Területi vezetőségi üzenet
Az első két parancsolat
„Annak, aki befogadja, többet adok”
Amikor sok évvel ezelőtt teljes idejű misszionáriusként szolgáltam Franciaországban, a társammal meghívást kaptunk egy kedves, hithű keresztény hölgy otthonába. A beszélgetésünk során aggodalmát fejezte ki a hit hanyatlása miatt a társadalomban. Véleménye szerint a vallási kifejezések némelyike – mint például a bűnbánat vagy az engedelmesség – hozzájárult ehhez a hanyatláshoz. „Az embereket megrémítik ezek a szavak – mondta –, és elűzik őket a vallástól.”
Azóta gyakran elgondolkodtam azokon a szavakon, amelyeket az evangéliumi beszélgetéseink során használunk. Bár igaz, hogy a társadalom általánosságban véve kedvezőtlenül vélekedhet bizonyos evangéliumi kifejezésekről, ugyanakkor az is igaz, hogy a szavaknak mély értelmük és erejük lehet. A szentírások tanulmányozásából rájövünk, hogy az Úr tudatosan választja meg a szavait. Ha időt szakítunk arra, hogy megértsük a jelentésüket, akkor mélyebben megértjük az Ő üzenetét és céljait is.
Az engedelmesség a bizalomról és a szeretetről szól
Az egyik ilyen mély értelmű és erőteljes szó az engedelmesség. Az engedelmesség törvénye a bukásuk után adatott Ádámnak és Évának. Ez a törvény volt az első lépés ahhoz, hogy hozzáférjenek a Szabadító megváltó hatalmához. Ellentétben azzal, amit a világ gondol, az engedelmesség nem a megszorításokról szól, hanem inkább arról, hogy megtanulunk bízni Istenben és az Ő tanácsában: „[Á]ldottak azok, akik hallgatnak előírásaimra és meghallják tanácsomat, mert bölcsességet tanulnak; mert annak, aki befogadja, többet adok”. Amikor megtanulunk bízni az Úrban, akkor elkezdünk személyes kapcsolatot kialakítani Ővele, és egyre inkább megtapasztaljuk az áldásai csodálatos hatásait. A Belé vetett bizalom szeretetet ébreszt, a szeretet pedig tovább táplálja a bizalmat. Amint engedelmeskedünk az Ő hangjának, a szeretetünk elmélyül, továbbá a Vele való kapcsolatunk megszilárdul és örömtelivé válik.
Szívbéli változás
Érdekesnek találom, hogy mielőtt a farizeusokat az első két nagy parancsolatról tanította volna, – miszerint szeressük Istent és a felebarátainkat – a Szabadító a király fia menyegzőjének a példázatát adta át nekik, melyet e szavakkal zárt: „Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.” Egy újkori kinyilatkoztatásban az Úr további magyarázattal egészíti ki ezt a kijelentést, mondván: „[M]iért nincsenek kiválasztva? Mert szívüket oly nagyon e világ dolgaira helyezték, és az emberek elismeréseire törekednek”. Amint engedelmeskedünk az Úrnak, valamint megtanulunk bízni Őbenne és szeretni Őt, a szívünk fokozatosan megváltozik, a vágyaink pedig az Ővele való szövetséges kapcsolatunk felé terelődnek. Az engedelmesség elsajátításának a folyamatában azt is megtanuljuk, hogy kincsként őrizzük és törődjünk azokkal a jó dolgokkal, amelyek igazán számítanak.
Kevésbé önközpontúvá válni
Miközben elkezdünk másra összpontosítani, fokozatosan csökkentjük az önközpontúságra való természetes hajlamunkat. Az engedelmesség törvényének soha nem az volt a célja, hogy bábokat teremtsen, hanem inkább az, hogy segítsen a tanítványoknak eljutni arra a szintre, ahol az ő saját döntésük, hogy bíznak, valamint szeretik az Urat és másokat. Mennyei Atyánk tökéletes, mert szívbéli változáson esett át. Isten azért Isten, mert Ő állandóan a jót választja; a szíve többé már nem rejt semmilyen gonosz vágyat, hanem folyamatosan azt választja, hogy szeretni fog bennünket, és azt teszi, ami a legjobb számunkra. Jeffrey R. Holland elder szavaival élve: „Az egész örökkévalóság első nagy parancsolata az, hogy szeressük Istent a mi teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel – ez az első nagy parancsolat. Ám az egész örökkévalóság első nagy igazsága az, hogy Isten szeret bennünket az Ő teljes szívével, lelkével, elméjével és erejével. Ez a szeretet az örökkévalóság alapköve, és ez kellene, hogy legyen a mi mindennapi életünk alapköve is.”
Az Ő hangjának való engedelmesség által találjunk erőt ahhoz, hogy bízzunk az Úrban és szeressük Őt! Akkor a szívünk megváltozik és megtapasztalja azt a mélységes örömet, amely abból fakad, hogy személyes kapcsolatban vagyunk Ővele.