A megígért Messiás

Írta: Henry B. Eyring elnök

második tanácsos az Első Elnökségben

Ádám idejétől fogva Isten elhívta az Ő szolgáit, hogy bizonyságot tegyenek egy olyan Messiás eljöveteléről, aki szeretetet, reményt és örömöt kínál majd.

Nem meglepő, hogy Jézus születésekor Betlehemben angyalok jelentek meg, és így kiáltottak fel: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek…!” (Lukács 2:14). Örvendeztek, tudván, hogy ez az apró csecsemő ki fogja tárni a halhatatlansághoz és az örök élethez vezető ajtót. Az is tökéletesen alkalomhoz illő volt, hogy a Mindenható Isten Egyszülött Fia halandó életbe lépésének a tiszteletére megjelent egy csillag, hogy beragyogja az eget.

A próféták évezredeken át tettek bizonyságot egy megígért Messiás születéséről, aki megváltja „mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (Hélamán 14:2).

Ésaiás így jövendölt: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (Ésaiás 7:14).

Mikeás kijelentette: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mikeás 5:2).

Nefi látott egy szüzet, „egy gyermeket tartva a karjaiban”, és egy angyal azt mondta neki, hogy Ő „Isten Báránya, igen, méghozzá az Örökkévaló Atya Fia” (vö. 1 Nefi 11:20, 21).

Amikor az Ő születéséről szóló prófétai ígéreteket olvasom – különösen a karácsonyi időszakban –, érzem, amint a Szentlélek újra tanúbizonyságot tesz arról, hogy Jézus Krisztus a Messiás. Miközben a Szabadító szavait és életét tanulmányozom, megismerem és szeretem Őt azért, amit mindannyiunkért tett. A szeretet lelkülete valóban a karácsony lelkülete.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16).

Isten Fiának ajándéka felbecsülhetetlen értékű ajándék. Ő az az ajándék, amely megvilágítja az utunkat és felemel minket. Ő az az ajándék, amely megtart minket halandó utazásunk nehéz napjaiban. Ő az az ajándék, amely isteni szeretetet, tartós reményt és valódi örömöt kínál.

Isteni szeretet

Ha belegondolunk azon teremtés kiterjedt voltába, amelyet Jehova az Ő Atyja irányítása alatt véghezvitt, természetes módon elámulunk az Ő hatalmán, és úgy érezzük, hódolnunk kell Neki. Magasan felettünk áll. Az Ő alázatos halandó születését övező események mégis a mindent elsöprő szeretet érzését keltik.

Jézus az Atya által választott bármilyen körülmények közé születhetett volna. Mikeás jövendölésének a beteljesedéseként (lásd Mikeás 5:2) Jézus Júdea dombvidékének egy apró falujába született. Alázatos pásztorok köszöntötték Őt. Bölcsek követték a csillagot, hogy hódoljanak Neki. A politikai vezetők félték Őt. Szüleinek egy idegen országba kellett menekülniük, hogy megmentsék Őt.

Amikor már biztonságos volt visszatérni, Mária és József egy jelentéktelen faluba küldetett Galilea dombjai közé. Jézus közel 30 évet töltött ott, mielőtt megkezdte szeretetteljes nyilvános szolgálatát.

Jézus Krisztus úgy döntött, hogy aláereszkedik az Atya jobbján álló trónusáról, és halandóságot ölt magára. Atyja minden olyan lélekfia és lélekleánya iránti szeretetből tette ezt, aki majd a világra születik – ideértve titeket és engem is.

Szolgálattétele során Jézus nem tett különbséget gazdag és szegény, férfi és nő, fiatal és idős, egészséges és gyengélkedő között. Nem tért ki azok elől, akik más hitet vallottak vagy más volt a kulturális hátterük. Mindenkit szeretett. Mindenkit szeret.

„Mi szere[tj]ük őt; mert ő előbb szeretett minket” (1 János 4:19). És ezt parancsolta: „szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket” (János 15:12).

A világ reménysége

Egy népszerű karácsonyi ének így esdekel: „Ó, jöjj, ó jöjj Immánuel, és szabadítsd meg Izráelt.”¹

Lehet, hogy mi nem vagyunk rabságban Egyiptomban vagy Babilonban, mint az ősi izráeliták voltak, azonban mégis rabságban vagyunk – a bűn és a halál fogságában. És az ősi Izráelhez hasonlóan mi is reméljük a szabadítást. A „Megtartó, ki az Úr Krisztus” (Lukács 2:11) születése e reménység beteljesedését hirdette. Ezért énekeljük Betlehemről, hogy „benned lett ma emberré, kit minden nép remélt”².

Jézus Krisztus születése, élete, keresztre feszítése és feltámadása „nagy öröm” híre (Lukács 2:10) a gyógyulásról, a szabadságról és a megszabadításról.

A Messiásról jövendölve Ésaiás ezt mondta: „Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást” (Ésaiás 61:1; kiemelés hozzáadva).

Emlékeztek, hogy földi szolgálatának a kezdetén Jézus Krisztus egy názáreti zsinagógában felolvasta ezeket a szavakat, azután kijelentette: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lukács 4:21).

Mivel a gyermek Krisztus lett a Messiás, aki felmagasztalta a szolgálatát és küldetését az Atya akaratának a megtétele által, így megszabadít minket a lelki és a fizikai haláltól.

„Ő a nagy Immánuel Király, aki ma az Ő Atyjának jobbján áll. Ő a világ világossága, élete és reménysége. Az Ő útja az az ösvény, amely ebben az életben boldogsághoz, az elkövetkezendőben pedig örök élethez vezet.”³

Christ in Gethsemane [Krisztus a Gecsemánéban]. Készítette: Harry Anderson

Öröm az Úrban

A betlehemi jászolban fekvő kisded Isten Fia volt, akit ajándékul küldött az Atya, hogy a Szabadítónkká váljon. Az Ő eljövetele miatt érzett örömnek köszönhetően a terheink könnyűvé tétethetnek (lásd Alma 33:23). Ez azért van, mert a betlehemi kisded, aki megszabadít minket a bűntől és a haláltól, képes megszabadítani minket a bánattól, a kételytől, a félelemtől és a fájdalomtól is.

Emlékeztek, milyen szavakkal tanított Jákób Izráel Szentjének az eljöveteléről:

„Ó, mily nagyszerű Istenünk szentsége! Mert ő minden dolgot tud, és semmi sincs, amit ő ne tudna.

És eljön a világba, hogy minden embert megszabadíthasson, ha hallgatnak szavára; mert íme, minden ember fájdalmát elszenvedi, igen, minden test fájdalmát, a férfiakét és a nőkét is, és a gyermekekét, akik Ádám családjához tartoznak.

És azért szenvedi el mindezt, hogy a feltámadás minden emberrel bekövetkezhessen, hogy minden ember előtte állhasson az ítélet nagy napján” (2 Nefi 9:20–22).

Ahhoz, hogy bennünk éljen a karácsony lelkülete, nemcsak olvassuk az Ő szavait és tanulmányozzuk az életét, hanem a tanultak szerint is cselekszünk. Ebbe beletartozik a Szabadító juhainak a táplálása is azáltal, hogy az Ő nyájába gyűjtjük őket. Egybegyűlünk, amikor megosztjuk az örömöt, amit az Ő születése és evangéliumának a visszaállítása miatt érzünk. Ha az Úr által számunkra tervezett ösvényen járunk, akkor velünk lesz az Ő világossága, amely megmutatja másoknak is az Őhozzá vezető utat.

Az élet nehéz tud lenni, a nehéz idők pedig veszélybe sodorhatják a hitünket. Megpróbáltatásokkal és tragédiával nézve szembe eltűnődhetünk, vajon az Isten Fiába vetett hitünk hiábavaló reménység-e. A megpróbáltatások célja azonban az, hogy a Szabadítóhoz vonzzanak minket, így pedig Ő még inkább képessé tegyen minket arra, hogy Őhozzá emeljünk másokat. Amikor bizalommal telve (lásd 3 Nefi 1:13) megosztjuk eljövetelének az örömhírét, akkor segítünk másoknak is felemelni a fejüket és meglágyítani a szívüket. Megígérem, hogy el fog jönni a nap, ha még nem jött el, amikor megerősítést nyer az Ő eljövetelébe vetett hitetek. Az egy boldog nap lesz.

A karácsony a szeretet, a remény és az öröm ideje. Egyúttal a hála és az elmélkedés ideje is. Karácsonykor új emlékekkel gyarapodunk és újraéljük a régebbieket. Hiányoznak az elhunyt családtagok és barátok. Eltűnődünk azon, hogy hová lettek az évek, és mit hoz majd az új esztendő. És elmélkedéseink közepette hálát adunk Istennek azért a dicsőséges ajándékért, melynek „hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejdelmének” (Ésaiás 9:6).

E karácsonyi ajándék lelkülete töltse el a szívünket ebben az időszakban és a következő év egészében.