Nyomtatásban nem jelenik meg
Mindannyian örömre lelhetünk a személyes börtöneinkben
Krisztusnak köszönhetően a legsötétebb időszakaink történetünk legboldogabb fejezeteivé válhatnak.
„[M]ert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek” (Filippibeliek 4:11). Így hangzanak Pál szavai a Filippiben élőkhöz írt levelében. Azt azonban, hogy elégedettek legyünk – függetlenül attól, hol vagyunk vagy min megyünk keresztül –, könnyebb mondani, mint megtenni.
Különösen bámulatos, hogy éppen Pál képes volt elégedett lenni az akkori helyzetében. E szavakat börtönben sínylődve írta – ami ráadásul nem éppen egy maihoz hasonló börtön volt. Napjaink börtöneiben általában betontéglából álló falak vannak, és az egyes cellákban van vécé, étel, tiszta ruha, a börtön pedig lehetőséget kínál a munkára és a másokkal való kapcsolatok ápolására, legalábbis bizonyos mértékben. Pál viszont olyan börtönben volt, amelyet a történészek ekképpen jellemeznek: „3 és fél méter mélyen volt a föld alatt”, továbbá „undorító és hitvány volt a mocsok, a sötétség és a bűz miatt”. Ez a 2 méter magas, 9 méter hosszú és 7 méter széles helyiség volt az, ahová „az olyan foglyokat vetették, akiket megfojtásra vagy éhhalálra ítéltek”1.
Ilyen helyen volt Pál.
És mégis valamiképpen ezen a rettenetes helyen írta meg a sok keresztény által a Biblia legboldogabb könyvének nevezett részt. Hangot adott hálájának (lásd Filippibeliek 1:3), reményének (lásd Filippibeliek 1:20) és az Úrba vetett bizalmának (lásd Filippibeliek 2:19). Egyedül ebben a levélben több mint 15 alkalommal utalt az örömre és az örvendezésre.
Páltól eltérően legtöbbünk nem tölti a napjait egy börtön falai közé zárva. Mégis sokunk találhatja magát az elménk börtönében – egy olyan próbatétel csapdájában vergődve, amely úgy tűnik, teljesen ránk zárul. Börtönünk lehet egy elvesztett állás, egy szerettünk halála, a magány, a félelem, az anyagi bizonytalanság, a függőség, a megbántottság vagy a szorongás. Amikor úgy érezzük, személyes börtönünk foglya vagyunk, akkor vajon Pálhoz hasonlóan hálával, reménnyel, hittel, bizalommal és örömmel töltjük meg a szívünket és a beszédünket? Vissza tudunk-e tekinteni a börtönben töltött időnkre és életünk legboldogabb fejezeteként utalni rá? Egyáltalán hogyan lehetséges ez?
Ez akkor válik lehetségessé, amikor elhisszük, amit Pál hitt, amikor ezt mondta: „Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít” (Filippibeliek 4:13). Jézus Krisztus által lehetséges olyannyira eltelni örömmel még a legsötétebb helyeinken is, „azokban, a melyekben vagyok” (Filippibeliek 4:11).
Pál így könyörgött Filippi népének: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt” (Filippibeliek 4:6). Azután így folytatta: „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Filippibeliek 4:7). Amikor a saját börtöneinkben vagyunk, és minden erőnkkel imádkozunk, köszönetet mondva Mennyei Atyának mindenért, amit tett, akkor igazán biztosak lehetünk afelől, hogy Jézus Krisztusnak köszönhetően minden rendben lesz.
Emlékezzetek rá: Krisztusnak köszönhetően történt az, hogy Pál a börtönben raboskodva írta a Biblia legboldogabb könyvét. Saját börtöneink is a legboldogabb fejezeteink lehetnek. Amint azt Russell M. Nelson elnök tanította: „Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben.”2 Boldogok lehetünk és erőt meríthetünk Jézus Krisztus által, bármilyen helyzetben vagyunk is.