6. fejezet

A szentírások felfedezése önmagunk számára

Mindannyian élvezhetjük a szentírásokban történő elmélyülés áldásait.

Spencer W. Kimball életéből

Amikor Spencer W. Kimball 14 éves volt, hallotta Brigham Young leányát, Susa Young Gates-t egy cövekkonferencián beszédet mondani a szentírások olvasásáról. Így emlékezett vissza: „Lelkesítő beszédet tartott a szentírások olvasásáról, valamint arról, hogy tegyük azt magunkévá; ezután abbahagyta előadását, hogy megkérdezze a vegyes hallgatóságot – mintegy ezren voltunk jelen –, »Hányan olvastátok el a Bibliát elejétől a végéig?«.

[…] Vádló bűntudat söpört rajtam végig. Számos könyvet kiolvastam már addigra, a képregényeket, a könnyedebb könyveket, vádló szívem azonban így szólt hozzám: »Te, Spencer Kimball, még soha sem olvastad ki azt a szent könyvet. Miért nem?« Körbenéztem az előttem és mellettem ülő emberek között, hogy lássam, én vagyok-e az egyetlen, aki kudarcot vallott e szent könyv olvasásában. Az ezer ember közül talán hatan emelték fel büszkén a kezüket. Lejjebb csúsztam a székemen. Nem gondolkoztam azokon, akik szintén kudarcot vallottak, csupán magamra gondoltam mély szemrehányással. Nem tudom, hogy mások mit tettek és min gondolkodtak, de én nem hallottam többet a beszédből. Már elérte a célját. Amikor a gyűlés befejeződött, megkerestem a hatalmas kijárati ajtót, és hazasiettem a kápolnától egy sarokra lévő otthonunkba; mindeközben pedig fogamat csikorgatva ezt mondogattam magamban: »Megteszem. Megteszem. Megteszem.«

Családi otthonunk hátsó ajtaján belépve a konyhába siettem, ahol az olajlámpásainkat tartottuk. Kiválasztottam egyet, amelyik tele volt olajjal, és amelyiknek frissen vágott kanóca volt, és felmentem a lépcsőn a padlásszobámba. Ott kinyitottam a Bibliámat, és kezdve Mózes első könyve első fejezetének első versével, éjszakába nyúlóan olvastam Ádám és Éva, Káin és Ábel, Énók és Noé történeteit, az özönvíztől egészen Ábrahámig”.¹

Körülbelül egy évvel később Spencer befejezte a Biblia olvasását: „Micsoda megelégedéssel töltött el, amikor ráébredtem, hogy elejétől végéig elolvastam a Bibliát! És micsoda lelki diadalmámort nyújtott! Milyen örömet okozott a tartalmából szerzett mindent átfogó kép!”² Az élmény maradandó hatással volt rá, és az élete későbbi szakaszában gyakran utalt rá az általános és a területi konferenciákon.

Kimball elnök tovább élvezte a szentírás-tanulmányozás áldásait az életében, és másokat is arra ösztönzött, hogy hasonlóképpen tegyenek. Richard G. Scott elder, később a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja így emlékezett vissza: „Spencer W. Kimball elder irányította a területünket, amikor misszióelnök voltam. Megfigyeltem, milyen jól értelmezte és használta a Mormon könyvét az egyháztagoknak és a misszionáriusoknak adott inspirált üzeneteiben… Egy misszionáriusi zónakonferencia alkalmával ezt mondta nekem: »Richard, egy olyan szentírást használtál ma a Mormon könyvéből, amelyről soha sem gondoltam volna, hogy így is lehet használni.« Ez gondos előkészítése volt egy nagyon lényeges leckének, amelyet szeretett volna megtanítani nekem. Ezután hozzátette: »Belegondolva, hogy már hetvenhat alkalommal olvastam ki azt a könyvet.« Nem kellett kifejezetten rámutatnia arra, hogy nagyon keveset tudok a szentírásokról, és hogy egy egész életet kell rászánnom azok mérlegelésére és alkalmazására. Az az egyetlen megjegyzés arra ösztönzött, hogy egy életen át tartó célommá tűzzem ki Isten szent szavának mélyebb megértését.”³

Spencer W. Kimball tanításai

A szentírások ritka kincsek, melyeket mindannyiunknak fel kell fedeznünk önmagunk számára

Néha úgy tűnik, túlságosan természetesnek vesszük a szentírásokat, mivel nem teljesen értékeljük, mily ritka kincsek is azok, és mily áldottak vagyunk, hogy a birtokunkban vannak. Úgy tűnik, annyira elkényelmesedtünk az evilági gyakorlatainkban, és annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy az evangéliumot közöttünk tanítják, hogy nehéz számunkra elképzelni, hogy ez valaha is másképp lehetett.

Meg kell értenünk azonban, hogy [nem] telt el olyan [sok] év azóta, hogy a világ kiemelkedett a lelki sötétség hosszú éjszakájából, melyet Nagy Hitehagyásnak hívunk. Éreznünk kell valamit annak a lelki sötétségnek a mélységéből, amely 1820 tavasza előtt uralkodott, az előtt a nap előtt, amikor az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smithnek – abból a sötétségből, melyet Nefi próféta megjövendölt, és a vakság szörnyű állapotának nevezett, amelyben az evangélium visszatartatott az embertől. (Lásd 1 Nefi 13:32.)

[…] Hálával tölti el a szívemet annak ténye, hogy nem a lelki sötétség korában születtem, amikor a mennyek hallgattak és a Lélek visszahúzódott. Valóban, az Úr szavának irányítása nélkül élni olyan, mintha egy hatalmas sivatagban bolyongó vándorok lennénk, akik nem találják az ismerős tájékozódási pontokat, vagy egy barlang sűrű sötétségében tapogatóznánk a menekülés útját mutató fény nélkül…

[…] Ésaiás pontos utalást adott a sötétség megszűnésére és a Mormon könyve előjövetelére [lásd Ésaiás 29:11–12]…

Elkezdődött hát a csodálatos munka, igen, egy bámulatos munka és egy csoda, amelyhez az Úr megígérte, hogy hozzákezd. (Lásd Ésaiás 29:14.)

Azóta, hogy Joseph Smith prófétán keresztül az evangélium visszaállíttatott, [több millió] példányt nyomtattak ki és osztottak szét a Mormon könyvéből… A Biblia számtalan példányát nyomtatták ki, jóval túlszárnyalva ezzel mennyiségben minden más kiadott művet. Rendelkezünk még a Tan és a szövetségekkel, valamint a Nagyértékű gyönggyel. A szentírások eme értékes műveihez való hozzáférés mellett, rendelkezünk még – a világtörténelem bármely más korszaka számára ismeretlen mértékben – a műveltséggel, hogy alkalmazzuk őket, valamint az arra való képességgel, ha szeretnénk.

Az ősi próféták tudták, hogy a sötétség után világosság jön majd. Mi ebben a világosságban élünk – de teljes egészében felfogjuk mi ezt? A szabadulás tanaihoz való könnyű hozzáférés ellenére, attól tartok, néhány emberen még mindig felülkerekedik a „kábultság lel[ke]…; szem[ek], hogy ne lássanak, fül[ek], hogy ne halljanak” (Rómabeliek 11:8).

[…] Kérem mindannyiunkat, hogy őszintén értékeljük ki a szentírás-tanulmányozásban nyújtott teljesítményünket. Megszokott dolog, hogy tartunk néhány szentírásrészlet az elménkben, és azzal áltatjuk magunkat, hogy jó sokat tudunk az evangéliumról. Ebben az értelemben a kevés tudás valóban problémát jelenthet. Meg vagyok róla győződve, hogy mindannyiunknak, életünk valamely korszakában, fel kell fedeznünk a szentírásokat önmagunk számára – és nem csupán egyszer, hanem újra és újra fel kell fedeznünk azokat.⁴

Az Úr iránti elkötelezettségünk elmélyül, amikor a szentírásokhoz fordulunk

Az Ószövetség-beli Jósiás király történetét igen hasznos lehet magunkra vonatkoztatni. (Lásd 1 Nefi 19:24.) Számomra ez az egyik legnagyszerűbb történet az összes szentírásban.

Jósiás mindössze nyolc éves volt, amikor megkezdte uralkodását Júdában, és bár közvetlen elődei szörnyen gonoszak voltak, a szentírások elmondják, hogy „kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, és járt az ő atyjának, Dávidnak minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra” (2 Királyok 22:2). Ez még meglepőbb, amikor megtudjuk, hogy addigra (csupán két nemzedékkel Jeruzsálem Kr.e. 587-ben történt pusztulása előtt) Mózes írott törvénye elveszett, és gyakorlatilag ismeretlen volt, még a templom papjai előtt is!

Uralkodásának tizennyolcadik évében azonban Jósiás elrendelte, hogy a templomot újítsák fel. Azidő alatt Hilkia, a főpap, megtalálta a törvénykönyvet, melyet Mózes a szövetség ládájába helyezett, és elvitte azt Jósiás királyhoz.

Amikor a törvénykönyvet felolvasták Jósiásnak, „megszaggat[ta] az ő ruháit” és sírt az Úr előtt.

„[N]agy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk – mondta –, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk” (2 Királyok 22:13).

A király ezután felolvasta a könyvet az egész népnek, és akkor mindannyian szövetséget kötöttek, hogy engedelmeskedni fognak az Úr minden parancsolatának „teljes szívből és lélekből” (2 Királyok 23:3). Jósiás ezután elkezdte megtisztítani Júda királyságát, kiirtva a bálványokat, a ligeteket, a magaslatokat, és minden utálatos dolgot, amelyek atyái uralkodása alatt felgyülemlettek, és bemocskolták a földet és annak népét…

„Nem is volt ő hozzá hasonló király ő előtte, a ki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló” [2 Királyok 23:25].

Határozottan érzem, hogy mindannyiunknak vissza kell térnie a szentírásokhoz, ahogyan Jósiás király is tette, és engednünk kell, hogy azok erőteljesen munkálkodjanak bennünk, arra ösztönözve minket, hogy rendületlen elkötelezettséggel szolgáljuk az Urat.

Jósiásnak csupán Mózes törvényei voltak a birtokában. A mi szentírásainkban megvan nekünk Jézus Krisztus evangéliumának a teljessége; ha pedig már egy részének íze is édes, a teljességében öröm rejlik.

Az Úr nem játszadozik velünk, amikor nekünk adja ezeket a dolgokat, hiszen „valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle” (Lukács 12:48). Az ezen dolgokhoz való hozzáférés értük való felelősséget is jelent. Tanulmányoznunk kell a szentírásokat az Úr parancsolata szerint (lásd 3 Nefi 23:1–5); és engednünk kell, hogy azok irányítsák az életünket, valamint gyermekeink életét.⁵

A szentírás-tanulmányozáson keresztül életre szóló leckéket tanulunk

A magatartásformákról, illetve a helyes lelki életmódról szóló valamennyi lecke megtalálható az alapművekben. Megtaláljuk bennük az igazlelkűségért járó jutalmakat és a bűnért járó büntetéseket.⁶

Sokkal könnyebben és biztosabban megtanuljuk az élet leckéit, ha látjuk a gonoszság és az igazlelkűség eredményeit mások életében… Jób jobb és közelebbről való megismerése azt jelenti, hogy megtanuljuk megtartani a hitet a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Alaposan megismerve József erejét az ókori Egyiptom fényűzésében, amikor megkísértette egy kéjsóvár asszony, valamint látva azt, hogyan áll ellen e tiszta fiatal férfi a sötétség minden erejének, mely egyetlen csábító személyben öltött testet, a bizalmas olvasó bizonyosan megerősödik az ilyesfajta bűnök ellen. Pál türelmének és állhatatosságának ismerete, amikor életét szolgálatának szentelte, bátorságot ad azoknak, akik úgy érzik, bántották és próbára tették őket. Számos alkalommal megverték, gyakran bebörtönözték ügyének védelméért, majdnem halálra kövezték, háromszor hajótörést szenvedett, kirabolták, majdnem vízbe fulladt, hamis és hűtlen testvérek áldozatául esett. Az éhezés, fuldoklás, fagyoskodás, szegényes ruházat ellenére Pál állhatatos maradt a szolgálatában. Soha sem ingott meg attól kezdve, hogy a természetfeletti élménye következtében elnyerte a bizonyságát. Látni, hogy Péter hogyan fejlődött az evangéliumban, amelynek hatására egyszerű – mások leírása szerint, műveletlen, tanulatlan és tudatlan – halászból kiváló szervezővé, prófétává, vezetővé, teológussá, tanárrá bontakozott ki…

Gyermekeink talán szentírásbeli példákon keresztül tanulják meg az életre szóló leckéket: Nefi kitartásán és személyes erején; a három nefita isteni tulajdonságán; Ábrahám hitén; Mózes hatalmán; Anániás csalárdságán és hitszegésén; az ellenállást megtagadó ammoniták halálig tartó bátorságán; a lámánita anyák megingathatatlan hitén keresztül, melyet továbbadtak fiaiknak, s amely oly erőteljes volt, hogy megmentette Hélamán ifjú harcosait. Egyetlen egy sem esett el közülük abban a háborúban.

A szentírásokban megjelenik minden emberi gyengeség és erősség, és feljegyzésre kerültek a jutalmak és a büntetések is. Az ember minden bizonnyal vak lenne, ha nem tanulná meg ilyen olvasnivaló által, miként élhet helyesen. Az Úr ezt mondta: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam” (János 5:39). Ez pedig ugyanaz az Úr és mester volt, akinek életében megtaláljuk a jóság minden jellemvonását: istenség, erő, irányítás, tökéletesség. Hogyan tudnák a tanulók úgy tanulmányozni ezt a nagyszerű történetet, hogy közben be ne fogadnák annak néhány részét az életükbe?⁷

Itt [az alapművekben] megtalálhatóak a próféták és a vezetők és magának az Úrnak az életrajza is, példát és irányítást nyújtva ahhoz, hogy ezen példák követése, valamint az örökkévalóság célja és annak reménye által az ember képes legyen tökéletessé, boldoggá és vidámmá válni.⁸

A lelki tudás mindazok számára elérhető, akik tanulmányozzák és kutatják a szentírásokat

Még mindig sok olyan szent van, aki nem olvassa a szentírásokat vagy gondolkodik el azokon rendszeresen, és akinek kevés ismerete van az Úr utasításairól, melyeket az emberek gyermekei számára adott. Sokan megkeresztelkedtek és bizonyságot nyertek, valamint „rátért[ek] erre a szoros és keskeny ösvényre”, azonban nem tették meg a további szükséges lépést – miszerint törekedjenek előre, Krisztus szaván lakmározva, és tartsanak ki mindvégig (lásd 2 Nefi 31:19, 20).

Csak a hithűek fogják elnyerni a megígért jutalmat, amely az örök élet. Hiszen senki sem nyerhet örök életet anélkül, hogy az „igének… megtartó[ja]” ne lenne (lásd Jakab 1:22), és az Úr parancsolatainak bátran ne engedelmeskedne. Továbbá senki sem válhat az „igének… megtartó[jává]” anélkül, hogy először annak „hallgatója” ne lenne. „Hallgatóvá” válni pedig nem csupán azt jelenti, hogy tétlenül álldogálunk és várunk néhány véletlenszerű üzenetre; kutatást, tanulmányozást, imádkozást és megértést jelent. Ezért az Úr azt mondta: „És aki nem fogadja be hangomat, az nem ismeri a hangomat, és nem éntőlem való” (T&Sz 84:52).⁹

Az évek megtanítottak arra, hogy ha lendületesen törekszünk eme érdemes személyes célra [hogy tanulmányozzuk a szentírásokat], és elkötelezett és lelkiismeretes módon tesszük azt, valóban választ fogunk találni a problémáinkra, és békére lelünk a szívünkben. Megtapasztaljuk, ahogyan a Szentlélek kitágítja értelmünket, új dolgokba nyerünk bepillantást, tanúi leszünk a szentírások mintája kibontakozásának; az Úr tanai pedig több értelmet nyernek majd számunkra, mint azt valaha is gondoltuk volna. Ennek eredményeképpen nagyobb bölcsességgel rendelkezünk majd, amellyel magunkat és családunkat irányíthatjuk.¹⁰

Mindenkit arra kérek, hogy kezdje el most a szentírások komoly tanulmányozását, ha ezt eddig még nem tette meg.¹¹

Miközben elmélyülünk a szentírásokban, megismerjük és megszeretjük Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust

Amikor az Istenséggel való kapcsolatom alkalmivá válik, amikor úgy tűnik, az isteni fül nem hall, és az isteni hang nem beszél, úgy találom, hogy messze, messze vagyok. Ha elmélyülök a szentírásokban, a távolság csökken, és a lelkiség visszatér. Rájövök, hogy sokkal jobban szeretem azokat, akiket szeretnem kell teljes szívemből és elmémből és erőmből, és azáltal, hogy jobban szeretem őket, könnyebben hallgatok a tanácsukra is.¹²

Úgy találom, hogy az egyetlen dolog, amit meg kell tennem a Teremtőm, az evangélium, az egyház, valamint a fivéreim iránti szeretetem növeléséhez az, hogy olvasom a szentírásokat. Számos órát töltöttem szentírásokba merülve… Nem értem, hogyan olvashatja bárki is a szentírásokat anélkül, hogy közben ki ne fejlesztene magában egy bizonyságot azok isteni természetéről, valamint az Úr – a szentírások szószólója – munkájának isteni voltáról.¹³

A földön élő több milliárd ember közül csupán néhányan képesek úgy beszélgetni Istennel, ahogyan Ádám, Ábrahám és Mózes tette. Abban a világban azonban, amelyben élünk, a szentírások szinte minden lélek számára elérhetőek, és rajtuk keresztül az emberek közvetlenül megismerhetik Mennyei Atyjukat és az ő Fiát, Jézus Krisztust, valamint az örök élet körülményeit, lehetőségeit és elvárásait.¹⁴

Semmilyen emberi tanulmány nem fejtheti meg Istent, ő azonban kinyilatkoztatta magát szolgáinak, a prófétáknak, és ők tanítottak minket az ő természetéről. Mindannyian szerezhetünk megerősítést az igazságról személyes böjtön és imán keresztül. A minket körülvevő teológiai viták ellenére nyugodtak maradhatunk a vihar közepette az Atyáról és a Fiúról szerzett egyszerű és biztos tudással, amely az ősi és újkori szentírásokból származik, és melyet a Lélek megerősített. E tudásban reményünk van az örök életre.¹⁵

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–IX. oldalt.

Gondolkozz el a 64–66. oldalakon található történeteken! Milyen hatással vannak rád ezek a történetek? Kérdezd meg magadtól, hogyan állsz a szentírások olvasásával, megértésével és azok alkalmazásával! Gondold át a szentírás-tanulmányozásra kitűzött személyes céljaidat!
Képzeld el az életedet a szentírások nélkül, miközben átnézed a 66. oldalon kezdődő bekezdést! Miben lenne más az életed? Milyen következményekkel járhat, ha a szentírásokat „túlságosan természetesnek vesszük”?
Miért nem elegendő, ha csak néhány kedvenc szentírásrészlet „tartunk az elménkben”? (67. oldal) Mit gondolsz, mit jelent a szentírások felfedezése önmagad számára, valamint azok újra és újra történő felfedezése?
Kimball elnök arra ösztönzött minket, hogy vonatkoztassuk magunkra Jósiás király történetét (68–69. oldal; lásd még 2 Királyok 22–23). Milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezel fel a saját életed, valamint Jósiás király és az ő népe élete között?
Gondolj néhány „életre szóló leckére”, amelyet a szentírás-tanulmányozáson keresztül tanultál. (Példaként lásd a 69–71. oldalakat.)
Tekintsd át a második bekezdést a 72. oldalon! Sorolj fel néhány szentírásrészletet, amely segített neked választ találni a problémáidra, és békére lelni a szívedben!
Olvasd a 72. oldalon álló utolsó két bekezdést! Milyen hatással voltak a szentírások az Istennel való kapcsolatodra? a családtagjaiddal való kapcsolatodra? az egyházi elhívásaidban való szolgálatra?

Kapcsolódó szentírások: Ámós 8:11–12; 1 Nefi 19:23; Alma 37:8; T&Sz 1:37; 18:33–36