Nyomtatásban nem jelenik meg: Mindenki bevonása

Amikor nem tudod, mit mondj

Írta: Ed Hunt

Amikor a fiunk öngyilkos lett, sugalmazott segítők nyújtottak vigaszt nekünk.

Kép

egymás mellett ülő két nő

Hét évvel ezelőtt fiunk, Daniel, öngyilkos lett.

A halála napján nem tudtuk, hol van. Felhívtuk az összes barátját, a kórházakat, a rendőrséget, de senki sem látta. Daniel akkor már öt éve küzdött depresszióval, és az öngyilkosságot fontolgatta, így a feleségemmel volt egy megérzésünk azt illetően, hogy mi történhetett. Végül a feleségem, Celi, elérte a lakótársait, akik rátaláltak Danielre a szobájában.

A gyászolók bevonása

Úgy gondolom, egy gyermek elvesztése lehet a legrosszabb dolog, ami csak szülővel történhet. Semmi sem képes megszüntetni a fájdalmat, a téged körülvevő emberek azonban sokat tehetnek, hogy átsegítsenek a gyászodon. E szörnyű időszak alatt nem szenvedtünk hiányt családtagokban, barátokban vagy segítségben. A legelső estétől fogva, amikor megtudtuk, hogy meghalt, az emberek segítő kezet nyújtottak felénk. A szomszédaink, Daniel barátai és az egyházi vezetőink is átjöttek. A segítőegyleti nővérek ételt hoztak, és névtelen jótevők adományai hozzájárultak a szükségleteink fedezéséhez.

A püspökünk később elmondta, hogy sokan szerettek volna segíteni, de nem tudták, hogyan, ezért aztán tőle kérdezték, hogy: „Mit tehetnénk Huntékért?”

Nem esik meg túl gyakran, de előfordul, hogy amikor valaki hall Danielről, nem tudja, mit mondjon vagy hogyan viselkedjen. Azt hiszem, olyan ez, mint amikor nem tudjuk, hogyan közelítsünk valakihez, aki számunkra idegen nyelven beszél. Nem tudjuk, mit mondjunk, vagy azon aggodalmaskodunk, hogy talán nem jól mondunk valamit, így aztán inkább nem is szólunk semmit. De kérlek, nyiss feléjük! A veszteség magányos dolog, és elszigetelő lehet. A tény, hogy olyan sokan vettek körül, akik nyitottak felénk, nagyon sokat jelentett.

Nem aggódunk Danielért

Az egyik dolog, ami nagyon jól esett, a sok történet volt, amit a fiunkról megosztottak. Nem aggódunk Danielért. Tudjuk, milyen gyerek volt. Tudjuk, hogy beteg volt, és tudjuk, hogy „az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sámuel 16:7). És Danielnek igazán nagy szíve volt. Ezt mi tudjuk. De csodálatos volt hallani, amikor mások elmesélték a saját történeteiket Danielről.

Daniel egyik barátja Nate Olsen volt. Elsős koruk óta haverok voltak. Amikor Nate-nek egészségügyi okok miatt korán kellett hazatérnie a missziójából, Daniel rögtön meghívta ebédre. Nate elmesélte, hogy Daniel ott állt mellette, meghallgatta, szerette és biztatta – egy olyan időszakban, amikor Nate elveszettnek és magányosnak érezte magát. Ahogy Nate mondta, Dan olyan ember volt, aki igazán törődött másokkal.

Beengedhetünk másokat

Fontos, hogy az légy, aki vagy, és elismerd, hogy te is csak ember vagy. Néha segítséget kell kérnünk, néha nekünk kell nyitnunk – még akkor is, ha nekünk van fájdalmunk. Beengedhetünk másokat és engedhetjük, hogy lássák, kik vagyunk.

Hét év elteltével még mindig nehéz. Van, hogy Celi hirtelen sírva fakad, ezt zokogva: „Hiányzik a kisfiam! Hiányzik a kisfiam!” De elmondta, hogy vigaszra lelt azokban az időkben – lelki vigaszra. A lelki vigasz tökéletes kommunikáció. A lelki megnyugvásra való törekvés a legjobb módja annak, hogy úgy érezzük, nem feledkeztek meg rólunk. Ez a lelki vigasz pedig magában foglalja azokat az emberként köztünk élő angyalokat, akik sugalmazást éreznek, hogy a segítségünkre siessenek.

Sheri L. Dew nővér, a Segítőegylet Általános Elnökségének egykori második tanácsosa egyszer mesélt egy általános felhatalmazottról, aki feltette a kérdést, miszerint miről lehet megismerni, ha valaki Jézus Krisztus igaz követője. A válasz először kicsit összezavart, de most már teljes mértékben egyetértek vele: „Arról lehet megismerni, hogy valaki igazán megtért Jézus Krisztushoz, hogy miként bánik másokkal.”¹ A mások iránti viselkedés krisztusi módja a tisztelet, a szeretet és az együttérzés – nem számít, kik vagyunk vagy min megyünk keresztül.