A püspököm, a Mormon könyve és a kihívás

Írta: Travis Howell

A Mormon könyve sorról sorra, előírásról előírásra lett része az énemnek és a hitemnek.

Illusztrálta: David Miles

Amikor 11 éves voltam, a püspököm behívott magához néhány velem egykorú fiatal férfival együtt, hogy megbeszéljük, milyen feladataink lesznek, miután megkapjuk majd a papságot. Megosztotta velünk a Mormon könyvéről való bizonyságát is, és egy kérést intézett hozzánk. Akkor még fogalmam sem volt, milyen nagy hatással lesznek a szavai az életemre.

A püspökünk ugyanis arra kért minket, hogy olvassuk végig ötször az egész Mormon könyvét, mire elindulunk missziót szolgálni. Tehát nagyjából nyolc évet kaptunk a feladatra. Ez elég félelmetesnek tűnt, mivel nem igazán szerettem olvasni, különösen nem olyan nehéz szövegeket, mint a szentírások. Mégis, több olyan okból, amelyre ma már vagy nem emlékszem, vagy nem igazán tudnám megmagyarázni, a 11 éves fejemmel úgy döntöttem, hogy komolyan veszem ezt a kihívást. Aznap este neki is láttam, és elolvastam az 1 Nefi 1. fejezetét.

Nem sokat értettem a fejezetből, de úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem. Másnap elolvastam egy újabb fejezetet, és bár továbbra sem értettem Nefi minden szavát, az érzés ugyanaz volt.

Ahogy telt az idő, mindennap olvastam egy kicsit a Mormon könyvéből. Még abban az évben eljutottam a végéig, és amikor a Moróni 10 után becsuktam a könyvet, csak úgy sugárzott rólam az elégedettség. Amint legközelebb megláttam a püspökömet, izgatottan meséltem neki, hogy végigolvastam az egész Mormon könyvét. Elmosolyodott és megdicsérte az erőfeszítéseimet, majd ezt mondta: „Ne feledd: még négyszer kell elolvasnod, mielőtt elindulnál a missziódba!”

Aznap este ismét kezembe vettem a Mormon könyvét, és belelapoztam. Első alkalommal sokáig tartott elolvasnom. Másodszorra vajon ugyanilyen sokáig tartana? Megéri? Ahogy ezen töprengtem, kinyitottam az 1 Nefi 1. fejezetét. Elkezdtem elolvasni az első néhány verset, és a Lélek újra megerősítette számomra, hogy helyesen cselekszem. Így hát tovább olvastam. Ez volt számomra az a fordulópont, amikor a szentírás-tanulmányozás egyszeri célból szokássá vált.

A következő hónapok során a történetek egyre ismerősebbnek és érthetőbbnek tűntek. Ráismertem számos jelentőségteljes versre az első olvasásom idejéből, és ezúttal kiemeltem őket. Amikor valaki a Mormon könyvéből tanított az egyházban, néhány történet és tanítás kezdett ismerősen csengeni.

Olvasás közben a könyv lassan megváltoztatott engem. Sorról sorra, előírásról előírásra kezdtem megérteni, és kezdtem közelebb kerülni a Szabadítóhoz. A Mormon könyvéből származó tanítások részeivé váltak az énemnek és a hitemnek. A következő néhány évben tovább olvastam a Mormon könyvét, és minden alkalommal, amikor végeztem a Moróni 10 olvasásával, húztam egy rovátkát a könyvem belső borítójára.

Idővel elérkezett az az idő is, amikor megkaptam a missziós elhívásomat. Miután megünnepeltem azt a családommal és a barátaimmal, találtam egy kis időt, amikor egyedül lehettem, és kinyitottam a Mormon könyvét a belső borítójánál. Elértem a célomat. Ami azonban még ennél is fontosabb, megismertem a Szabadítómat.

Tanulságok

Amióta visszatértem a missziómból, el-elgondolkodtam a püspököm Mormon könyve kihívásán. Levontam belőle három fontos tanulságot.

Először is, megtanultam, hogy néha egynél többször kell elolvasni a Mormon könyvét, mire tanúságot nyerünk arról, hogy igaz. Sok történetet hallottam olyan emberekről, akiknek már a Mormon könyve első olvasásakor túláradó lelki élményben volt részük, megerősítve számukra azt, hogy a könyv igaz. Az én esetemben ez másként történt. Éveken át tartó szorgalmas olvasás kellett hozzá. A Szabadítóról való bizonyságomra nem a Mormon könyve egyszeri elolvasásával tettem szert, hanem ez a bizonyság idővel, sorról sorra, előírásról előírásra érkezett.

Másodszor, megtanultam, hogy akkor is egyre csak felkéréseket kell intéznünk másokhoz, amikor úgy tűnik, hogy senki nem figyel oda ezekre. Biztos vagyok benne, hogy fiatalon felkérések százait intézték hozzám az ifjúsági vezetőim, a püspökeim, a szüleim, az ifjúsági hitoktatóim és mások. Ezeknek a zöme az egyik fülemen bement, a másikon ki. De valamilyen oknál fogva úgy döntöttem, hogy ezt a püspökömtől kapott felkérést komolyan fogom venni. Ez a felkérés pedig a kulcsot jelentette ahhoz, hogy személyes bizonyságra tegyek szert. Döntő fontosságú, hogy vezetőként, szülőként és barátként továbbra is tegyük meg ezeket a felkéréseket. Talán pont a következő felkérés lesz az, amely mindennél nagyobb hatással lesz majd valakire, akit tanítunk.

Harmadszor, biztos vagyok benne, hogy gyermekeink a koruktól függetlenül képesek érezni a Szent Lelket, amikor olvassák vagy hallják a Mormon könyvét, még akkor is, ha nem értik a szavakat. Az egyik legnagyobb vágyam a gyermekeim számára az, hogy olvassák a Mormon könyvét, és ismerjék meg a Szabadító benne foglalt tanításait. Amikor aggódom a gyermekeim jövője kapcsán, olyankor bátorságot merítek abból a tudásból, hogy a Mormon könyve egy vasrúd, amely az örök élethez vezető ösvényen kalauzolja majd őket.

A Mormon könyvével szerzett élményem összhangban áll Joseph Smithnek a könyv bevezetésében található ígéretével: az „előírásai szerint él[ve] közelebb kerül[tem] Istenhez, mint bármely más könyv által”. A Lélek tanúsította számomra, hogy ez az ígéret igaz.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Arizonában él.