Erőt és bátorságot nyerni a repüléshez
Isten gyermekeiként az isteni természetünk lehetővé teszi a lelki szárnyalásunkat.
Nemrégiben egy gerlepár kezdett fészket rakni egy fán a kertemben. Figyeltem, ahogy apró ágakat gyűjtenek, hogy megalkossák későbbi otthonukat.
Pár nappal később üres tojáshéjakat vettem észre a fűben. Két gyönyörű fióka kelt ki. Olyan gyorsan növekedtek, hogy hamarosan majdnem akkorák lettek, mint az anyjuk.
Egy reggel megfigyeltem, hogy az egyik fióka a fészek szélén állva többször is megpróbál kirepülni. Végül aztán a kis gerle elröppent, fel a házunk tetejére. Pár napon belül ez a kis bátor gerle már az anyjával repdesett.
A másik fióka eközben a fészekből figyelt. Talán arra gondolt, hogy egy nap majd csatlakozik hozzájuk. Voltak kétségeim. Úgy tűnt, hogy ez a gerlefióka nem igazán vágyik a repülésre.
Meglepetésemre azonban pár nappal később arra lettem figyelmes, hogy a fióka a fészek alatti füvön sétálgat. Ezek szerint megpróbált repülni. A fióka ezután jó pár napig számos ügyetlen kísérletet tett a repülésre. Végül sikerrel járt, visszarepült a fészekbe, onnan pedig az égbe.
Isten gyermekeiként az isteni természetünk lehetővé teszi a lelki szárnyalásunkat. Azonban elkövethetjük azt a hibát, hogy a fejlődésünket úgy mérjük, ahogyan én is mértem a vonakodó gerlefióka fejlődését: a testvére fejlődésével összevetve. Amikor a lelki erőfeszítéseinket olyanokhoz hasonlítjuk, akiket magunknál bátrabbaknak tartunk, akkor úgy vélhetjük, hogy egyáltalán nem is fejlődünk.
Az ellenség is azt akarja, hogy úgy gondoljuk, nem vagyunk képesek lelkileg fejlődni. Azt akarja elhitetni velünk, hogy csak a világi dolgok számítanak, ezért olyan figyelemelterelésekkel kísért minket, mint a világ divatos és hiábavaló dolgai.
A földi próbatételünk során számos megpróbáltatáson, nehézségen és kudarcon megyünk keresztül. Mennyei Atyánk azonban azt mondta nekünk: „légy bátor és erős… Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz” (Józsué 1:9). Amikor hibát követünk el, az Úr azt várja tőlünk, hogy tovább próbálkozzunk, emlékezzünk a bennünk rejlő lehetőségekre, és a fiókához hasonlóan szegezzük a tekintetünket a mennyre.