Szenvedélybetegségből való felépülés: Krisztus által lehetséges. Liahóna, 2022. jún.
Szenvedélybetegségből való felépülés: Krisztus által lehetséges
Az egyház szenvedélybetegségből való felépülési programja egymás támogatásáról és az egymással való kapcsolatról szól a szenvedélybetegség legyőzésében, de ami a legfontosabb, hogy a Szabadítóval való kapcsolatteremtésről szól.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Mindannyian küszködünk a saját személyes kihívásainkkal. Sokak számára ezek közé tartozhatnak a szenvedélybetegséget okozó vagy kényszeres viselkedések. Nem mindig beszélünk nyíltan a szenvedélybetegségről vagy kényszeres viselkedésről a társadalomban és különösen az egyházban. Ha te vagy egy szeretted szenvedélybetegséggel küszködik, akkor talán szégyelled magad vagy zavarban vagy, esetleg mások ítélkezése miatt aggódsz.
Ha szenvedélybetegséggel küszködsz, akkor úgy érezheted, hogy összetört vagy rossz ember vagy. Ez a kihívás nyomasztónak, kínosnak vagy leküzdhetetlennek érződhet. Azonban egyik tettünk sem változtathatja meg értékünket Isten szemében. Mindannyiunk értéke végtelen. És nem vagy egyedül a megpróbáltatásaidban. Krisztus által minden lehetséges, beleértve ebbe a szenvedélybetegségből való felépülést is. Ez azokra is igaz, akik esetleg mások cselekedeteinek a fájdalmával vagy következményeivel küszködnek. M. Russell Ballard elnök ezt tanította:
„Azoknak…, akik valamilyen káros szenvedély rabjai, azt mondom: van remény, mert Isten szereti minden gyermekét, és mert az Úr Jézus Krisztus engesztelése előtt nincs lehetetlen.
Láttam már a gyógyulás csodálatos áldásait, amelyek megszabadíthatnak a szenvedélybetegség láncaitól. Az Úr a mi Pásztorunk, és nem fogunk szűkölködni, ha bízunk az engesztelés hatalmában. Tudom, hogy az Úr ki tudja és ki fogja szabadítani a szenvedélybetegeket a fogságból, mert Pál apostol kijelentése szerint: »Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít« (Filippibeliek 4:13).”1
Kapcsolat Jézus Krisztussal és másokkal
Különféle szenvedélybetegséget okozó viselkedési formák léteznek. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának szenvedélybetegségből való felépülési programja (angol rövidítéssel: ARP) egy gyógyuláshoz vezető ösvény, amely biztonságos és támogató helyet biztosít mindazok számára, akik a szenvedélybetegség vagy kényszeres viselkedés legyőzésén dolgoznak. A program olyan személyes vagy online támogatócsoportokból áll, amelyek egy 12 lépéses megközelítést követnek evangéliumi keretben. Mindegyik csoportban ott vannak a résztvevők, akik a felépülésükön dolgoznak, az ARP szolgálati misszionáriusai, valamint a moderátorok, akik a szenvedélybetegségből való felépülési program által maguk is rátaláltak a felépülésre és a gyógyulásra.
Kétféle szenvedélybetegségből való felépülési gyűlés van: 1.) az általános szenvedélybetegségekre összpontosító gyűlések, és 2.) a pornográfiahasználat leküzdésére összpontosító gyűlések. Léteznek támogatócsoportok a házastársak és a családtagok számára is.
Részlet Simon Dewey Beside Still Waters [Csendes vizeknél] című festményéből
A szenvedélybetegségből való felépülési program egymás támogatásáról és az egymással való kapcsolatról szól a szenvedélybetegség legyőzésében, de ami a legfontosabb, hogy a Szabadítóval, Jézus Krisztussal való kapcsolatteremtésről szól. Segíteni akar nekünk a megpróbáltatásainkban, és Ő a gyógyulás forrása.
Hogyan találhatunk gyűlést?
Hetente mintegy 2800 ARP-gyűlést tartanak 30 különböző országban és 17 különböző nyelven. Ha szeretnél gyűlést találni, látogass el az addictionrecovery.ChurchofJesusChrist.org oldalra. Ezek a gyűlések személyesen és online zajlanak. Ha a területeden nincsenek gyűlések, vagy ha úgy érzed, hogy virtuálisan könnyebben részt tudnál venni, akkor csatlakozhatsz egy online vagy telefonos gyűléshez. Azt is megkérdezheted az egyházi vezetőidtől, hogy megszervezhető-e egy személyes gyűlés a területeden.
Az ARP-csoportokban nem ér nyomás, hogy olyan szinten vegyél részt benne, ahogy nem szeretnél. Kezdheted azzal, hogy elmész egy gyűlésre, és egyszerűen csak figyelsz, meghallgatsz másokat, és érzed a Lelket.
Íme három élmény olyan emberektől, akik részt vettek a szenvedélybetegségből való felépülési programban: az egyik ember saját célból vett részt, a másik jelenleg moderátor, a harmadik pedig egy barátját támogatva vett részt (ez az utolsó történet a cikk digitális változatában olvasható).
Dorinda tapasztalata az alkoholizmus legyőzéséről
A nevet megváltoztattuk.
Fiatalon kezdtem inni. Abban az országban, ahol éltem, ez társadalmilag elfogadott volt, én pedig nyomást éreztem, hogy igyak, ha azt szeretném, hogy elfogadjanak.
Miután férjhez mentem, a férjemmel elmerültünk az alkoholizmusban. Ez igazán aggasztotta a szüleimet. A szenvedélybetegségünk az első gyermekünk születése után sem szűnt meg.
A gyermekünk születése után nem sokkal Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává váltam, abbahagytam az ivást, és elkezdtem fejlődni a szenvedélybetegségem legyőzése irányába. Ezek a változások bosszantották a férjemet, és feldúlt volt, amiért nem ittam és buliztam vele.
Sok ima és böjt után, az Úr akaratának megismerésére törekedve, elhagytam a férjemet, és az Amerikai Egyesült Államokba költöztem. Miközben igyekeztem Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni, képes voltam felülkerekedni az alkoholizmusomon, de továbbra is küszködtem a szorongásommal és a kétségbeesés érzésével. Végül ismét férjhez mentem, egy másik egyháztaghoz, de továbbra is küszködtem.
Egy nővér meghívott egy szenvedélybetegségből való felépülési programcsoportba az egyházban. Semmi kétségem nincs afelől, hogy Mennyei Atya törődik velem, mert amit tanultam, az kifejezetten nekem szólt. Beszélgettünk arról, hogy az elszigeteltség érzése milyen általánosan jellemző azokra, akik szenvedélybetegségben szenvednek. Ez az elszigeteltség olyasmi volt, amit én erőltettem magamra, és amivel küszködtem.
A szenvedélybetegségből való felépülési programon keresztül rájöttem, hogy nem kell Istentől és másoktól elszigetelve élnem. Megvan az erőm és a hitem ahhoz, hogy szembenézhessek a kihívásokkal és legyőzhessem őket.
Most már tudom, hogy nem vagyok egyedül. Még mindig járok a csoportgyűlésekre, és néha a férjem is velem tart. Az online gyűlésekre mindenhonnan érkeznek emberek; tanulunk egymás tapasztalataiból, és támogatást nyújtunk egymásnak. A püspököm, a férjem és a gyermekeim is tudják, hogy szükségem van a támogatásukra.
És ami a legfontosabb, tudom, hogy Krisztus engesztelése által képes vagyok legyőzni a szenvedélybetegségemet.
Ashly élménye a kábítószerfüggőség legyőzéséről
Ashly családja 2021-ben
Fényképezte: Lori Romney Photography
Nem ismertem fel, milyen biztonságot ad nekem Jézus Krisztus evangéliuma, amíg fel nem adtam az önrendelkezésemet a szenvedélybetegségért. 14 évesen elkezdtem inni és füvezni. 16 éves koromban 15 hónapot töltöttem fiatalkorúak zárt rehabilitációs intézetében. Amikor onnan kikerültem, visszaestem. Loptam, hogy pénzt szerezzek a drogra, és csak korlátozott kapcsolatom volt a családommal. Egy ponton egy olyan családdal éltem, akik mind kábítószereztek és kereskedtek vele. A helyzetem sötét és ijesztő volt. Olyan mélyen voltam, amennyire csak lehet. 19 éves koromra heroinfüggő lettem.
Hosszú ideig úgy gondoltam, nem vagyok képes hosszú távon tisztának lenni, sem arra, hogy békességben és megelégedettségben éljek. Mindazonáltal láttam Isten kezét az életemben apró csodákban, mint amikor például találtam egy Mormon könyve könyvjelzőt egy régi Bibliában, vagy hogy ott volt édesapám végtelen szeretete és támogatása. E kis üzeneteken keresztül hallottam az Úr hangját.
Elhagytam a heroint, és úgy döntöttem, hogy „kísérletet teszek”, és megnézem, mi történik, ha megteszek mindent, amire Isten kér (lásd Alma 32:27). Úgy döntöttem, hogy ha a parancsolatok betartása boldoggá tesz, akkor tiszta maradok. Nehéz volt letenni a cigarettát és a kávét, és végigmenni a bűnbánat folyamatán. De miután így tettem, másként éreztem magam. Kezdtem biztonságban érezni magam.
A szenvedélybetegségem évei során eljártam az egyház szenvedélybetegségből való felépülési programja gyűléseire. Még a leendő férjemmel is az egyik gyűlésen találkoztam. Minden alkalommal, amikor jelen voltam, tárt karokkal fogadtak. Biztonságos helyet jelentett számomra. Az egyik gyűlésen egy férfi felajánlotta, hogy különleges imát mond értem. Aznap este éreztem Mennyei Atya irántam való szeretetét. Érdemesnek éreztem magam arra, hogy tiszta legyek. Egy hónappal később tiszta lettem.
Már majdnem öt éve moderátor vagyok a szenvedélybetegségből való felépülési programban. A gyűléseken az a kedvenc részem, hogy működés közben látható és tapasztalható Jézus Krisztus evangéliuma. Nincs az az érzés, hogy másokhoz hasonlítgatod magadat, és nem aggódsz, hogy elfogadnak-e. Az emberek azért vannak ott, mert szükségük van Istenre. És hajlandóak félretenni a kevélységet, hogy érezzék az Ő békességét.
Ezek a gyűlések azok közé a helyek közé tartoznak, ahol a leginkább érzem a Lelket az életemben. A gyűlések a szeretet, a támogatás és a remény helyei. Olyan biztonságos helyek, ahol közös a fájdalom és a gondok, és ahol valóban segíthetünk viselni egymás terheit.
Úgy érzem, hogy amikor az emberek a felépülésük elején járnak, Isten máris nagyon jelen van az életükben. Az apró csodák és gyengéd irgalmasságok rendszeresek, és úgy hiszem, hogy ezek apró nógatások Istentől azért, hogy a helyes irányban tartsák ezeket az embereket.
Megtiszteltetés számomra, hogy használhatom a szenvedélybetegség és a tisztává válás terén szerzett tapasztalataimat, hogy reményt adjak azoknak, akik még küszködnek. Ha visszamehetnék az időben, tudván azt, amit most tudok, akkor úgy döntenék, hogy követem az egyházi vezetőink tanácsait. Azt választanám, hogy nem próbálom ki a kábítószert vagy az alkoholt. De tudom, hogy az Úr minden dolgot azok javára tud fordítani, akik szeretik Őt. Tudom, hogy velem ez történt. Képes voltam a szívfájdalmamat és gyötrelmemet a remény üzenetévé tenni.
Rachel tapasztalata egy barátja támogatása során
Amikor egy srác, akivel randevúztam, megnyílt előttem a pornográfiafüggőségéről, az első dolog, amit mondtam, ez volt: „Hogyan segíthetek?”
Így felelt: „Gyere el velem a szenvedélybetegségből való felépülési gyűlésekre! Van egy támogatócsoport családtagok és barátok számára, amiben részt vehetsz.”
Tudtam a 12 lépéses szenvedélybetegségből való felépülési programról, de fogalmam sem volt, hogy vannak támogatócsoportok is. Először egy kicsit haboztam, de emlékeztettem magam, hogy én kérdeztem tőle, hogyan segíthetnék, ő pedig ezt kérte tőlem.
Az első gyűlésen mély lélegzetet vettem, és bementem a terembe, ahol a támogatócsoport is összegyűlt. Amikor beléptem a helyiségbe, készen álltam megtanulni, hogyan menthetném meg a barátomat a szenvedélybetegségétől.
Ám ami ott várt rám, azon meglepődtem.
Adtak nekem egy könyvet (Támogatói kalauz: Segítség felépülőfélben lévő személyek házastársa és családja számára), és minden órán felolvastunk a könyvből.
Egyszer sem tanultam arról, hogyan menthetném meg a barátomat.
Ehelyett a támogatói kalauz 12 leckéje megmutatta nekem, hogy mielőtt bárki mást támogathatnék, először le kell raknom a saját terheimet az Úr lábához, és engednem kell, hogy Ő meggyógyítson engem (lásd 3 Nefi 9:13) – hogy meggyógyítson engem a saját hibáimból és küzdelmeimből, és viselje az abból fakadó fájdalmamat, hogy támogatom egy felépülőfélben lévő szerettemet.
Rájöttem, hogy a Szabadítóra kell hagyatkoznom és Őhozzá kell fordulnom, hogy békességre, reményre és erőre lelhessek. Emiatt sokkal felkészültebbnek érzem magam arra, hogy képes legyek támogatni azokat, akik szenvedélybetegséget okozó vagy kényszeres viselkedéssel néznek szembe.
„Az a fontos, hogy személyesen közelebb kerüljünk az Úrhoz – írja a támogatói kalauz. – Ez jobb helyzetbe fog hozni minket ahhoz, hogy támogassuk a szeretteinket. Bármit válasszanak is, velünk lehet a Szabadító békessége és reménysége” (Support Guide: Help for Spouses and Family of Those in Recovery [2017], iii).
Miközben tovább jártam a tanfolyamra, megtanultam, mennyire szeret engem a Szabadító, és hogy Ő valóban ismeri a helyzetemet. Azt is megtanultam, hogy a szenvedélybetegség soha nem fogja megváltoztatni, mennyire szereti Mennyei Atyánk bármelyik gyermekét.
De szerintem a legfontosabb lecke, amelyet a támogatócsoportban való részvételem során tanultam, az, hogy én nem tudom megmenteni a barátomat (vagy bárki mást). Erre egyedül Jézus Krisztus képes. Engesztelő áldozata révén hatalmában áll megszabadítani.
Rendkívül hálás vagyok azért, hogy Ő a Szabadítónk, mert tudja, hogyan segítsen minket tökéletesen (lásd Alma 7:11–12). Amikor bízunk az Ő kegyelmében, tudom, hogy meg fogjuk kapni azt, ami a személyes gyógyulásunkhoz szükséges. Ő megtámogat bennünket, és mi képesebbé válunk támogatni a szenvedélybetegségekkel küzdő szeretteinket.
A támogatócsoportnak és az ARP-óráknak köszönhetően a barátom már meg tudta osztani velem, amikor úgy érezte, hogy kritikus ingerek érik, mert tudta, hogy nem ítélkezni vagyok ott, hanem hogy szeressem és támogassam őt az erőfeszítéseiben. Küzdelmes utazása még nem ért véget, de látom, hogy az e gyűlésekről hozott tantételek mindkettőnk életében fejlődést és változást eredményeznek. És állandóan éreztem az Úr kezét.