24. fejezet

Az evangélium megosztása

Meg kell nyújtanunk lépéseinket azért, hogy megosszuk másokkal az evangéliumot.

Spencer W. Kimball életéből

Az ecuadori Quitóba történő útja során, Spencer W. Kimball elder, akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, egy szálloda éttermében ült egy csoporttal, akik között volt négy fiatal misszionárius is. Megjegyezte a többieknek, hogy a pincérük jó kiállású fiatalember volt, és hogy jó misszionárius válna belőle az egyházban. Kimball elder kenyeret és tejet rendelt, majd megkérdezte a pincértől, hogy vannak-e otthon gyermekei. »Egy fiú« – válaszolt a pincér. »A kenyértől és a tejtől egészségesek lesznek – mondta Kimball elder –, de sokkal egészségesebbek lennének, ha olyan étellel táplálná őket, amilyet e fiatalemberek tudnak adni önnek.« A pincér döbbenten nézett. Kimball elder ezután elmagyarázta, hogy a fiatalemberek misszionáriusok voltak, akik Jézus Krisztus evangéliumát tanították. A pincér beleegyezett, hogy a misszionáriusok tanítsák őt.”¹

Kimball elnök gyakran utalt a Szabadító azon felhívására, hogy az evangéliumot az egész világnak el kell vinni. (Lásd Márk 16:15.) Több teljes idejű misszionáriust kért, különösen fiatal férfiakat és idősebb házaspárokat, továbbá minden egyháztagot emlékeztetett arra, hogy vegyen részt eme Isten által kijelölt munkában. „Az a mi nagy szükségletünk, és nagy elhívásunk – tanította –, hogy elvigyük e világ népének az értelem gyertyáját, hogy megvilágítsa számukra a bizonytalanságból és sötétségből kivezető utat, amely örömhöz, békéhez és az evangélium igazságaihoz vezet.”²

Spencer W. Kimball tanításai

Az Úr nagy áldásokat ígér nekünk, ha megosztjuk az evangéliumot

Lelki kaland van abban, ha végezzük a misszionáriusi munkát, ajánlásokat adunk, elkísérjük a misszionáriusokat, amikor beszélgetéseket tanítanak. Izgalmas és kifizetődő. Megér minden időt, erőfeszítést és elmélkedést, amikor akár egyetlen lélek is bűnbánatot és hitet tanúsít, valamint kifejezi, hogy szeretne megkeresztelkedni. Képzeljétek el, milyen csodálatosan éreznétek magatokat, amikor azt mondanák: „Amikor itt voltatok, és ezekről a dolgokról beszéltünk, olyan volt, mintha visszaemlékeztem volna azokra a dolgokra, amelyeket már korábban is ismertem” vagy „Nem mehettek el innen addig, amíg nem mondtatok el nekünk mindent, amit csak tudtok a visszaállított egyházról!”³.

Az evangélium megosztása békét és örömet hoz a saját életünkbe, kitágítja a saját szívünket és lelkünket mások javára, gyarapítja a saját hitünket, megerősíti az Úrral való saját kapcsolatunkat, és növeli az evangéliumi igazságokról való saját ismeretünket.⁴

Az Úr nagyszerű áldásokat ígért annak mértékében, hogy mennyire osztjuk meg másokkal az evangéliumot. Segítséget fogunk kapni a fátyol másik oldaláról, miközben a lelki csodák megtörténnek. Az Úr megmondta nekünk, hogy bűneink könnyebben bocsáttatnak meg, ha lelkeket viszünk Krisztushoz, és kitartóan bizonyságot teszünk a világnak, és bizonyosan mindannyiunknak szüksége van további segítségre bűneink bocsánatában. (Lásd T&Sz 84:61.) Az egyik legnagyszerűbb misszionáriusi szentírásban, a Tan és a szövetségek 4. szakaszában azt mondják nekünk, hogy ha „teljes szív[ünkkel], lelk[ünkkel], elmé[nkkel] és erő[nkkel]” szolgáljuk az Urat a misszionáriusi munkában, akkor „ártatlanul állha[tunk] majd Isten előtt az utolsó napon” (2. vers).

Továbbá az Úr ezt mondta:

„És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!

És most, ha örömötök nagy lesz egy lélek miatt, akit énhozzám hoztatok Atyám királyságába, mily nagy lesz az örömötök, ha sok lelket hoztok énhozzám!” (T&Sz 18:15–16)

Ha valaki egész életében munkálkodik, és egyetlen lelket hoz hozzá! Micsoda öröm! Egy lélek! Mily értékes! Ó, bárcsak Isten megadná, hogy ilyen szeretet érezzünk a lelkek iránt!⁵

Az Úr minden egyháztagot megbízott azzal a kötelességgel, hogy hírvivőjeként szolgáljon

Bárcsak minden egyháztag szívében hatékonyabban és hithűbben le tudnánk fektetni azt a tudást, hogy ha egy személy elég idős ahhoz, hogy az egyház tagja legyen, akkor elég idős ahhoz, hogy misszionárius legyen; és nem kell, hogy elválasszák őt kifejezetten erre az elhívásra. Minden egyháztagnak kötelessége és elhívása, hogy elvigye az evangéliumot a körülötte lévőknek. Azt szeretnénk, ha minden férfi, nő és gyermek elfogadná az őt megillető felelősséget. Ez nagyon fontos. Hiszen ez az evangélium üzenete: Áldásokat kapunk az evangélium által, majd pedig elmegyünk és megosztjuk azokat az áldásokat másokkal is.

Na már most, mi elfoglalt emberek vagyunk; az Úr azonban nem azt mondta, hogy: „Ha megfelel számotokra, akkor megfontolnátok az evangélium prédikálását?” Ő ezt mondta: „minden ember tanulja meg a kötelességét” (T&Sz 107:99), és „Íme… minden embernek, akit figyelmezettek, figyelmeztetnie kell felebarátját” (T&Sz 88:81).

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten a szövetségesünk ebben a munkában. Ő a mi segítségünk. Ő meg fogja nyitni az utat, hiszen ő adta a parancsolatot.⁶

Milyen izgalmas dolog is ez, kedves fivéreim és nővéreim, akik társaim vagytok Isten királyságában, hogy az Úr megbízott minket azzal, hogy szavának hírnökeiként szolgálhatunk azon fivéreink és nővéreink számára, akik nem tagjai az egyháznak. Tételezzük fel egy pillanatra, hogy megfordult a szerep – ti nem vagytok az egyház tagjai, de a jelenlegi szomszédotok egy utolsó napi szent. Szeretnétek, ha megosztaná veletek az evangéliumot? Örvendeznétek az új igazságokban, melyeket hallotok? Növekedne azon szomszédotok iránt érzett szeretetetek és tiszteletetek, aki megosztotta ezeket az igazságokat veletek? Természetesen mindegyik kérdésre a válasz ez lenne: Igen!⁷

Fivéreim és nővéreim, azon tűnődöm, vajon megteszünk-e minden tőlünk telhetőt. Előzékenyek vagyunk azon feladatunkkal, hogy tanítsuk az evangéliumot másoknak? Felkészültünk arra, hogy megnyújtsuk lépteinket? Hogy kiszélesítsük látószögünket?⁸

Most van itt az ideje, hogy minél több helyre és embernek vigyük el az evangéliumot! Saját kényelmünk helyett azon kötelezettségünkre kell gondolnunk, hogy megosszuk másokkal az evangéliumot. Az Úrtól jövő elhívások ritkán kényelmesek. Itt van az ideje, hogy az áldozat még fontosabb eleme legyen az egyháznak. Növelnünk kell odaadásunkat, hogy el tudjuk végezni azt a munkát, amelyet az Úr szeretne, hogy elvégezzünk… Mennybemenetele előtt ezek voltak a Mester apostolaihoz intézett utolsó szavai: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.

A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik” (Márk 16:15–16).

Nem szabad megtorpannunk, sem pedig belefáradnunk a jó cselekedetekbe. Meg kell nyújtanunk a lépéseinket. Nem csupán saját örök jólétünk a tét, hanem számos fivérünk és nővérünk örök jóléte is, akik jelenleg nem tagjai ennek, az igaz egyháznak. Megborzongok Joseph Smith próféta szavai hallatán, amit 1842. szeptember 6-án küldött az egyháznak Nauvooból: „ne haladjunk tovább ily nagyszerű ügyben? Menjetek előre […] Bátorság […], és tovább, tovább a győzelemig!” (T&Sz 128:22)⁹

Igazlelkű hatásunkon és erőfeszítésünkön keresztül segíthetünk másoknak elfogadni a visszaállított evangéliumot

Az egyháztag misszionáriusi munka az egyház jövőbeni növekedésének a kulcsa.¹⁰

Úgy érzem, az Úr számos olyan embert helyezett nagyon természetes módon a baráti és ismeretségi körünkbe, akik készek arra, hogy belépjenek az egyházába. Arra kérünk benneteket, hogy imádságos lélekkel azonosítsátok be ezeket az embereket, majd pedig kérjétek az Urat, hogy segítsen megismertetni velük az evangéliumot.¹¹

Világosnak kell lennie számunkra, hogy általában meg kell puhítanunk a szomszédainkat, mielőtt helyénvalóan figyelmeztetni tudnánk őket. Szomszédainknak meg kell tapasztalniuk az őszinte barátságunkat és társaságunkat. Azt szeretnénk, ha az egyháztagok kérlelnék a szomszédaikat, nem pedig megdorgálnák, vagy megrémítenék őket.¹²

Az evangélium igaz. Annak tantételeit tanulmányozva és követve, valamint a Szentlélek segítségére törekedve, bármely őszinte kereső megtudhatja, hogy igaz. Mennyivel könnyebb azonban megérteni és elfogadni, ha az igazságot kereső láthatja, hogyan működnek az evangélium tantételei más hívők életében. Nem adható nagyszerűbb szolgálat az egyház misszionáriusi szolgálata mellé, mint az, hogy példamutatók vagyunk a pozitív keresztény erények alkalmazásában az életünkben.¹³

Azok az igazlelkű egyháztagok, akik példa és tanítás által is az evangélium szerint élnek, az egyház legjobb reklámjai.¹⁴

Amit minden egyháztagnak tennie kell az az, hogy a jó példájuk és bizonyságuk megosztása által megmutassák a nem egyháztagoknak az evangélium szerinti életből, valamint annak megértéséből származó örömet, és így segítsenek őket arra a szintre hozni, ahol elfogadják a hivatalos tanításokat is.¹⁵

A hatékony hittérítés valódi célja az, hogy az egyháztagok megtalálják az érdeklődőket, a teljes-idejű misszionáriusok pedig tanítják őket… Amikor az egyháztagok találják meg az érdeklődőket, akkor személyes érdeklődést mutatnak a barátkozás terén, kevesebb érdeklődő vész el a keresztelés előtt, és a megkereszteltek nagyobb része marad tevékeny.¹⁶

Az kell, legyen a célunk, hogy minél hamarabb felismerjük, hogy Atyánk gyermekei közül kik azok, akik lelkileg felkészültek arra, hogy egészen a királyságba való megkeresztelkedésig eljussanak. Ennek egyik legjobb módszere az, hogy amilyen hamar csak lehet, összeismertetjük barátainkat, rokonainkat, szomszédainkat és ismerőseinket a teljes idejű misszionáriusokkal.¹⁷

Néha elfelejtjük, hogy jobb megkockáztatni egy kis zavart a baráti kapcsolatunkban, mint megfosztani őt az örök élettől azáltal, hogy csendben maradunk.¹⁸

Ne várjatok a hosszú barátkozási időszakra, sem pedig egy adott, tökéletes pillanatra. Annyit kell tennetek, hogy rá kell jönnötök, vajon kiválasztottak-e. „[A]z én választottaim hallják a hangomat, és nem keményítik meg a szívüket” (T&Sz 29:7). Ha figyelnek, és nyitva tartják a szívüket az evangéliumra, az azonnal nyilvánvaló lesz számukra. Ha nem figyelnek, és megkeményítik a szívüket kételkedéssel és negatív megjegyzésekkel, akkor nincsenek készen. Ebben az esetben továbbra is szeressétek őket, barátkozzatok velük, és várjatok a következő lehetőségre, hogy rájöjjetek, készen állnak-e. Nem fogjátok elveszíteni a barátságukat. Továbbra is tisztelni fognak benneteket.

Természetesen lesznek csalódások, de soha semmi sincs elveszve. Senki sem veszíti el a barátait csupán azért, mert ő nem szeretne tovább találkozni a misszionáriusokkal. Az egyháztag továbbra is minden veszély nélkül fenntarthatja a barátságukat, vagy a családdal való különleges kapcsolatot. Néha egyes embereknek tovább tart az egyházba jönni, mint másoknak. Az egyháztagnak továbbra is barátkoznia kell vele, és újra kell próbálkoznia egy későbbi alkalommal. Ne csüggedjetek el a fejlődés ideiglenes hiánya miatt! Több száz történet szól a misszionáriusi szolgálatban való kitartás értékéről.¹⁹

A misszionáriusi munka magában foglalja, hogy szeretjük az új egyháztagokat és a kevésbé tevékeny egyháztagokat, és folyamatosan barátkozunk velük

Amikor megkeresztelünk valakit, bűntettnek számít, ha hagyjuk, hogy visszacsússzon, ki az egyházból, és ki az evangéliumból azért, mert nem barátkozunk vele. A barátkozás fontos felelősség. Mindenkivel barátkoznunk kell, aki betér hozzánk. Ezért szeretnénk, ha az egyháztagok – a mellett, hogy segítséget kapnak a misszionáriusoktól – maguk végeznék a misszionáriusi munkát. Azért szeretnénk, ha az emberek mennének, és végeznék ezt a munkát, mert ők még mindig szomszédok maradnak, miután az egyén megkeresztelkedett. Még mindig barátkozhatnak velük; még mindig elmehetnek értük, és elvihetik őket a papsági gyűlésre; még mindig bátoríthatják őket, és segíthetnek nekik a családi estek során és így tovább.²⁰

Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni a misszionáriusi munka szükségességét a papsági egyeztetések keretében, hogy az érdeklődőket oly módon befogadják és lekössék az egyházi programokban, hogy azonnal tevékeny és hithű egyháztagokká váljanak. Ez egy másik módja lehet akkor annak, hogy az egyház tagjai tevékenyen és folyamatosan részt vegyenek a misszionáriusi szolgálatban – befogadás, barátkozás, valamint az új egyháztagok bátorítása által.²¹

Szükséges, hogy a keresztelőjük után azonnal házítanítókat jelöljünk ki a megtértek mellé, akik egy nagyon személyes és törődő módon gondoskodnak majd róluk. E házitanítóknak, a papsági tisztségviselőkkel együttműködve, meg kell győződniük arról, hogy minden érett megtért kihívással teli feladatot kap, valamint lehetőséget és bátorítást arra, hogy növelje az evangéliumi tudását. Segíteni kell neki, hogy az egyháztagokkal baráti kapcsolatot teremtsen, hogy ne érezze magát egyedül, amint tevékeny utolsó napi szentként megkezdi életét.²²

Lelkesítő és örömteli azt látni…, hogy a szentek felkarolják, segítik, támogatják és imádkoznak azokért, akik naponta belépnek az Úr királyságába. Továbbra is nyújtsátok ki karotokat egymás felé – és a sokak felé, akik még be fognak lépni az egyházba. Fogadjátok őket szívesen, szeressétek őket, és barátkozzatok velük!²³

Fivérekként és nővérekként az egyházban az a felelősségünk, hogy segítsünk megtalálni az utat azoknak, akik eltévelyedtek, és segítsünk megtalálni kincsüket azoknak, akik elvesztették azt, ami értékes a számukra. A szentírások világosan tanítják, hogy minden egyháztagnak kötelessége, hogy erősítse egyháztag társait.

A Szabadító szeretettel, ám félreérthetetlenül kihangsúlyozta ezt, amikor így szólt Péterhez: „te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed” (Lukács 22:32). Hadd mondjam én is ugyanezt nektek: Amikor megtértek, kérlek benneteket, erősítsétek fivéreiteket és nővéreiteket! Annyian vannak, akik éheznek, sokszor anélkül, hogy tudnák éhségük okát. Vannak olyan lelki igazságok és tantételek, amelyek szilárd alappá válhatnak az életükben, biztonsággá a lelkükben, valamint békévé a szívükben és az elméjükben, ha imáinkat feléjük fordítanánk, és valóban törődnénk velük…

Talán van, aki ezt mondja: „Nos, mi ismerünk egy olyan férfit vagy nőt, akit soha sem lehet megérinteni.” Hát persze, hogy meg lehet érinteni! Mindig hozhatunk áldást az életébe, és segíthetjük őt! Van egy ígéret a szentírásokban. Így hangzik: „A szeretet soha el nem fogy” (1 Korinthusbeliek 13:8). Soha! Az elég hosszan alkalmazott jószívűség mindig csodát művel, akár az egyénben, bennünk, mindkettőnkben, vagy az egyén körüli emberekben.

[…] Úgy vélem, senki sincs, aki ne tudna megtérni – vagy mondhatnám, újra tevékennyé válni –, ha a megfelelő ember a megfelelő időben, a megfelelő módon, a megfelelő lélekkel, megfelelőképpen közeledik. Tudom, hogy erőfeszítéseinket Mennyei Atyánk áldásai fogják kísérni, ha felkészítjük magunkat, és ha boldogan élünk az evangéliumi tantételek szerint, valamint ha törekszünk Mennyei Atyánk segítségére…

A papsági kvórum házitanítói, a segítőegyleti látogató tanítók, a férjek és a feleségek, a szülők és a gyermekek, valamint az egyháztagok világszerte, akik szeretik az Urat és arra vágynak, hogy megtegyék az ő akaratát, forduljanak meg, és szeretettel és sugalmazással végezzék a megkívánt igazlelkű munkát azáltal, hogy segítik a szükséget látókat. Az érdeklődés és lelkesedés pillanatnyi fellángolásai nem fogják elérni a kívánt eredményt. A kívánt eredményt azonban elérhetjük, és többször el is fogjuk érni, mint azt bármelyikünk gondolná, ha imádságos lélekkel megnöveljük az erőfeszítéseinket. Nem csupán az Úr nagyszerű áldásai jönnek majd el az életünkbe és mások életébe, hanem közelebb kerülünk az Úrhoz, és érezhetjük szeretetének és lelkének jelenlétét is.²⁴

A szülőknek segíteniük kell gyermekeiknek felkészülni a teljes idejű misszionáriusi szolgálatra

Szükségünk van arra, hogy az egyház misszionárius korú fiatal férfijai még nagyobb számban lépjenek elő, mint most teszik, hogy magukra vehessék az őket megillető felelősséget, kiváltságot és áldást az Úr szolgáiként a misszionáriusi munkában. Mennyivel erősebbek lennénk mi, és ők is, ha minden fiatal férfi felkészítené magát az Úr munkájára!²⁵

Amikor több misszionáriust kérek, akkor nem kiapadt bizonysággal rendelkező vagy érdemtelen misszionáriusokra gondolok. Azt kérem, hogy a világ minden gyülekezetében és minden egyházközségében korábban kezdjék el, és jobban képezzék a misszionáriusainkat. Ez egy újabb kihívás – hogy a fiatalok megértsék, hogy nagyszerű kiváltság missziót szolgálni, és hogy fizikailag, értelmileg és lelkileg is egészségesnek kell lenniük, valamint hogy „az Úr a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthet a bűnre” [Alma 45:16].

Olyan misszionáriusokat kérek, akiket a családjuk és az egyház szervezetei kellőképpen kioktattak és felkészítettek, és akik vággyal a szívükben jönnek misszióba. Azt kérem…, hogy sokkal jobban, sokkal korábban és sokkal hosszabb ideig képezzük a leendő misszionáriusainkat, hogy mindannyian nagy örömmel várják a missziójukat.²⁶

Nagy számokban kell gondolkodnunk. Jobban fel kell készítenünk a misszionáriusainkat, nem csupán a nyelvben, hanem a szentírásokban, és mindenekfellett a bizonyságukban, valamint abban az égő tűzben, amely hatalmat ad a szavaiknak.²⁷

Küldjétek fiaitokat misszióba! Attól a pillanattól kezdve, hogy karjaitokba kapjátok őket, elkezditek tanítani őket. Hallják imáitokat este és reggel. Hallják, amikor az Úrhoz imádkoztok, és arra kéritek őt, hogy segítsen megnyitni a kapukat minden nemzet előtt. Hallanak a misszionáriusi munkáról. Hallják, amikor imádkoztok a püspökötökért, misszióelnökötökért, és mindazokért, akik szolgálnak benneteket, és ez fokozatosan tudatosul bennük.²⁸

Majdnem minden alkalommal, amikor meglátok egy kisfiút, ezt mondom neki: „Nagyszerű misszionárius lesz belőled, igaz?” Elültettek egy magot az elméjében. Ez pontosan olyan, mint bármely más növénynél. Egyre növekszik, és ha az apa vagy az anya – szinte már újszülött korukban – beszél a fiaihoz… arról, hogy menjenek misszióba, akkor az a kicsi mag folyamatosan növekedni fog.²⁹

Jól teszik a szülők, ha elkezdik felkészíteni a fiaikat arra, hogy már életük korai szakaszában tegyenek félre pénzt. Engedjétek, hogy átérezzék a megtakarítás lelkét! Engedjétek, hogy átérezzék az evangéliumról való tanulás és imádkozás lelkét is, valamint azt, hogy maguk vegyék észre, hogyan működik az evangélium a saját életükben, és a körülöttük lévők életében! Engedjétek, hogy átérezzék a szolgálat lelkét a fejlődésük során, valamint megtapasztalják azt, amikor megbeszélik másokkal, milyen örömet hoz az evangélium üzenete az életükbe. Engedjétek, hogy kiképzési terepnek használják a szeminárium és insztitút órákat és tapasztalatokat, ahol olyan lelki tudásra tehetnek szert, amely nagy értékkel bír mind saját maguk, mind pedig mások számára. Engedjétek, hogy úgy készüljenek fel, hogy életüket tisztán és érdemesen tartják, és teljes szívükkel segíteni szeretnének az Úrnak abban, hogy elvigyék az evangéliumot azoknak, akik készek annak befogadására.³⁰

Remélem, hogy minden család tart majd családi estet minden hétfő este, kivétel nélkül. A misszionáriusi munka lesz majd az egyik fő téma; az apa, az anya és a gyermekek pedig felváltva fognak imát mondani, amely e nagyon fontos alkotóelemre fog összpontosulni – hogy megnyíljanak előttünk a nemzetek kapui, majd pedig, másodszor, hogy a misszionáriusok, az egyház fiatal férfijai és fiatal női, lelkesen megtöltsék azokat a missziókat, és embereket hozzanak az egyházba.³¹

Az egyháznak szüksége van arra, hogy a házaspárok misszionáriusként szolgáljanak

Amennyiben az egészségük és a körülményeik megengedik, a szülők már várhatják az a napot, amikor ők is missziót szolgálhatnak.³²

Elfeledkeztünk erről, mi, idősebbek, akik már nyugdíjba vonultak, és akik találtak egy kellemes helyet, ahová elmehetnek táborozni és egyéb tevékenységeket végezni. Megtaláltuk a kellemes módját annak, hogy megnyugtassuk gondolatainkat és lelkiismeretünket arról, hogy a munkának tovább kell haladnia – elküldjük a fiainkat, mondjuk.

Ez mindannyiunk felelőssége. Nem vagyunk mindannyian képesek rá, ám nagyon sokan vagyunk, akik azok.³³

Házaspárok százait tudnánk használni, idősebb embereket, mint amilyenek néhányan vagytok, akik már felnevelték családjukat, akik visszavonultak a munkából, akik képesek elmenni… tanítani az evangéliumot. Házaspárok százait tudnánk használni. Menjetek és beszéljetek a püspökötökkel – csupán ennyit kell tennetek. Mondjátok neki: „Készek vagyunk arra, hogy elmenjünk, ha használni tudtok bennünket.“ Úgy gondolom, valószínűleg elhívást fogtok kapni.³⁴

Ez az Úr munkája. Mi az ő megbízásában állunk. Ő határozott parancsot adott nekünk, mégis a világ számos népe előtt ismeretlenek vagyunk. Itt az idő, hogy felvértezzük magunkat, és új elkötelezettséggel haladjunk előre e nagyszerű munkában. Ti és én szövetséget kötöttünk, hogy megtesszük. Csatlakozzunk ahhoz a fiatalemberhez, akit aggódó szülei a templomban találtak meg a doktorok között ülve, és mondjuk vele együtt: „nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai” [Lukács 2:49].³⁵

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–IX. oldalt.

Miként lehet a misszionáriusi munka „lelki kaland” (281. oldal)? Milyen „izgalmas és kifizetődő” tapasztalataink lehetnek, miközben megosztjuk az evangéliumot? (Példáért lásd a 281. oldalon található történetet.)
Nézd át a 281–282. oldalakat, és keresd meg azokat az áldásokat, amelyekben az evangélium megosztása által részesülhetünk! Mikor tapasztaltad meg ezen áldások bármelyikét?
Olvasd el a 283. oldalon álló negyedik teljes bekezdést! Mit gondolsz, mit jelent „megnyújtani a lépésünket” és „kiszélesíteni a látószögünket”? Hogyan követhetjük e tanácsot a misszionáriusi munkában?
Tekintsd át a 284. oldalon kezdődő részt! Gondolkozz el, és beszéljétek meg azt a konkrét tanácsot, hogy osszátok meg az evangéliumot a családdal és a barátokkal! Például: (a) Mit tehetünk azért, hogy „megpuhítsuk a szomszédainkat”? (b) Miként lehetünk az egyház „reklámjai”? (c) Milyen hátrányai lehetnek annak, ha „az adott, tökéletes pillanatra” várunk ahhoz, hogy megosszuk az evangéliumot? (d) Hogyan kell reagálnunk arra, ha a családtagjaink és a barátaink nem fogadják el azon meghívásunkat, hogy tanuljanak az evangéliumról?
Milyen szükségletei vannak az új egyháztagoknak? a kevésbé tevékeny egyháztagoknak? Mit tehetünk azért, hogy segítsünk nekik? (Lásd 286–288. oldal.)
Milyen tulajdonságokat keresnek az egyházi vezetők a teljes idejű misszionáriusokban? (Példaként lásd a 289–290. oldalakat.) Mit tehetnek a szülők és mások, hogy segítsenek a gyermekeknek kialakítani ezeket a tulajdonságokat? Mi módon követhetik a szülők és a gyermekek Kimball elnök azon tanácsát, hogy pénzt gyűjtsenek a misszióra?
Kimball elnök arra ösztönözte az idősebb házaspárokat, hogy szolgáljanak missziót (291–292. oldal). Milyen lehetőségeket ad az egyház a misszionárius házaspároknak? Mit tehetnek a házaspárok azért, hogy felkészüljenek a szolgálatra? Életed jelenlegi szakaszában hogyan végzed a misszionáriusi munkát?

Kapcsolódó szentírások: Móziás 3:20; Alma 26:1–16; Hélamán 6:3; Moróni 6:3–4; T&Sz 84:88