A mi helyünk
Kitartó késztetés
Illusztrálta: Toby Newsome
Amikor egy nap Kenya poros utcáin végeztünk misszionáriusi munkát, a társammal szóba elegyedtünk egy asszonnyal. Elfogadott tőlünk egy füzetet, de azt mondta, hogy többet ne menjünk oda.
Néhány nappal később megint elvetődtünk abba az utcába, és késztetést éreztünk arra, hogy ismét felkeressük őt. Azt kérdeztem magamtól: „Miért megyünk vissza, amikor megmondta, hogy ne jöjjünk többet?” Ennek ellenére engedelmeskedtünk a késztetésnek.
Meglepődött, amikor odaértünk, de azt mondta, hogy örül nekünk. Elkezdtünk tanítani neki egy leckét, de hamarosan vita lett belőle. A társammal a tanítás lezárásaként elmondtunk egy imát, és amikor elmentünk onnan, egyöntetűen megállapodtunk, hogy nem fogunk többé visszatérni. Ám másnap ismét erős késztetést éreztünk, hogy térjünk vissza oda. Nem akartam visszamenni, de a társam azt mondta, hogy jobban tesszük, ha a Lélekre hallgatunk. Így hát elfojtottam a büszkeségemet és visszamentünk. Ahogy odaértünk, megdöbbentem. A nőt mintha teljesen kicserélték volna. Más volt az arckifejezése, és készségesen meghallgatta a mondanivalónkat. Az ezt követő találkozásunkkor megkérdezte, mikor keresztelkedhetne meg.
Négy héttel később megkeresztelték Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjává. A konfirmálása után megölelt bennünket, és elmondta, mennyire hálás, amiért akkor visszamentünk. Megtanultam, hogy mindig hallgatnunk kell a késztetésekre, és azoknak megfelelően kell cselekednünk. Mennyei Atya felkészíti a gyermekeit arra, hogy megkapják az evangéliumot, és mindannyiunkat igénybe vesz ahhoz, hogy a Szentlélek segítségével felkutassuk őket.
Leaha M., Dél-Afrika, KwaZulu-Natal
Mikor csatlakozhatok az egyházhoz?
Amikor nagyjából ötéves lehettem, apukám elveszítette a hitét, és úgy döntött, hogy elhagyja az egyházat. Ez nekem nagyon nehéz volt, főleg akkor, amikor nyolcéves lettem. Izgatottan vártam, hogy megkeresztelkedhessek, de apukám nem engedte. Azt akarta, hogy várjak még, és majd ha idősebb leszek, akkor biztosabban fogom tudni, hogy el akarom-e kötelezni magamat. Így aztán csak néztem, ahogy a barátaim mind megkeresztelkednek.
Emlékszem, össze voltam zavarodva: ha az egyház igaz, akkor nekem miért nem szabad megkeresztelkednem? Tizenévesként nem volt könnyű azt látni, hogy minden fiatal megy a templomba, mert én is nagyon el akartam menni. Nehéz volt nekem, hogy nem vehettem részt, de mindig tudtam, hogy egyszer majd nekem is lesz rá lehetőségem.
2019 májusában, 16 évesen végül megkeresztelkedtem. Eszembe jutott az a sok élmény, amikor éreztem az evangélium tiszta örömét, és amikor bizonyságot szereztem. Ez nagyon különleges élmény volt, és bár sok nehézséggel járt, amíg eljutottam odáig, de mindvégig tudtam a szívemben, hogy az evangélium igaz, és hogy mindig is az volt.
Trinity C., USA, Colorado
Miért vannak szabályok?
Izgatottan vártam az ifjúsági konferenciát, de aztán megtudtam, hogy rengeteg szabály van: például nem lehet nálunk mobil, és egyedül nem mehetünk ki a szabadba. Olyan volt, mintha a felnőttek állandóan rajtunk tartanák a szemüket. Ettől függetlenül jól éreztem magam, sok barátot szereztem, besegítettem egy szolgálati projektbe és tanultam az evangéliumról.
Az ifjúsági konferencia utolsó napján volt egy bizonyságtételi gyűlés, ahol az egyik vezető arról beszélt, mennyire szeret bennünket, a cövekben lévő fiatalokat.
Ha annyira szeretsz, akkor minek ez a sok korlátozás? – gondoltam. Abban a pillanatban – mintha csak olvasott volna a gondolataimban – meg is válaszolta a kérdésemet.
A vezetők nem azért hoznak szabályokat – mondta –, hogy bosszantsanak bennünket, hanem hogy biztonságban legyünk. Amint ezt kimondta, megérintett a Lélek. Megértettem, hogy Mennyei Atya is ugyanezért ad nekünk parancsolatokat. Nem azért vannak ezek, hogy bosszantsanak: arra szolgálnak, hogy segítsenek biztonságban visszatérni Hozzá (lásd Tan és szövetségek 82:2–9).
A Szentlélek megérintett és segített megtudnom, hogy ez igaz.
Serge P., Franciaország, Île-de-France