15. lecke

Jézus Krisztus bevezette az úrvacsorát

Bevezetés

Az Élő Krisztus: Az apostolok bizonysága azt mondja, hogy „[Jézus Krisztus] nagyszerű engesztelő áldozatának emlékeztetőjeként bevezette az úrvacsorát”( Liahóna, 2000. ápr. 2.). Az úrvacsorából véve emlékezünk rá, hogy a Szabadító minden pórusból vérzett és meghalt értünk; és megújítjuk az Úrral kötött szövetségeinket.

Háttérolvasmányok

• Dallin H. Oaks: Az úrvacsoragyűlés és az úrvacsora. Liahóna, 2008. nov. 17–20.

• Jeffrey R. Holland, “This Do in Remembrance of Me,” Ensign, Nov. 1995, 67–69.

Javaslatok a tanításhoz

Máté 26:26–28; Lukács 22:15

Jézus Krisztus új szövetséget hozott létre

Tedd ki az ide tartozó képet, vagy egy másik képet az utolsó vacsoráról, és kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, milyen eseményt ábrázol a kép.

majd kérdezd meg tőlük:

• Hogyan éreznétek magatokat, ha a Szabadító maga készítené elő, áldaná meg és osztaná ki nektek az úrvacsorát?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 22:15-öt. Buzdítsd az osztályt, hogy az óra alatt gondolják át, vajon miért akarta az apostolaival tölteni a Szabadító a húsvétot.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 26:26–28-at, az osztály pedig kövesse a szöveget. Beszéljétek meg a következő kérdést:

• Ha Jézus itt új szövetséget hozott létre, akkor azzal vajon milyen szövetséget váltott fel?

A következő háttér-információk hasznosak lehetnek a beszélgetésetekhez: Az ősi időkben, amikor Jehova szövetséget kötött Izráel gyermekeivel, Mózes megismertette velük Jehova szavait, és a nép szövetséget kötött, hogy betartja azokat. Ezt követően Mózes állatáldozatot mutatott be, vett az állat véréből, és a népre hintette azt, mondván: „Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek” (lásd 2 Mózes 24:3–8). Jézus Mózes kijelentésére célzott, amikor azt tanította, hogy vérének ontásával új szövetséget hoz létre Izráel gyermekeivel (éppen úgy, ahogyan az állatok vérének széthintése Izráel gyermekeinek Jehovával való régi szövetségkötését jelképezte). Amikor Jézus az apostolainak nyújtotta a pohár bort, a régi szövetség beteljesedését és az új létrehozását jelezte (lásd Zsidók 9:12–15). Mózes törvénye (a régi szövetség) sok szempontból a Messiás fenséges próféciája volt. Ennek a próféciának Jézus Krisztus volt a beteljesedése (lásd 2 Nefi 11:4; Jákób 4:5; Alma 34:13–14), különösen abban az értelemben, hogy engesztelő áldozata által elérte ennek a törvénynek a végső célját.

• Mire összpontosítja figyelmünket a régi és az új szövetségben is a vér felajánlása? (Jézus Krisztus engesztelésére és vérének ontására a bűneink bocsánatáért.)

Tedd ki a következő idézetet Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

„Az úrvacsora szertartása váltotta fel a mózesi törvények szerinti véres és égő áldozatokat, melyhez a Szabadító egyben egy ígéretet is fűzött: »És aki megtört szívvel és töredelmes lélekkel jön hozzám, azt tűzzel és a Szentlélekkel fogom megkeresztelni« (3 Nefi 9:20)” (Az úrvacsoragyűlés és az úrvacsora. Liahóna, 2008. nov. 19.).

• Hogyan foglalnátok össze az utolsó vacsoráról eddig megbeszélt igazságokat? (Miközben a tanulók válaszolnak, hangsúlyozd ki, hogy Jézus Krisztus beteljesítette a régi szövetséget, és az úrvacsorával létrehozta az új szövetséget.)

Lukács 22:14–20; 3 Nefi 18:7, 11

Az úrvacsora segít nekünk emlékezni a Szabadítóra

A tanulók alkossanak párokat. Kérd meg őket, hogy olvassák el a Lukács 22:19–20-at és a 3 Nefi 18:7, 11-et, és keressenek egy további (az új szövetség létrehozása mellett) indokot arra, amiért a Szabadító bevezette az úrvacsorát. Beszéljétek meg a következő kérdéseket:

• Milyen indokot mondott a Szabadító, miért vezeti be az úrvacsorát? (A tanulók határozzák meg a következő igazságot: Az úrvacsorából véve emlékezzünk a Szabadítóra.)

• Miért fontos úrvacsoravételkor erőfeszítést tennünk a Szabadítóra történő emlékezésre?

• Mi értelme van az úrvacsorának akkor, ha nem emlékezünk a Szabadítóra és arra, hogy mit tett értünk?

Megteheted, hogy minden tanulónak adsz egy példányt a következő kiosztandó anyagból, mely egy beszéd részleteit tartalmazza Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a kiosztott anyagot. Elegendő idő eltelte után beszéljétek meg a következő kérdéseket:

• Milyen tanácsokat adnátok annak, akinek nehezére esik a Szabadítóra és áldozatára összpontosítani az úrvacsora megáldása és kiosztása alatt? (Miközben a tanulók válaszolnak, rámutathatsz, hogy ha a hét folyamán keressük annak lehetőségét, hogy a Szabadító életére és szolgálatára gondoljunk, akkor könnyebb lesz nekünk vasárnap az úrvacsora megáldása és kiosztása alatt Őreá összpontosítani.)

• Milyen áldásokat éreztetek már amiatt, hogy megpróbáltatok úrvacsoravételkor emlékezni a Szabadítóra és az engesztelésére?

1 Korinthusbeliek 11:27–30; 3 Nefi 18:28–29; 20:8–9

Amikor érdemesen veszünk az úrvacsorából, azzal megújítjuk a szövetségeinket

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák és hasonlítsák össze magukban az 1 Korinthusbeliek 11:27–30-at, és a 3 Nefi 18:28–29; 20:8–9-at, és nézzék meg, milyen figyelmeztetésre lelnek az úrvacsorával kapcsolatban. majd kérdezd meg:

• Miért nem bölcs dolog érdemtelenül venni az úrvacsorából?

Hasznos lehet, ha megosztod a következő idézetet John H. Groberg eldertől a Hetvenektől, aki elmagyarázta, mit jelent érdemesen venni az úrvacsorából:

„Ha jobbak szeretnénk lenni (vagyis bűnbánatot szeretnénk tartani), de nem vagyunk papsági korlátozás alatt, akkor véleményem szerint érdemesek vagyunk. Ha azonban nem vágyunk rá, hogy jobbak legyünk, ha nem szándékozunk követni a Lélek útmutatását, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést: Érdemesek vagyunk rá, hogy vegyünk, vagy csak kigúnyoljuk az úrvacsora igazi célját, azt, hogy elősegítse a személyes bűnbánatot és fejlődést?” (“The Beauty and Importance of the Sacrament,” Ensign, May 1989, 38).

• Milyen áldásokat kapnak, akik arra érdemesen vesznek belőle? (Lásd 3 Nefi 20:8–9.) (Győződj meg róla, hogy a tanulók értik, hogy ha imádságos és bűnbánó lélekkel veszünk az úrvacsorából, akkor éppen úgy bűnbocsánatot nyerhetünk, mint amikor megkeresztelkedtünk.)

Tedd ki a következő idézetet Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

„A keresztelést követően további megtisztításról való gondoskodás nélkül mindegyikünk elvész a lelki dolgok számára. Nem birtokolhatjuk a Szentlélek társaságát, és az utolsó ítéletnél »ki kell, hogy taszítsanak mindörökre« (1 Ne. 10:21). Milyen hálásak vagyunk, hogy az Úr biztosított egy folyamatot egyháza minden egyes megkeresztelt tagja számára ahhoz, hogy időnként megtisztuljanak a bűn mocskától. Az úrvacsora elengedhetetlen része ennek a folyamatnak” (lásd Az ároni papság és az úrvacsora. Liahóna, 1999. jan. 44.).

• Oaks elder szerint miért olyan fontos evangéliumi szertartás az úrvacsora?

A következő idézetet is oszd meg Oaks eldertől:

„Parancsolatot kaptunk, hogy bánjuk meg bűneinket, megtört szívvel és töredelmes lélekkel jöjjünk az Úrhoz, és vegyünk az úrvacsorából annak szövetségei szerint. Amikor így megújítjuk a keresztelkedéskor kötött szövetségeinket, az Úr megújítja keresztelésünk megtisztító hatását. Így megtisztulunk, s Lelke mindig velünk lehet. Ennek fontossága nyilvánvaló az Úrnak abban a parancsolatában, hogy minden héten vegyünk az úrvacsorából (lásd T&Sz 59:8–9)” (lásd Az ároni papság és az úrvacsora. Liahóna, 1999. jan. 44.).

Elmagyarázhatod, hogy amikor arra érdemesen veszünk az úrvacsorából, akkor „minden olyan szövetséget megújítunk, melyet az Úrral kötöttünk” (Delbert L. Stapley, in Conference Report, Oct. 1965, 14; kiemelés hozzáadva; lásd még L. Tom Perry: Míg vesszük az úrvacsorát. Liahóna, 2006. máj. 41.).

Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át a Lukács 22:15-öt, majd kérdezd meg:

• Ha valaki megkérdezné tőletek, szerintetek miért akarta Jézus annyira az apostolaival tölteni a húsvétot, akkor mit válaszolnátok? Milyen bizonyságot tennétek?

Tegyél bizonyságot arról, hogy ha emlékezünk Jézus Krisztusra és az engesztelő áldozatára, és ha arra érdemesen veszünk az úrvacsorából, akkor megújítjuk az Istennel kötött szövetségeinket. Buzdítsd a tanulókat, hogy gondolják át, egyénileg miként ajánlhatnának fel az úrvacsoravételkor megtört szívet és töredelmes lelket. Tárd eléjük annak kihívását, hogy tegyék rendszeres lelki élménnyé az úrvacsora szertartását.

Tanulói olvasmányok

• Máté 26:26–28; Lukács 22:17–20; 1 Korinthusbeliek 11:27–30; 3 Nefi 18:1–11, 28–29; 20:8–9; Tan és a szövetségek 20:75–79.

• Dallin H. Oaks: Az úrvacsoragyűlés és az úrvacsora. Liahóna, 2008. nov. 17–20.

Részletek Jeffrey R. Holland “This Do in Remembrance of Me” [Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre] című beszédéből.

„Ha az emlékezés a legfőbb feladatunk, vajon mi juthat eszünkbe, amikor felajánlják nekünk ezeket az egyszerű és becses jegyeket?

Emlékezhetünk a Szabadító halandóság előtti életére és mindenre, amiről tudjuk, hogy a nagy Jehovaként, a menny és a föld, és minden azokon lévő dolog teremtőjeként tett. Emlékezhetünk arra, hogy a mennyei nagy tanácsban is szeretett bennünket és csodálatosan erős volt, hogy ott is győzedelmeskedtünk, Krisztus hatalma és a Bárány vérébe vetett hitünk által (lásd Jel. 12:10–11).

Emlékezhetünk halandó születésének egyszerű fenségességére. […]

Emlékezhetünk Krisztus csodáira, valamint tanításaira, gyógyítására és segítségére. Emlékezhetünk arra, hogy visszaadta a vakok látását, a süketek hallását, és meggyógyította a sántákat, a bénákat és a megnyomorodottakat. Így azokon a napokon, amikor úgy érezzük, hogy fejlődésünk megtorpant, és örömünk és tekintetünk elhomályosodott, állhatatosan törekedhetünk előre Krisztusban. […]

Emlékezhetünk arra, hogy a Szabadító még egy ilyen komoly küldetés során is örömet lelt az életben; élvezte az embereket, és azt mondta a tanítványainak, hogy bizakodjanak és örvendezzenek. Azt mondta, hogy örvendjünk úgy az evangéliumnak, mintha nagy kincset találtunk volna, egy valódi nagy értékű gyöngyöt az ajtónk előtt. […]

Emlékezhetünk rá, hogy Krisztus barátainak nevezte a tanítványait. […]

Emlékezhetünk – és emlékeznünk is kell – mindazokra a csodálatos dolgokra, amelyek életünkben értek minket, és hogy »minden jó dolog Krisztustól származik« (Moró. 7:24). […]

Lesznek olyan napok, amelyek okot adnak rá, hogy emlékezzünk rá, milyen durván bántak vele, milyen elutasításban volt része, és milyen igazságtalanságot – ó, milyen igazságtalanságot – szenvedett el. Amikor pedig mi is szembe találjuk magunkat ezekkel, emlékezhetünk arra, hogy Krisztust mindenütt nyomorgatták, de nem szomorkodott; problémák terhelték, de nem esett kétségbe; üldözték, de nem hagyták el; megtiporták, de el nem veszett (lásd 2 Kor. 4:8–9).

Amikor ilyen nehéz idők jönnek, emlékezhetünk rá, hogy Jézusnak mindenek alá kellett szállnia, mielőtt föléjük emelkedhetett volna, és hogy mindenféle fájdalmat, megpróbáltatást és kísértést szenvedett el, hogy irgalom tölthesse el és tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeikben (lásd T&Sz 88:6; Alma 7:11–12).

Akik megtántorodnak vagy megbotlanak, azok mellett ott van, hogy megtámassza és megerősítse őket. Végül pedig ott lesz, hogy megmentsen bennünket, és mindezért az életét adta. […]

Minderre emlékezhetünk, amikor egy térdelő fiatal pap arra szólít fel bennünket, hogy mindig emlékezzünk Krisztusra” (Ensign, Nov. 1995, 67–69).