Egyháztörténet: az erő és sugalmazás forrása
Írta: Quentin L. Cook elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Az oldalsávokat írták: Kate Holbrook és Matt Grow, egyházi történészek
Amint egyre többet tudunk meg a múltban élt szentekről, megerősödünk a saját küldetésünk betöltésében Isten leányaként vagy fiaként.
Jobbra: nő fényképe a Getty Images jóvoltából; jobb szélen: Addison Pratt és a naplója, Francia Polinézia, 1844
Cook elder: Az egyháztörténet a hit jelentőségteljes forrása lehet, ám vannak olyanok, akik félreértették vagy figyelmen kívül hagyták azt. Az is előfordult, hogy némelyek szándékosan elferdítettek múltbéli történeteket azért, hogy kételyt hintsenek el.
Az egyház hiteles történetének megismerése össze fogja kötni a szívünket a múltbéli és a mai szentekkel. Látni fogjuk hozzátok és hozzám hasonló tökéletlen emberek példáját, akik hittel haladtak előre és engedték, hogy rajtuk keresztül munkálkodva Isten elvégezze az Ő munkáját. Megígérem, hogy az egyház történetének tanulmányozása elmélyítheti a hiteteket és az arra irányuló vágyatokat, hogy még inkább az evangélium szerint éljetek.
A visszaállítás története az áldozathozatal, az eltökéltség és a hit története. Mindannyian részei vagyunk a visszaállításnak és az egyház történelmének. Mindannyiunknak van elvégzendő küldetése ebben az életben, amely segíteni fog abban, hogy az evangélium betöltse a földet. Amint egyre többet tudunk meg a múltban élt szentekről, megerősödünk a saját küldetésünk betöltésében Isten leányaként vagy fiaként.
Abban a bő 24 évben, amióta általános felhatalmazott vagyok, a Fivéreknek mindig is az volt a vágyuk, hogy a lehető legátláthatóbbak legyünk, mind az egyház történelme, mind pedig a tan vonatkozásában. Úgy érezzük, hogy az az erőfeszítés, melyet az új forrásanyagok megjelentetésébe fektettünk – gondolok itt különösképpen a Joseph Smith iratokra, az Evangéliumi témák esszékre, az Egyháztörténeti témákra, illetve legutóbb a többkötetes Szentek című sorozatra1 – kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy az emberek összefüggéseikben tanulmányozzanak igaz dolgokat, amelyek segítségükre lesznek Jézus Krisztus evangéliumának hiteles megértésében.
A Szentekben az egyik kedvencem a csendes-óceáni térség déli részére utazó Addison Pratt története. Volt nagyjából 60 keresztelője. A feleségemmel, Maryvel, alkalmunk nyílt ellátogatni az Ausztrál-szigetekre Francia Polinéziában, ahol annak idején Addison Pratt tanított.
Az egyik leginkább figyelemre méltó élményem az volt, amikor hallottam, ahogy az egyik fiatal nő ezt mondja: „Az egyháztagok hetedik nemzedékéhez tartozom.” Addison Pratt még azelőtt keresztelte meg az egyik távoli ősét, hogy a szentek Utah-ba költöztek volna.
Legyetek bárhol ezen a világon, származzatok bárhonnan, fontosak vagytok és részét képezitek az egyház történelmének. Nagyon is szükségünk van rátok, és azt szeretnénk, ha itt lennétek. Életeket fogtok megáldani.
Miért nem kezeli átláthatóbban az egyház a történelme néhány ellentmondásos részletét?
Írta: Kate Holbrook
Balra: David Green illusztrációja
Amikor négyéves voltam, az édesanyám és a nagymamám a Salt Lake City-i Méhkas házban, Brigham Young egykori lakóházában dolgozott. Tanítottak engem Brigham Youngról és arról, hogy sok felesége volt. Mintegy 10 évre rá megtudtam, hogy Joseph Smithnek is sok felesége volt. Viszont gyermekkoromban nem tudtam a látókövekről, amelyeket Joseph a Mormon könyve fordításához használt. Az egyház nem titkolta el előlem a tényeket, de az én fiatalkoromban nem kaptak ekkora hangsúlyt a történelmi részletek.
A vasárnapi gyűléseken és az ifjúsági hitoktatáson arról tanultam, hogy mi az egyház fő munkája. Megtanultam bűnbánatot tartani. Megtanultam összhangba hozni az életemet Jézus Krisztus evangéliumával. Megtanultam, hogyan alakítsak ki kapcsolatot Mennyei Atyámmal. Ezek az életemben a leginkább becsben tartott dolgok. Tudom, hogy egyeseket igazán fájóan érint, amikor megtudnak valami olyasmit, amiről úgy gondolják, hogy már korábban is tudniuk kellett volna, mégsem tudtak róla. Matt és én ezért végezzük ezt a munkát, amelyet végzünk. Azt reméljük, hogy az embereknek innentől fogva nem lesz része efféle meglepetésekben, mert itt van a Szentek című könyv, amely egy teljes történelmi áttekintést nyújt számukra.
Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e egy egyháztörténettel foglalkozó forrás?
Írta: Matt Grow
Már kilenc éve írok történelmi témákról az egyház alkalmazásában. Látom, hogyan állnak hozzá az általános felhatalmazottak a történelmünkhöz. Nem arról szólnak a beszélgetések, hogy miképpen titkoljuk el vagy cenzúrázzuk a történelmet. A beszélgetések ehelyett arról szólnak, hogy miképpen tegyük a történelmet hozzáférhetővé, elérhetővé és érthetővé.
Mindannyian tudjuk, hogy az információs korszak kihívása nem az, hogy válaszokat találjunk – ezek mindenhol körülvesznek minket –, hanem az, hogy különbséget tegyünk a helyes válaszok és a hamis válaszok, a helyes információk és a hamis információk között. Az interneten sok beszélgetés folyik a történelmünkről, de ezek zöme több vitát szül mint világosságot.
Óvakodjatok azoktól az információforrásoktól, amelyek csupán lejáratni akarják az embereket! Keressetek inkább olyanokat, amelyek az emberek által hátrahagyott feljegyzésekre támaszkodnak, és igyekeznek igazságosnak lenni velük. Nagyon könnyű „fogást találni” a múlton, kiragadni egy-egy idézetet vagy esetet, majd aggasztónak feltüntetni azt.
Történészként jómagam egy brit regényíró tanácsát igyekszem követni. Ezt mondta: „Idegen ország a múlt: ott mindent másképpen csinálnak” (L. P. Hartley: A szerelmi postás. Ford. Borbás Mária. Budapest, 1993. 1.). Ez annyit tesz, hogy amikor látogatást teszünk a múltban, nem akarunk „faragatlan turisták” lenni. Mepróbáljuk megérteni az embereket a saját környezetükben, a saját kultúrájukban. Türelmet akarunk tanúsítani mindazzal szemben, amit a hiányosságaiknak tartunk. Alázatosak akarunk lenni, tekintve a saját tudásunk korlátait. És a jószívűség szellemében akarunk viszonyulni a múlthoz.
Joseph Smith és a Mormon könyve
Tizenéves koromban azt gondoltuk, hogy a bátyám nem fog tudni missziót szolgálni, mert az egyházközség egyszerre mindig csak egy fiatalembert küldhetett misszióba. Mindenki másnak készen kellett állnia, ha megkapná a katonai behívóját. Azonban a püspökünk és a cövekelnökünk megtudta, hogy küldhetnek még egy embert. Így aztán elbeszélgettek erről a bátyámmal, aki hazajőve beszámolt a szüleinknek.
Édesapám csodás ember volt, de nem volt tevékeny az egyházban. A válasza elutasító volt – méghozzá szokatlan indoklással. Nem bírálta az egyházat, és még a missziós szolgálatot sem, viszont a bátyám orvosira készült. Édesapám ezt mondta: „Felkészültél, hogy az orvosira járj. Megtanultad, ami ehhez kell. Több jót tehetsz majd, ha az orvosira mész, mintha misszióba mennél.”
Aznap este ott ültem kettesben az én hithű, csodás bátyámmal, és beszélgettünk. Arra jutottunk, hogy igazából három kérdés fogja meghatározni, hogy mit válaszol édesapánknak. Az első: Jézus Krisztus a világ Szabadítója? A második: a Mormon könyve Isten szava? A harmadik pedig: próféta volt Joseph Smith? Rájöttem, hogy az e három kérdésre adott válaszok az életem szinte minden további döntésére hatással lesznek.
Mindig is szerettem a Szabadítót, és olvastam a Mormon könyvét is, de most, hogy rájöttem, mennyire jelentőségteljesek ezek a válaszok, aznap este imádkoztam a kérdésekről, és a Szentlelken keresztül mélyreható, kedvező választ kaptam rájuk. Jézus Krisztus a Szabadító; a Mormon könyve Isten szava; Joseph Smith pedig próféta volt. Tanúságomat teszem, hogy e dolgok igazak.
Miért térnek el egy kicsit egymástól a Joseph Smith első látomásáról szóló beszámolók?
Írta: Matt Grow
Joseph Smith feljegyzett – vagy megkérte az írnokait, hogy jegyezzenek fel – négy különböző beszámolót az első látomásról. E beszámolók következetesen, ám eltérésekkel mesélik el a történetet. Ezen nem kellene meglepődnünk. Ha e beszámolók teljesen egyformák lennének, akkor én, mint történész, gyanakodni kezdenék, mert az emlékezet egyszerűen nem így működik. Ugyanezt a mintázatot látjuk más történelmi visszaemlékezésekben vagy a szentírásokban is (lásd Apostolok cselekedetei 9:7; 22:9).
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy milyen nehéz egy szent élményt szavakkal leírni. Joseph a szavakat „kicsi, szűk börtönnek” nevezte (lásd History of the Church, 1:299). Gondolj a saját legszentebb élményeidre. Mennyire könnyű azokat szavakba önteni? Örülnünk kellene annak, hogy több beszámoló is a rendelkezésünkre áll, mert ezáltal új észrevételeket tehetünk, új szemszögből tekinthetünk rá. Olvasd el az első látomásról szóló négy beszámolót az Evangéliumi témák esszék között. Ennek nyomán még jobban fogod értékelni az aznap történteket.
Milyen szerepet játszott az Urim és Tummim a Mormon könyve lefordításában?
Írta: Kate Holbrook
Balra: David Green illusztrációja
Joseph Smith Isten ajándéka és hatalma által fordította le a Mormon könyvét. Az Urim és Tummim, melyről a Mormon könyve is említést tesz, a lemezekkel együtt volt eltemetve. Amikor Moróni átadta Josephnek az aranylemezeket, az Urim és Tummimot is átadta. A látókő, melyet Joseph szintén használt a fordítás során, nem a lemezekkel volt eltemetve, hanem Joseph maga találta évekkel korábban, és úgy érezte, segít neki összhangba kerülni a lelki kinyilatkoztatásokkal. Ezért mindkettőt használta.
Emma Smith, aki az egyik írnoka volt, később emlékezett rá, hogy minden alkalommal, mikor Joseph leült, hogy folytassa a fordítást, nem kérdezte: „Hol is tartottam? Hol hagytuk abba?” Pontosan onnan folytatta, ahol abbahagyták. Ha megnéztek egy oldalt azok közül, melyet Joseph Smith a személyes naplójába írt három évvel a Mormon könyve lefordítása után, láthatjátok, hogy tele van kihúzott szavakkal, befejezetlen gondolatokkal és félbehagyott mondatokkal. Ha megnézitek a Mormon könyve egy tollbamondott oldalát, az nem tartalmaz semmi hasonlót. Teljes és gyönyörű próza – befejezett mondatok, semmi áthúzás.
Mindamellett, hogy ez mind érdekfeszítő, ami a leginkább számít nekem, az a Mormon könyve tartalma. A Mormon könyve az a könyv, amelyben Benjámin király megtanította nekem, hogy a nagylelkűséget az ítélkezés elé helyezzem; amelyben Alma megtanította nekem, hogy mit jelent, amikor megkeresztelkedek: minek a megtételére teszek ígéretet a többi szentért és szenttel. A Mormon könyvében tanította meg nekem Mormon és Moróni, milyen fontos a jószívűség, és mit kell tennem, hogy szert tegyek rá. Ez a könyv alakított engem azzá, aki vagyok, és ahogyan a világot látom.
Többes házasság
Három dolgot szeretnék kiemelni a többes házassággal kapcsolatban. Először is, nyilvánvaló, hogy a többes házasságokban sok áldozatot kellett hozni. Nagyfokú szeretet és egység jellemezte, ugyanakkor jelen volt az áldozathozatal is, és az e házasságokban élő szülők a gyermekeiket is áldozathozatalra tanították. Az ilyen többes házasságba született gyermekek közül sokan vitték el Jézus Krisztus evangéliumát a világba, és sok életet áldottak meg.
Másodszor, voltak néhányan, mint Vilate Kimball is, akik saját személyes kinyilatkoztatást kaptak arról – már azelőtt, hogy annak minden részletét megismerték volna –, hogy ez a tan Istentől ered.2
Harmadszor pedig, az egyház vezető testületeiben úgy érzik, hogy a többes házasságnak, ahogy azt annak idején gyakorolták, megvolt a maga rendeltetése. Tisztelnünk kell azokat a szenteket, viszont ez a rendeltetés már betöltetett.
Persze, vannak megválaszolatlan kérdések. Azonban szeretném, ha tudnátok, hogy van egy szerető Mennyei Atyánk, akinek van egy tökéletes terve, és ez a terv a boldogság terve, és van egy Szabadítónk is, aki mindent megtett értünk. Bízhatunk Bennük.
Miért gyakoroltak többes házasságot az egyház korai napjaiban?
Írta: Kate Holbrook
A Mormon könyve többes házassággal kapcsolatos utasítása szerint az Úrnak a népére vonatkozó szándéka a monogám házasság, ám vannak ritka kivételek, amikor megparancsolja a többes házasság gyakorlatát, hogy egy igazlelkű népet támasszon (lásd Jákób 2:30). Ilyen ritka kivétel volt az, melynek bevezetésére Joseph Smith parancsot kapott. Joseph éveken át húzódozott e gyakorlat bevezetésétől, de végül bevezette, mert engedelmeskedni akart az Úr neki adott parancsolatának. Az 1830-as évek közepén már megpróbálta gyakorolni a többnejűséget, de valójában 1841-ben történt, hogy apránként, hivatalosabban is elkezdte megismertetni ezt a gyakorlatot a bizalmába fogadott társaival. Megdöbbenéssel fogadták. Imában könyörögtek Mennyei Atyjukhoz e tantétel megértéséért, és személyes lelki tanúságban volt részük, miszerint abban az adott időszakban ez így lesz helyes számukra.
A többes házasság, melyet hivatalosan mintegy 50 éven át gyakoroltak, választható volt. A kutatók még mindig nem tudták meghatározni, hány felnőtt utolsó napi szent vett részt többes házasságban, de annyit így is tudunk, hogy általában véve kisebbséget alkottak. És azt is tudjuk, hogy sokan közülük az egyházunk legodaadóbb, legrendíthetetlenebb tagjai voltak. 1890-ben Wilford Woodruff elnök (1807–1898) kiadta a Manifesztumot, amely véget vetett a többes házasság gyakorlatának. A Manifesztum kihirdetésekor némelyek megkönnyebbültek. Számukra mindig is nehézséget okozott a többes házasság. Mások teljesen magukba roskadtak a Manifesztum hallatán. Oly sok mindent áldoztak már fel, és bizonyságuk volt erről a tantételről!
Vannak egyháztagok, akik azt kérdezik, vajon mit jelent a többes házasság múltbéli gyakorlata az ezt követő élet tekintetében. Egyházi vezetőink azt tanítják, hogy a felmagasztosuláshoz vagy az örök dicsőséghez nincs szükség többes házasságra. Habár személy szerint hálás vagyok, hogy a monogám házasság jelenti az általános szabályt, a többes házasság pedig a kivételt, ennek ellenére nem becsülöm le az e tantételt gyakorló lelki elődeink bizonyságát és tiszteletre méltó engedelmességét. Engedelmesek voltak, és bizonyságuk volt arról, hogy ez így helyes.
Templom és szövetségek
Fent: A Kirtland templom. Készítette: Al Rounds; jobbra: Mózes, Éliás és Illés. Készítette: Gary Ernest Smith
Az ohiói Kirtlandben lezajlott fantasztikus események egyike a Kirtland templom felépítése és felszentelése volt. A felszentelési ima, melyet Joseph Smith kinyilatkoztatás által kapott, a Tan és szövetségek 109. szakaszában található. Ebben az imában arra kérte az Urat, hogy fogadja el a szentek kezének alkotását és a templom építése során hozott áldozataikat.
Egy héttel a templom felszentelése után Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek újabb látomásban volt része. Ez húsvétkor történt, amely egyúttal a pészahi ünnepkör idejére esett. Az Úr eljött egy látomásban, és elfogadta a házat. Azt mondta a szenteknek, hogy örvendjenek, amiért „szívvel-lélekkel felépítették nevemnek ezt a házat” (Tan és szövetségek 110:6). A látomás bezárultát követően három ősi próféta jelent meg: Mózes, aki visszaállította az Izráelnek a föld négy részéből történő egybegyűjtése kulcsait; Éliás, aki átadta Ábrahám evangéliumának adományozási korszakát; valamint Illés, aki visszaállította a pecsételő hatalom kulcsait (lásd Tan és szövetségek 110:11–16).
E kulcsok visszaállítása teljességgel létfontosságú volt az Úr céljainak beteljesítéséhez. Nemcsak a Mormon könyvére volt szükségünk, de ezekre a kulcsokra és templomi szertartásokra is. Ezek a kulcsok soha nem bírtak nagyobb fontossággal, mint ma.
Észrevettem, hogy amikor a Tizenkét Apostol valamelyik tagját elhívják prófétának, a szíve rendkívüli módon fordul a templom szertartásai felé. Abban a kiváltságban volt részem, hogy ott lehettem, amikor Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) felszentelte az Illinois-i Nauvoo templomot. Emlékszem, mennyire meghatódott, hogy felépülhetett ez a templom, és milyen fontos volt számára, hogy templomokhoz juttassa a szenteket. Thomas S. Monson elnök (1927–2018) is folytatta ezt az erőfeszítést, és megkapta a mennyből ugyanazt a sugalmazást, amelyet Hinckley elnök is. Majd pedig rendkívüli módon megtapasztalhattuk ezt a sugalmazást Russell M. Nelson elnöknél. A prófétai palást őrá szállt, ő pedig még fokozottabban érzi, milyen értékesek a templomi szertartások.
Az egyház elnökeként elmondott első üzenetei egyikeként arra buzdította az embereket, hogy menjenek el a templomba, részesüljenek a szertartásaikban, és maradjanak a szövetség ösvényén. Rögtön ezután azt mondta, hogy ha valaki bármely okból letért a szövetség ösvényéről, akkor lépjen vissza arra az ösvényre.3
Miként áldotta meg a templomi munka a korai utolsó napi szenteket?
Írta: Matt Grow
Amikor Joseph Smith elhunyt, a Nauvoo templom falai még félig sem álltak, és Brigham Young elnök előtt (1801–1877) hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szenteket ismét el fogják űzni. Tehát az Úr elé tárta a kérdést: „Maradjunk és fejezzük be a templomot, még akkor is, ha tudjuk, hogy el kell hagynunk szinte abban a percben, ahogy elkészült, vagy induljunk azonnal útnak?” A kapott válasz világos volt: „Maradjatok!” (lásd Brigham Young diary [Brigham Young naplója], Jan. 24, 1845, Church Archives; Ronald K. Esplin, “Fire in His Bones,” Ensign, Mar. 1993, 46). A felruházás és a pecsételés szertartásai annyira fontosak voltak, hogy a szenteknek maradniuk kellett.
Így aztán az ezt követő évben mindenüket a templomra áldozták. A vége felé a szentek még akkor is a templom befejezésén dolgoztak, amikor Nauvoo körül már gyújtogatták a házaikat, ők pedig készülődtek, hogy elinduljanak nyugatra. 1845 decemberére elkészült annyi a templomból, hogy a szentek felszentelhették azt a részét, felruházásban részesítve az érdemeseket, valamint egymáshoz pecsételve férjeket és feleségeket.
A következő néhány hónap során éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy mindenkit felkészítsenek lelkileg a nyugatra irányuló nagy utazásra. Mélyreható és szentséges számomra az, hogy ugyanez a hatalom pecsétel engem a feleségemhez, a gyermekeimhez, a szüleimhez, valamint az eltávozott és a születendő nemzedékekhez. Ezt tette lehetővé a visszaállítás.
Meg tudsz osztani egy olyan eseményt a visszaállításból, amely megerősítette a bizonyságodat?
Írta: Kate Holbrook
Balra: David Green illusztrációja
Eszembe jut a történet arról, amikor Emma Smith az üldöztetés elől igyekezett elmenekülni Missouriban. A Mississippi folyó csak részlegesen volt befagyva, és a jég nem bírt volna el egy emberekkel és a javaikkal megrakott szekeret. A Mississippi széles folyó, és veszélyes volt az átkelés. Emma szoknyájának egyik felébe egy hatéves gyermek kapaszkodott, a másik felébe egy nyolcéves, az egyik karjában egy kétévest tartott, a másik karjában pedig egy csecsemőt.
Joseph egyik írnokának sógornője varrt néhány derék köré gombolható pamutzsákot. Emma ezekben a szoknyája alá felvett zsákokban vitte magával Joseph bibliafordításának egyetlen példányát, amelyen a férje hónapokon át dolgozott. A nála lévő papírokkal és a gyermekeivel lépésről lépésre haladt a befagyott folyón, azt remélve, hogy nem fog beszakadni.
Számomra ez a bátorság és hit legmagasabb fokú jele: amikor meg kell tenned valamit azért, amiben hiszel, és te elindulsz előre, egyik lábadat a másik után rakosgatva.
Fent: az illusztriciót készítette: Dan Burr; Csoda Quincyben. Készítette: Julie Rogers; Joseph Smith Liberty fogházában. Készítette: Greg K. Olsen
„Ne csüggedj!”
Sokan mennek keresztül próbatételeken és megpróbáltatásokon. Ezek némelyike azért következik be, mert létezik az önrendelkezés. Némelyike azért, mert létezik egy ellenség. De tudnod kell azt, hogy van egy szerető Mennyei Atyánk, és hogy Jézus Krisztus engesztelése képes megáldani bennünket, számunkra talán nem is teljes egészében felfogható módokon.
Egyes történészek úgy vélik, hogy az 1838–1839 telén Missouriból Nauvooba menekült szentek létszáma a 8000 főt is elérhette. Tél volt. Hol volt Joseph? Liberty fogházában, és a szíve szakadt meg amiatt, amit a szenteknek át kellett élniük. Úgy érezte, hogy magára lett hagyva.
Ezen bizonytalan körülmények között kapta a leggyönyörűbb szentírásrészek közé tartozó, a Tan és szövetségek 121.,122. és 123. szakaszait. Ezek jelentőségteljesek. Remélem, el fogjátok olvasni. A Szentek tartalmaz egy rövid beszámolót a történtekről:
„Joseph még ekkor is az ártatlan szentekért imádkozott. »Ó, Urunk! – könyörgött. – Meddig szenvedjék el ezeket a sérelmeket és ezt a törvénytelen elnyomást, mielőtt szíved megenyhül irányukban, és bensődet megindítja irántuk a könyörület?«
»Fiam, békesség lelkednek – válaszolt az Úr –; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak; és aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban; és győzedelmeskedni fogsz minden ellenséged felett.«
Az Úr biztosította Josephet arról, hogy nem felejtkezett meg róla. »Ha magának a pokolnak az állkapcsa tárja is ki nagyra a száját utánad – mondta az Úr Josephnek –, tudjad, fiam, hogy mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd.«
A Szabadító emlékeztette Josephet arra, hogy a szentek nem szenvedhetnek többet annál, amennyit Ő szenvedett. Szerette őket és véget vethetett volna a fájdalmuknak, de Ő ehelyett úgy döntött, hogy velük együtt szenved, magára vállalva a gyászukat és kínjaikat [engesztelő áldozata részeként]. Ez a szenvedés megtöltötte Őt kegyelemmel, megadva Neki az erőt ahhoz, hogy megerősítse és finomítsa mindazok lelkét, akik Őhozzá fordulnak megpróbáltatásaikban. Arra kérte Josephet, hogy tartson ki, és megígérte neki, hogy soha nem hagyja el őt.”
Heber C. Kimball elder (1801–1868) azt gondolta, hogy Missouri Legfelsőbb Bíróságának bírái majd szabadon bocsátják Josephet, de ők másként döntöttek. Heber visszatért Liberty fogházához, és – mivel a tömlöcbe nem engedték be – lekiabálta Josephnek a rossz hírt.
Joseph válasza szelíd és barátságos volt. „Ne csüggedj!” – szólt. Majd ezeket az utasításokat adta: „Vezess el innen minden szentet, amilyen gyorsan csak lehet!”4
Rejlik ebben egy tanulság számodra: bármilyen kihívással szembesülj is, ne csüggedj! Ha megkísértenek bizonyos dolgok, távolodj el azoktól! Támaszkodj a Szentlélekre! Joseph példája Liberty fogházában, valamint a szentek elvándorlása Missouriból Nauvooba, kiválóan példázza, mit is jelent erősnek lenni és hinni az Úr Jézus Krisztusban.
Apostolként tanúbizonyságot teszek Jézus Krisztusról. Biztos tanúja vagyok az Ő isteni mivoltának. Szeretném, ha tudnád, hogy Ő úgy irányítja és vezeti az egyházat, hogy ezáltal mindannyian megáldassunk. Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő él.
A teljes áhítat megtekintéséhez látogass el a devotionals.ChurchofJesusChrist.org oldalra.