A szövetségeim ahhoz kötnek engem, ami a leginkább számít. Liahóna, 2024. okt.
Fiatal felnőtteknek
A szövetségeim ahhoz kötnek engem, ami a leginkább számít
Nem ismertem fel, milyen kiváltságot jelentenek a szövetségeim.
Christ in a Red Robe [Krisztus vörös köntösben]. Részlet. Készítette: Minerva Teichert
Szeretem érezni a Lelket! Magabiztosan mondhatom, hogy most már felismerem ezt az érzést.
De meg kellett érte dolgoznom. Észak-Angliának azon a részén, ahol felnőttem, gyakran nehéz volt olyan környezetet találnom, ahol érezhettem a Szentlelket. Oly sok nagyszerű fiatal felnőtt van ott, akik az egyházban nőttek fel, néha mégis nehéz volt a viselkedésünket összhangba hozni a szívünkben igaznak tudott tannal és igazságokkal.
Hosszú ideig jártam úgy istentiszteletre vasárnaponként, hogy bosszús és szomorú voltam, tudva, hogy a Lélek által nekem üzent dolgok nem jutnak el azokhoz, akiket szeretek és akikkel törődöm.
Pedig Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Az eljövendő napokat nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül.”
Megtanultam azonban azt, hogy mennyire fontos helyet készíteni a Léleknek az életem minden területén, valamint másoknak is segíteni ebben.
Kísértésekkel küszködve
Miután leérettségiztem, sok nehézséggel kellett szembenéznem. Például rengeteg tevékenység és konferencia van az egyház fiatal felnőtt tagjainak ott, ahol én élek. Viszont e tevékenységek után néhány fiatal felnőtt olyan klubokba vagy helyekre ment, amelyek nem álltak összhangban az értékeinkkel.
Ez megdöbbentett!
Errefelé gyakori az italozás és a klubokba járás, de nem számítottam rá, hogy az egyházban mellettem ülő barátaim is ezt teszik.
Összezavarodtam.
Látva, hogy a barátaim ilyen döntéseket hoznak, nagyon nehéz volt rájönnöm, ki tudna segíteni abban, hogy én magam lelkileg erős maradjak. Idővel, mivel láttam, ahogy mások félvállról veszik az evangélium szerinti életet, én is eltávolodtam az evangéliumtól. Nem jártam istentiszteletre, nem imádkoztam, és olyan dolgokat tettem, amiket nem kellett volna.
Egy nap azonban, amikor különösen nyomorultul éreztem magam, Mennyei Atyához imádkoztam, és elmondtam neki az érzéseimet. Elmondtam Neki, mennyire azt akarom, hogy az egyház igaz legyen, és mennyire meg akarom érteni a parancsolatait, de még belegondolni is olyan nehéz abba, hogy talán egyedül fogok állni ebben. Mégis azt mondtam Neki, hogy ha megerősítést kaphatok az evangélium igazságait illetően, akkor odafigyelek, és újra szívből aszerint fogok élni.
Néhány nappal később határozott lelki benyomást éreztem arra, hogy missziót kell szolgálnom.
A gondolat tényleg minden előzmény nélkül érkezett. Éreztem ugyanakkor, ahogy a Lélek abba az irányba noszogat. Tudtam, hogy a misszióra való felkészülés képessé tesz majd arra, hogy emlékezzek a bizonyságomra, újjáépítsem a kapcsolatomat Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal, és hogy a saját hitemre támaszkodjak – nem valaki máséra.
Én pedig pont erre vágytam.
Így hát elkezdtem változni. Rengeteg lelki munka kellett hozzá. Fel kellett hagynom azzal, hogy időt töltsek egyes barátaimmal, szakítottam azzal az emberrel, akivel randevúztam, és a rossz szokásaimat jobbakra kellett cserélnem. Együtt dolgoztam a püspökömmel, és Jézus Krisztus képessé tévő hatalmára támaszkodtam, hogy segítsen előrehaladnom.
Megváltozott nézőpont
A misszióm előtt nem értettem a parancsolatokat és a szövetségeket. A barátaim teherként kezelték ezeket az áldásokat, és én is elkezdtem így látni őket. A missziós szolgálatom és a hitem újjáépítése után azonban a szövetségeket és a parancsolatokat áldott felelősségeknek látom, amelyek segítenek mindennap isteni, közvetlen kapcsolatot fenntartani Mennyei Atyámmal és Jézus Krisztussal.
Emily Belle Freeman elnök, a Fiatal Nők általános elnöke nemrég bizonyságot tett a szövetségek hatalmáról: „Amikor ezt halljátok, előfordulhat, hogy kipipálandó tételekre gondoltok. Lehet, hogy csak egy követelményekkel teli ösvényt láttok. Ha azonban közelebbről megnézitek, valami sokkal lenyűgözőbb tárul elétek. A szövetség nem csupán egy szerződés, bár az is fontos. Ez egy kapcsolat.”
Robert M. Daines elder a Hetvenektől szintén bizonyságot tett, mégpedig arról, hogy „a szövetségek Isten ölelésének a körvonalai”.
Nem számít, hol állunk – még ha egyedül is állunk –, a szövetségek, amelyeket kötöttünk, azokhoz a kapcsolatokhoz kötnek minket, amelyek a leginkább számítanak.
Néha elszomorít, hogy mások nem látják Jézus Krisztus evangéliumának a rendkívüli áldásait. Időnként egyszerűen csak meg akarom rázni a vállukat, és emlékeztetni őket, hogy milyen csodát jelentenek a szövetségeik! Szeretném, ha felismernék, hogy a Szabadító képessé tudja tenni őket arra, hogy tegyenek valamit és váljanak valakivé!
De habár nem uralhatom mások döntéseit, a saját bizonyságom erejét meg tudom őrizni. Tudom, mikor lépjek távolabb néhány ember hatásától, és azt is tudom, hogyan lehetek én magam jó hatással rájuk.
Szerintem ez hozott vissza, miután küszködtem a hitemmel: emlékeztem a Szabadítóm, Jézus Krisztus szeretetére.
Tudom, hogy nem mentem volna misszióba, ha nem kértem volna Mennyei Atyát isteni útmutatásért a mély zavarodottság idején. Bármennyire is kívánom, hogy bárcsak ne kellett volna átélnem ezeket a fájdalmas élményeket, mégis oly sokat tanultam ezekből a bűnbánatról, Mennyei Atyánk tökéletes szeretetéről, valamint annak a fontosságáról, hogy előre rangsoroljuk azokat a jó kapcsolatokat (különösen Ővele és a Szabadítónkkal), amelyek megőrzik a kötelékünket a Lélekkel.
A nehéz részek ellenére is mindent megért az Őbelé vetett hitem újjáépítése.