3. fejezet

Jézus Krisztus: Uram és Szabadítóm

Jézus Krisztus Isten Fia és az emberiség Szabadítója, és elnyerhetjük mindazon áldásokat, melyeket éltével és halálával nekünk adott.

Spencer W. Kimball életéből

Apostoli szolgálata kezdetén Spencer W. Kimball elder három szívrohamon esett át két hét leforgása alatt. Miután már csaknem hét hete lábadozott otthon, „elkezdett menekülési lehetőségeket keresni az egyhangú otthoni bezártság elől”. Megszervezte, hogy felépülését szeretett navaho barátai között folytathassa Új-Mexikó államban.¹

„Lábadozó időszakának egyik reggelén Kimball elder ágyát üresen találták. Azt gondolván, hogy reggeli sétára indult, ahonnan reggelire visszaér, az ápolói tovább folytatták a napi munkát. Amikor azonban délelőtt 10 órakor még mindig nem érkezett meg, aggódni kezdtek. Megkezdődött a keresés.

Végül néhány kilométerrel odébb, egy fenyőfa alatt találtak rá. A Bibliája ott feküdt mellette, János evangéliumának utolsó fejezeténél kinyitva. Szemei csukva voltak, és amikor keresői odasiettek hozzá, továbbra is olyan nyugodtan ült ott, mint amikor először megpillantották.

Riadt hangjuk azonban felébresztette őt, és amikor felemelte a fejét, könnycseppek nyomait fedezték fel az arcán. Kérdésükre így válaszolt: »Ma [öt] éve, hogy elhívtak az Úr Jézus Krisztus apostolának, és szerettem volna egy napot Vele tölteni, akinek a tanúja vagyok.«”²

Kimball elnök „újra meg újra meg újra”³ bizonyságot tett a Szabadító isteni voltáról. Kijelentette: „Nem számít, mennyit beszélünk róla, az még mindig túl kevés.”⁴ Kimball elnök életének jósága méltó volt bizonyságának erejéhez. Neal A. Maxwell elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja megjegyezte: „Kimball elnök az Úr embere volt és senki másé. Legmélyebb vágya az volt, hogy az Urat szolgálja, és elutasított minden más tényezőt, amely kompromisszumra kényszerítette volna.”⁵

Spencer W. Kimball tanításai

Jézus Krisztus több, mint egy nagyszerű tanító. Ő az élő Isten Fia és az emberiség Szabadítója.

A Time magazin egy korábbi kiadásában részletesen idézték az egyik legnagyobb egyetemünk híres, nyugalmazott tanárának elméletét. Elismeri, hogy a Názáreti Jézus emberi melegséggel, óriási mértékű szeretettel és szokatlan megértéssel rendelkezett. Nagy humanistának, nagyszerű tanítónak, nagy drámaírónak hívja őt. Tipikus ésszerűsítő magyarázatában elmondja, hogy Lázár nem volt halott, csupán „»az egészségét állította vissza« Jézus, az elme és tudás ereje, valamint »saját bőséges életerejének gyógymódja által!«”

Szeretném ma a bizonyságomat tenni, hogy Jézus nem csupán egy nagyszerű tanító, nagy humanista és nagy drámaíró, hanem valóban az Élő Isten Fia, a Teremtő, a világ Megváltója, az emberiség Szabadítója.⁶

Tudom, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia. Mindezt tudom.⁷

Krisztus maga is kijelentette, hogy Ő a Mindenható Úristen, Krisztus az Úr, a kezdet és a vég, a világ Megváltója, Jézus a Krisztus, Izráel hatalmas Istene, a Teremtő, az Élő Isten Fia, Jehova.

Elohim Atya kijelenti, hogy Jézus az én Egyszülött Fiam, hatalmam szava. És legalább kétszer – a Jordán folyónál történt keresztelésnél, majd pedig a Színeváltozás hegyén – kijelentette:

„Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm” (lásd Márk 1:11; Lukács 3:22), és kinyilatkoztatta, hogy „Ő alkotta meg a világokat; ő alkotta meg az embereket, minden dolog őáltala, rajta keresztül és őtőle lett megalkotva” [lásd T&Sz 93:10].⁸

Bizonyságunkat tesszük Keresztelő Jánossal együtt, aki, mikor látta az Urat felé közeledni, ezt mondta: „…Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (János 1:29). Nem csak emberi melegséggel rendelkező személy, hanem az Isten Báránya.

Bizonyságunkkal csatlakozunk Nátánaelhez, az izraelitához, akiben nem volt hamisság: „…Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya” (János 1:50). Nem csupán egy nagyszerű tanító, hanem valóban az Isten Fia.

Ismét bizonyságunkat tesszük a Szeretett Jánossal, aki Jézust a parton látva, meggyőződéssel ezt állította: „az Úr van ott!” [Lásd János 21:7]. Nem csupán egy nagy humanista, hanem a menny Úristene.

Továbbá Simon Péterrel együtt, aki, mikor az Úr megkérdezte tőle, „Ti pedig kinek mondotok engem?”, így válaszolt, „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Máté 16:15, 16), és ezt a feleletet kapta a Szabadítótól: „…Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám” (Máté 16:17).

Végül pedig tanúságunkat tesszük Joseph Smith prófétával, aki hajlandó volt életét adni bizonyságáért.⁹

Tudom, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, és hogy keresztre feszítették a világ bűnei miatt. Ő az én barátom, Szabadítóm, Uram és Istenem.¹⁰

A Szabadító szolgálata kiterjed az örökkévalóságra – múltra, jelenre és jövőre

Szeretném… bizonyságomat tenni, hogy [Jézus Krisztus] nem csupán az idők közepén élt mintegy harminchárom évet, hanem ezelőtt egy örökkévalóságon át élt, és ezután is az örökkévalóságon át élni fog; és tanúságomat teszem, hogy ő nem csupán Isten földi királyságának a megszervezője volt, hanem a világ Teremtője, az emberiség Megváltója is.¹¹

Jézus Krisztus volt az ószövetség Istene, és Ő volt az, aki Ábrahámmal és Mózessel beszélt. Ő volt az, aki sugalmazást adott Ésaiásnak és Jeremiásnak; Ő volt az, aki azon választott embereken keresztül előre kijelentette a jövő történéseit, egészen az utolsó napig és óráig.¹²

Ő, Jézus Krisztus, a Szabadítónk volt az, akit bemutattak a meglepett hallgatóságnak a Jordán vizénél (lásd Máté 3:13–17), a Színeváltozás szent hegyénél (lásd Máté 17:1–9), a nefiták templománál (lásd 3 Nefi 11–26), valamint Palmyra ligetében, New Yorkban [lásd Joseph Smith – Története 1:17–25]; a bemutató személy pedig nem más volt, mint az ő tényleges Atyja, a szent Elohim, kinek képmására teremtetett, és akinek akaratát teljesítette.¹³

Tudom, hogy az Úr él, és tudom, hogy naponta kinyilatkoztatja nekünk szándékát és akaratát, hogy sugalmazást nyerhessünk arról, milyen irányba haladjunk.¹⁴

Ő a zárókő. Ő a királyság feje – ezek az ő követői – ez az ő egyháza – ezek az ő tanai és szövetségei – ezek az ő parancsoalatai.¹⁵

Most pedig várjuk az ő második eljövetelét, ahogyan azt megígérte. Ez az ígéret szó szerint be fog teljesedni, ahogyan számos korábbi ígérete is, időközben pedig dicsőítjük az ő szent nevét és szolgáljuk őt, valamint a nemzedékek prófétáival együtt bizonyságot teszünk szolgálata isteni voltáról! […]

Tudom, hogy Jézus – a múlt és a jövő örökkévalóságán keresztül – a Teremtő, a Megváltó, a Szabadító, az Isten Fia.¹⁶

Engesztelése által Jézus Krisztus minden embert megment a bukás következményeitől, és megszabadítja a bűnbánót a személyes bűnöktől

Szeretett fivéreim és nővéreim! Isten él, és erről bizonyságomat teszem. Jézus Krisztus él, és ő az élet és szabadulás igaz útjának szerzője.

Ez az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza üzenete. Ez ma a világ legfontosabb üzenete. Jézus Krisztus Isten Fia. Az Atya választotta ki őt arra, hogy a világ Szabadítója legyen.¹⁷

Amikor Ádám szándékosan és bölcsen vett a tiltott gyümölcsből az Éden kertjében, két halált hozott mindannyiunkra, az ő leszármazottaira – a fizikai vagy „testi halált”, valamint a lelki halált, vagyis az Úr jelenlétéből való kizáratást.¹⁸

Isten dicsőséges tervében gondoskodtak egy megváltóról, hogy megoldja a halál kötelékeit, és a feltámadáson keresztül lehetővé tegye a lélek és a test újra egyesülését miden ember számára, aki a földön élt.

A Názáreti Jézus volt az, akit még a világ teremtése előtt kiválasztottak, hogy a földre jöjjön és elvégezze e szolgálatot, hogy legyőzze a halált. Eme önkéntes tett engesztelést hozott Ádám és Éva bukásáért, és lehetővé teszi, hogy az ember lelke visszakapja testét, és ez által a test és a lélek újra egyesüljön.¹⁹

Az említett feltámadás Jézus Krisztus, a Szabadító munkája, aki, mivel mind halandó (Mária fia), mind pedig isteni (Isten Fia) természetű volt, képes volt arra, hogy legyőzze a testet irányító erőket. Ő ténylegesen az életét adta és szó szerint újra felvette azt, mint a feltámadás „első zsengéje”, hogy minden lélek, aki valaha élt, kövesse őt [lásd 1 Korinthusbeliek 15:22–23]. Istenként ő adta oda az életét. Senki sem vehette azt el tőle. Minden dolog legyőzésében való tökéletessége folytán kifejlesztette az erőt ahhoz, hogy életét újra felvegye. A halál volt az utolsó ellensége, és ő még azt is legyőzte, és lehetővé tette a feltámadást.²⁰

Mennyei Atyánk ajándékának, az Ő Fiának köszönhető, hogy minden ember – a múltban, a jelenben és a jövőben – visszatérhet hozzá, hogy Vele éljen, aki lelkünk Atyja. Annak biztosítására azonban, hogy ez megtörténjen, először is szükséges volt, hogy Jézus lejöjjön testben a földre, hogy példája által megtanítsa az embereknek a helyes utat, amely által élniük kell, majd pedig önként feladja életét és, valamilyen csodálatos módon, felvállalja az emberiség bűneinek terhét.²¹

A bűn kiirtása lehetetlen lenne az egyén tökéletes bűnbánata, valamint az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozatában kinyilvánított jóságos kegyelme nélkül. Csak ezen eszközök által javulhat, gyógyulhat, tisztulhat és nemesedhet meg az ember, és lehet még mindig alkalmas az örökkévalóság dicsőségeire. Hélamán Benjámin király szavaival emlékeztette fiait a Szabadító szerepére mindebben:

„…nincs más út, sem mód, mely által meg lehet szabadítani az embert, csakis Jézus Krisztusnak engesztelő vére által, aki el fog jönni; igen, emlékezzetek rá, azért jön el, hogy megváltsa a világot” (Hélamán 5:9).

Majd Amulek Zézromhoz intézett szavait felidézve, Hélamán kihangsúlyozta az ember szerepét a bűnbocsánat elnyerésében – a bűnei megbánását:

„…azt mondta neki, hogy az Úr biztosan el fog jönni, hogy megváltsa a népét, de nem azért jön el, hogy a bűneikben váltsa meg őket, hanem azért, hogy a bűneiktől váltsa meg őket.

És az Atya hatalmat adott neki, hogy megváltsa őket a bűneiktől, a bűnbánat folytán…” (Hélamán 5:10–11; kiemelés hozzáadva).²²

[A Szabadító] vezekelt és meghalt a mi bűneinkért, hogy megnyissa az utat a feltámadásunk előtt, megvilágítsa az utat életünk tökéletesítése felé, és megmutassa a felmagasztosuláshoz vezető utat. Szándékosan, önként halt meg. Születése alázatos, az élete tökéletes, a példája motiváló volt; a halála kapukat nyitott meg, és az embernek minden jó ajándékot és áldást felajánlott.²³

A Szabadító engesztelése összes áldásának elnyeréséhez csatlakoznunk kell Ő hozzá az erőfeszítéseinkben

Minden léleknek van szabad önrendelkezése. Elnyerheti az összes áldást, amelyért Krisztus élt és meghalt, hogy neki adhassa. Krisztus halála és terve azonban mind hiábavaló, sőt, még a haszontalanságnál is rosszabb, ha nem élünk az általuk nyújtott lehetőségekkel: „Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek” (T&Sz 19:16).

A Szabadító azért jött, „hogy véghezvi[gye] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Születése, halála és feltámadása lehetővé teszi ezek közül az elsőt. Az örök élet elnyeréséhez azonban csatlakoznunk kell erőfeszítéseinkben Hozzá.²⁴

Amikor Jézus Krisztus Urunk nagyszerű áldozatára gondolunk, és arra a szenvedésre, melyet értünk viselt el, hálátlanok lennénk, he ezt nem méltányolnánk annyira, amennyire csak erőnkből telik. Szenvedett és meghalt értünk, mégis, ha nem bánjuk meg a bűneinket, minden gyötrelme és fájdalma hiábavaló számunkra.²⁵

Szenvedése a keresztre feszítés előtt és közben, valamint hatalmas áldozata keveset vagy semmit sem jelent nekünk, ha nem élünk a parancsolatai szerint. Mert így szól:

„Miért mondjátok… nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, a miket én mondok?” (Lukács 6:46)

„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15).²⁶

Azok az emberek, akik ismerik Istent, szeretik őt, a parancsolatai szerint élnek, és engedelmeskednek az ő igaz szertartásainak, akár ebben az életben, vagy az elkövetkezendőben, meglátják az arcát, és megtudják, hogy ő él és beszél velük.²⁷

Hisszük, bizonyságunk van róla és hirdetjük a világnak, „hogy nem adatik más név, sem valamely más út vagy mód, mely által szabadulás jöhetne az emberek gyermekeihez, csakis Krisztus, a Mindenható Úr nevében és azáltal” (Móziás 3:17).

Tudjuk, bizonyságunk van róla, és szintén hirdetjük a világnak, hogy a szabadulás elnyeréséhez az embereknek el kell „[hinniük], hogy a szabadulás Krisztus, a Mindenható Úr engesztelő vérében és azáltal volt, van és jön el” (Móziás 3:18).

Nefivel együtt tehát „szorgalmasan dolgozunk, hogy írjunk, hogy meggyőzzük gyermekeinket, és testvéreinket is, hogy higgyenek Krisztusban, és békéljenek meg Istennel; mert tudjuk, hogy kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni…

És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, és próféciáink szerint írunk, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:23, 26; kiemelés hozzáadva).²⁸

Az Úr kedvére való, amikor evangéliuma szerint élünk

El tudom képzelni, hogy [halandó szolgálata során] az Úr Jézus Krisztus mosolygott, amikor elkötelezett népére tekintett…

[…] Úgy hiszem, az Úr Jézus Krisztus mosolyog, amikor benéz az emberek otthonába és látja, amint este és reggel letérdelnek családi imát mondani, melyben a gyermekek is részt vesznek. Úgy hiszem, mosolyog, amikor fiatal férjeket és feleségeket, valamint idősebbeket lát mélyen ragaszkodni egymáshoz, akik folytatják az udvarlási szokásokat…, akik továbbra is teljes lelkükkel szeretik egymást haláluk napjáig, majd pedig tovább táplálják azt az örökkévalóságon keresztül.

Úgy hiszem, örömét leli azokban a családokban, akik áldozatot hoznak és osztoznak… Úgy hiszem, az Úr Jézus Krisztus mosolyog, amikor lenéz, és [ezreket] lát, akik egy évvel ezelőtt kevésbé tevékenyek voltak, ma azonban boldogok a királyságban, akik közül sokan elmentek Isten szent templomába, és részesültek felruházásukban, valamint összepecsételésükben, és akik hálás könnyekkel mondanak köszönetet az Úrnak az ő programjáért.

Úgy hiszem, örömkönnyeket látok szemeiben, és mosolyt az ajkain, amikor… új lelkeket lát, akik eljöttek hozzá ebben az évben, akik magukra vették az ő nevét, akik beléptek a keresztelővízbe, és azt hiszem, azokat is szereti, akik segítettek megtéríteni őket.

Mosolyogni látom, amikor számtalan embert lát bűnbánatért könyörögve térdelni, az életüket megváltoztatni, fényesebbé és tisztábbá lenni, és mindinkább olyanná válni, mint az ő Mennyei Atyjuk és az ő Fivérük, Jézus Krisztus.

Úgy hiszem kedvére való és mosolyog, amikor látja, hogy a fiatalok rendszerezik életüket, valamint megvédik és felvértezik magukat korunk tévedéseivel szemben. Úgy hiszem, először búsul, majd pedig örvend, amikor azt látja – ahogyan néhány napja az irodámban is láthatta –, hogy egy fiatal pár komoly vétket követ el, és most együtt térdelnek, kezeiket szorosan összefonva. Öröm rejtőzhetett mosolyában, amikor belelátott lelkükbe és látta, hogy változáson mennek keresztül, miközben könnyeik kezemet áztatták, melyet gyengéden az ő kezükre helyeztem.

Ó, mennyire szeretem az Úr Jézus Krisztust! Remélem, meg tudom mutatni, és ki tudom fejezni őszinteségem és odaadásom. Közel szeretnék élni hozzá. Olyan szeretnék lenni, mint ő, és imádkozom, hogy az Úr segítsen mindannyiunknak olyanná válni, amint azt nefita tanítványainak is mondta: „Milyen embereknek kell hát lennetek?”, majd pedig megválaszolta saját kérdését: „éppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Nefi 27:27).²⁹

Az engesztelés reményt ad nekünk ebben az életben, és az előttünk álló örökkévalósághoz

Reményünk van Krisztusban itt és most. Meghalt a bűneinkért. Neki és evangéliumának köszönhetően a keresztelővíz elmossa a bűneinket; a bűn és a gonoszság kiégettetik lelkünkből, mintha tűz által történne; és szeplőtlenek leszünk, tiszta lelkiismerettel rendelkezünk, és elnyerjük azt a békét, mely minden értelmet felülmúl. (Lásd Filippibeliek 4:7.)

Az evangélium törvényei szerinti élet által földi jólétre teszünk szert, és megőrizzük testünk egészségét, valamint elménk erejét. Az evangélium megáld minket a jelenben.

A jelen azonban csak egy porszem az örökkévalóság szaharájában. Ugyancsak reményünk van Krisztusban az előttünk álló örökkévalóságra; máskülönben, ahogyan Pál mondta, „minden embernél nyomorultabbak” lennénk (1 Korinthusbeliek 15:19).

Mily nagy lenne bánatunk – és joggal lenne az –, ha nem lenne feltámadás! Mily nyomorultak lennénk, ha nem lenne reményünk az örök életre! Ha a szabadulásról és örök jutalomról való reményünk szertefoszlana, bizonyosan nyomorultabbak lennénk, mint azok, akik soha nem reménykedtek ilyesmiben.

„Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak” (1 Korinthusbeliek 15:20).

Nos, feltámadásának következménye minden emberre kihat, „mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megelevenítettnek” (1 Korinthusbeliek 15:22).

Tehát, „a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is” (1 Korinthusbeliek 15:49).

Na már most, gondoskodtak arról, hogy miután „ez a romlandó test romolhatatlanságot [ölt] magára, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra” (1 Korinthusbeliek 15:54).

Örökkévaló reményünk van Krisztusban. Tudjuk, hogy ez az élet azért adatott nekünk, hogy felkészüljünk az örökkévalóságra, és hogy „ugyanazok a kapcsolatok, amelyek itt vannak közöttünk, ott is létezni fognak közöttünk, csak örök dicsőséggel párosulnak majd, amely dicsőséget jelenleg nem élvezünk” (T&Sz 130:2).³⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–IX. oldalt.

Olvasd el a 25. oldalon található történetet! Hogyan tudunk közelebb kerülni az Úrhoz és „a napot Vele tölteni”, ahogyan azt Kimball elnök tette?
Nézd át a 26–27. oldalakat, és keresd meg azokat a neveket és címeket, melyekkel Kimball elnök Jézus Krisztust illette! Jézus Krisztus mely nevei és címei bírnak különleges jelentéssel számodra, és miért? Hogyan válaszolnál valakinek, aki azt állítja, hogy Jézus csupán egy nagyszerű tanító volt?
Gondolkozz el Kimball elnök bizonyságán, melyet a Szabadító halandóság előtti, halandó és halandóság utáni szolgálatáról tett (27–28. oldalak)! Gondolkozz el, mit tehetnél azért, hogy elmélyítsd a Szabadító szolgálatáról való bizonyságodat!
Tanulmányozd át a 28–31. oldalakat, és keresd meg azokat az okokat, amelyek miatt szükségünk van a Szabadítóra! Milyen változást hozott az életedbe Jézus Krisztus engesztelése?
A 26–31. oldalakon Kimball elnök bizonyságot tesz azokról a dolgokról, melyeket a Szabadító tett értünk. A 31–34. oldalakon azokról a dolgokról tanulunk, melyeket meg kell tennünk annak érdekében, hogy elnyerjük az engesztelés összes áldását. Milyen érzéseid vannak, amikor összehasonlítod azt, amit a Szabadító tett értünk, azzal, amit Ő kér tőlünk, hogy megtegyünk?
Ismételd át Kimball elnök észrevételeit arról, hogy hogyan tehetünk kedvére az Úrnak (32–33. o.)! Gondolkozz el azon, milyen érzéseid vannak, amikor tudod, hogy az Úr meg elégedett veled!
Kimball elnök azt tanította, hogy reménykedhetünk Krisztusban, mind a jelenben, mind pedig az előttünk álló örökkévalóságban (33–34. o.). Miként változik meg az emberek élete, amikor reményük van Krisztusban?

Kapcsolódó szentírások: János 14:6, 21–23; 2 Nefi 9:5–13, 21–23; Moróni 7:41; 10:32–33; T&Sz 19:15–19