Isten veletek. Liahóna, 2024. okt.
Utolsó napi szentek történetei
Isten veletek
„Halt! Állj!” – kiáltotta a katona, egyenesen édesapámra szegezve egy nagy puskát.
Illusztrálta: Michael J. Bingham
A második világháború után a szüleim szerettek volna csatlakozni a szentekhez Amerikában. Előbb azonban az öt gyermekükkel át kellett szökniük Kelet-Németországból Nyugat-Németországba.
Édesapám, Walter, egyedül ment, hogy kiderítse, hol lehet a leginkább biztonságosan átkelni a határon. Kevés dolgot vitt magával, de késztetést érzett arra, hogy a hegedűje ezek között legyen. Kiváló hegedűművész volt, és az a lelki benyomása támadt, hogy a hangszere valamiképpen a segítségére lesz az utazása során.
1949 februárjában Apa felült a vonatra, hogy eljusson egy határmenti – onnan azonban még mindig sok kilométerre lévő – kisvárosba. Miután megérkezett, lopva elhagyta a települést egy olyan ösvényen, amely egy téli erdőbe vitte. Bárkit, aki a nyugatnémet határ felé tartott, letartóztathattak szökési kísérlet gyanújával.
Útközben Apa látott egy másik férfit, aki szintén Nyugat-Németországba próbált eljutni. Úgy döntöttek, hogy együtt mennek tovább. Két éber szempár jobb, mint egy.
Óvatosan mentek előre, miközben egy őrtorony mellett kellett elhaladniuk. Hirtelen egy bokor mögül egy fiatal orosz katona ugrott ki, és elkiáltotta magát: „Halt! Állj!”
Édesapám és újdonsült ismerőse ledermedt a félelelemtől, amikor a szoldát rájuk szegezett egy nagy puskát. Közölte velük, hogy le vannak tartóztatva.
Apa útitársa lassú mozdulatokkal kinyitotta a bőröndjét, amelyben több jóféle élelmiszer bújt meg. Jelezte a bakának, hogy ha elengedi őket, akkor mindez az övé lehet, ám ő rá sem hederített.
Édesapám erre tört oroszsággal elmondta a katonának, hogy szereti az orosz népzenét. Rámutatott a hegedűtokjára, és azt mondta, hogy szeretne játszani neki.
Elővette a hegedűjét, és egy érzelemdús orosz dallamot kezdett játszani. Kis idő múlva észrevette, hogy a fiatalember szeme könnybe lábad. Amikor Apa befejezte a játékot, a kiskatona megkérdezte tőle, hogy ismer-e más orosz dallamokat is.
Apa ekkor eljátszott még egy dallamot. Amikor végzett, a katonának már potyogtak a könnyei. Visszakanyarította a vállára a puskát, majd csupán ennyit mondott oroszul: „Isten veletek.” Ezután mindkettőjüknek megengedte, hogy továbbmenjenek nyugat felé.
Édesapám hamarosan biztonságban visszajutott Kelet-Németországba, hálát adva a sugalmazásért, amely megoltalmazta őt. Három évvel később pedig a családjával együtt kiszökött az országból úgy, hogy Kelet-Berlinbe utaztak, majd átjutottak a határon Nyugat-Berlinbe.