Nyomtatásban nem jelenik meg
Jézus Krisztus nevében szolgálni
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Idahóban él.
Azt szeretném, hogy a szolgálatom és a szeretetem a Szabadító szeretetére és szolgálatára hasonlítson.
A nagyim volt a legjobb ajándékozó. Az ajándékai átgondoltak voltak, és amikor becsomagolt egy ajándékot, azt olyankor mindig gyönyörű papírba burkolta, díszmasnit helyezett rá, és egy szalaggal tökéletesen átkötötte. Olyan volt elmenni hozzá karácsony reggelén, mintha a Mikulás műhelyébe léptem volna. Az ő ajándéka volt az az ajándék, amelyet az ember alig győzött kivárni karácsonykor és a születésnapokon. Ennek ellenére sem emlékszem a tőle kapott összes ajándékra, de mindig különleges volt bennük az, ahogy átadta őket.
2016 vége felé Nagyinál rákot állapítottak meg. Ez az asszony, aki karácsonykor oly jól tudott ajándékozni, ezúttal kórházban lesz a kedvenc ünnepén. Aggódni kezdtem amiatt, hogy ez milyen hatással lesz Nagyira, ezért úgy éreztem, fel kell hívnom az anyukámat, és meg kell kérdeznem tőle, hogyan segíthetnék Nagyinak az ajándékaival. Ismerve Nagyit, tudtam, hogy már jó ideje megvannak az elképzelései karácsonyra, és nagyon csalódott lesz, ha nem tudja majd megvalósítani azokat. Ahogy számítottam rá, Anya azt mondta, hogy Nagyi már megvette az ajándékokat.
A nagypapám kiadta nekünk a feladatot, hogy csomagoljuk be és készítsük elő az ajándékokat mind a tizenhárom unokának és a házastársuknak, valamint a huszonhét dédunokának. Gondosan kiválasztottam az ajándéktasakokat, a krepp-papírt és a borítékokat.
Beszkenneltem egy kártyát az előző évből, amelyen a minden évben ismétlődő üzenetük állt: „Örökkön-örökké szeretettel, Nagyi és Nagypapa”. Nagypapa és Nagyi engedélyével minden tőlem telhetőt megtettem, hogy újraalkossam az üzenetüket. Igyekeztem úgy becsomagolni mindent, ahogy Nagyi szokta. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen – hogy úgy csináljam, ahogy ő csinálta volna.
Amikor úgy félúton jártam a tasakok, az üdvözlőkártyák és a csillogó csomagolás világában, a Lélek ezt súgta nekem: „Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy magadra veszed valakinek a nevét. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy valakinek a nevében cselekszel.” Amikor úgy próbáltam ajándékozni, ahogy Nagyi, azzal közelebb kerültem hozzá. Ekkor mélyebben belegondoltam abba, hogy mit jelent magunkra venni Jézus Krisztus nevét.
A keresztelkedésemkor szövetséget kötöttem arra, hogy magamra veszem Jézus nevét, és mindig emlékezem Őrá (lásd Moróni 4:3). Minden héten az úrvacsora alkalmával megújítom ezt a szövetséget, és újra nekiindulok. Most már személyesebb értelmet nyert számomra az ott elhangzó felszólítás. Jobban értem, hogy miként jár Krisztus nevének a magunkra vétele azzal, hogy úgy élünk, ahogy Ő élne.
Tisztában voltam vele, hogyan ajándékozott Nagyi, hiszen korábban oly sokszor részesültem már a szeretetéből és figyelmességéből. Tisztában vagyok vele, miként részesít engem szeretetben és ajándékokban Mennyei Atya és Jézus, mert állandóan tanúja vagyok az Ő áldásaiknak az életemben.
Krisztus kegyelmének a kedvezményezettje vagyok. Azt szeretném tenni, amit Ő tenne. Azt szeretném, hogy az életem, a szolgálatom és az általam megosztott szeretet az Övére hasonlítson – hogy olyannak érződjön, mint amely Őtőle ered. Hálás vagyok, amiért lehetőségem volt szolgálni Nagyinak, és ezáltal mélyebben megérteni a Szabadítótól kapott ajándékaimat.