13. fejezet

Az Istenbe vetett hitből eredő engedelmesség

Az Úrba vetett hit segíthet nekünk, hogy készséges szívvel éljünk a parancsolatok szerint, és számtalan áldás részesei legyünk.

Spencer W. Kimball életéből

1972 márciusában, amikor Spencer W. Kimball a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnökeként szolgált, súlyos szívproblémákkal küszködött. Az egyik orvosa akkor Russell M. Nelson volt, aki később a Tizenkettek Kvórumának tagja lett. Nelson elder így emlékezett vissza:

„Amikor Kimball elnök szíve elkezdett gyengülni, és érezte, hogy élete végéhez közeleg, összehívott egy megbeszélést az egyház vezetőivel, az Első Elnökséggel. Az egészségi állapotáról való tájékoztatáshoz meghívta hű kardiológusát, Ernest L. Wilkinson doktort és engem.

Kimball elnök zihálva így kezdte: »Haldoklom. Érzem, hogy egyre gyengülök. Ilyen mértékű hanyatlás mellett úgy hiszem, mindössze két hónapot élhetek még. Most pedig szeretném, ha az orvosom is elmondaná a véleményét.«

Wilkinson doktor ekkor megerősítette Kimball elnök érzéseit, továbbá elmondta, hogy nem valószínű, hogy fel fog épülni, és halála a közeljövőben be fog következni.

Ezután Kimball elnök odahívott engem, a szívsebészt, és megkérdezte: »Milyen sebészeti beavatkozást lehet végrehajtani?«

Elmondtam, hogy a műtét – amennyiben elvégezzük – két részből állna. Először szükség lenne egy aortabillentyű-átültetésre. Másodszor pedig az egyik fontos, elzáródott szívkoszorúérhez összekötő eret kell beültetni.

Harold B. Lee elnök, az Első Elnökség tagja, ekkor feltette a kritikus kérdést: »Milyen kockázattal járna egy ilyen beavatkozás?«

»Nem tudom – feleltem. – Egy hetvenhét éves férfinél e műtétek bármelyike jelentős kockázattal jár. Mindkét beavatkozás elvégzése azonban egy gyengülő szíven olyan magas kockázattal jár, hogy a műtétet egyáltalán nem ajánljuk…«

Amikor a kimerült Kimball elnök így válaszolt: »Idős ember vagyok már, kész vagyok meghalni«, akkor Lee elnök közbeszólt. Felemelkedett, rácsapott az asztalra, és prófétai hatalmával ezt mondta: »Spencer, el lettél hívva! Nem fogsz meghalni! Mindent meg kell tenned annak érdekében, hogy meggyógyulj és tovább élj!«

Kimball elnök erre így válaszolt: »Akkor elvégezzük a műtétet.«

Alávetette magát a bonyolult műtétnek, nem azért, mert az orvosai biztonságosnak ítélték, hanem azért, mert engedelmeskedett az Úr tanácsának, melyet az egyház vezetőin keresztül adott – a személyes kockázat ellenére.

Az eredményt jól ismerjük. Abban az áldásban részesült, hogy túlélte a műtétet, amely visszafordította állapotának hanyatlását.”¹

A szenteknek adott példáján és tanácsán keresztül Kimball elnök azt tanította, hogy áldásban részesülünk, amikor Isten akaratának engedelmeskedve kimutatjuk, hogy hiszünk Benne.

Spencer W. Kimball tanításai

Az igaz hit arra indít minket, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk

A hit gyakorlása azt jeletnti, hogy hajlandóak vagyunk valamit elfogadni tökéletes bizonyíték nélkül, valamint előre haladunk és cselekszünk. „[H]olt a hit… cselekedetek nélkül” [Jakab 2:26], a halott hit pedig senkit sem ösztönöz arra, hogy előre haladjon, hogy változtasson az életén vagy bátran szolgáljon. A valós hit építő és jótékony cselekedetekre indít, mintha biztos tudásunk lenne.²

Nyugodtan élvezheti valaki a csodák áldásait a fizikai világban anélkül, hogy teljes ismerete lenne az alapul szolgáló működési elvekről. A sötétségből egyetlen gombnyomással világosságot varázsolhat, és olvashat a legnagyobb sötétségben is. Nem kell elektromosságot fejlesztenie, és nem kell tudnia, hogyan vezesse be a villanyt az otthonába. Kell, hogy legyen azonban elegendő hite ahhoz, hogy beszereljen egy lámpát, és felkapcsolja a villanyt. Ezután pedig jöhet a világosság… Egy kapcsoló elfordításával messziről jövő édes muzsikát hallgathat anélkül, hogy össze tudna szerelni egy rádiót, vagy teljesen értené annak működését, ám az áldást sohasem élvezheti, ha nem csatlakoztatja a készüléket az áramkörhöz, és nem fordítja el a kapcsolót a helyes irányba. Hasonlóképpen, lelki áldásokat és megnyilatkozásokat nyerhet el valaki azáltal, hogy a kapcsoló elfordításával kapcsolatot teremt. Ennek kulcsa pedig az ima és a cselekedetek által kinyilvánított hit.³

Felvilágosításért imádkozunk, azután minden erőnkkel, könyvünkkel, gondolatunkkal és igazlelkűségünkkel dolgozunk azon, hogy sugalmazást nyerjünk. Ítélőképességért imádkozunk, azután minden erőnket arra használjuk, hogy bölcsen cselekedjünk, és kifejlesszük a bölcsességet. Sikerért imádkozunk a munkánk terén, azután keményen tanulunk, és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy segítsünk imánk megválaszolásában. Amikor egészségért imádkozunk, az egészség törvényei szerint kell élnünk, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy testünket egészségesen és életerősen tartsuk. Védelemért imádkozunk, azután elővigyázatosak vagyunk, hogy elkerüljük a veszélyt. Cselekedeteknek kell követniük a hitet.⁴

Szükség van az Istenbe vetett hitre, amely arra indítja az embereket, hogy megtisztítsák az életüket; hogy megfeledkezzenek önmagukról a felebarátaiknak nyújtott szolgálatban, és legyőzzék a test minden gyengeségét; arra a hitre, amely elhozza számukra a bűnbocsánatot, amely teljes, állandó, és amely elvezeti őket a keresztséghez, a papsághoz és a templomi szertartásokhoz.⁵

Ebben rejlik Jézus Krisztus evangéliumának különleges képessége, amely csak lelki szemekkel látható. Az evangélium jótékony törvényei mindenkit – gazdagot vagy szegényt, tanult vagy tanulatlan embert – arra ösztönöznek, hogy először hit által lássanak, majd pedig, erőfeszítések által, mutassák ki azt a hitet egy magasabb rendű, nemesebb életben.⁶

A hiten alapuló engedelmesség nem vak engedelmesség

Intelligensen és építő módon engedelmeskedünk, amikor önkéntesen, alázatosan és boldogan teljesítjük az Úr parancsolatait.⁷

Engedelmeskedni! Tanácsra hallgatni! Milyen nehéz követelmény! Gyakran halljuk: „Senki sem mondhatja meg nekem, hogy mit vegyek fel, mit egyek vagy igyak. Senki sem tervezheti meg a sabbat napomat, oszthatja be a jövedelmemet, vagy korlátozhatja a személyes szabadságomat bármilyen más módon! Úgy cselekszem, ahogy nekem tetszik! Nem fogok vakon engedelmeskedni!”

Vak engedelmesség! Mily keveset is értenek ők! […]

Amikor az emberek egy teremtő parancsainak engedelmeskednek, az nem vak engedelmesség. Micsoda különbség van egy alattvaló diktatórikus uralkodója előtti meghunyászkodása, valamint az Isten iránti tiszteletteljes, önkéntes engedelmesség között. A diktátor nagyravágyó, önző és hátsó szándékai vannak. Isten minden parancsa igazságos, minden útmutatása megfontolt, és minden az általa irányítottak javát szolgálja. Az első lehet, hogy vak engedelmesség, az utóbbi azonban bizonyosan hit általi engedelmesség…

Vak engedelmességnek számít, amikor figyelembe vesszük a kiírást „Vigyázat! Magas feszültség!”, vagy hit általi engedelmességnek, bízva azon szakemberek ítéletében, akik ismerik a veszélyt?

Vak engedelmességnek számít, amikor a légi utazó becsatolja a biztonsági övét a villogó jelzésre, vagy csak bízik azoknak a tapasztalatában és bölcsességében, akik többet tudnak a kockázatról és a veszélyről?

Vak engedelmesség az, amikor egy kisgyermek az asztalról jókedvűen mosolygó édesapja erős karjaiba ugrik, vagy pedig egy szerető szülőbe vetett magától értetődő bizalom, melynek során a gyermek biztos abban, hogy elkapja őt az édesapja, aki jobban szereti a gyermeket, mint az életet magát? […]

Vak engedelmességnek számít hát az, amikor korlátolt előrelátásunkkal, kezdetleges tudásunkkal, önző vágyainkkal, hátsó indítékainkkal és érzéki ösztöneinkkel elfogadjuk és követjük az irányítását, valamint engedelmeskedünk szerető Atyánk parancsolatainak, aki… megteremtette számunkra a világot, szeret bennünket, és építő tervet készített számunkra, akinek semmilyen hátsó szándéka sincs, akinek az a legnagyobb öröme és dicsősége, hogy véghezvigye minden gyermeke halhatatlanságát és örök életét? [Lásd Mózes 1:39.]⁸

Nem vak engedelmesség, még tökéletes megértés nélkül sem, ha követjük az Atyát, aki már igazolta önmagát.⁹

A szentírásokban példát találhatunk a hit általi engedelmességre

Igazlelkű és bölcs szüleink, Ádám és Éva, példát mutattak a gyermeki hitből fakadó engedelmesség terén:

„…És Ádám engedelmes volt az Úr parancsolatai iránt.

És sok nap után az Úr egy angyala jelent meg Ádámnak, mondván: Miért ajánlasz fel áldozatot az Úrnak? És Ádám azt mondta neki: Nem tudom, csak azt, hogy az Úr parancsolta nekem.

És szólt az angyal, mondván: Ez a dolog az Atya Egyszülöttje áldozatának hasonlatossága, aki telve van kegyelemmel és igazsággal” (Mózes 5:5–7).

Vak engedelmesség? Természetesen nem. Ismerték Jehovát, hallották a hangját, együtt jártak vele az Édenkertben, és ismerték az ő jóságát, igazságosságát és megértését. Így hát „sok napon át” vágtak le és ajánlottak fel szeplőtlen bárányokat anélkül, hogy tudták volna, miért, ám tökéletesen bízva abban, hogy igazlelkű célja van a törvénynek, és hogy e célt felfedik majd előttük annak teljesítése után.¹⁰

Pál a zsidókhoz intézett beszédében ezt mondta:

„Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített” (Zsidók 11:7).

Akkor még semmi jele nem volt az esőnek és az özönvíznek. A népe kigúnyolta és bolondnak nevezte őt. Prédikálása süket fülekre talált. Figyelmeztetéseit alaptalannak találták. Nem volt még rá példa; senki sem tudott róla, hogy valaha is özönvíz borította volna a földet. Milyen bolondság bárkát építeni a szárazföldön, amikor süt a nap, és minden a megszokott kerékvágásban zajlik! Aztán lejárt az idő. Befejezték a bárkát. Megindult az áradat. Az engedetlenek és lázadók vízbe fúltak. A bárka csodája követte a megépítésében megmutatkozó hitet.

Pál ezt mondta:

„Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette” (Zsidók 11:11). […]

Olyan képtelenségnek tűnt, hogy egy százéves nő gyermeket szüljön, hogy először még Sára is kételkedett. A nemes pár hite azonban felülkerekedett, és a csodafiú megszületett, hogy nemzetek sokaságainak atyja legyen.

Kiemelkedő hitet mutatott Ábrahám is, amikor emberfölötti próba elé állították. Fiatal, „megígért gyermekét”, akit arra szántak, hogy birodalmak atyja legyen, most fel kell ajánlania az áldozat oltárán. Isten parancsolata volt, ám oly ellentmondásosnak tűnt! Hogyan lehetne a fia, Izsák, megszámlálhatatlan utódok atyja, ha halandó élete már ifjúságában véget ér? Miért kellett őt, Ábrahámot, elhívni arra, hogy megtegye e visszataszító cselekedetet? Összeegyeztethetetlen, lehetetlen volt! Ő mégis hitt Istennek. Megingathatatlan hite összetört szívvel vitte el őt és fiatal fiát Mórija földjére…

„Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek,

És teljesen elhitte, hogy a mit ő ígért, meg is cselekedheti” (Rómabeliek 4:20–21).

Ábrahám atyánk és Sára anyánk tudták – tudták, hogy az ígéret beteljesedik. Hogyan – azt nem tudták, és nem is követelték, hogy megtudják. Izsák élni fog, és megszámlálhatatlan utód atyja lesz. Tudták, hogy így lesz, még ha meg is kell halnia. Tudták, hogy felemeltethet a halálból, hogy betöltse az ígéretet, és a hit itt előzte meg a csodát.¹¹

Emlékezzetek, hogy Ábrahám, Mózes, Illés és a többiek nem látták tisztán a kezdetektől fogva, hogy mi fog végül történni. Ők… hittel és vakon mentek. Emlékezzetek újra, hogy egyetlen kapu sem volt nyitva; Lábán nem volt részeg; és semmilyen földi remény nem kecsegtetett abban a pillanatban, amikor Nefi hitet gyakorolt, és elindult utoljára, hogy megszerezze a lemezeket. Nem voltak tűzálló ruhák vagy más védőfelszerelések a tüzes kemencében, hogy megvédjék a három zsidó férfit a haláltól; nem voltak sem bőr, sem pedig fém szájkosarak az oroszlánok száján, amikor Dánielt bezárták a barlangjukba…

[…] Emlékezzetek, nem voltak községek és városok, birtokok és kertek, otthonok és raktárházak, sem pedig virágzó pusztaság Utahban, amikor az üldözött pionírok átszelték a síkságot! És emlékezzetek rá, hogy nem voltak mennyei személyek Palmyrában, a Susquehanna folyónál vagy a Kumóra-dombon, amikor a lelki tudásra éhes Joseph csendben kiosont a ligetbe, letérdelt imádkozni a folyóparton, és felmászott a szent domb lejtőjén.¹²

A hit megelőzi a csodát

A hittel elvetjük a magot, és hamarosan meglátjuk a virágzás csodáját. Az emberek gyakran félreértették, és megfordították a folyamatot. Azt szeretnék, ha arathatnának, mielőtt ültetnek, jutalmat kaphatnának, mielőtt szolgálnak, csodát láthatnának, mielőtt hitet gyakorolnak… Sokan közülünk egészséget szeretnének anélkül, hogy megtartanák az egészség törvényeit, jólétet szeretnének kapni a menny nyitott ablakain keresztül anélkül, hogy fizetnék a tizedet. Szoros kapcsolatot szeretnénk Atyánkkal anélkül, hogy böjtölnénk és imádkoznánk; szeretnénk, ha a kívánt időben esnék az eső, és ha béke uralkodna az országban anélkül, hogy megszentelnénk a sabbatot, és betartanánk az Úr további parancsolatait. Leszakítanánk a rózsát, mielőtt elültetnénk annak gyökereit; learatnánk a gabonát, mielőtt elvetnénk és gondoznánk azt.

Bárcsak felismernénk azt, amiről Moróni ír:

„Mert amikor nincs hit az emberek gyermekei között, akkor Isten nem tud csodát tenni közöttük…

És soha senki nem tett csodát addig, amíg nem volt hite; először tehát hittek Isten Fiában” (Ether 12:12, 18).¹³

Ha már most hittel tudunk járni, ha hinni tudunk Isten gazdag ígéreteiben, ha tudunk engedelmeskedni és türelemmel várni, akkor az Úr teljesíteni fogja minden számunkra adott gazdag ígéretét:

„…A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek” (1 Korinthusbeliek 2:9).¹⁴

Nagy hitre van szükség a tized fizetéséhez akkor, amikor a pénz kevés, a követelés pedig sok. Hitre van szükség a böjtöléshez, a családi imákhoz és a Bölcsesség szavának betartásához. Hitre van szükség a házitanításhoz, az [egyháztag] misszionáriusi munkához és az egyéb szolgálathoz, amikor áldozathozatalra van szükség. Hitre van szükség a teljes idejű misszionáriusi szolgálathoz. De legyetek tudatában ennek: mindez csupán a vetés. Az aratást hithű, elkötelezett családok, lelki biztonság, béke és örök élet jelenti…

[…] Ahogyan a megingathatatlan hit befogta az oroszlánok száját, hatástalanította a tüzes kemencét, száraz utat nyitott folyókon és tengereken át, védelmet nyújtott az özönvíz és a szárazság ellen, és mennyei megnyilatkoztatásokat hozott a próféták kérésére, ugyanúgy a hit mindannyiunk életében meggyógyíthatja a betegeket, vigaszt nyújthat a gyászolóknak, megerősítheti elhatározásunkat a kísértés ellen, feloldhat a káros szokások rabsága alól, erőt kölcsönözhet a bűnbánathoz és életünk megváltoztatásához, valamint biztos tudáshoz vezethet Jézus Krisztus isteni voltáról… A rettenthetetlen hit segíthet nekünk készséges szívvel élni a parancsolatok szerint, és ez által megszámlálhatatlan áldásokat hozhat békével, tökéletességgel, és az Isten királyságában való felmagasztosulással.¹⁵

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–IX. oldalt.

Nézd meg a fejezet címét! Az engedelmesség miért hitből származó cselekedet?
Olvasd el, milyen döntést kellett hoznia Kimball elnöknek 1972 márciusában (lásd 147., 149. oldalak)! Mit gondolsz, milyen evangéliumi tantételeket kell alkalmaznunk, amikor nehéz döntésekkel kerülünk szembe?
Milyen különbségeket fedezel fel, miközben elolvasod Kimball elnök „vak engedelmesség” és „hit általi engedelmesség” közötti összehasonlítását? (Lásd 151–152. oldal.) Mit tudunk Mennyei Atyánkról, amely segíthet nekünk „önkéntesen, alázatosan és boldogan” engedelmeskedni neki? Mit mondanál egy olyan személynek, aki azt állítja, hogy az egyháztagok vakon követik a vezetőiket?
Tekintsd át a 152–154. oldalon álló szentírástörténeteket! Milyen közös vonásokat fedezel fel a történetek szereplőiben? Miben hasonlítasz te hozzájuk? Mit tanulhatsz tőlük?
Mikor tapasztaltad, hogy a hit megelőzi a csodát? (Példaként lásd a 154–155. oldalakat.) Hogyan taníthatjuk meg a családunknak, hogy a hit megelőzi a csodát?

Kapcsolódó szentírások: Józsué 22:5; Jakab 2:14–26; Ether 12:4–21; Moróni 7:33; T&Sz 130:20–21