Azt éreztem, hogy szolgálnom kell őt

Írta: Shantel Johnson, USA, Wyoming

A segítőegyleti elnököm megtanította nekem, hogy a szolgálat által valóban összekapcsolódunk.

Amikor a legkisebb gyermekemmel voltam várandós, Margaret Blackburn szolgált az egyházközségünk segítőegyleti elnökeként. Csak annyira ismertük egymást, amennyi időre az egyházi gyűléseken találkoztunk.

Miután megszületett a kisbabám, az első héten komatálat hoztak a nők az egyházközségemből, köztük Margaret is, aki egy idős és törékeny hölgy volt. Hálás voltam, mert sem erőm, sem kedvem nem volt semmilyen ételt kitalálni, netán főzőcskézni, vagy éppen hozzávalókért boltba menni – e háromhoz együtt meg aztán főleg nem.

Eltelt az első hét, de Margaret továbbra is hozta az ételeket. Akár saját maga készítette, akár egy egyházközségi tevékenységről megmaradt ételt hozott, nekem ugyanolyan jó volt. Szinte olyan volt, mintha tudta volna, hogy a kisbabám ringatásában vagy az otthonom kitakarításában nyújtott segítségnél nagyobb szükségem van arra az áldásra, hogy ne kelljen azon törnöm a fejemet, mi legyen a vacsora.

Nem sokkal később Margaret egészsége annyira megromlott, hogy felmentették az elhívásából. Akkor még nem tudtam, de halálos rákot állapítottak meg nála.

Amikor aztán tudomást szereztem erről, azt is rögtön tudtam, hogy mit kell tennem. Azt éreztem, hogy szolgálnom kell őt – nem azért, mert az adósa voltam, vagy mert vissza kellett fizetnem a kedvességét. Azért, mert a nekem nyújtott szolgálata miatt megszerettem.

Margaret megtanította nekem, hogy a szolgálat által valóban összekapcsolódunk. Amikor erre a bámulatos asszonyra gondoltam, ahogy éppen tologatja a porszívót vagy feltakarítja a konyháját, belesajdult a szívem. Így hát elkezdtem hetente meglátogatni, és kitakarítani az otthonát.

Amikor egyszer egy ilyen alkalom után hazafelé autóztam, teljesen elárasztott a hála, amiért Mennyei Atya így összehangolta ezeket a jószolgálati lehetőségeket. Ha Margaret korábban nem szolgált volna engem ennyire szorgalmasan, akkor valószínűleg nem lett volna kedvem rendszeresen ellátogatni hozzá. Pedig nagyon megszerettem a vele töltött időt! Isten tudta, hogy ha a szükség idején elküldi őt hozzám, akkor egyenes út vezet majd oda, hogy én is szolgáljam őt, amikor neki lesz szüksége rá.

Könnyek szöktek a szemembe, amikor rájöttem, milyen tökéletesen kötöttek össze kettőnket mindörökre ezek a sugalmazások és szolgálati lehetőségek.