Ígéret és várakozás
A lányom elhatárolódott az egyháztól, de tudom, hogy meg fogja áldani őt mindaz, amit az evangéliumról tanult.
Illusztrálta: Megan Schaugaard
Három hónappal a 21. születésnapom előtt keresztelkedtem meg a nővéremmel, az édesanyámmal és a nyolcéves unokaöcsémmel együtt. Az évek során minden kihívás ellenére szorosan kapaszkodtunk az evangéliumba.
Amikor a férjemmel összeházasodtunk, eltökéltük, hogy tevékenyek maradunk az egyházban. Ahogy a gyerekeink sorra megszülettek, igyekeztünk jó szülők lenni, és tanítani az evangéliumot az otthonunkban.
Egy nap egy konferencián vettem részt az egyéves lányunkkal. A konferencián egy területi hetvenes beszélt a szülők azon felelősségéről, hogy a gyermekeiknek tanítsák az evangéliumot. Majd tett egy ígéretet, amely hatalmas benyomást tett rám. Ezt mondta: „Ha mindent megtettetek az evangélium tanításáért, és ezek után valamelyik gyermeketek elhagyja az egyházat, ő akkor is áldott lesz mindannak az emlékezete miatt, amit otthon megtapasztalt.”
Ennek a területi hetvenesnek a szavai reménnyel töltöttek el, mert voltak olyan unokahúgaim és unokaöcséim, akik elhagyták az egyházat. Évekkel később a lányom – ugyanaz, akit egyévesen a karomban tartottam a konferencián – hagyta el az egyházat, amikor 17 éves lett. Megismert valakit, aki nem az evangélium talaján állt, és összeházasodtak. Attól fogva soha többé nem ment istentiszteletre.
Ez nagy fájdalmat okozott nekem. Folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy mit rontottunk el. Az apja is és én is mindig igyekeztünk betartani a parancsolatokat és szolgálni az egyházban. Szeretjük a gyermekeinket, és a legjobbat akarjuk nekik. A könnyek és kérdések hosszú éveken át tartó sora után végül arra a következtetésre jutottunk, hogy a gyermekek növekednek, gyakorolják az önrendelkezésüket, és nem mindig hisznek mindabban, amit otthon tanultak.
Sajnos a lányom házassága tönkrement, de ennek ellenére sem szeretne visszatérni az egyházba. Nem tehetek mást, mint hogy felidézem az ígéretet, miszerint emlékezni fog az otthon tanultakra, és azoknak köszönhetően áldásokban lesz része.
Továbbra is imádkozom a lányomért. Teljes szívemből szeretem, és fájó azt látni, hogy eltávolodott az egyháztól. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a saját tökéletlenségeim ellenére is helyes és igaz mindaz, amit tanítottam neki. Tudom, hogy Mennyei Atya igazságos és szeretetteljes, és meghallgatja az imánkat. Minden kétséget kizáróan tudom a szívemben, hogy ha megteszem a saját részemet, akkor Ő meg fogja válaszolni azokat abban a pillanatban, amelyet jónak tart.