A templomi alsóruha: megszentelt emlékeztető az Úr Jézus Krisztusra

Írták: a Templomi Osztály munkatársai

A templomi alsóruha Jézus Krisztusra és a szabadításunkban és felmagasztosulásunkban betöltött központi szerepére mutat.

Kép

Ádám és Éva az Éden kertjében

Illusztrálta: Carolyn Vibbert

Akár az egyházban nőttél fel, akár az életed későbbi részében csatlakoztál, talán már azelőtt hallottál a templomi alsóruhákról, hogy magad is elmentél volna a templomba. Csakhogy tudni az alsóruha létezéséről és megérteni az alsóruha jelentőségét, az két nagyon különböző dolog!

A templomi alsóruha nem olyan, mint egy hagyományos alsónemű. E szent öltözet hű viselése isteni hatalmat hív meg az életünkbe, mert arra emlékeztet minket, hogy még teljesebben éljünk az evangélium szerint.

Eltűnődtél már azon, hogy miért kapnak megszentelt alsóruhát azok, akik szövetségekre lépnek Istennel a templomban? Íme néhány gondolat, amelyet érdemes fontolóra venni.

A megszentelt emlékeztetők szokása

Isten az idők során különböző mintázatokat, teendőket és szertartásokat adott a gyermekeinek, hogy segítsen emlékeznünk, és hogy segítsen elmélyítenünk a Vele való kapcsolatunkat. Ezek közé tartoznak a következők:

A sabbat napja: a pihenés és a hódolat napja – az Ő tiszteletének és a Róla való megemlékezésnek szentelt nap (lásd 2 Mózes 20:8–11; Tan és szövetségek 59:9–13).
Pészah: ünnepélyes, mégis örömteli megemlékezés, mely emlékezteti az izráelitákat az egyiptomi fogságából való kiszabadulásukra, és Jézus Krisztus felé irányítja őket, aki lelki szabadítást biztosít az egész emberiség számára (lásd 2 Mózes 12–13).
Úrvacsora: egy szent szertartás, melyet Jézus az Ő engesztelő áldozatáról való megemlékezésként vezetett be (lásd Máté 26; Márk 14; Lukács 22; 3 Nefi 18). E szertartáson keresztül az egyháztagok egyúttal megújítják az Istennel kötött szövetségeket is.

Ezek mindegyike emlékeztetőként szolgál, Isten felé irányítva bennünket. A templomi alsóruha is hasonlóképpen szolgál kézzelfogható emlékeztetőként az Atyaistennel való azon szövetséges kapcsolatunkra, melyet az Ő Fia, Jézus Krisztus tett lehetővé. Az alsóruha Isten legszentebb teremtményeit, az Ő gyermekeit fedi.

Az Első Elnökség kijelentette: „Az alsóruha viselése szent kiváltság, valamint a Szabadító, Jézus Krisztus követésére irányuló belső elkötelezettség külső kifejezése.”¹ Minden alkalommal, amikor például papsági szertartásban veszünk részt, szolgálunk másokat, imát mondunk vagy tanulmányozzuk az evangéliumot, a Szabadító követése iránti egyéni elkötelezettségünk valamely „külső kifejezését” mutatjuk meg. Bár a templomi alsóruha nem látható a világ számára, a hithű viselése képes állandó emlékeztetőként szolgálni a viselőjének az Istennel kötött szent templomi szövetségekre, jelképezve az arra irányuló vágyunkat, hogy azzá váljunk, akivé Isten tudja, hogy válhatunk.

Azáltal, hogy hűen tiszteletben tartjuk a felruházás szövetségeit, felkészülünk a felmagasztosulás becses ajándékának az elnyerésére Mennyei Atyánk királyságában. Az alsóruha arra emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztus engesztelése által levetkőzhetjük a természetes embert, és szentté válhatunk (lásd Móziás 3:19).

A bukás és a Szabadítóra tett ígéret

Többet tanulhatunk a templomi alsóruha jelképrendszeréről azáltal, hogy tanulmányozzuk, miként bánt Isten Ádámmal és Évával. Miután vettek a tiltott gyümölcsből, Ádám és Éva szégyenkezve gondolt arra, hogy Isten színe elé álljon. Tudván, hogy meztelenek, kötényeket készítettek fügefalevélből, és elrejtőztek. (Lásd 1 Mózes 3:1–8.)

Amikor azonban Isten látta, hogy mit tettek, nem hagyta őket magukra, sem pedig vigasztalanul. Amikor Ádám és Éva szembesült a lelki és testi halál valóságával, Isten arról a lelki újjászületésről és az örök élet ajándékáról tanította őket, amely minden gyermeke számára elérhető. Ezt mondta nekik: „Hallgassatok hangomra, és higgyetek, és minden vétketeket bánjátok meg, és keresztelkedjetek meg, méghozzá vízben, az én Egyszülött Fiam nevében, aki telve van kegyelemmel és igazsággal, aki Jézus Krisztus, az egyetlen olyan, az ég alatt adott név, amely által szabadulás érkezik az emberek gyermekeihez” (vö. Mózes 6:52).

Ádám és Éva a Szabadító ismeretének a birtokában és az Ő megváltó hatalmához való hozzáféréssel kezdte utazását ebben a bukott világban. Szövetségeket kötöttek Istennel, és Isten maga készített nekik „bőrruhákat”, hogy emlékeztesse őket ezekre a szövetségekre (lásd 1 Mózes 3:21; Mózes 4:27).

Amikor elmegyünk a templomba, hatalommal vagyunk felruházva, és személyesen lépünk szövetségekre Istennel. Az alsóruha annak a védelemnek a jelképe, amelyet Ádám és Éva kapott, valamint amelyet mi kapunk, és emlékeztetőül szolgál ezekre a szent szövetségekre.

A Jézus Krisztus követése iránti elköteleződés jelképe

Russell M. Nelson elnök kijelentette, hogy „a templomi alsóruha viselése mélységesen jelképes jelentőséggel bír. Folyamatos elkötelezettséget jelképez.”² Ebbe beletartozik Isten azon elkötelezettsége, hogy Szabadítót biztosítson a gyermekei számára (lásd Moróni 10:33), valamint a mi saját elkötelezettségünk is, hogy elfogadjuk Jézus Krisztust Szabadítónkként és Megváltónkként.

Amikor tiszteletben tartjuk a templomi szövetségeket, és hithűen viseljük az alsóruhát, megígért áldásokat kapunk, amelyek védelmet nyújtanak a kísértés és a gonoszság ellen. Állandó emlékeztetővel rendelkezünk arra, hogy Szabadítónk meg szeretne tisztítani minket a bűneinktől, és segíteni szeretne nekünk legyőzni a személyes bűneinket, gyengeségeinket, bosszankodásainkat és fájdalmainkat.

Ádám és Éva számára az alsóruha az Istennel való kapcsolatuk jelképeként szolgált, és emlékeztette őket azokra a szövetségekre, amelyek lehetővé tették számukra, hogy elnyerjék azon áldások sokaságát, melyeket Isten tartogat a hű gyermekei számára. Miközben az utunkat keressük a halandóság kihívásai és próbatételei között, az alsóruha segíthet emlékeznünk Jézus Krisztusra, becsben tartani a templomi szövetségeinket, és szilárdnak maradni azon elkötelezettségünkben, hogy érdemessé váljunk az örök élet áldásaira.