Fiatal felnőtteknek
Visszafogottság: Nem csak a ruha teszi az embert
Sok figyelem összpontosul arra, hogy a külsőnk visszafogott legyen. De mi a helyzet a bensőnkkel?
Sokan úgy nőttünk fel, hogy tanultunk az egyházban a visszafogottságról. És az is világos, hogy miért – a visszafogottság egy fontos evangéliumi tantétel, amely segíthet irányításunk alatt tartani a saját gondolatainkat és tetteinket, valamint azt, ahogy megjelenítjük magunkat. Amikor megtanuljuk, hogyan tegyük magunkévá és éljük meg ezeket és a kapcsolódó evangéliumi tantételeket, hasonlóbbá válhatunk a Szabadítónkhoz.
Gyermekkorunkban talán azt tanították nekünk, hogy a visszafogottság csak a külső megjelenésünkről szól. A visszafogottságról szóló tanítások talán kizárólag a túl kihívó ruhára összpontosítottak, vagy az önmegjelenítésünk egyéb, lehetségesen szélsőséges vonatkozásaira, mint például a testékszerek, a tetoválások, a hajviselet vagy az általános ápoltság. A visszafogottság azonban nem csupán a ruhákról szól, vagy arról, ami kívül van – magában foglalja azt is, ami belül van.
Meghatározása szerint a visszafogottság „alázatos és tisztességtudó hozzáállás az öltözködésben, megjelenésben, beszédben és viselkedésben. Amikor visszafogott vagy, nem vonod magadra feleslegesen a figyelmet. Inkább Istent próbálod dicsőíteni a testedben és lelkedben (lásd 1 Korinthusbeliek 6:20; lásd még 19. vers).”1
Ha megértjük és megéljük ezt a teljesebb meghatározást, Isten dicsőítésére törekvő hozzáállással, akkor a visszafogottság olyasmivé válik, ami minden cselekedetünk mércéje lehet, nem csupán az öltözködési döntéseinké.
A belső elkötelezettségünk
Elaine S. Dalton nővér, a Fiatal Nők korábbi általános elnöke ezt tanította: „A visszafogottság sokkal többet foglal magában, mint a külső megjelenés. Ez a szív állapota. Ez a belső tudás és elkötelezettség külső megnyilvánulása. Ez annak a kifejezése, hogy értjük a kilétünket Isten [gyermekei]ként. Ez annak a kifejezése, hogy tudjuk, Ő minek a megtételét várja el tőlünk. Ez a szövetségeink betartásának kijelentése.”2
Ha tehát a visszafogott öltözködés valóban a visszafogott élet iránti belső elkötelezettségünk külső tükröződése, akkor hogyan fejlesszük ki ezt a belső elkötelezettséget?
Először is, elmélyíthetjük annak a megértését, hogy kik vagyunk, mit jelentenek számunkra a szövetségeink, valamint a testünk szentsége. És szem előtt tarthatjuk annak a valódi okait is, amiért úgy döntünk, hogy visszafogottan öltözködünk. Ez arról szól, hogy úgy élünk, ahogy Isten szeretné.
Kezdhetjük azzal, hogy megkérdezzük magunktól: „Ki lennék békülve a megjelenésemmel, ha az Úr színe előtt lennék?” Hasonlóképpen átgondolhatjuk az olyan dolgokat is, mint a beszédünk és a viselkedésünk. Feltehetjük magunknak a kérdést: „»Használnám-e ezeket a szavakat, illetőleg részt vennék-e ezekben a tevékenységekben, ha az Úr jelen lenne?« Az e kérdésekre adott őszinte válaszaid fontos változtatások meghozatalához vezethetnek az életedben.”3
Carol F. McConkie nővér, korábbi első tanácsos a Fiatal Nők Általános Elnökségében, ekképpen tanított:
„Az öltözködésben, a megjelenésben, a gondolkodásban és a viselkedésben tanúsított visszafogottság egyéni, személyes tanúbizonyság az Úr felé arról, hogy tiszteljük Őt, és »gyönyörködünk« a szent papsági szertartásokban kötött szövetségekben. […]
A mindennapi döntéseink arról, hogy milyen ruházatot viselünk, milyen szavakat mondunk, mit gondolunk, milyen képeket nézünk, milyen zenét engedünk be az otthonunkba, és milyen médiának engedjük meg, hogy az elménkbe és a szívünkbe hatoljon, valamint a nyilvános és nem nyilvános viselkedésünk – mindezek összessége – azt tükrözik, mennyire tartjuk tiszteletben ezt a szövetséget.”4
A figyelmünk olyan könnyen terelődhet a visszafogottság egy-egy vonatkozására, hogy közben eszünkbe sem jut, hogy más területeken talán nem vagyunk visszafogottak. Az öltözködésünkön túltekintve, mi az, amit nézünk, olvasunk, hallgatunk, vagy amiről a barátainkkal beszélgetünk és viccelődünk? Lehetsz kívülről visszafogott, miközben belül még mindig nem vagy az.
Sok olyan viselkedés létezik, amelyről talán nem is vesszük észre, hogy nem áll összhangban a visszafogottság tantételével, például a pletykálkodás, az ítélkezés vagy mások kirekesztése, a kevélység vagy a hencegés, a káromkodás vagy durva beszéd használata, a faragatlan vagy helytelen nyilvános cselekedetek, valamint az irigység. Ezek a jellemvonások és viselkedésminták nem elsősorban a visszafogottság parancsolatát szegik meg, hanem például azt a parancsolatot, hogy szeresd felebarátodat és szűnj meg ítélkezni. Ugyanakkor tanúskodnak az alázat, a szelídség és az Istennel való kapcsolat hiányáról is, márpedig ezek mindegyike összefügg a visszafogottsággal.
Talán a belső visszafogottság új elgondolást jelent számunkra, de dolgozhatunk azon, hogy változtassunk a gondolkodásmódunkon, és elkezdjük meglátni, milyen szándék rejlik abban, hogy Mennyei Atya arra kér minket, legyünk minden dologban visszafogottak. Ő azt szeretné, ha azokra a dolgokra összpontosítanánk, amelyeket megtehetünk annak érdekében, hogy lelkileg növekedjünk, szolgáljunk másokat, kedvesen cselekedjünk és tiszta gondolataink legyenek. Azt szeretné, hogy testünket ne díszként használjuk, hanem inkább eszközökként az Ő kezében.5
Hogyan taníthatunk visszafogottságot?
Ha teljesebbkörűen megértjük, mit foglal magában a visszafogottság, jobban meg tudjuk tanítani ezt a tantételt másoknak.
Megtaníthatjuk, hogy a visszafogottság a Jézus Krisztus iránti belső elkötelezettségről szól, és segít másoknak megérteni, hogyan fejlesszék ki ezt az elkötelezettséget.
Kifejthetjük, hogy a visszafogottság nem ok arra, hogy szégyenkezzünk a testünk miatt. A visszafogottság nem arról szól, hogy azért fedjük el a testünket, mert eredendően rossz lenne – ennek pont az ellenkezője az igaz! Robert D. Hales elder (1932–2017) a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Amikor felismerjük, hogy a testünk ténylegesen ajándék, és amikor megértjük, milyen küldetések végrehajtásában segít nekünk, akkor óvjuk és tiszteljük azzal, ahogyan viselkedünk és öltözködünk.”6
Gondoskodhatunk arról is, hogy a visszafogottságot egyaránt tanítsák a fiúknak és a lányoknak, a férfiaknak és a nőknek. És megoszthatjuk azt az igazságot, hogy önrendelkezők vagyunk, hogy „cselekedj[ün]k, és ne velü[n]k cselekedjenek” (2 Nefi 2:26) – így amikor körülvesz minket a világ erkölcstelensége, akkor hatalmunk van önuralmat gyakorolni és nem teret adni a helytelen gondolatoknak. Ugyanakkor együttérzéssel is lehetünk mások iránt, és minden tőlünk telhetőt megtehetünk, hogy segítsünk egymásnak összhangban tartani a gondolatainkat és a tetteinket azzal, amit Isten kér tőlünk.
Végül pedig azt taníthatjuk, hogy a visszafogottságot nem szabad a mások ellen irányuló ítélkezés eszközeként használni. Mások szeretetét, befogadását és elfogadását előbbre kell sorolnunk annál, hogy rossz érzéseket keltünk bennünk az öltözködésük miatt. Amikor ügyelünk rá, hogy először is segítsünk másoknak megérteni az isteni értéküket és kilétüket, akkor ők természetes módon elkezdik beépíteni az életükbe a visszafogottság tantételeit – belsőleg és külsőleg is.
Isten dicsőítése
Amikor arra összpontosítunk, hogy belül visszafogottak legyünk, akkor jobban tudjuk érezni a Szentlélek hatását az életünkben. Hales elder ezt tanította: „Visszafogottnak lenni azt jelenti, hogy alázatosak vagyunk, és az alázatosság meghívja a Lelket, hogy velünk legyen.”7 A Lélek utat mutathat nekünk, hogy tudjuk, mit viseljünk, mit mondjunk és mit tegyünk, hogy minden tekintetben visszafogottak maradjunk.
A szentírások azt tanítják nekünk, hogy „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagy[un]k, hogy hirdess[ü]k Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el” (1 Péter 2:9). Visszafogott tetteinkben és megjelenésünkben dicsőítjük Istent. Ez nem csak a ruháinkról szól; arról is szól, hogy miként személyesítjük meg azt a munkát, melynek az elvégzésére elhívást kaptunk.
Természetesen Jézus Krisztus a mi tökéletes példánk arra, hogy szelídek és visszafogottak legyünk az élet minden területén. Ő mindig az Atyjára mutat hatalma forrásaként, nem pedig önmagára. Dicsőíti Istent mindenben, amit tesz, és mindenben, ami Őt jellemzi. És valójában erről szól a visszafogottság.