szerette volna, ha Karesz megint eljön istentiszteletre. Bence úgy döntött, hogy ha tényleg Karesz vitte el a kabátot, akkor nem fog kiabálni vele. Meg fog bocsátani neki.
Bence jobb érzésekkel bújt ágyba.
A következő vasárnap Karesz továbbra sem volt ott az Elemiben, volt viszont egy új srác. A nyakkendője vörös-kék csíkos volt.
„Klassz nyakkendő – mondta Bence, aki az új fiú mellett ült. – Úgy nézel ki benne, mint egy szuperhős.”
A fiú elmosolyodott.
Bence is. Már nem keresett tolvajokat. Inkább barátokat keresett. ●