4. fejezet

A megbocsátás csodája

Őszinte bűnbánat, valamint a Szabadító megváltó hatalma által, megtapasztalhatjuk a megbocsátás csodáját.

Spencer W. Kimball életéből

Spencer W. Kimball elnök azt tanította, hogy „a bűnbánat mindig a jobb, boldogabb élet kulcsa. Mindannyiunknak szüksége van rá”¹.

Azt is megfigyelte, hogy „a remény… a bűnbánat nagy ösztönző ereje, hiszen nélküle senki sem tenné meg az elvárt nehéz, hosszadalmas erőfeszítéseket”. Ennek szemléltetésére elmesélt egy történetet arról, amikor segített egy asszonynak, aki elkeseredve kereste meg őt egy általa elkövetett bűn miatt. Az asszony ezt mondta: „Tudom, mit tettem. Olvastam a szentírásokat és ismerem a következményeket. Tudom, hogy elkárhozom, és soha sem nyerhetek megbocsátást. Akkor hát miért próbáljak meg bűnbánatot tartani?”

Kimball elnök így válaszolt: „Kedves nőtestvérem! Nem ismered a szentírásokat. Nem ismered Isten hatalmát, sem pedig az ő jóságát. Nyerhetsz megbocsátást e förtelmes bűn alól, azonban őszinte bűnbánatra lesz szükség annak elnyeréséhez.”

Ezután számos szentírást idézett arra vonatkozóan, hogy a megbocsátás elérhető azok számára, akik őszintén megbánják bűneiket, és engedelmeskednek Isten parancsolatainak. Tovább tanítva őt, reményt látott felébredni benne, míg végül az asszony így kiáltott fel: „Köszönöm, köszönöm! Hiszek önnek! Valóban bűnbánatot tartok majd, tisztára mosom a ruhámat a Bárány vérében, és elnyerem a megbocsátást.”

Kimball elnök felidézte, hogy az asszony végül visszatért az irodájába „új emberként – ragyogó szemmel, könnyed léptekkel, tele reménnyel, miközben elmondta nekem, hogy azóta az emlékezetes nap óta, amikor a remény sugara felcsillant, és belé kapaszkodott, soha többé nem tért vissza [a bűnhöz], de még annak közelébe sem”².

Spencer W. Kimball tanításai

A megbocsátás csodája békét hoz és segít nekünk közelebb kerülni Istenhez

Dicsőséges csoda vár minden lélekre, aki kész arra, hogy megváltozzon. A bűnbánat és a megbocsátás ragyogó nappá varázsolja a legsötétebb éjszakát is. Amikor a lelkek újjászületnek, amikor az életek megváltoznak – akkor jön el a széppé tétel, a melegség és a felemelés nagyszerű csodája. Amikor a lelki halál fenyegetett, és helyette most életre keltés van, amikor az élet kitaszítja a halált – amikor ez történik, az maga a csodák csodája. Az ilyen nagyszerű csodák pedig nem szűnnek meg, míg van legalább egy ember, aki alkalmazza a Szabadító megváltó hatalmát, valamint saját jócselekedeteit, hogy létrehozza újjászületését…

A megbocsátás csodájának lényege az, hogy békességet hoz a korábban gondterhelt, nyugtalan, zaklatott, esetleg gyötrődő léleknek. E felfordult és versengő világban ez igazán felbecsülhetetlen ajándék.³

Nem könnyű békére találni korunk zavaros világában. Természetesen a békét személyesen kell megszereznünk… Csakis azáltal érhetjük el, ha állandóan bűnbánó magatartást tanúsítunk, bűnbocsánatért könyörgünk mind a nagy, mind pedig a kis bűnök esetén, és így folyamatosan közelebb kerülünk Istenhez. Ez a lényege az egyháztagok felkészülésének, készenlétüknek, hogy találkozzanak a Szabadítóval, amikor eljön… Azoknak, akik készen állnak, béke lesz a szívükben. Ők részesei lesznek azon áldásnak, melyet a Szabadító apostolainak ígért: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27)

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza [egyik célja] az, hogy minden embert, mindenhol bűnbánatra szólítson. Azok, akik meghallják a hívást, akár tagjai az egyháznak, akár nem, részesei lehetnek a megbocsátás csodájának. Isten el fogja törölni szemeikből a gyötrelem, a lelkiismeret-furdalás, a döbbenet, a félelem és a bűntudat könnyeit. A könnytől nedves szemek felszáradnak, és a megnyugvás mosolya cseréli fel az aggódó, nyugtalan tekintetet.

Micsoda megkönnyebbülés! Micsoda vigasz! Milyen öröm! Azok, akiket vétkek, bánat és bűn terhel, bocsánatot nyerhetnek, megtisztulhatnak és tiszták lehetnek, ha visszatérnek Urukhoz, tanulnak tőle és betartják parancsolatait. És közülünk mindenki, akiknek szüksége van arra, hogy megtérjen a mindennapos balgaságoktól és gyengeségektől, hasonlóképpen osztozik ebben a csodában.⁴

Mindannyiunknak szüksége van a bűnbánatra

„…semmi tisztátalan dolog nem léphet be Isten királyságába…” (1 Nefi 15:34). És ismétlem, „…semmi tisztátalan dolog nem lakhat Istennel…” (1 Nefi 10:21) Ebben a szövegkörnyezetben a próféták ugyanazt értik a tisztátalan kifejezés alatt, mint amit Isten ért alatta. Az emberek számára ez a szó viszonylagos jelentéssel bír – például, egy jelentéktelen folttól nem lesz egy fehér ing vagy ruha tisztátalan. Istennek azonban, aki tökéletes, a tisztaság erkölcsi és személyes tisztaságot jelent. Minden, ami annál kevesebb – ilyen vagy olyan mértékben –, tisztátalanság, és így nem lakozhat Istennel.

Ha nem létezne a bűnbánat és a megbocsátás áldott ajándéka, ez egy reménytelen helyzet lenne az ember számára, hiszen soha senki nem élt bűntelen életet a földön, a Mestert kivéve.

Egyetlen ember számára sem telik el nap anélkül, hogy ne lenne szüksége a bűnbánatra a jólétéhez és örök fejlődéséhez.

Amikor azonban legtöbben a bűnbánatra gondolunk, hajlamosak vagyunk leszűkíteni látószögünket, és úgy tekinteni rá, mintha az csupán a férjünknek, a feleségünknek, a szüleinknek, a gyermekeinknek, a barátainknak, a világnak lenne hasznos – mindenkinek, minket kivéve. Hasonlóképpen elterjedt egy, talán tudattalan érzés, hogy az Úr csak azok számára hozta létre a bűnbánatot, akik gyilkosságot, házasságtörést, lopást vagy más gyalázatos bűnt követtek el. Ez természetesen nem igaz. Ha alázatosak vagyunk és arra vágyunk, hogy az evangélium szerint éljünk, akkor elkezdjük a bűnbánatot az életünk minden területén alkalmazni, legyen az akár lelki, akár fizikai természetű. A bűnbánat minden lélek számára szükséges, aki még nem érte el a tökéletességet.⁶

A bűnbánat a megbocsátás kulcsa. Megnyitja a boldogság és a béke kapuját, és megmutatja a szabaduláshoz vezető utat Isten királyságába. Felszabadítja az alázat lelkét az ember lényében, és töredelmes szívűvé, valamint engedelmessé teszi őt Isten akaratának.

„[A] bűn pedig a törvénytelenség” (1 János 3:4), és az ilyesfajta bűnhöz örökkévaló törvény alá tartozó büntetés van hozzárendelve. Minden normális egyén felelős az általa elkövetett bűnökért, és hasonlóképpen ki van téve a megszegett törvényekkel járó büntetésnek. Krisztus kereszthalála azonban felajánlja, hogy mentesít minket az örökkévaló büntetés alól a legtöbb bűn esetében. Magára vette a világ összes bűnéért járó büntetést, megértve, hogy azok, akik bűnbánatot tartanak, és hozzá jönnek, megbocsátást nyernek és megszabadulnak a büntetéstől.⁷

A bűn felismerése, valamint az Isten szerint való szomorúság része az igaz bűnbánatnak

A bűnbánat jóságos és irgalmas törvény. Messzeágazó és mindent magában foglaló… Számos alkotóelemből áll, melyek közül mindegyik nélkülözhetetlen a tökéletes bűnbánathoz…

Nem vezet királyi út a bűnbánathoz, sem kiváltságos ösvény a megbocsátáshoz. Minden embernek ugyanazt az utat kell végigjárnia, legyen akár gazdag, akár szegény, tanult vagy tanulatlan, magas vagy alacsony, herceg vagy koldus, király vagy közember. „Mert nincsen Isten előtt személyválogatás” (Rómabeliek 2:11). […]

Mielőtt a bűnbánat számos eleme működésbe lépne, szükség van az első lépés megtételére. Az első lépés pedig az a fordulópont, amikor a bűnös tudatosan felismeri a bűnét. Ez az ébredés, a bűnösségről való meggyőződés. E nélkül nem létezhet igaz bűnbánat, hiszen nem történik meg a bűn felismerése sem…

Amikor felismerjük a bűnünk súlyosságát, arra irányíthatjuk elménket, hogy olyan folyamatokat kövessen, melyek megszabadítanak minket a bűn következményeitől. Alma ezt próbálta meg átadni Koriántonnak, amikor ezt mondta: „…[engedd], hogy a bűneid nyugtalanítsanak, azzal a nyugtalansággal, mely bűnbánathoz visz le téged. […] A legkisebb mértékben se próbáld magad… mentegetni bűneid alól…” (Alma 42:29–30).⁸

A Szentlélek fontos szerepet játszhat a bűnös arról való meggyőzésében, hogy hibát követett el. Segít megtudni az igazat “minden dolgot illetően” (Moróni 10:5); mindenre megtanít, és eszünkbe juttat minden dolgot (János 14:26); valamint megfeddi a világot a bűn tekintetében (János 16:8).

Az emberek gyakran állítják, hogy bűnbánatot tartottak, holott csupán annyit tettek, hogy kifejezték sajnálatukat egy helytelen cselekedet iránt. Az igaz bűnbánatot azonban az Isten szerint való szomorúság jelzi, amely megváltoztat, átalakít és megszabadít. Nem elég csupán sajnálatot érezni… Pál így fejezte ki ezt a korinthusi szenteknek:

„Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok.

Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2 Korinthusbeliek 7:9–10).⁹

Minden megbocsátás feltételhez kötődik. A sebtapasznak olyan szélesnek kell lennie, mint a seb. A böjtnek, az imáknak, az alázatosságnak fel kell érnie a bűn nagyságával, vagy túl kell tennie azon. Megtört szívre és bűnbánó lélekre van szükség. „Zsákruhára és hamura” van szükség. Könnyekre és őszinte szívbéli változásra van szükség.¹⁰

A bűn elhagyása magában foglalja egy új élet felépítését

Természetesen még a bűnről való meggyőződés sem elég. Lesújtó és romboló lenne, ha nem járnának vele a bűntől való megszabadulásra irányuló erőfeszítések. A meggyőződés mellett tehát kell, hogy őszintén vágyjunk a bűntől való megtisztulásra, és a vétek által okozott kár jóvátételére.¹¹

A bűnbánatnak van egy tűzpróbája. Ez pedig a bűn elhagyása. Amennyiben egy ember felhagy a bűnével a helyes motivációtól vezérelve – vagyis a bűn súlyáról való növekvő felismerés, valamint az Úr törvényeinek való engedelmesség hajlandósága miatt –, akkor őszinte bűnbánatot tart. Az Úr a következő feltételeket szabta: „Erről tudhatjátok, hogy valaki megbánta-e bűneit – íme, beismeri és elhagyja azokat” (T&Sz 58:43; kiemelés hozzáadva).

Más szóval, nem beszélhetünk igaz bűnbánatról, amíg valaki maga mögött nem hagyta vétkét, és át nem tért egy új ösvényre… A szabadító hatalom nem ér el ahhoz, aki csupán szeretné megváltoztatni az életét. Az igaz bűnbánat cselekedetekre sarkall.

Nem szabad meglepődnünk azon, hogy nem csupán vágyra, hanem erőfeszítésre is szükség van. Elvégre ez egy munka, amely fejleszti mind az erkölcsi, mind pedig a fizikai izmainkat.¹²

A bűn elhagyásával az embernek nem csupán vágynia kell a jobb körülményekre. Neki kell azokat megteremtenie. Lehet, hogy meg kell tanulnia utálni a szennyezett ruhát, és irtózni a bűntől. Nemcsak abban kell biztosnak lennie, hogy elhagyta a bűnt, hanem abban is, hogy megváltoztatta a bűnt körülvevő helyzetet. Kerülnie kell azokat a helyeket, körülményeket és helyzeteket, melyekben a bűn bekövetkezett, mert azok megint azonnal ahhoz vezethetnek. El kell hagynia az embereket, akikkel a bűnt elkövette. Nem kell gyűlölnie a résztvevő személyeket, de kerülnie kell őket, és minden mást is, ami a bűnnel kapcsolatos. Meg kell szabadulnia minden levéltől, dísztárgytól és dologtól, amely a „régi időkre” és „régi korokra” emlékezteti. El kell felejtenie a bűnös múltból ismert címeket, telefonszámokat, embereket, helyeket és helyzeteket, és új életet kell kezdenie. Minden olyan dologtól meg kell szabadulnia, amely feleleveníti a régi emlékeket.¹³

A gonosz elhagyásában, az élet átformálásában, a személyiség megváltoztatásában, a jellem alakításában vagy átalakításában szükségünk van az Úr segítségére, és biztosak lehetünk abban, ha megtesszük a mi részünket. Az az ember, aki nagymértékben támaszkodik az Úrra, megtanul önmagán uralkodni, és bármit véghez tud vinni, amit célul kitűz, legyen az akár a rézlemezek biztonságba helyezése, egy hajó megépítése, egy szokás legyőzése, vagy egy mélyen gyökerező bűn leküzdése.¹⁴

A beismerés felemeli a terheket

A bűn beismerése szükséges része a bűnbánatnak, és következésképpen a bűnbocsánat elnyerésének is. Ez az őszinte bűnbánat egyik próbája, hiszen „erről tudhatjátok, hogy valaki megbánta-e bűneit – íme, beismeri és elhagyja azokat” (T&Sz 58:43; kiemelés hozzáadva). […]

Talán a beismerés a bűnbánó ember által leküzdendő egyik legnagyobb akadály. Szégyenérzete gyakran visszatartja attól, hogy elmondja bűnét és beismerje a vétkét. Néha az azon halandókba vetett állítólagos bizalmatlansága, akinek bűnét meg kellene vallania, igazolja őt elméjében, hogy miért tartja titkát a saját szívébe bezárva…

Az emberek szívét, szándékait, a bűnbánatra, valamint önmaguk megjavítására való képességét ismerve, az Úr vár a megbocsátással, míg a bűnbánat megérett arra. A vétkesnek „megtört szívvel és bűnbánó lélekkel” kell rendelkeznie, és hajlandónak kell lennie arra, hogy megalázza önmagát és megtegyen mindent, ami megköveteltetik tőle. A fő bűnök megvallása a megfelelő egyházi felhatalmazott előtt az egyik ilyen, Úr által megszabott követelmény. Ezen bűnök közé tartozik a házasságtörés, a paráználkodás, más szexuális vétkek, valamint további hasonló súlyú bűnök. A bűnbánat ezen folyamata megfelelő irányítást és védelmet biztosít az egyház és annak népe számára, továbbá a bűnöst az igaz bűnbánat ösvényére tereli.

Sok bűnös szégyenében és büszkeségében azzal nyugtatja meg lelkiismeretét – időlegesen legalábbis –, hogy elmond néhány csendes imát az Úrnak, és azzal érvel, hogy ez elegendő beismerése bűneinek. „Dehát bevallottam bűnömet Mennyei Atyámnak – bizonygatják –, és ez minden, ami szükséges.” Ez nem így van, amikor főbenjáró bűnről van szó. Akkor két megbocsátásra van szükség, hogy békét hozzon a bűnösnek – az egyik az Úr egyházának megfelelő felhatalmazottjától, a másik pedig magától az Úrtól. [Lásd Móziás 26:29.] […]

[…] A tökéletes beismerés önkéntes, nem pedig kényszerített. A vétkest saját lelke indítja erre, nem pedig az, hogy rajtakapták a bűn elkövetése közben. Az ilyesfajta beismerés… a növekvő bűnbánat jele. Megmutatja a bűnös bűntudatra ébredését, valamint azon vágyát, hogy elhagyja a gonosz cselekedeteket. Az önkéntes beismerés sokkal inkább elfogadott az Úr szemében, mint a kényszerített, alázat nélküli megvallás, melyet kérdésekkel lehet csak kicsalogatni az egyénből, amikor a bűn nyilvánvaló. Az ilyen kikényszerített beismerés nem bizonyítja azt az alázatos szívet, amelyet az Úr irgalma megkíván: „…mert én, az Úr, bocsátom meg a bűnöket, és irgalmas vagyok azokhoz, akik alázatos szívvel ismerik be bűneiket” (T&Sz 61:2; kiemelés hozzáadva).¹⁵

Míg a főbb bűnök, melyeket már korábban felsoroltam…, megkívánják, hogy megvallják őket a megfelelő egyházi felhatalmazottaknak, világos, hogy ilyesfajta beismerés nem szükséges, és nincs megkövetelve minden bűn esetében. Azokat, amelyek kisebb súlyúak, ám másokat megbántottak – házastársi nézeteltérések, kisebb dührohamok, veszekedések stb. –, annak a személynek vagy személyeknek kell beismerni, akiket megbántottunk, és az ügyet az érintett felek között kell tisztázni, rendszerint egyházi felhatalmazott bevonása nélkül.¹⁶

A beismerés békét hoz… A beismerés nem csupán a vétkek felfedése a megfelelő felhatalmazottak előtt, hanem a terhek megosztása is, hogy megkönnyítse azokat. Felemeljük legalább egy részét a terhünknek, és egy másik ember vállára helyezzük, aki képes és hajlandó viselni a súlyt. Ezután pedig érezhetjük azt a megnyugvást, hogy megtettünk mindent, ami lehetséges, hogy megszabadítsuk magunkat a bűn terhétől.¹⁷

A helyreállítás a bűnbánat szükséges része

Amikor valaki megtapasztalta a bűn beismerésével járó mély bánatot és alázatot; amikor elvetette a bűnt és eltökélte magát, hogy ezentúl irtózik majd tőle; amikor alázatosan beismerte bűnét Isten és a megfelelő földi személyek előtt – amikor mindezen dolgoknak eleget tett, ott van még a helyreállítás követelménye. Helyre kell hoznia, amit megrongált, ellopott vagy megkárosított.¹⁸

A bűnbánótól megköveteltetik, hogy helyrehozzon mindent, amit lehetséges. Így mondom, „mindent, amit lehetséges”, mert vannak olyan bűnök, melyekért nem lehet megfelelő helyreállítást végezni, és olyanok, melyeket csak részben lehet helyrehozni.

Egy tolvaj vagy egy betörő részlegesen helyrehozhatja tettét azáltal, hogy visszaviszi, amit ellopott. Egy hazug elmondhatja az igazságot, és valamilyen mértékben helyrehozhatja a hazugsága által okozott kárt. Egy pletyka, amely megrágalmazta egy másik ember jellemét, részben helyrehozható azon fáradhatatlan erőfeszítés által, hogy visszaállítsuk a sértett személy jóhírét. Ha bűn vagy óvatlanság által a kártevő megrongálja valakinek a tulajdonát, helyrehozhatja azáltal, hogy részben vagy teljesen megtéríti azt.

Ha egy férfi cselekedetei bánatot és szégyent hoztak a feleségére és a gyermekeire, helyreállításában meg kell tennie minden erőfeszítést annak érdekében, hogy visszaszerezze bizalmukat és szeretetüket bőséges… odaadással és hűséggel. Ez ugyanígy igaz a feleségekre és édesanyákra is. Hasonlóképpen, ha a gyermekek károsították meg a szüleiket, akkor… bűnbánatuk egy része az kell legyen, hogy helyrehozzák azokat a hibákat, és tisztelik a szüleiket.

Rendszerint számos olyan dolog van, amelyet egy bűnbánó lélek megtehet azért, hogy jóvátételt tegyen. „Egy megtört szív és egy bűnbánó lélek” általában megtalálja annak módját, hogy bizonyos mértékig helyreállítsa vétkét. A bűnbánat igaz lelke megköveteli, hogy a kárt okozó minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy helyrehozza a hibáját.¹⁹

A bűnbánat folyamatában teljes helyreállítást kell végeznünk, ahol lehetséges, vagy meg kell tennünk a lehető legtöbbet vétkünk helyrehozásához. Mindeközben pedig emlékeznünk kell arra, hogy az esdeklő bűnösnek, aki szeretné helyrehozni a cselekedeteit, szintén meg kell bocsátania mindazoknak, akik ellene követtek el sértést. Az Úr nem fog megbocsátani nekünk, ha szívünk nincs teljesen megtisztítva minden, felebarátaink ellen irányuló gyűlölettől, keserűségtől és vádtól.²⁰

Az őszinte bűnbánat magában foglalja azon elkötelezettségünket, hogy az Úr parancsolatai szerint élünk

Az újkori kinyilatkoztatások előszavában az Úr felvázolta, mi az egyik legnehezebb követelménye az őszinte bűnbánatnak. Némelyek számára ez a bűnbánat legnehezebb része, mivel életük egész hátralevő részében erőfeszítést igényel tőlük. Az Úr azt mondja:

„…én, az Úr, a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthetek a bűnre;

Mindazonáltal aki bűnbánatot tart és az Úr parancsolatait cselekszi, annak megbocsáttatik” (T&Sz 1:31–32; kiemelés hozzáadva).

Ez a szentírás teljesen világos. Először az egyén bűnbánatot tart. Miután elnyerte azt, az Úr parancsolatai szerint kell élnie, hogy megőrizze előnyös helyzetét. Ez elengedhetetlen a teljes megbocsátás biztosításához…

Mivel mindannyian követünk el bűnt kisebb vagy nagyobb mértékben, mindannyiunknak szüksége van a folyamatos bűnbánatra, valamint céljaink és teljesítményünk folyamatos fejlesztésére. Aligha tudjuk teljesíteni az Úr parancsolatait egyetlen nap, hét, hónap vagy év leforgása alatt. Ez egy olyan erőfeszítés, melyet hátralévő éveink alatt is folytatnunk kell…

[…] A bűnbánat magában foglalja az Úr programjának való teljes alávetettséget. A vétkes bűnbánata nem teljes, ha elhanyagolja a tizedfizetést, nem jár el a gyűlésekre, nem szenteli meg a sabbatot, nem tart családi imát, nem támogatja az egyház felhatalmazottait, megszegi a Bölcsesség szavát, nem szereti az Urat és felebarátait… Isten csak akkor tud megbocsátani, ha a bűnös őszinte bűnbánatot mutat, amely élete minden területére kiterjed…

A „parancsolatok megtartása” magában foglal számos tevékenységet, mely a hithűektől megköveteltetik… Általános jó cselekedetekre, valamint építő viselkedéssel párosult odaadásra van szükség. Továbbá az egyik helyes módja annak, hogy semlegesítsük az életünkben lévő bűnt az, hogy elhozzuk az evangélium világosságát azoknak, akik jelenleg még nem élvezik azt. Ez jelentheti mind az egyház kevésbé tevékeny egyháztagjaival, mind pedig a nem egyháztagokkal való munkát – talán leginkább az utóbbit. Figyeljétek meg, hogyan kapcsolja az Úr a megbocsátást a bizonyság megosztásához az utolsó napi munkával kapcsolatban:

„Mert én megbocsátom nektek a bűneiteket, ezzel a parancsolattal – hogy maradjatok állhatatosak elmétekben, csendességben, és az ima lelkében, bizonyságot téve az egész világnak azon dolgokról, amiket közöltem veletek” (T&Sz 84:61; kiemelés hozzáadva).²¹

Nem vagyunk képesek megérteni, miért könyörgött az Úr az embereknek évezredeken keresztül, hogy jöjjenek Hozzá? Az Úr bizonyosan a bűnbánaton keresztül elnyerhető bűnbocsánatról beszélt, valamint arról a megnyugvásról, amely a bűn feszültségéből ered, miután azt az Atyához intézett dicsőséges ima követi ezzel a fenséges könyörgéssel és ígérettel:

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30).

Ez az én vágyam és imám, hogy a férfiak és nők mindenhol válaszoljanak e gyengéd meghívásra, és így engedjék, hogy a Mester véghezvigye a megbocsátás nagyszerű csodáját az ő személyes életükben.²²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–IX. oldalt.

Kimball elnök „a csodák csodájának” nevezte a megbocsátást (38. oldal). Milyen értelemben jelent csodát a megbocsátás? (Példaként lásd a 37–39. oldalakat.)
Miközben a 39. oldalon kezdődő részt olvasod, gondolkozz el, milyen lenne a helyzetünk a Szabadító és az Ő engesztelése nélkül!
Olvasd el a 41. oldalon lévő utolsó, valamint a 42. oldalon található első két bekezdést! Mit gondolsz, miben különbözik az „Isten szerint való szomorúság” a sajnálat kifejezésétől? Melyek azok az Isten szerint szóló szomorúságról való szentírásbeli példák, amelyeket ma az életünkre vonatkoztathatunk?
A 42–43. oldalakon Kimball elnök példákat ad arra, hogy hogyan hagyjuk el a bűnt és „kezdjünk új életet”. Hogyan alkalmazhatjuk ezt a tanácsot bármelyik bűnre, amelyet próbálunk leküzdeni – például a pornográfiára, káromkodásra vagy szerencsejátékra?
Tekintsd át a 43–45. oldalakat! Miért tartják sokan nehéznek a beismerést? Milyen áldásokkal jár az Úrnak, a püspöknek vagy gyülekezeti elnöknek, az általunk megbántottaknak történő beismerés?
Gondolkozz el a 45. oldalon lévő utolsó bekezdésen! Mit jelent a bűnök helyrehozatala? Hogyan állapíthatja meg a bűnbánó ember legjobban, hogy milyen helyreállítást tehet a bűneiért?
Miben különböznek Kimball elnök tanításai ebben a fejezetben azon hamis elképzeléstől, hogy a bűnbánat egy sor mindennapi cselekedet elvégzése?

Kapcsolódó szentírások: Ésaiás 1:18; Móziás 4:3; Alma 36:12–26; T&Sz 19:15–20; 64:8–9