Három lecke a szeretetről, örömről és békességről
Írta: Brian K. Ashton
második tanácsos a Vasárnapi Iskola Általános Elnökségében
Elhangzott a Happiness, Deceit, and Small Things [Boldogság, megtévesztés és az apró dolgok] című áhítati beszéd részeként 2017. december 5-én a Brigham Young Egyetemen.
Sokat jelenthet az életetekben, és segíthet érezni a Lélek gyümölcseit, ha követitek e három lépést.
Egyetemista koromban sokat gondolkodtam a jövőmön. Amikor aztán megérkeztem a jövőbe – az egyetem utáni életbe –, három olyan létfontosságú leckét tanultam, amelyek jelentős hatással voltak az életemre. Abban a reményben szeretném megosztani ezeket veletek, hogy nektek nem kell majd annyi idő az elsajátításukhoz, mint amennyi nekem kellett. E tanulságok segíthetnek nektek nagyobb örömöt találni az életben, végső soron pedig elérni a felmagasztosulást Mennyei Atyátoknál.
1. Keressétek a boldogságot, a békességet és a Szentlelket!
Mintegy hat hónappal a misszióm után, az egyetem második évében ismertem meg a leendő feleségemet, Melindát. Azonnal tudtam, hogy feleségül akarom venni. Melinda viszont ezt nem éppen ugyanígy élte meg. Csak öt évvel később jött el a pillanat, amikor végül azt a választ kapta, hogy „rendben van”, ha hozzám jön feleségül.
Ezen öt év alatt az életem egyik legnehezebb próbatételén mentem keresztül. Tudtam, hogy kit kellene feleségül vennem, és a Lélek is egyre csak buzdított, de valahogy mégsem sikerült elérnem ezt a célt.
Röviddel azután, hogy lediplomáztam, Melinda úgy döntött, hogy misszióba megy – meggyőződésem szerint részben azért, hogy meglépjen előlem. Amíg ő missziót szolgált, én időnként nyomorúságosan éreztem magam, mert arra összpontosítottam, hogy mi az, ami hiányzik. Ettől függetlenül mindennap imádkoztam és tanulmányoztam a szentírásokat, szolgáltam az egyházban, és mindannak a megtételére törekedtem, ami elhozta az életembe a Szentlelket.
Egy nagyon hideg vasárnapon, miközben korán reggel egyházi gyűlésre igyekeztem a minnesotai Minneapolisban, ez jutott eszembe a volán mögött: „Kifejezetten nyomorultul kellene most éreznem magam. Semmi sem akar úgy sikerülni, ahogy szeretném. Mégsem érzem magam nyomorultul. Hihetetlenül boldog vagyok!”
Mármost, hogy is van az, hogy boldog vagyok, miközben egy számomra igen terhes megpróbáltatáson megyek éppen keresztül?
A válasz a Galátziabeliek 5:22-ben található: „[A] Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség”.
Mivel olyan dolgokat tettem, amitől a Lélek jelen volt az életemben, éreztem Isten szeretetét. Éreztem az örömöt és a békességet. Hosszan tűrtem, mégis boldog voltam.
Nem azért van szeretet, öröm és békesség az életünkben, a családunkban és a házasságunkban, mert nagy a házunk, szépek az autóink, divatosak a ruháink, szakmai sikereket érünk el, vagy bármi egyébbel rendelkezünk, ami a világ szerint boldogságot hoz. Sőt, minthogy a szeretet, öröm és békesség érzése a Lélektől ered, ezen érzéseknek egyáltalán nem kell a múlandó körülményeinktől függeniük.
Kérlek, ne értsétek úgy, hogy szerintem mindig is boldogok leszünk, és hogy a múlandó körülményeink soha nincsenek hatással a boldogságunkra! Sőt, ha nem ízleljük meg a keserűt, akkor az édeset sem ismerhetjük (lásd Tan és szövetségek 29:39; lásd még Mózes 6:55).
Időnként küszködnünk kell. Ráadásul bizonyos fizikai és érzelmi állapotok olyan rendkívüli szenvedést is okozhatnak nekünk, amely megnehezíti számunkra, hogy érezni tudjuk a Lelket. Ha azonban törekszünk arra, hogy a Lélek jelen legyen az életünkben, és bízunk Istenben, akkor általánosságban elmondható, hogy boldogok lehetünk.
Személyes tapasztalatból teszem bizonyságomat arról, hogy ez igaz. Ezen élmény óta, amely Melinda missziója alatt ért engem, azt vettem észre, hogy ha megteszem mindazt, ami elhozza a Lelket az életembe – beleértve ebbe azt is, hogy elhiszem és elfogadom, hogy a dolgok Isten szándéka szerint fognak alakulni –, olyankor általában boldog vagyok (lásd Jákób 3:2).1
2. Nehogy bedőljetek a hamisítványoknak!
Sátán Isten minden műve helyett kínál hamisítványokat, hogy megpróbáljon összezavarni és megtéveszteni minket. A Szabadító azt tanítja nekünk – Sátán azon kísérletei ellenére, hogy meggyőzzön minket ennek ellenkezőjéről –, hogy „a romlott fa [n]em teremhet jó gyümölcsöt” (3 Nefi 14:18). Mivel Sátán romlott fa, ezért nem is kaphatjuk meg tőle a „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség [és] mértékletesség” (Galátziabeliek 5:22) érzését. Ehelyett Sátán inkább nyomorulttá akar tenni minket (lásd 2 Nefi 2:27).
Mit tesz tehát Sátán ennek érdekében? Megpróbál megtéveszteni minket.
Az egyik kedves ismerősömet, a kiválasztottak egyikét is megtévesztette. Ez a nővér missziót szolgált, és kiemelkedő misszionárius volt. Miután hazatért a missziójából, úgy gondolta, hogy megteszi majd mindazokat a kis dolgokat, amelyek a missziója során elhozták az életébe a Lelket és megerősítették őt. És egy ideig meg is tette.
Látott azonban az ismerősei közt sok olyan visszatért misszionáriust, aki minden vasárnap eljárt istentiszteletre, de azon kívül úgy élte az életét, ahogy a világ teszi. Boldognak tűntek. „Szórakoztató” dolgokat tettek. Ráadásul úgy tűnt, hogy az életmódjuk nem igényel annyi erőfeszítést, mint az övé.
Lassanként felhagyott a kis dolgok megtételével, amelyek lelki erőt adtak neki a missziója során. Még mindig volt bizonysága, de – amint azt nekem később elmondta – arra a következtetésre jutott, hogy „ha eljárok az egyházi gyűléseimre, az pont elég, azzal sínen vagyok”. Azonban azt is hozzátette, hogy „lelkileg már nem voltam tevékeny”.2 Úgy élt, ahogy a világ. Minden rossz döntés újabbakat eredményezett, és hamarosan teherbe esett.
A hamislelkű döntései végül utolérték őt. Nem volt boldog, és tudta is, hogy nem az. Szerencsére ez a kedves ismerősöm ráébredt a megtévesztésre, és bűnbánatot tartott.
Az ő története azt mutatja, hogy a megtévesztés még a legjobbakat is elérheti közöttünk. Rámutat a története arra is, hogy állandóan óvnunk kell magunkat a megtévesztéstől. Azt úgy érjük el, ha megtesszük a kis dolgokat, amelyek elhozzák a Lelket az életünkbe.
Boldogan jelenthetem, hogy ez a kedves ismerősöm ma már boldog; a parancsolatok betartására törekszik, továbbá fizikailag és lelkileg is tevékeny az evangéliumban.
Sátán megtévesztései sokféle formában jelentkezhetnek. Csupán néhányat említek ezek közül.
Sátán arról próbál meggyőzni minket, hogy a múlandó dolgokat a lelki dolgok elé helyezzük. Onnan tudhatjuk, ha felborult a fontossági sorrendünk, hogy megfigyeljük, milyen gyakran mondunk ilyesmit: „Most túl elfoglalt/fáradt vagyok ahhoz, hogy .” Az üres helyre beilleszthetjük azt, hogy „templomba menjek”, „szolgálattételt nyújtsak”, „tanulmányozzam és átgondoljam a szentírásokat”, „az elhívásomat végezzem”, vagy éppenséggel „elmondjam az imámat”.
Az egyik oka annak, amiért ilyen elfoglaltnak érezzük magunkat az, hogy Sátán keményen dolgozik a figyelmünk elterelésén. Felhasználja a kezünkben lévő okostelefont, az autónkban lévő rádiót, az otthonunkban lévő tévéket, és temérdek egyéb dolgot, hogy szinte folyamatosan elvonja a figyelmünket. Ennek eredményeképpen elfoglaltabbnak érezzük magunkat, mint amennyire ténylegesen azok vagyunk.
E figyelemelterelés másik eredménye az, hogy egyre kevesebbet és kevesebbet elmélkedünk. Sátán azért igyekszik elvonni a figyelmünket, mert tisztában van vele, hogy az elmélkedés – különösképpen a szentírásokon való elmélkedés – fokozottabb megtéréshez és kinyilatkoztatáshoz vezet.
Sátán másik megtévesztése abban az elképzelésben rejlik, hogy a kifelé mutatott cselekedeteink fontosabbak a belső indíttatásainknál. Amikor híján vagyunk a lelki dolgok megtételére irányuló megfelelő indíttatásnak, akkor az evangélium örömét sem fogjuk érezni. Ez azt eredményezi, hogy a parancsolatok betartása elkezd taposómalomnak tűnni, Sátán pedig tudja, hogy ha sikerül ilyen érzést kiváltania bennünk, akkor valószínűleg felhagyunk mindazzal, amiről tudjuk, hogy meg kellene tennünk.
Sátán megtévesztő módon azt is elhiteti velünk, hogy az öröm és a boldogság a könnyű életből fakad, vagy egyszerűen abból, hogy állandóan szórakozunk. Ez nem így van. Az igazság az, hogy nincs öröm vagy boldogság ott, ahol nem kell felülkerekednünk valamin (lásd 2 Nefi 2:11, 23).
Sátán megtévesztései között utolsóként említem meg azt, hogy megpróbál meggyőzni minket, hogy az ideiglenes élvezeteket eredményező gonoszság a tényleges boldogság. Sátán tudja, hogy bizonyos érzések vagy érzelmek – legalábbis abban a pillanatban – 1.) elhitethetik velünk, hogy a lélek gyümölcseit érezzük, 2.) visszafoghatják az e gyümölcsök iránti vágyunkat, vagy 3.) elfogadható pótlékoknak tűnhetnek.
Példának okáért, Sátán megkísérhet minket, hogy a szeretet helyett buja vágyakra törekedjünk. A tartós öröm helyett az izgalom csapdájába csalhat bennünket. Ahelyett, hogy békességet adna nekünk, megpróbálja elterelni a figyelmünket. Azt szeretné, ha önelégültek, vakbuzgóak és „politikailag korrektek” lennénk ahelyett, hogy önzetlenek, következetesen engedelmesek, és lelkileg megfelelően összpontosítóak lennénk. A kísértései azt okozhatják, hogy összezavarodjunk, ami viszont oda vezethet, hogy azt higgyük, hogy a parancsolatok megszegése boldogságot fog eredményezni.
3. Tegyétek meg a kis dolgokat!
Rendszerint a kis dolgok hozzák el a Lelket az életünkbe, őriznek meg minket a megtévesztéstől, és végső soron segítenek nekünk abban, hogy szert tegyünk a parancsolatok betartásához és az örök élet elnyeréséhez szükséges erőre. A Szabadító így tanította e tantételt az egyház eldereinek az ohiói Kirtlandben: „Ne fáradjatok bele tehát a jó tevésébe, mert nagyszerű munka alapját fektetitek le. És kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű” (Tan és szövetségek 64:33).
Miért ily fontosak a kis dolgok? A következő versben a Szabadító kifejtette, hogy „az Úr a szívet és készséges elmét [követeli] meg” (Tan és szövetségek 64:34). Miért kapcsolta össze a Szabadító a kis dolgok megtételét a szívvel és a készséges elmével? Mert a kis dolgok következetes megtételében átengedjük szívünket és elménket Istennek, ami megtisztít és megszentel minket (lásd Hélamán 3:35).
E megtisztítás és megszentelés magát a természetünket változtatja meg apránként, hogy egyre inkább hasonlóvá váljunk a Szabadítóhoz. Azt is eredményezi, hogy fogékonyabbá válunk a Szentlélek késztetéseire, aminek köszönhetően kisebb eséllyel lehet minket megtéveszteni.
A középiskola utolsó évében édesapám otthon tartott nekem ifjúsági hitoktatást. Mivel abban az évben a Mormon könyve volt a téma, Apa úgy döntött, hogy versről versre közösen elolvassuk, és megbeszéljük, hogy mit tudtunk meg belőle. Ahogy olvastuk, édesapám olyan kérdéseket tett fel nekem, amelyek gondolkodásra késztettek az olvasottakról, és elmagyarázta azt, amit nem értettem. Még mindig emlékszem, ahogy a Szabadítóról tanulva éreztem, hogy Ő valóban ellátogatott a nefitákhoz, és hogy az engesztelésének köszönhetően valóban bocsánatot nyerhetek a bűneimre.
A szentírásbeli alapjaimat az édesapámmal tartott akkori közös órákra vezetem vissza. Éreztem valamit olvasás közben. Ami pedig talán még fontosabb, hogy átalakultak a vágyaim, az indítékaim és a cselekedeteim. Jobbá akartam válni. Elkezdtem észrevenni, hogy miben próbálnak megtéveszteni. Gyakrabban tartottam bűnbánatot. Az egyetemen, a gólyaévem végére már naponta olvastam a szentírásokat.
Nagyjából akkoriban kérte meg Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) az egyháztagokat, hogy olvassák naponta a Mormon könyvét, és alkalmazzák a tanultakat.3 Így tehát bármit is olvastam éppen, mindig olvastam mellé valamennyit a Mormon könyvéből is.
A missziómon megtanultam, hogyan tanulmányozzam igazán a szentírásokat, és miként lakmározzak belőlük. Olvasás közben nemcsak a Szentlelket éreztem, de kezdtem örömet is érezni, amikor a saját és az érdeklődőim gondjaira adható válaszok után kutattam a szentírásokban.
A misszióm után továbbra is naponta lakmároztam a szentírásokból. Mivel e szokásnak köszönhetően jelen volt az életemben a Szentlélek, útmutatást kaptam Tőle, amely segített eredményesebben beosztani az időmet. Ennek eredményeként javult az iskolai – később pedig a munkahelyi – teljesítményem. Könnyebb lett jó döntéseket hozni. Többet imádkoztam, és szorgalmasabb voltam az elhívásaim betöltésében. A szentírásokból való napi szintű lakmározás nem oldotta meg az összes gondomat, de könnyebbé vált az élet.
2005 augusztusában Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) azt a kihívást fogalmazta meg, hogy olvassuk el vagy olvassuk újra a Mormon könyvét az év vége előtt.4 Mivel addig is naponta olvastam a Mormon könyvéből, így ekkor már Ethernél vagy Moróninál tartottam. Következésképpen, amikor egy-két héttel később a könyv végére értem, elkönyveltem magamban, hogy ezzel eleget is tettem Hinckley elnök kérésének.
Csakhogy akkor meglátogatott minket egy hithű házitanító. Megkérdezte, hogy hol állok Hinckley elnök felhívásával.
Elmondtam neki, hogy szerencsére még Hinckley elnök kérése előtt elkezdtem olvasni a Mormon könyvét, majd egy kis önelégültséggel jelentettem be, hogy elvégeztem a feladatot.
Szerencsére a házitanítóm másként látta a dolgokat. Amint kedvesen helyretett, a Lélek azt súgta nekem, hogy a házitanítómnak igaza van.
Immár napi két fejezetet kellett elolvasnom ahhoz, hogy az év végéig ismét befejezhessem a könyvet. Ahogy növeltem a Mormon könyvéből olvasottak mennyiségét, azt vettem észre, hogy még több erő áradt az életembe. Több örömöm volt. Világosabban láttam a dolgokat. A korábbiaknál is gyakrabban tartottam bűnbánatot. Szolgálattételt akartam végezni, és meg akartam menteni másokat. Kevésbé voltam fogékony Sátán megtévesztéseire és kísértéseire. Jobban szerettem a Szabadítót.
Annak az évnek a novemberében elhívtak, hogy legyek az egyházközségünk püspöke. Hinckley elnök kérésének teljesítése felkészített engem arra az elhívásra. Azóta azt vettem észre, hogy minél elfoglaltabbá válok a munkahelyen vagy az egyházban, annál nagyobb szükségem van arra, hogy tanulmányozzam a szentírásokat, különösképpen a Mormon könyvét.
Nektek is rendelkezésetekre állhatnak ugyanezen áldások és hatalom az életetekben, ha ti is naponta lakmároztok a szentírásokon. Megígérem, hogy ha naponta fogtok lakmározni a szentírásokon, különösképpen a Mormon könyvén, azzal meghívjátok a Lelket az életetekbe, és természetes lesz számotokra, hogy naponta imádkoztok, hogy gyakrabban tartotok bűnbánatot, és könnyebbnek fogjátok találni azt, hogy istentiszteletre járjatok, és hetente vegyetek az úrvacsorából.
Bizonyságomat teszem nektek, hogy amikor megteszitek a kis dolgokat, és bíztok az Úrban, akkor szeretetet, örömöt, békességet és boldogságot fogtok találni. Arról is bizonyságomat teszem, hogy ez Jézus Krisztus áldozatának köszönhetően vált lehetségessé. Minden jó dologban Neki köszönhetően van részünk (lásd Moróni 7:22, 24).