Édes a becsületesség
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Coloradóban él.
„Ami tisztességes dolog, azt cselekedjétek” (vö. 2 Korinthusbeliek 13:7).
„Vigyáznod kell, kérlek, az öcsédre – mondta Anya. – Apáddal elmegyünk segíteni valakinek, aki megbetegedett.”
Felnéztem a kis házunk padlójának sepregetéséből, és bólintottam. Anya volt a Segítőegylet elnöke, és gyakran ment el meglátogatni az egyházközségünkben lévő nővéreket.
„Köszönöm, Arlyn – mondta Anya, és megpuszilta a fejemet. – Johnny baba alszik. A konyhasztalon pedig kel a kenyértészta. Kérlek, ne nyúlj hozzá.”
A nyitott ajtón keresztül néztem, ahogy Apával felülnek a szekérre, és végigzötyögnek az előttünk futó poros úton. Büszkeség töltött el, amiért Anya megbízott bennem.
A konyha felsöprése közben megálltam, hogy ránézzek a kenyértésztára. Már alig vártam, hogy Anya este megsüsse. Általában házi lekvárral ettük a friss kenyeret. Csakhogy már három hónapja elfogyott a lekvárunk.
Lekvár! Már a gondolattól is megéheztem valami édesre. Felsandítottam a polc tetején lévő cukros csuporra. Tudtam, hogy Anya a következő lekvárba szánja a cukrot.
Csakhogy minél többet gondoltam a cukorra, annál éhesebb lettem. Végül odahúztam egy széket az asztal mellé, és felnyújtózkodtam. Éppen csak az ujjam hegyével értem el a cukros csuprot. Egy kicsit közelebb piszkáltam a polc széléhez…
A csupor hirtelen megbillent és lezuhant a polcról! Próbáltam elkapni, de egy hangos cuppanás kíséretében pont a kenyértésztába esett. Cukor ömlött a kenyérre, az asztalra és a földre is.
„Jaj, ne!” – kiáltottam fel. Ettől felébredt a kisöcsém. Sírni kezdett.Én is sírni szerettem volna. Mit fog mondani Anya, ha meglátja ezt a felfordulást?
Miután lenyugtattam Johnnyt, a tőlem telhető legjobban igyekeztem feltakarítani a cukrot. Kihúztam a csuprot a tésztából és lemostam. Feltöröltem a cukrot az asztalról és a padlóról. De a tésztába szóródott cukrot sehogy sem tudtam kiszedni.
Az jutott eszembe, hogy visszateszem a csuprot a polcra. Talán Anya nem fogja észrevenni, hogy üres. Persze tudtam, hogy ez helytelen lenne. Úgyhogy letettem a csuprot az asztalra, és vártam, hogy Anya és Apa hazérjen.
Amikor hazaértek, Anya azonnal észrevette a cukros csuprot.
Mély lélegzetet vettem. „Csak egy kis kóstolót szerettem volna a cukorból. De levertem a csuprot a polcról. Megpróbáltam feltakarítani, de a kenyértésztából nem tudtam kiszedni.” Miközben mindezt elhadartam, a padlóra szegeztem a tekintetemet.
Anya egy percig hallgatott.
„Annyira sajnálom” – suttogtam.
Anya felsóhajtott. „Hát, azt hiszem, hogy ma este a szokottnál édesebb lesz a kenyér” – mondta. Felnéztem. Halványan rám mosolygott. „Köszönöm, hogy elmondtad, mi történt.”
Miközben aznap este a cukros kenyeret ettük, Anyával és Apával a becsületességről beszélgettünk.
„Mindannyian sok hibát követünk el az életben – mondta Apa. – De amikor becsületesek vagyunk, és igyekszünk bűnbánatot tartani, akkor Mennyei Atya és Jézus boldog. Mindig megáldatunk a becsületességért, még ha eleinte nehéznek tűnik is.”
Még mindig szomorú voltam, amiért kiöntöttem a cukrot. Tudtam, hogy a hibám miatt ebben az évben valószínűleg kevesebb lekvárunk lesz. Mégis örültem, hogy elmondtam az igazat. Nincs annyi cukor a világon, ami ilyen édes érzést adhatott volna! ●