Nyomtatásban nem jelenik meg
Az általános konferencia: lépteink és szavaink sorvezetője
Átvéve innen: Sarah Jane Weaver, “Episode 24: Elder Bednar Shares His Pattern for Studying General Conference Messages,” Church News (podcast), Mar. 30, 2021, thechurchnews.com.
Bednar elder azt tanácsolja nekünk hogy amikor az általános konferenciák üzeneteit hallgatjuk, nézzük és olvassuk, közben figyeljük bennük a tanított tant, a kapott felkéréseket és a megígért áldásokat.
Harold B. Lee elnök (1899–1973) arra buzdította Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjait, hogy engedjék, hogy a konferenciai beszédek „vezessék lépteiket és szavaikat a következő hat hónap során”. Így fogalmazott: „Ezek azok a fontos ügyek, amelyeket az Úr jónak lát kinyilatkoztatni e nép számára e korban.”1
Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) hasonlóképpen hangsúlyozta az általános konferenciai üzenetek meghallgatásának és tanulmányozásának a fontosságát. Azt tanította, hogy „az egyházi alapműveken kívül semmilyen szövegnek vagy kötetnek ne legyen ilyen előkelő helye a személyes könyvtáratok polcain”2.
Az 1977. októberi általános konferencia zárásaként Kimball elnök ezt mondta: „Nagyszerű konferencia volt ez, és miközben e csodálatos prédikációkat egymás után elmondták, én nagy figyelemmel hallgattam, és elhatároztam, hogy hazamenve jobb ember leszek, mint amilyen valaha is voltam. […] Arra buzdítalak benneteket, hogy alaposan gondolkozzatok el, miközben hazamentek erről a konferenciáról, és gondoljátok át újból mindazt, amire felhívták a figyelmeteket.”3
Fiatalemberként mély benyomást tett rám annak a tudata, hogy még az egyház elnökei is tanulnak az általános konferencián elhangzott üzenetekből. Amikor elkezdtem követni a tanácsukat, három dolgot fedeztem fel:
1. Az egyházi vezetők az alapvető tant és tantételeket hangsúlyozzák az üzeneteikben.
2. Üzeneteik szinte mindig tartalmaznak felkéréseket a tanított tanhoz vagy tantételekhez kapcsolódó cselekvésre.
3. A felkérésnek megfelelően az egyházi vezetők megígért áldásokat is említenek.
Kialakult bennem az a szokás, hogy egy lapra három oszlopot húztam. Aztán megpróbáltam megtalálni és röviden összefoglalni az egyes általános konferenciai üzenetekben található tant, felkéréseket és megígért áldásokat. Lényegében ez lett a „lépteim és szavaim” sorvezetője a következő hat hónap során.
A felkérés fontossága
Ha az emberek helyénvaló módon az Úrba vetett hit lelki ajándékára törekednek, akkor az Ő tanításaival összhangban kell cselekedniük. A felkérések kulcsfontosságúak, mert a Szabadítóba vetett hit a cselekvés és a hatalom tantétele. Én pedig az Ő szolgájaként igyekszem olyan felkéréseket intézni az emberekhez, amelyek segíthetnek nekik megerősíteni az Őbelé vetett hitüket és Őiránta való odaadásukat.
Egyházi szolgálatunk során sokszor előfordulhat, hogy „kihívást” intézünk másokhoz valaminek a megtételére. Én azonban nem találok ilyen nyelvezetet a Szabadító szolgálattételében, a szentírásokban vagy az egyház vezetőinek a tanításaiban. A Szabadító hívott, kért, buzdított és áldásokat ígért – és tegyenek így az egyház vezetői is, mert ez egy krisztusibb megközelítése az egyének és családok megsegítésének.
Dallin H. Oaks elnök a Tizenkét Apostol Kvórumának a tagjaként az egyik üzenetében fontos felkérést intézett az áronipapság-viselőkhöz. Megosztott egy példát a figyelem el nem terelésének az elvére. Ezt mondta: „Az általam javasolt alapelv az úrvacsorában közreműködők vezetésére – akár előkészítik, akár megáldják vagy kiosztják azt – az, hogy ne tegyenek semmit, ami elterelné bármely egyháztag figyelmét a hódolatáról és a szövetségei megújításáról.”4
Egy áronipapság-viselő talán azt kérdezi magától: Hm, mit vegyek fel ma, amikor részt fogok venni az úrvacsora szertartásában? Ha egy fiatal férfi megérti a fentebbi egyszerű alapelvet, akkor nem azon fog gondolkodni, hogyan tudna „egyénieskedni” az öltözködésével vagy a viselkedésével. Inkább megpróbál majd a lehető legkevésbé feltűnő lenni, hogy ne zavarja meg az embereket és ne vonja el a figyelmüket a szövetségek azon megújítása során, mely az úrvacsora szertartásában – vagy bármely más szertartásban – végbemegy.
Oaks elnök hozzátette: „Nem fogok részletes szabályokat javasolni”5. Számomra ez egy felkérés volt minden papságviselőhöz, hogy gondolják át, miként vezethet ez az alapelv a papsági kötelességek magasabb és szentebb módon való elvégzéséhez.
Russell M. Nelson elnök hasonló felkérést intézett hozzánk a 2015. áprilisi általános konferencián, amikor azt tanította nekünk, hogy „a sabbat gyönyörűség”6. Ezt mondta: „Vajon hogyan szenteljük meg a sabbat napját? Amikor még sokkal fiatalabb voltam, azt tanulmányoztam, mit soroltak fel mások, mit tegyünk és mit ne tegyünk a sabbaton. Később azonban a szentírásokból megtanultam, hogy a sabbat napját illető viselkedésem és hozzáállásom egy jel köztem és Mennyei Atyám között [lásd 2 Mózes 31:13; Ezékiel 20:12, 20]. Ezt megértve már nem volt szükségem engedélyezett és tiltott tevékenységek listájára. Amikor el kellett döntenem, vajon egy tevékenység megfelel-e a sabbat napjának, egyszerűen csak feltettem magamnak a kérdést: »Milyen jelet küldök ezzel Istennek?« Ez a kérdés kristálytisztává tette a sabbat napjával kapcsolatos választási lehetőségeimet.”7
Nelson elnök kérdésében és Oaks elnök példájában is felismerhetjük a cselekvésre szólító felkéréseket. Amikor pedig cselekszünk, azt mindig csodálatos áldások követik.
Cselekedj és légy áldott!
Az utolsó napi szentek sok mindent tehetnek azért, hogy felkészüljenek az általános konferenciára. Most csak két dolgot emelek ki.
Először is, fel kell készülnünk a cselekvésre. Amikor buzgón munkálkodunk abban, hogy „kérjünk, keressünk és zörgessünk”, azzal hitet gyakorolunk a Szabadítóban és meghívjuk a Szentlelket, hogy legyen a tanítónk. A Lélek gondolatokat hoz majd az elménkhez és érzéseket a szívünkhöz, továbbá a Lélek egyénileg és személyesen tanítja meg nekünk a szükséges dolgokat.
Nehezebb lesz megkapni azt, amire szükségünk van, ha így gondolkodunk: Meghallgatom a beszédeket, és remélhetőleg hallok majd valami hasznosat. A kinyilatkoztatás folyamatához buzgó munkálkodásra van szükség, nem elegendő a tétlen jelenlét.
Az eredményes cselekvést felkészülés előzi meg, és az általános konferenciára való felkészülés egyik konkrét módja az, ha egy vagy több kérdést szem előtt tartva hallgatjuk az ott elhangzó üzeneteket.
A felkészülés második összetevője az, hogy kifejezetten meghívjuk a Szentlelket társunkként, ami az ima egyik célja. A Szentlélek folytonos társasága nem jön magától, csupán azért, mert valakik a kezüket helyezték a fejünkre, és felszólítottak, hogy „fogadd be a Szentlelket”. Meg kell tennünk a saját részünket, hogy megkaphassuk az ajándékot.
Meghívjuk a Szentlelket akkor, amikor őszintén és igaz szándékkal imádkozunk. Meghívjuk a Szentlelket akkor, amikor Krisztusnak a szentírásokban található szavain lakmározunk. Meghívjuk a Szentlelket akkor, amikor követjük az egyházi vezetőink tanácsait. A Szabadítóba vetett hit ilyen tanújelei meghívják a Szentlelket, hogy legyen a társunk. És hiszem azt, hogy Ő készségesebben jön, amikor kifejezetten hívjuk.
Azt is meg kell tanulnunk és fel kell ismernünk, hogy az áldások nem feltétlenül akkor érkeznek az életünkbe, amikor szeretnénk, vagy úgy, ahogy szeretnénk. Ehelyett az Úr akaratának és időzítésének megfelelően ruháztatnak ránk.
Ennek az egyháznak bármely tagja – függetlenül a tisztségétől és helyzetétől – kérhet, kereshet és zörgethet (lásd Máté 7:7; 3 Nefi 14:7), és válaszokat és lelki útmutatást kaphat, ameddig arra törekszik, hogy érdemes legyen a Szentlélek társaságára, és keresi azt.
A menny által hangszerelve
Amikor az utolsó napi szentek elgondolkodnak az általános konferencián elhangzott üzenetek kapcsolódási pontjain és összefüggésein, néhányan talán azon tanakodnak, hogy vajon vannak-e kijelölt témakörök és megtervezett témák. Vannak – és ezeket a menny tervezi meg, nem pedig a konferencia résztvevői saját kútfőből.
Közel 20 éve veszek részt az általános konferencián, és csak a legritkább alkalmakkor kap egy-egy beszélő konkrét megbízást, hogy egy adott témára összpontosítson. Voltak azonban olyan esetek, amikor az emelvényen ülve, és tudva, hogy hamarosan én is beszélni fogok, feltűnt, hogy bizonyos folytonosság kezd kialakulni az elhangzott beszédek között. Olyan egyházi vezetők, akik nem beszélgettek egymással a saját üzeneteik tartalmáról, mind hozzátesznek valamit ahhoz, hogy felépüljön egy csodálatos konferenciai összhangzat. Tehát igen, az általános konferenciának van egy bizonyos „hangszerelése” – de ezt a menny végzi, nem a résztvevők.
A Tan és szövetségek 52. szakaszában az Úr kinyilatkoztatja, hogy adni fog nekünk „egy mintát minden dologban” (14. vers). Az egyik ilyen minta az, ahogyan a Szabadító szolgálattételt nyújt nekünk. Amikor megjelent a 2500 fős sokaságnak a Bőség földjén lévő templomnál, nem csupán egy vagy két embert hívott, hogy jöjjenek, és tapintsák meg a sebeket a kezén, a lábán és az oldalán. Ezt a lehetőséget minden embernek egyenként megadta (lásd 3 Nefi 11:15).
Az általános konferencián az Úr a szolgái által egy világméretű gyülekezethez szól, emellett pedig a Szentlélek hatalma által egyenként szól mindegyikünkhöz. Ez a lelki minta mindannyiunk javára válhat, amikor odafigyelünk, tanulunk, és igyekszünk a Szabadító elkötelezett tanítványaivá válni.