Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
A családtörténet segített nagyobb összetartozást éreznem
A családtörténeti kutatásaim csodái révén mélyebb kapcsolatokra lelhettem.
Emlékszem, ahogy édesanyám arról mesélt, miket élt át a családja annak idején Mexikóban. Elmesélte, hogyan lopta el az édesapja örökségét képező földet az egyik rokona, valamint hogy az édesapja soha nem ismerte a saját nagyapját. A történet mindig azzal a szomorú fordulattal végződött, hogy jött egy banda és porig égette a családi házat, mindennel együtt, ami benne volt, beleértve a családi feljegyzéseket is.
Azt gondoltam, hogy édesanyám részéről minden leszármazási adatunk végleg megsemmisült.
Minden alkalommal, amikor felnéztem a FamilySearchre, az ő ágán csak pár nemzedéket tudtam visszamenni. Eközben az édesapám vonalát, köszönhetően a szorgos családkutatási munkának, egészen Kr. e. 300-ig vissza tudtuk vezetni! A különbség megdöbbentő volt. Mivel úgy gondoltam, hogy ezek után már nincs mit tennem, több mint 10 évig nem nyúltam a családfánkhoz. Az őseim afféle eltemetett emlékké váltak, amellyel már nem kell foglalkozni.
Aztán mégis rá kellett jönnöm, hogy erőteljes áldások származnak az őseink megismeréséből.
Összetartozásra és gyógyulásra lelve
Nagyon szeretem azt, amit Gerrit W. Gong apostol mondott a családtörténeti munka végzéséről:
„Természetesen amikor meghalunk, nem szűnünk meg létezni.
A nagyon is élő őseink megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Az örökségünket azok a szóbeli emlékek, nemzetségi feljegyzések és családi történetek, emlékhelyek vagy emlékezetes helyszínek, valamint az ünnepi alkalmakkor előkerülő fényképek, ételek vagy tárgyak idézik fel, amelyek mind a szeretteinkre emlékeztetnek minket.”1
Ez az emlékeztető volt a fő oka annak, amiért úgy döntöttem, hogy igyekszem többet megtudni az őseimről. Egy próbát megér, nem igaz? Még arra is felfigyeltem, hogy valamiféle égető érzés a szívemben a családi vonalak egyikének az ellenőrzésére késztet. (Ma már értem, hogy ez nyilván a Lélek volt.)
Minden alkalommal, amikor követtem ezeket a késztetéseket, előbb-utóbb találtam egy őst, akinek a szertartásait el kellett végezni a templomban. És miközben tovább kutattam őket, éreztem, ahogy erősebbé válik a kötelék az őseimmel. Hirtelen ráébredtem, hogy ők mennyire valóságosak, és mennyire valós a kapcsolatunk. A családtörténetem kutatása során úgy éreztem, mintha az őseim ott lennének velem és segítenének a haladásban.
Kiindulópontként csak édesanyám családjának a szóbeli és elszórtan meglévő írott történeteivel rendelkeztem. Mivel azonban „kis és egyszerű dolgok visznek véghez nagy dolgokat” (Alma 37:6), pont erre a kevés adatra volt szükségem ahhoz, hogy csodát tegyek lehetővé a családom számára.
Miközben lassacskán bővítettem édesanyám családfáját, üzenetet kaptam egy ismeretlentől a FamilySearchön. Az illető lefoglalta szertartásra az egyik anyai családi nevemet, amelyet korábban a templomba küldtem, és segítséget kért ahhoz, hogy többet tudjon meg a családjáról.
Templomi neveket ily módon lefoglalni csak az adott névhez köthető leszármazottak tudnak, vagyis ez az ember, aki üzenetet küldött nekem, a rokonom kellett hogy legyen. Ezen alaposan meglepődtem! A családom mindig is úgy tudta, hogy édesanyám ágán rajtunk kívül nincsenek egyháztagok, illetve hogy az ő rokonságából senki nem él az Amerikai Egyesült Államokban. Tévedtünk.
Kiderült, hogy ez az ember egy távoli unokatestvérünk: a családjuk majdnem 40 évvel édesanyám előtt vándorolt be az Amerikai Egyesült Államokba, és tevékeny tagjai Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának. Azt is csodának tartom, hogy éppen akkor írt rám, amikor az én államomban járt, így lehetőségünk volt személyesen is találkozni.
Elérzékenyültünk, amikor végre megláttuk egymást. Ahogy megosztottuk a történeteinket, rájöttünk, hogy sokkal több közös van bennünk, mint azt gondoltuk. Van valami a rég elveszett családtagok megtalálásában, amitől a szívem szeretettől duzzad – olyan szeretettől, amelynek hatalmában áll meggyógyítani a magányt és a csüggedést, valamint emlékeztetni engem az isteni önazonosságomra és az örökkévaló kapcsolataimra.
Őseink történeteinek a fontossága
Oly nagy örömet éreztem e munka által! Amint azt D. Todd Christofferson elder megfogalmazta: „Bármilyen áldozat, amelyet az Úr ügyében hozunk, segít megerősíteni a helyünket Őmellette, aki az életét váltságul adta oly sokakért.”2
A családtörténeti munka végzése során elérhető áldások – Dale G. Renlund apostol szavaival szólva – „lélegzetelállítóan bámulatosak a halandóságra vetített hatáskörüket, konkrétumukat és következményüket tekintve”3. Az Úr olyan rokonokkal áldotta meg a családomat, akik segíthetnek nekünk egy kicsit közelebb érezni magunkat az otthonunkhoz és némiképp enyhíteni a magányt, melyet érzünk.
Hiszem, hogy ezt a csodát mindenki megtapasztalhatja, aki belekóstol a családtörténeti kutatásokba.