Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Mi kell ahhoz, hogy elnyerhessük az igazlelkű vágyainkat?
Amikor a családom elszegényedett, nagyon bizonytalan voltam abban, hogy tudok-e majd így missziót szolgálni.
Már jóval azelőtt szolgálni akartam az Urat, hogy megkeresztelkedtem volna Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. Mindig azt mondtam magamnak, hogy minden időmet Neki fogom szentelni, bármi történjen is. Arról álmodtam, hogy egész életemben Őt fogom szolgálni. Jézus Krisztus egyházához csatlakozva még nagyobb eséllyel követhettem az álmomat.
2017 decemberében megkeresztelkedtem. Ez volt életem legnagyszerűbb napja. Az evangélium megtanított, hogyan gondolkodjak másképpen, hogyan lelkesítsek másokat, hogyan kerekedjek felül a félelmeimen, illetve hogyan erősítsem meg a tehetségeimet és fedezzek fel újakat. Idővel arról is hallottam, hogy teljes idejű missziót szolgálhatnék. Azonnal tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Így aztán nap nap után azon dolgoztam, hogy felkészüljek erre. Olvastam a szentírásokat, részt vettem felsőfokú hitoktatáson és felmagasztaltam az elhívásomat. Volt azonban egy gond a családomban, ami nagy bizonytalansággal töltött el a jövővel kapcsolatban.
A szegénység.
Amikor 18 éves lettem, a családom elszegényedett. Alig telt ennivalóra, iskolába járásra, az istentiszteletre való eljutásról nem is beszélve. Nem maradt más, amibe kapaszkodhattunk volna, mint a hitünk. Ez a helyzet komolyan késleltette a missziós szolgálatom elkezdését. Őszintén elmondtam anyukámnak a vágyamat, de ő újra és újra elismételte azt, amit gyakran mondogatott nekem: „Fejezd be az iskolát, és utána kövesd az álmaidat.” Az anyagi helyzetünk miatt nem is nagyon volt más választásom. Így aztán keményen dolgoztam azon, hogy befejezzem az iskolát.
Végül leérettségiztem, és végre készen álltam, hogy elinduljak és szolgáljam az Urat. Ám a szegénység továbbra is kihatott ránk.
Ez elkeserített.
Azt gondoltam: „Befejeztem a sulit, megtettem mindent, amit tudtam. Miért nem akar még mindig megoldódni ez az egész?” Habár nem akartam tovább várni az álmommal, a csüggedés ellenére is bíztam abban, hogy a dolgok idővel megoldódnak majd.
Úgy döntöttem, a korábbinál is megfeszítettebb munkával keresem meg a pénzt a missziós kiadásaimra. Mindennap imádkoztam, a lehető leggyakrabban találkoztam a misszionáriusokkal, és egyházi anyagok tanulmányozása által erősítettem a bizonyságomat.
A rokonaim közül sokan voltak a missziós szolgálatra irányuló álmom ellen. Azt mondogatták, hogy a missziós szolgálat csak rontani fog a helyzetemen és a családomén. De én kitartottam. Tudtam, hogy missziót akarok szolgálni, és hogy Mennyei Atya utat fog készíteni.
Miután hosszú időn át dolgoztam és tettem félre a pénzt, végül benyújtottam a missziós papírjaimat. Amikor a püspök felhívott azzal, hogy megjött az elhívásom, ujjongtam és ugráltam örömömben. Azonnal elmentem a cövekirodába, és átvettem a levelet. Aznap este felnyitottam a missziós elhívásomat, és bejelentettem a családomnak, hogy a Fülöp-szigetek Cabanatuan Misszióba hívtak el szolgálni.
Aznap éjszaka örömkönnyeket hullattam. Mindannak ellenére, ami történt, hittel és kemény munkával és az Úrba vetett bizalommal mindent elvégeztem, ami ahhoz kellett, hogy missziót szolgáljak és beteljesítsem az álmomat. Rájöttem, hogy ha nem tapasztalom meg ezt a nehézséget a misszióm előtt, akkor talán nem lettem volna maradéktalanul felkészülve testileg, érzelmileg, lelkileg, szellemileg és anyagilag. A helyzetem miatt azonban sokféle módon növekedhettem.
Tudom, hogy Mennyei Atyának terve van mindannyiunkkal. Lehet, hogy időnként értelmetlennek tűnik mindaz, amin keresztülmész, és talán azt szeretnéd, hogy a dolgok inkább előbb történjenek meg, mint utóbb, de bízz az Ő időzítésében a sajátod helyett. Ha bízunk Benne és hitet gyakorlunk és keményen dolgozunk, Ő el fog vezetni bennünket az igazlelkű vágyainkhoz, és segíteni fog útközben növekedni (lásd Énós 1:12 és Alma 29:4).